Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-05-29 / 22. szám

2 BALATONVIDÉK 1910. május 29. napon is csak úgy röpködtek a val­lást, Egyházat, papságot, latifundiu­mokat szidalmazó megjegyzések. Es ök mégis mellverve mondogatják, hogy nem akarják senkinek a val­lását bántani s nem támadnak egy társadalmi osztály ellen sem. Ennél pedig cudarabb izgatást még nem lá­tott Magyarország. A Nedeczky emel­vényén boldogan üldögélő urak ezt vagy hallották, vagy nem. Ha nem hallották, hát hallják meg most, hogy minő fegyvertársaik vannak; ha pedig hallották, vonják le a kö­vetkeztetést, mert nem gondolnám, hogy t. pártjuk az ő szép szemeikért hajlandó lesz kivételt tenni, ha eset­leg hatalomra kerül. Gondolják meg, hogy azon a Justh-párti zászlón a 48 csak hami­sítva van, mert az igazi 48 nem a demagógia megvetendő fegyvereivel dolgozott. Fogjon össze Magyarország ér­telmisége, mig nem késő, mert a tü­zes csóvákat botor kezek hajigálják s könnyen elporladhat a jog, igaz­ság s elfoglalja helyét a demagógia és féktelenség ! Igaz magyar. Goldmark ünnepélyünk. Amilyen nagyszabásúak voltak Gold­mark ünnepélyünk előkészületei, oly feno­menális, fényes és tartalmas volt maga ez ünnepély is. Dicsőség ránk nézve, liogy Goldmark a 80 éves világhírű mester, a mi városunk szülöttje, de dicsőség nekünk HZ a pazarul sikerült, ünnepély is, amelyen a vendégeknek mondhatnám váratlan tö­mege vett részt, azzal a feltűnő lelkesedés­sel, amely az agg zeneköltőt, méltán meg­hatotta. A nagy napnak egész lefolyásáról már egy héttel ezelőtt az ország sajtója, de a külföldi lapok is széltibe-hosszába hozták a részletes tudósításokat, de azért egyszerűen napirendre térni felette mégsem akarunk. Kiragadjuk azokat, a pontokat, amelyek ki­magasló diszét, fényét képezték az emlé­kezetes ünnepnapnak s ez indított bennün­ket arra, hogy Lakatos Vince dr. főgimu. tanár nagyszabású, fenomenális ünnepi be­szódét egész terjedelmében hozzuk mig la­punk más helyén külön foglalkozzunk Lu­kácsy Lajos szobrász művésszel, az emlék­tábla megalkotójával. Egyébként, az ünnepély teljesen a megállapított sorrend szerint zajlott le. Az impozáns fogadtatás után, a di«zebód kö­vetkezett. Mintegy 250 teríték volt a Hul­lám szálloda nagytermében s miután a ren­dezőség még csak 200-ra sem számitott, nem csodálni való, hogy az elhelyezkedés kissé nehézkesen ment. Az ebéd folyamán az első felköszöntőt Dezsényi Árpád dr. nradalmi főtitkár mondta a királyra, majd Hubay Jenő miniszteri tanácsos a magyar kormány nevében üdvözölte a jubiláló mestert, Schwartz Zsigmond dr. magyar és német nyelven elmondott nagyszabású po­hárköszöntője után pedig az agg mester állott lel szólásra. Pár rövid, de igaz mély érzéssel áthatott, mondatból állott az egész beszéde. Gyerekkorának ama legrégibb em­lékeivel foglalkozott, amelyek lelkéből ki­törölhetetlen nyomokat hagytak a ame­lyek örökké ébren fogják tartani benne a szülőváros iránti szeretetet. A közönség áhí­tatos csend ben hallgatta, figyel te minden egyes szavát. A kedves meleghangú beszédet ós éljenzés vihara követte. Felköszöntőt mon dot.t még Korbay Károly dr. Zalaegerszeg polgármestere, Horváth György a nagyka­nizsai főgimnázium igazgatója, továbbá Popper Dávid, Mészáros Imre, a hölgyek részéről pedig igen szívélyesen köszöntötte fel a mestert, Kadelburg Beatrix. A díszebéd után, ugy 4 óra felé a közönség részint kocsin, részint gyalog a városba tartott, hogy a délutánra eső prog­rammpontoknál is ott legyen. Valamivel 4 Óra után volt az emléktábla leleplezése, mely igazán mindenkit meghatott. Kis le­ányok csokrot nyújtottak át, Goldmarknak, aki szemben az emléktáblával erkélyszerű emelvényen kíséretével helyet foglalt. In­nen hangzott el Lakatos Vince dr. fögimn. tanár diszbeszéde is. Az emléküuuep alkalmával érkezett s ott elhelyezett koszorúk a következők voltak : Budapesti Filharmouiai társaság — Goldmark Károly tiszteletbeli tagjának. Zalaegerszegi irodalmi és művészeti kör — Goldmark Károlynak. Fodor-féle zeneiskola tanári kara — Goldmark Károlynak. Nemzeti zenede — Goldmark Károly­nak. Keszthelyi dalkör — A nagy zene­szerzőnek. Soproni zeneegyesület — Disztagjá­uak 80 ik születés napjára. Pápai leány egyesület — a •Mester­nek» igaz hódolattal. Nagykanizsai irodalmi ós művészeti kör — Hódolata jeléül. Gróf Zichy Géza — a Nagy mester­nek tisztelete ós szeretete jeléül. Szemere Árpád m. kir. Opera tagja — A magyar zeneművészet büszkeségének. Kaposvári zenekedvelők egyesülete — Goldmark Károlynak. Budapesti m. kir. posta és távirda tisztek ének ós zeneegyesülete — Goldmark Károlynak tisztelete jeléül. Goldmark Károlynak — M. királyi Operaház. Orsz. m. kir. Zeneakadémia — Gold­mark Károlynak. Délután öt órakor a város díszközgyű­lést, tartott, amelyen óriási közönség jelent meg. Schwartz Zsigmond dr. képviselőtes­tületi tag indítványára a diszgyülés egy­hangúiig elhatározta, hogy Goldmark arc­képét, a városházi nagyterem számára meg­íesteti. Ezután nagy küldöttség átnyújtotta az ünnepeltnek Keszthely város diszalbu­mát, majd a premontrei rendház nagyter­mében megállapított sorrendben fogadta az agg mester a tisztelgéseket,, ámenek be­fejeztével a Keszthelyi iparosok dalkörének gyönyörű szerenádja következett. És végül — a hangverseny. Ennek számait Kerner István karnagy vezetése mellet t a filharmóniai társaság, ^>vábbá Szoyer Ilonka, Takáts Mihály éneké és Szigeti József, a fiatal, rokonszenves meg­jeleuésü művész hegedüjátéka töltötte ki. Hogy ez a hangverseny mily magas mű­vészi színvonalon állott, az tudni való már csak a szereplők neveiből is. Nem is aka­runk ezért részletekbe bocsátkozni, hanem röviden még csak annyit, hogy a hang­versen y után a közönség óriás tömege lepte el ismét a Balaton partját, amely valósá­és ünneplő köntösben és tárt, karokkal várja a zenének egyik fejedelmét, aki, im, te­remtő képességének varázsával hirdeti a magyar géniusz őserejét, a magyar földnek fcermékenyitő hatását.! Mert ezen a földön zendültek meg lelkében azok az akkordok, amelyeknek folyton erősbödő hullámai a Sába király­nőjének hatalmas karaiban oly mesterien érvényesültek. Ezen a földön szivta elő­ször magába azt a komolyságot, amely ko­molyság csak nehezen enged meg magának egy könnyed mosolyt. Természetének ez a szinte Attilái vonása, mely minden művét át meg áthatja, a magyar természetnek is egyik alapvonása ! A dallamoknak abban a csodás óce­ánjában, amelynek gyöngyeit a legkitű­nőbb műbuvárok igyekeztek magasztalni, abban a titokzatos óceánban visszatükröző­dik a magyar ég derűs komolysága, az a prófétai ős erő, amely sohasem téveszti el útját az emberi szivek birodalmába. Ha Goldmark Károly letenne mind­arról a dicsőségről, amelyet hosszú művé­szi pályáján mint zeneszerző aratott, akkor is megérdemelné, hogy tisztelettel tekint­sen rá mindenki, aki egy harmonikus élet tanulságos viszontagságaiból okulni tud és akar. Mert Goldmark Károly élete nem­csak a szépet, hanem a jót és igazat is min­dig visszatükrözte. Maga mondja feljegyzéseiben, hogy szomorú ifjúságot élt,; hogy ifjúságának sokkal több volt a tövise, mint a rózsája ; hogy szülőházának küszöbén ott feküdt az insóg, a küzdés, a nyomor. Ezeknek ke­serű hullámcsapásai edzették meg benne az embert, hogy a művész annál inkább tud­jon érvényesülni, hogy annál szabadabban bonthassa ki művészlelke szárnyait. Oh, neki is voltak sötát napjai, de el nem csüg­gedett, kislelkü nem lett soha, mert re­ménye horgonyát két hatalmas sziklába vágta bele : a jó és szép megingathatatlan sziklájába. Ez a két fenséges eszme sohasem egyesült talán egy emberben sem oly meg­ragadó harmóniában, mint a mi nagynevű honfitársunkban. Azt mondják, minden mű­vészet a jóságból sarjadzik s hogy csak a jó ember lehet igazi művész. Ha ez a megjegyzés áll minden mű­vészre, akkor százszorosan áll a zenemű­vészre, mert épp a zene az a művészet, amelyben a szép összes fajai érvényre jut­hatnak és jutnak is, de az erkölcsi rútnak, vagyis rossznak már messziről harsogja : «E1 innen, itt nincsen számodra hely !» Az esztétikusok azt tanítják s leg­nagyobbrészt helyesen is tanítják, hogy a zene valamint a legtisztább, a legegyete­mesebb, legáltalánosabban érthető művó­vószet, úgy egyúttal a leghomályosabb is, amely a gondolkodásnak a legkevesebb táplálókot adja. Belemarkol egész érzelem­világunkba, de az utolsó akkorddal vége minden hatásnak. Goldmark zenéje mintha megcáfolná ezt a tanítást ! Idegeid rezgése az ő zené • jének hallása után is még sokáig tart, mint­ahogy az ág is sokáig hajladozik, pedig a dalos madár tovaszállt róla ; mintahogy a tokaji bornak az izét is sokáig érzed, pedig a kehely rég elhagyta szomjas ajkaidat. Mert az ő zenéje nemcsak megkap, nem­csak elbűvöl, nemcsak elragad, hanem édes, jótékony mámorba is ejt és valójában meg­részegíti szomjas lelkedet. Ugy vagy Gold­mark zenéjével, mint Petőfi volt dajkája dalával, amelyről ez örökszép sorokat éne­kelte : • Most is hallom a dalt, elhangzott bár: Cserebogár, sárga cserebogár !» A zeneesztetikus belefáradhat Gold­mark zenéjének magasztalásába ; eltelhetik műveinek ezeruyi szépségével, de kivetni valóra, keresettre, természetellenesre, me­revre az ö műveiben még akkor sem akad, ha kritikus szemét a legélesebb nagyítókkal szereli is fel. De mi az én gyenge szavam az ő nagyságának méltó ecsetelósóre ? Goldmark Károlynak éppen az az igazi nagysága, hogy nem ő beszél, mint ma annyian, mű­veiért, hanem művei beszélnek őérte. Ö a régi klasszikus zenének legutolsó nagy mes­tere, legutolsó nagy képviselője, auélkül, hogy bármily tekintetben elavult volna. Tudom, hogy híres honfitársunk so­hasem volt a póz embere ; tudom, hogy közmondásossá vált szerénységénél fogva mindig és mindenütt kerülte a feltűnést ; de tudom azt is, hogy mindezeknek el­mondásával tartoztunk nem neki, hanem minmagunknak. Tartoztunk neki mindezzel életének ezen legszebb ünnepnapján, midőn az est borulata itt e szent helyen összeol­vad nagy lelkében az első reggel rózsás derengésével ; midőn magyar szivünk egész lelkesedésével üdvözöljük az édes, a feled-

Next

/
Thumbnails
Contents