Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-21 / 47. szám

1909. november 28. BALATONVIDÉK 165. elterjedt. Különös gyakori G-arlioh szerint az Erie-tóban a Mississippi tolyam vidékétől keletre. Ha a tavaszi napsugár május végén a vizet, melyben a közönséges naphal élni szokott, elegendően felmelegítette, felölti az állat nászruháját és megteszi előkészületeit a szaporodásra. A hím alkalmas helyet keres ki magának fészke megépítésére, melynek alakja sekély tálhoz hasonló. Testének fordulatai és kauyarulatai és farkának ütései által a homokos talajban 30 — 40 oentiméternj'i üreget készít, melyet szép tisztán tart. Ebbe rakja le a nőstény ikráit, melyeket a megtermékenyítés után ahalak, de különösen a hímek őriznek. A fé szek körülbelül 40 cm. átmérőjű. A szülők egyike a fészek fölött tartózkodik ós htien őrt áll, hogy mihelyt valódi vagy képzelt, ellensége közeledik, szúrós tüskeszárnyait kifeszítse és a békebonfónak neki menjen, nehogy a fészek közelébe juthasson. Az ivás ideje május végétől juliusig tart. Észak-Amerikából a közönséges naphal először Franciaországba került. 1877. év végén Bogg M. Kanadából Párisba hozta. Carbonnier M. P. két. példányt kapott, mely párocska utódokat hozott létre. Abból a 23 naphalból, melyet Berthaule Észak-Amerikából importált, Bertrand egy Versailles melletti tóban 1887 ben 500 halacskát, 1888-ban pedig sok ezeret. nevelt fel. Ezen tenyésztett állatok közül egyesek német állatbarátok birtokába jutottak és közülök a többiek között dr. Borne is kapott néhányat. Borne dr. 1891-ben 200 nagy ós 300 kis példányt hoza'ott magának egyenesen New-Yorkból, haltenyésztőjébe, Berneuchenbe, hol nagyszámú utódot hozlak létre. Nagyon sok utóda miatt a naphal különösen alkalmas arra, hogy más ragadozó halnak táplálékhalul szolgáljon. Ugy tenyésztik, miut, a közönséges sügért és turfás tavakban is megterem. A Balatonból előkerült naphal hossza 13—16cm-nyi volt.Feltünőnek és ezórtmegemliteudőnek tartom, hogy a magyar tengerből okt. hó végén kifogott naphalak teljes pompájú nászruhájukban voltak, holott ívásukat eredeti otthonukban, az EgyesültÁllamok keleti részében, mely tudvalevőleg hűvösebb a miénknél, már május hó végén, legfeljebb julinsban végzik el. Ezen jóizü hal úszásáról megemlíthetem, hogy akváriumban, a mennyire megfigyelhettem, inkább lomha halnak bizonyult, mely farkuszóiuak legyintésével, lapátszerű nagy melluszószárnyainak váltogatott lassú evezésével, miközben farkalatti úszószárnya is működött, eléggé lassan változtatta helyét. Nagy izomerejéről azonban meggyőződtem, mert egyik példány egy meglehetősen mély mosdótálból — hova ideiglenesen elhelyeztem — kidobta jelenlétemben magát a vizből. Vutskits György dr. A középbirtokosság védelme. i. Hogy gazdasági viszonyainkra mily óriási káros hatást gyakorol az elégedetlenségből származó szocializmus s az ennek nyomán fejlődő kivándorlás, mi sem igazolja jobban, mint a szomorú tapasztalat, hogy az elégedetlenek száma napról-napra nő, hasonlóképen a kivándorlóké is s ezáltal ily arányban fogy a munkások száma s növekszik a földmunkáshiány. Évek óta foglalkoztat e kérdés mindenkit, keresik, kutatják az okát s e szomorú helyzetből kivezető utat. És már sokan meg is találták az okot, de a kivezető ut még mindig homályos és sötét. Sokan, kik a valódi okot megtalálták, megegyeznek abban, hogy hiányzik nemzetünkből az az osztály, mely egy ezredéven keresztül a nemzet fundamentumát képezte. Megvan a fej és láb, de hiányzik a gerinc, az összetartó erő. Hogy ezt az erőt, a középosztályt mi telte tönkre, azt tán mondanom sem kell, azt mindenki tudja, de sajnos, akik tudják, mondani nincs bátorságuk H akik pedig merik, azoknak szava csak kiáltó szo a pusztában. Tán mondanom sem kell, hogy e szomorú gazdasági helyzetitek oka: a kisbirtoku falusi középosztály rohamos pusztulása. Az elmúlt évtizedekben a nyilt uzsora, az elemi csapások, filoxera stb. idejében, oltalmat talált minden eladósodott falusi úriember a városban s már várta is ott egy egy jó hivatal s pár jó példa után indult a többi. Eleinte egyiknek sem volt oka panaszra, mig tartott a hazai maradvány s a jó falusiak olcsón szolgáltatták terményüket a városi uraknak. De csakhamar az uj gazda, ki beült a nemsei kúriába, uj rendet szabott; tán vékonyabb szemű búzával mérte a convenciót, a jó régi módi, a cselédeknél a tehén, sertés, baromfi tartás, a napszámosoknál a feles rét, a szabad legeltetés, fájészás, ingyen lakás, és sok oly régi jó szokás kezdtek elmaradozni, akkor a falu népe is elkezdett nézni és visszagondolva régi uraira és látva, hogy azok látszólag mily jó módban élnek, nem gondolva arra, «hogy nem mind arany ami fénylik* és hogy a látszat csal, ők is elkezdtek a városba vándorolni. A városokban fejlődő gyárak ezrével fogadták be őket, Igy azután a mily mértékben szaporodott a fogyasztók száma, oly mértékben fogyott a termelőké ; ezen aránytalan átmenet okozta az elégedetlenséget, minek szomorú következménye a kivándorlás. Ha e kivándorlás csakugyan oly mélyreható csapás, nemzeti létünk függ azon osztálytól, mely a tömeg felett irányító és mozgató erő volt, amely mellett megtalálta a kis falusi kúrián a holtig tartó kenyerét, s mely osztály ki veszté vei mint pásztor nélküli nyáj széledt el a nagyvilágnak s megy Amerikába, akkor legfőbb és legsürgősebb kötelességünk ezt a végpusztulástól megmenteni s azoknak, ha arra érdemesek, lehetővé tenni, hogy újra visszatérjenek missiójukhoz. Vagyis teremtsük meg elsőben azt a termelő erőt, amely után minden munkás fogyasztóvá válhat és kössük hazánk rögéhez a földmunkást is. Legyen lehetővé téve minden önhibáján kivül tönkrement és elpusztult kisbirtokosnak, hogy bárhol az ország határán belül, ahol arra éppen alkalma nyilik, 100—200 kat. holdig, de csak 200—300 írtig holdanként birtokot vehessen. Az ilynemű adásvételeket első sorban az állam tegye lehetővé, még pedig azáltal, hogy mindenekelőtt teljes bizonyítékát szerezz3 meg annak, hogy a vevő az-e, a ki ily vételre jogosított, vagy érdemes; becsültesse meg a venni szándékolt, földet, hogy a vételár semmi körülmények között nagyobb ne legyen, mint a becsérték és ha a vevő és az állam becslése szerint a vételár a valódi becsértéknek csakugyan megfelel, akkor a vételárért, illetve a megvett föld mellett vállaljon kezességet az állam. Másodsorban pedig a társadalom tegye lehetővé e vásárlást a takarékpénztádig fokozódó sötétségben, mikor már meszsziről kiáltott feléjük remegő, szakgatott hangokon: — Sziget elveszelt és az egyedüli menekülő, Barkóozy János visszajött éretted Szabolcsy Tamás leánya, hogy megvédjen, ótalmazzou a veszedelemtől, mely ott a lobogó lángokban közeledik felénk. Szava azonban, mikor közeledett, mindig gyengébb lett s mire hozzájuk érkezett, már csak alig suttogott. Ijedt, tekintete rémülve meredt hol az ámuló leányra, hol a mellette álló Szendrőy Gáborra a mig keze tétován babrált súlyos kardja markolatán, elhalaváuyuló ajaka egyre suttogott : — Elkéstem, elkéstem. De Szendrőy Gábor nem hallotta már egykori fegyvertársának ijedt susogását,. Az ö szivén csak az ejtett véres sebet, hogy Sziget, elveszett. Hirtelen megragadta azért, a susogó kezét s szinte ijedve kiáltott, rá: — Igaz az, a mit beszélsz ember!? Szólj, beszélj, mi lett Zrínyivel, mi lett a vár népével? — Ók már nyugosznak csendesen — folyt,atá tétován Barkóczy — és én, csak egyedül én hoztam el élve Szigetből ezt a kardot, hogy védelmére legyek annak, kinek te Bécsből uem tudtál idején segítséget hozni. De elkéstem s mig én az ágyuk bömbölő zajában, a rémes lánggal lobogó vár falai között az utolsó napig életemet, áldoztam a hazáért, te itt, óldeléd a szerelem gyönyöreit, ahelyett, hogy — miként fogadtad — segítséget kérsz a császártól Béosben a szorongatott Szigetnek. Légy boldog azzal, kit árulásoddal megérdemeltél. És gúnyosan kacagni kezdett s hahotája rémesen hangzott a még folyton szóló harang kougása mellett, lassan, vontatott léptekkel megindult a kápolna felé és egyre molmolta magában : — Elkéstem, elkéstem. Az ijedt, emberek félve nyitottak neki utat s még maga az öreg Tamás is borzadva nézett utána, csak az egyideig menyasszonya karjába kapaszkodó Szendrőy Gábor riadt, rá szörnyű haraggal: — Megállj ember! s ha Istent ismersz, felelj nekem arra, mit tőled kérdezek ! És mialatt megragadta a távozni készülő Barkóczyt, reszkető ajakkal szólt hozzája : — É:i Bécset megjártam és átadtam a császárnak Zrínyi üzenetét. Erre tanúm az élő Isten, ki megmentett, a törökök kezéből s azok oltalmába adott, kikért éltemet is szívesen feláldoztam volna. •— De mond — folytatá tovább beszédét — küldtek-e Szigetnek segedelmet azok, kiknél ón oly sürgősen könyörögtem? Barkóczy azonban már nem értette beszédét. Mig kezét teljes erejével igyekezett, kiszabadítani Szendrőynek bilincsként rászoruló markából, szemeivel folyton az ijedten ott álló leány tekintetét kereste ós folytonosan mozgó ajaka egyre suttogta: — Elkéstem Ilonkám, elkéstem. Majd rémesen felkacagott újra s hatalmas erővel kitépte jobbját egykori társa kezéből és futni kezdett, a kápolna felé, hol a rémesen kongó vészharang szavára már mindannyian összegyűltek a sziget menekültjei. Léptei azonban egyre ingadozóbbak lettek, sietés© meglassult s mintha még volna valami mondani valója lassan, vontatottan, visszafordult az utána síelő szigetlakók felé. És amint visszafordult, amint látták rémes tekintetét, amint hallották el-elfuló, szakadozott beszédét, kimondhatatlan félelem vett, erőt, rajtuk. Csak nézték, csak bámulták hirtelen meggörnyedő alakját, csak hallgatták félve, rettegve értelmetlen szavait. — Esküvő lesz, fényes esküvő — suttogta mintegy önmagához — és a fényes lakodalomra vendégek kellenek. Ah! már gyújtják a lobogó fáklyákat, melyek bevilágítanak a vigadó menyasszony szivébe — szólt tovább, amint a náderdők szélein fellobbanó lángokat, meglátta. — Várjatok barátim, várj szép menyasszonyom, azonual hivom a vendégeket. — És újra, meg újra felhangzott rémes kacagása, miközben folyton suttogta: — Sietek, futok, hogy ismét el ne késsem az esküvőről. Azután újra futni kezdett és nemsokára elfödte a nádrengeteg sötét homálya, csak rémes kacagása hallatszott még itt ott, de az is elhangzott, nemsokára s a bámuló szigetlakók ijedve néztek egymásra a folytonosan kongó vészharang hangjai mellett. Sokáig ott vártak még a kisded kápolna ajtaja előtt és bámulták a távolról miniig jobban fénylő óriási lángnyelveket, melyek nyugat felé vérvörösre festették az égbolt sötétséget, mikor a Zala partjai fe»