Balatonvidék, 1910 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1910-04-17 / 16. szám

XIV. évfolyam. Keszthely, 1910. április 17. 16. szám. BALATONVIDÉK MEGJELENIK.HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. 8 Z E R K E S Z TŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem aduDk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 f 20 f Nyilttér petitsora 1 korona. Okuljunk! Al ököritói megrendítő szerencsétlenség tanulságait sietve vonják le egyes törvényhatóságok s igyekeznek azokat localis tűzrendészetük javítása érdekében felhasználni. Csak vármegyénk nem mozdul. Mintha bizony tűzrendészetünk semmi kívánni valót nem hagyna, mintha csak tűzbiztonság tekintetében nem az utolsó, hanem az első helyen állanánk az országban. A vármegye urait ugy látsiik teljesen az országos politika, a választásokra való készülődések foglalják le s még az ököritói borzalmas gyehenna nyomán felhangzó jajkiáltás sem késztí őket cselekvésre. Pedig ha valahol, ugy nálunk indokolt a gyors cselekvés szükségessége, mert tűzrendészetünk oly elhanyagolt, kezdetleges stádiumban van, hogy csakis a Gondviselés különös kegyének kell tekintenünk, hogy mindezideig megkíméltettünk emberéletet is követelő tüzkatasztrófáktól. Még az olyan helyeken is, mint aminő p. o. városunk, ahol jól szervezett tűzoltóság van és a preventív intézkedések is többé-kevésbbé lelkiismeretesen végrehajtatnak, igen könnyen megismétlődhetnék az ököritói gyászos katasztrófa. Hogyne történhetnék hát meg kinn a falvakban, ahol preventiv intézkedést csak a takarulás idején foganatosítanak elvétve s ahol a tüzoltóintézményt a legtöbb helyen csak hirből ismerik. Már a mult évben egy cikksorozatban rámutattunk tűzrendészetűnk tarthatatlan állapotára s reméltük, hogy e cikkek, még inkább pedig az Orsz. Tűzoltó Szövetségnek megyénkbe történt kiszállása nyomán elhatározások és tettek születnek, mel}

7ek megszüntetik a botrányos állapotokat s a hiányokat pótolni, a bajokat orvosolni fogják. Dehát csalódtunk. Semmi, de semmi eredménye nem lett sem az egj'ilenek, sem a másiknak. Ott tartunk most is, ahol egy félszázaddal előbb. Nem, mintha nem volna nálunk ember, aki mozgatná, sürgetné az ügyet, hanem hiányzik a vezetőségből az egyetemes emberi célokat szolgáló intézmények iránti helyes érzék. A felszólalások, a sürgetések süket fülekre találnak s az ököritóinál még borzalmasabb katasztrófa nak kellene jönnie, hogy a jó urak végre belátnák, hogy tenniök kellene valamit nekik is. <Más kárán lanul az okos», tartja a közmondás. Mi a magunkén sem tudunk okulni. Egy hétig talán lázas izgatottsággal lestük a lapok híradásait, aztán, amint multak a napok, lassankint csillapodtak a kedélyek is s ma már feledésbe ment minden. Arra hogy is gondolna valaki nálunk, hogy a nagy katasztrófa tanulságait haszonnal lehetne értékesíteni a magunk javára. Pedig a tanulságok kézen foghatók s mint egy-egy tilalomfa intenek bennünket, mitől tartózkodjunk, mit kerüljünk. A tanulságok értékesítéséhez pedig nem kellene más, mint egy kis jóakaratú érdeklődés az ügy iránt a vármegye első embere, az alispán részéről. Még fáradságot sem igényel, paert hiszen a vármegyei tűzoltó szövetség elintézetlen memorandumaiban, készen találja az alispán ur mind ama célirányos és hasznos intézkedéseket, melyeknek foganatosításával tűzrendészetünket kiemelhetné elhanyagolt állapotából, megszüntethetné a tüzkár-statisztikában elfoglalt szomorú elsősógünA H A LATON VIDÉK TÁHCAJA, Küzdelem a nőért. Színhely : a szép és válófélben levő asszony fogadó szobája. Személyek: a férj, illetóleg az az ember, akit még nem választottak el az asszonytól ós a vőlegény, illetőleg az a valaki, aki a válás kimondása után a szép asszonyt feleségül veszi. A helyzet, a mint az később kiderül komikusnak tetszik, de azért, vagy talán épen azért véresen komoly. A férj : Csak jöjjön be édes barátom. Nem vethetünk semmit az egymás szemére. Mert amilyen jogon ön megütődik azon, hogy én még itt vagyok, ugyanazon a jogon tehetek én szemrehányást önnek, amiért már itt van

v A vőlegény : É11 őnagyságát feleségül veszem. A férj : Én pedig őnagyságát feleségül vettem és minthogy a törvény még nem választott szét minket egymástól, őnagysága, ebben H pillanatban még a feleségem. Érti? Az én feleségem. A vőlegény : Csak nem akarja velem elhitetni, hogy ön most, mint férj van itt, még pedig azért, hogy a feleségét meglátogassa ? A férj : Nem, eat nem akarom önnel elhitetni. Az, aki most eljött: Kádár Imre államva8uti gépészmérnök és nincs más célja, minthogy tiszteletét tegye Kádár ImrÓDÓ úrasszonynál Egyébként nem tudom, micsoda jogon kérdezi ezt tőlem ? A vőlegény : Szívesen megmondom. Mint Szatmári Erzsi úrasszony leendő férje. A férj : Igazán komikus, hogy épeu rám féltékenykedik. Hiszen, ha Erzsi én velem akarná megcsalni önt, akkor talán el sem válnék tőlem. A vőlegény : De . . . A férj : Nem uram, az ilyen szerepcsere nem izgatja a nőket. A modern férj és a modern szerető körülbelül egyforma szerepet játszik a mai asszony szerelmi életében, a szerepek fölcserélésére tehát igazán nincs szükség. A vőlegény : Az asszonynak talán nincs szüksége rá, a férfinek azonban nem lehet mindegy, hogy az agancsokat maga viseli-e, vagy pedig mással viselteti. A Jérj : Aki nem akar agancsot viselni, az egyszerűen nem házasodik meg. Aki pedig megházasodik, HZ megelégszik azzal, hogy az agancsot kellő méltósággal viseli. A vőlegény : Hát ha ön az agancsot a házasság szükséges járulékának tekinti, miért indította meg a válópört? A férj : Erre a kérdésre hiába felelnék önnek. A válasz, amit adnom kell, olyan különös, olyan hihetetlen, hogy ön akaratlanul is kételkednék benne. A vőlegény : Vagyok annyira uri ember, hogy e kételkedésem nem fog meglátszani rajtam A férj: Köszönöm, ez nekem elég. Hát akkor megmondom, hogy ón a válópörrel vissza akarom hódítani a feleségemet. A vőlegény : Megörült ? A férj: Amennyiben a szerelmet őrültségnek lehet nevezni, csakugyan megőrültem. Mert én, édes, diadalmas utódom., szerelmes vagyok. Szerelmes az őrültségig. És tudja, kit szeretek ? A feleségemet szeretem. Azt a nőt, akitől én elválok ós akit ön feleségül akar venni. A vőlegény : És feleségül is veszem. Az ön eszeveszett szerelme nem lehet akadálya a mi házasságunknak. A férj : Fütyülök a házasságára ! Nekem a szerelem kell, nekem az asszony kell. Az imádott asszon}

7. A vőlegény : De hiszen épeu azt nem kapja meg. Hiszen ha az asszony szeretné önt, akkor nem csalta volna meg. Már pedig megcsalta. Ön a saját szemével győződött meg a csalásról. A férj : Nem szükséges fölelevenítenie a régi emlékedet. Mindenre emlékszem. Tudom, hogy megcsalt, ludoni, hogy ma-