Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1910-03-06 / 10. szám
4. B AL ATONVIÍ) &K 1910. március 6. — Halálozás. Részvéttel értesültünk SchweigerDávid szűcsmester polgártársunknak a in. hó 27-én éjjel, hosszú betegség után bekövetkezett elhunytáról. Az elhunyt a 90-es években mint az iparhatósági megbízottak elnöke az iparos mozgalmakban tevékeny részt vett ós hírnevet is szerzett magának, mert a keresk. miniszterhez intézett beadványa, melyben az ipurtörvény hézagosságára és annak hiányaira mutatott rá, országszerte nagy feltűnést, keltett. Február 28-án temették el a megboldogultat, izr. szertartás szerint nagyszámú közönség részvéte mellett. Schweiger Sándor atyját, Frisch Samu pedig ipát gyászolja az elhuny tban. — Uj hivatalos óra. Mint értesülünk, az igazságügy miniszter a járásbíróságok hivatalos óráját ugy változtatja meg, mint a péuzügyigazgatóságnál és a vármegyénél van, télen 8—2-ig, nyáron 7—1 ig lesz a hivatalos óra. — Talán ügyüknek ezzel akarják megnyerni a bíróságot. Minden esetre ez a rendelet, mely e hó 16 étől lép életbe, megérdemelt keljeimet. nyújt a bírói kainak s a tisztviselőknek. — Indítvány a Reischl-ház megvétele tárgyában. A f. hó 2-án tartott képviselőtestületi közgyűlésen Berényi Bála képviselő a Keszthely vidéki Takarékpénztár nevében ós felhatalmazása folytán egy megszívlelésre órdenes indítványt nyújtott be. Az indítvány lényege az, hogy a város támogassa a nevezett pénzintézetet, a Kos suth Lajos-utcai Reischl-fóle ház megvételében. A ház, mely kiszögellésóvel, ósdi külsejével egyaránt rontja az utca összképének szépségét s minden aestlietikai érzékkel megáldott, ember szemét régóta sérti, igazán megérett már arra, nogy lebontsák s helyébe egy uj, modern épületet, emeljenek. A Keszthely vidéki tk pénztár igazgatósága, melybe Imiik János igazgató révén ugy látszik uj szellem költözött, igazán elismerésre és dicséretre méltó dolgot cselekednék, ha « vételt nyélbe ütné. A város anyagi erejéhez képest támogatja az intézetet s hisszük, hogy Reischl Vencel tulajdonos sem fogja megkötni magát egy fixösszegnél, hanem a város fő-utcájának szépítése érdekében szintén fog áldozni pár ezer koronái., igy a ma még fennálló differencia kiegyenlítődik s az adás-vétel létre jön. kóját. Most Pálffy emelte föl pisztolyát ós egy szempillantásnyi célzás után oly biztosan találta János Frigyest, hogy az fölbukott és holtau ott maradt Pálffyt. haza se eresztették a segédei imádott feleségéhez, aki rettegés közt, várt a palotájában. Azt tanácsolták neki, hogy fusson Lengyelországba : — Hát azért vagyok Czobor-huszár ? Hisz mL'g van az engedélyünk a fegyveres mérkőzésre béke idején is ! — De arra nincs engedély, hogy az uralkodóház egy rokonát puffantsd le ! Siess mielőtt a hadi törvényszék összeül ! A württembergit rég őrizte már a családi kripta, amikor Lipót császár uj vizsgálatot _ reudelt Pálffy ügyében. . . A vége: bocsánat, kegyelem, hazatérés, aztán emelkedés tábornokká, horvát bánná, országbíróvá, aranygyapjas vilézzé, főparancsnokká, nádorrá. . . Hát lehet-e még magasabb emelkedés ? A Rákóci-féle szabadságharcot ki más fojtotta el, mint a szép Kaunitz Eleonora egykori lovagja és udvailója ? Ám az át lyukasztott csákót megtartotta emlékül Mint 2tz udvar kegyence, hányszor nézhette egykori kuruc virtusának ezt a dicső bizonyságát! S az ereklyét a Pálffyak hiven Őrzik mindmáig. — Felolvasás. Holnap, hétfőn est.e fél 9 órakor a kath. legényegyletben Dombay Sáudor elnök tart felolvasást. — Hazafias ünnepély. A keszthelyi kath. főgimnázium ifjúsága március 14 ón este 8 órakor a «Hungária»' száll S nagytermében 1848 március 15 emlékére hazafias ünnepélyt, rendez. Az ünnepély műsora : 1. Prolog. Irta Herceg Dániel VIII. oszt 1 tanuló. Szavalja Záborszky Jenő V. oszt. tanuló. 2. Petőfi szobra. Melodráma. Irta Szepessv Zoltán. Zenéjót szerzó Kerner Jeuő. Harmónium-, hegedű-, tárogat,óés ónekkisórettel előadja Radó Géza VII. oszt. tan. 3. Két, tavasz ébredése. Drámai korrajz két szakaszban, hat, képben. Iita Lakatos Vince dr. főgimn. tanár. A darabban előforduló énekszámok zenéjét szerzé Eckhardt Antal. Rendező: Gönczi Ede főgimu. tanár. I. szakasz Személyek : Mária Terézia, királynő — Engel 01 ly urleány, Kaunitz Vencel, miniszterelnök — Mangliár Károly VIII. o t., Gróf Irsay Aladár — Huszti Jeuő VIII. öszt. t,., Bessenyei György gárdista — Filipi Ernő VIII. o. Báróczy Sándor gárdista — Horváth Vilmos VIII. o. t., Barcsay Ábrahám gárdista Dezsényi Viktor VII. o. I., Br. Grasse Teréz, a királynő udvarhölgye — Bozzay Ilonka urleány, Hungária — Búzás Emma urleány, Eszterházy Miklós, kapitány — Fekete Ödön VIII. o. t„, Ányos Pal — Horgos János VIII. o. t., Isiván, B^sse nyeí kocsisa — Eugelbrecht. Károly VIII. o. t, , Udvari lakáj — Bokros Béla VIII. o. t, Színhely : Bécs. Idő : 1772 körül. II. szakasz. Szeméi vek : Cigány vajda — Vázsonyi Emil VIII. o. t , Vajdáné — Ikotics Rózsi urleány, 1. diák — Lusztig Emil IV. o. 2. diák — Bosnyák Iván III. o. t., 3. diák — Eckhardt Viktor IV. o. t., 4. diák — Búzán Béla IV. oszt. t., Kossuth Lajos kis diák korában — Galambos Olivér IV. o. t., Irinyi József — Mangliir Károly VIII. o. t., Petőfi Sáudor — Filipi Ernő VIII. o. t. Nép. Diákok. Gyerekek. Színhely: Tállya, majd Budapest, Idő : 1816. ós" 1848 máro. 16. Helyarak: OldalszéU ós I—III. sor 2 korona 40 fillér, IV—VIII. sor 2 korona, IX—XI. sor 1 kor. 60 fi 11. XII—XIII. sor 1 kor. 20 fül. ÁHÓhely 80 fi|l. A tiszta jövedelmet a főgimn. ifjúság kirándulási céljaira fordítják. Külön meghívókat nem küldenek. Kéretnek a t. hölgyek, hogy az előadás tartama alatt kalapjai, kat fenn ne tartsák. — Uj adótörvény. Lukács László pénzügyminiszter rendeletileg felszólította a pénzügyigazgiitósagokat, hogy Wekerle Sándor adóreformjának előkészítő munkálatait hagyják abba, mert a reform nem fog életbe lépni. Lukácsnak ugyanis az a terve, hogy teljesen uj adótörvényt létesít, amely a progresszivitáson alapul. A pénzügyminiszter ezzol a kisemberek válláról akarja az adózás terheit leveuni és a nagybirtokot akarja megterhelni. — A fösorozás elhalasztása. A honvédelmi miniszter a napokbau értesítette vármegyénket, hogy az ex-lex miatt az idei fösorozás, nemkülönben aniíak előkészítése halasztást nyer. sőt lehet, hogy elmarad vagy legjobb esetben csak május, június felé lehet megtartani. A minisztérium ezzel kapcsolatban a törvények értelmében figyelmeztette a törvényhatóságot, hogy sem Ausztriában, sem a belföldön magya- állitáskötelest, nem szabad sorozui, sőt, utóállitani sem, de ilyenekuek katonai ügyeit nem is szabad addig elintézni, mig a hiderőt meg nem szavazza a képviselőház, — Állattenyésztésünk és az ex-lex. Állattenyésztésünk közismert, nagy fejlődése azon alapul, hogy » főldmivelóstígyi kormány éveiikint nagymennyiségű tenyészálDr. Btum Róbert, latot juttat, a kisteuyésztők használatára. Már a mult ősszel meg kellett szüntetni a tenyészállat,vásárlást, mert kimerült az erre szolgáló költségvetés. A tenyésztők abban bizakodtak, hogy az uj költségvetési esztendő elején a hiányok pótolhatók leszuek. Ez a számítás azonban az ex-!ex folytán csak részben vált, be. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter ugyanis, tekintettel a kisgazdák tenyésztését fenyegető nagy károkra, saját felelősségére folyósította a rendel ezésre álló hitel felét, ami azon* • i ban már az ősszel megindult nagy kereslet, miatt csak éppen a visszaesés megakadályozására elégséges. — Tllinkómüvész a Hungáriában. Erdélyi Géza ismert tilinkómüvész t.eguap este a Hungáriában a mozi előadás folyamán mutatta be művészetét a keszthelyi közönségnek. Akik hallo'ták, elragadtatással nyilatkoznak játékáról. Ma este újból játszani fog, ajánljuk a közönség figyelmébe. — Az elakadt vicinális. Komikus esetről ad hírt sümegi tudósi tónk, mely fényesen illusztrálja a vicinális nyomorúságait. A mult, keddi országos vásár alkalmából sok nép igyekezett Sümegre Ukkról és a vidékről. Az ukki állomásfőnök, látva a nagy sokaságot,, a rendes garnitúrához még 7 személykocsit akasztatott, melyeket, zsúfolásig megtöltött a vásáros nép. A vonat nagynehezen elindult az állomásról s döcögve jutott el Nyiriakig, hol azonban megállt, mjrt a kis emelkedésre neui bírta H mozdony felvontatni a tömött kocsikat. Majd fél óiáig próbálkoztak, de a legnagyobb erőfeszítés mellett nem sikerült a csökönyös gépet elindítani. Az utasok nag}' része leszállt s ott hagyva a vonatot, gyalog indult el Sümeg felé. Végre a sok sikertelen próbálgatás után valakinek az az ötlete támadt, hogy le kell kapcsolni a kocsik egy részét, talán akkor sikerül megindítani a kávédarálót. A kocsik közül 7-et le is kapcsoltak, mire aztán nagyokat fújva csakugyan megindult a vici. Ezt látva, a hátrahagyott kocsikból egymásután ugráltak ki az utasok s a vonat, után futva felkapaszkodtak annak lépcsőire. A pálya mentén haladók közül is többen ugrottak fel a oammogva haladó vicire, amely igy lassankint újra tul lett terhelve s a mészkemencéknél megint, felmondta a szolgálatot, Itt azonban már az összes utasok leugráltak s a hátralevő rövid utat gyalog tették meg. A visszamaradt kocsikórt, 10 óraiior ment ki egy másik mozdony, amely aztán bevontatta az állomásra. — A Küküllőmenti első szőlőoltványtelep Medgyesen (Erdély), nielyuek tulajdonosa Caspari Frigyes, Nagykükül'ő vármegye volt szölöszeti biztosa és szőlőbirbirtokos, amerikai alanyon készült legkiválóbb csemege- és borfajokból teljesen fajtiszta, dus gyökérzetü példányokat szállít. szokvány minőségben, úgyszintén, lugasszőlö oltványokat, mérsékelt árban. Ezen szSlőoltvány telep, me ly szukszetüen van kezelve ós az ország egyik legnagyobbika, minden tekintetben megérdemli t. olvasóink bizalmát és figyelmükbe ajánljuk annak hirdetését jelen számunkban. — Nagy képes árjegyzéket kívánatra a vállalat ingyen és bérmentve küld. — Ima-lavina. Az utóbbi időben ismét elárasztják városunk és vidékünk lakóit az u. n. jeruzsálemi ima formulával. Felszólítják a küldők a címzetteket, hogy 9 egyénnek küldje el az imaformuiát,, mert, különben nagy szerencsétlenség éri, ha pedig három nap alatt elküldi a kilenc egyénnek, akkor nagy szerencse vár az illetőre a B. Szűztől ós szent Antaltól. Miután a szóban forgó imaformula egyházhatóságilag jóváhagyva nincs és egyébként, az aggályos lelkek' megtévesztésére alkalmas, akinek ilyen az ismert nevii budapesti fogorvos e hó 20-a körül (a húsvéti fionepek előtt közvetlenül) városunkba érkeeik és a Hungária szállóban lévő lakásán folytat fogorvosi gyakorlatot. ===== BUDAPESTEN rendel: VII., Erzsébet-körut 3ü.