Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1910-07-03 / 27. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. julius 3. 27. szám. BAL DÉK I V >1 i t í Uai lietilap. MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség ciinére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Egész évre Fél évre . ELŐFIZETÉSI ÁRAK: . 30 K. — f. I Neg3

redévre 5 K. — f. | Egyes szám ára Nyilttér petitsora 1 korona. 2 K. 60 f 20 f A faiizengok ég az Írástudók. Valamikor régen — ug}

? olvassuk a Bibliában — voltak alakjai a zsidó társadalomnak, akik kiálltak az ntca sarkára imádkozni, hogy megmutassák az embereknek az ő buzgóságukat. Ezek a rég elmúlt alakok jutnak eszünkbe, valahányszor egy-egy békegalamb turbékol körülöttünk, akinek a szárnyán nagy betűkkel sötétlik a felirás : <Legyen béke!» Bizonyos mosolyra keltő érzés vesz erőt rajtunk, amikor az utcasarkokon újra megjelenni látjuk a farizeusokat. A mi óhajtásunk is az, hogy téljen vissza a felfogások közé a mások egyéni és társadalmi tisztességének a megértése s ekkor mi csak a. régi ösvényeinket tapossuk szélesebbre; — de hogy a modern farizeusok felfogásában valóban a lelki megtisztultság kívánsága látható-e, vagy csupán az üzleti érdek, erre nem felelünk. Azt azonban bátrak vagj'unk mindenkinek, egyenkint és összesen a szives emlékezetébe idézni, hogyha van a. megtérésre valóban őszinte [ törekvés, ugy az nem lehet másutt, mint azoknál és azok körében, akikről eddig mindenkor megállapitható volt az, hogy a saját érdeke.k előmozdítására nem ismertek sem vagyoni, sem személyi tiszteletre méltóságot; — csupán az önimádást. És lia van a szellemi felfogások szolgálatában külömbség közöttünk, ugy azt az egyet senki sem vetheti 'szemünkre, hogy nem voltunk hazafiak, nem tiszteltük a tekintélyt és má^-ok megszerzett szellemi, vagy anyagi tulajdonait. Ép azért csodálkozunk, hogy most azok kívánják a békét, akiknél melegágya volt minden dolognak, ha az lerontani igyekezett e város társadalmában mindazokat a tisztességeket, amelyek akár szellemi, akár vrgyoni értékük miatt közbeciilésben tartattak. A mí elvünk sohasem volt az, hogy politikai felfogásunkat — ugy mint a közelmúltban bizonyos rétegek tették — a hasznosság szempontja szerint állítsuk be és tisztán az egyéni hasznot és boldogulást néztük. Ezért teljes lelkiismereti megnyugvással bírálhatjuk meg a farizeusok jámbor óhajtását. A mi felfogásunkat eddig sem vezette a boszuvágy, hanem tisztán az ethikai jóravalóság visszaállítása a magyar társadalomban, azért azt hisszük, hogy ez óhajtások megtesfesitése tulajdonképen nem a mi feladatunk. De a dolgok érdemi részében mindenesetre kiterjeszkedhetünk arra, hogy egy «kis» város társadalmi életét kiszolgáltassuk-e a «nihil-»en alapuló és holmi meg nem érett szocialisztikus felfogás szerint irányuló demagógok felfogásának, vagy pedig alávessük-e annak a tradicionális alapnak, amelynek a magyar társadalom ezer éves fennállását köszönheti. Kevés választásunk lehet a keresztény ethika és a mindenkori nemzetközi szocializmus útmutatásai között. Ebben minekünk nem kell irányt mutatnak, de egyet mindenesetre kifejezhetünk, — hogy egyszer s mindenkorra okosabb a báránybőrbe bujtatott farRasokat tudatosan ellenségnek tekinteni, farizeuskodásukat kipellengérezni, mint a régi liberaA 0 A LATON VIIIÉK TAHCA JA. Szonettel^ Cauráfyoz. .Irta: Petrarca. I. A /öld, a menny, a szél elnémulának, Vadai, madárkát álom zaboláz, Az éj csillag fogatján ltocsikáz S a tenger nyugton nyomja már az ágyatS én ébreii, itt sirok. A látomás Most is gyötör, mely mindig rám találhat, Vív most is bennem gyötrelem s a bánat, S most is csak képe enyhít, semmi más ! Egy vizből /oly a keserű s az édes Amellyel magamat táplálgatom, Egi/Jcéz, mely orvosol s halálra vérez. S hogy révbe sohse' jusson bánatom, Ezerszer hal szivem, s megint fölérez . . . Oh! Gyógyulásom messze van nagyonl II. Áldott legyen az év, a hó s a nap, Az óra és a perc is légyen áldott, S az a hely is, ahol megláttalak Mikor szivemre rak tad ezt a láncot! Áldott az első, lános pillanat, Hogy Amor üdve im szivemre szállott, Áldott az ív s a mérgezett nyilak, S a seb, amelytől nyugtot nem találok ! jJldott a hang, amellyel, én Madonnám, Dicső neved már annyiszor kimondátn ! Áldott a szem, mely érted könnyezik. S amely dicsér, minden papír darabka ! És áldott lelkem minden gondola/ja — Hisz téged illett — téged mind egyik! III. Ha tudtam volna, rimes sóhajomban, Hogy majd gyönyört találnak annyian: Régen dalokra csendítem szavam, Sűrűbben énekeltem volna s jobban. De menybe szállt, kiről dalolni szoktam, S kiről örökké álmodott agyam, Dalom bár durva, sok homálya van Már nem tudom tüzessé tenni mostan. Csal: az volt vágyam abban az időben, Hogy elmerüljek búmnak tengerében S eszembe dicsvágy akkor nem jutott. Én könnyre vágytam vsai:, nem hirre[névre ! Most vágynám — ah, de ö már hivja égbe A fáradt és elnémult dalnokot! * A Mars lakók. Irta : Tristan Bemard. A pampelunai kongresszusnak, hová a világ összes tudósai egybegyűltek, az volt a feladata, hogy Mars bolygó és a föld lakói között mindenáron éritkezést teremtsen. A tudósok abban mind egy véleményen voltak, hogy a Mars felületén megfigyelt csillogó jelek hozzánk intézett izenetek titkos betűit képezik, aminek megfejtése a tudomány nagy feladata leend. Az sem képezte vita tárgyát, hogy a szomszédos csillag lakói bolygójukat csak azért világítják ki nappal is, hogy ilyen módon valamely más bolygónak továbbitsák izeneteiket. Doktor Isidorus előadta javaslatát, amelyhez a kongresszus tagjai egyhangúlag hozzá járultak. >Fel kell tennünk uraim,« — kezdte