Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-08-29 / 35. szám

1909. augusztus 29. BALATONVIDÉK 3. latokból az őket megillető részt. íme itt vau egy alkalom. Küzdjünk e vasút megépítése érdekében, duplán a saját érdekeinket szolgáljuk. Keszthely révén is, de Héviz révén is csak a mi iparosaink s kereskedőink teszik el a hasznot. Már csak ez okból is magukévá kell tenni ez ügyet a keszthelyieknek. De ez még nem minden. Van az ügynek hazafias és humánus oldala is. Vau nekünk olyan kinosünk, mely felér számtalan külföldivel, sőt azokat tul is szárnyalja. A külföldiek kérkednek azon kevéssel amijük van. Mi ezt szó nélkül nézzük akkor, midőn nekünk sokkal szebb és értékesebb kinosünk van, sőt a mienket el is hanyagoljuk az értéktelen külföldiek kedvéért. Nem, ezt tovább tennünk nem szabad. Hogy a magyart külföldön nem respektálják eléggé, aunak egyik oka, hogy nem tudunk semmit produkálni. Itt van egy kincsünk, álljunk elő vele ! A megépítendő vasút állal tegyük könnyen hozzáférhetővé a külföldieknek. Akkor bizonynyára más szemmel néznek bennünket a külföldiek is. Ahány magyarbarát külföldi megfordul hazánkban, valamennyinek az a véleménye hazánkról, hogy sok elrejtett kinosünk van, melyeket nem értékesítünk. íme ilyen kiacsek a Héviz és a Balaton is. A Keszthely—Szentgotthárdi vasút lenne e kiucsnek egyik értékesítő eszköze. Most pedig az érző, a szenvedő betegek iránt részvéttel viseltető szivekhez szólok. Számtalan beteg van, kinek a Héviz-fürdő fájdalmait enyhítené, talán életét mentené meg. Talán e betegség nyomán családja nyomorog a betegnek. Eljönue hozzánk fürdőre, de nem tud eljönni, mert nincs alkalmas közlekedése. Ig}' inkább nem jön el, talán belepusztul betegségébe s családja tönkre megy. Hát azért adta nekünk az Isten gyógyfürdőinket, hogy azokat elzárjuk a betegek elől és ne adjunk alkalmat a távollevő betegeknek azokat kihasználni ? Nem. Nekünk nem szabad Hévizet elzárnunk a közönség elől, banem minden oldalról könnyen hozzáférhetővé kell tennünk. E célt fogja szolgálni e vasút s ezért is szükséges lenne azt megépíteni. Hogy a külföldiek tudomást szerezzenek fürdőink létezéséről és azokat igénybe is veeyék, e óéiból mindenekelőtt, nagy reklámot kell csapni. Ámde hiába hirdetjük fürdőuket, hiába akarnak a külföldiek el jönni hozzánk, ha nincs alkalmas ut. Azt, csak nem kívánhatjuk, hogy kerülőket téve jöjjenek hozzánk 8 az utazás többe kerüljön, mint a nyaralás. Ha hirdetéseinkben közzétesszük, mily olcsó és egyszerű módon lehet hozzánk jutni, már ez is sokat fog közénk hozni. Ezekben vázoltam röviden, főbb vonásokban, hogy Keszthelynek mily fontos érdeke e vasút létesítése. De nemcsak Keszthelynek ós Hévíznek áll ez érdekében, hanem egyik leghőbb óhajuk teljesülne a pucsaiaknak is. A vasút hiánya miatti károkat csak az tudja igazán méltányolni, aki ismeri a helyzetet s látja azt, hogy egy nngy község környékével együtt mily nagyon sinyli a vasút hiányát. E vidék földmivelése, állattenyésztése, ipara s kereskedelmevalósággal béklyókba van kötve, mert nincs vasútja. E község földrajzi fekvésénél, nagyságánál fogva hivatva van arra, hogy környékének gazdasági és kulturális gócpontja legyen. Távol esik ugyanis Zalaegerszegtől, Kanizsától és Keszthelytől. Ha Pacsa vasúthoz jut, közönségének vau alkalma és módja elsőrendű terményeit a kellő árban értékesíteni. Ha a vidék földmivelése igy a rendes értékesítés által fellendül, nyomában fellendül az ipar is. A gazdasági élet ilyetén emelkedése pedig a népnek minden tekintetben csak a boldogulását mozdíthatja elő, Balatonberényi csendélet (Levél a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! Már innét-onnét két hónapja motoszkál az ag}'am világos kamarájábau az a vakmerő gondolat, hogy az igen tisztelt Szerkesztő Urnák a balatonberényi állapotokat leirjam. Miután ma a fürdés alkalmával egy kagyló a bal lábamon oly •folytonossági hiány»-t okozott, mely a menésemben gátol, elhatároztam, hogy hozzáfogok ezen unalmas levél írásához. Mindenekelőtt kijelentem, hogy Balatonberény nem oly szánalomra méltó vagy hátramaradott, falu. Sőt,! Nagyon is civilizált. Tele vau Berény látnivalóval és rendkivüliséggel. Kora reggel (rendesen akkor, amikor a berényi fürdővendégek az álom lágy karjaiban ringatják magukat, felvonul Balatonberény összes hitvány, girhes görhes csikója és elaggott lova. De, hogy a fürdőközönség valahogy el ne. mulassza ezt a ritka és érdekes látványosságot, a csikós, karöltve siheder fiával, oly éktelen ostordúrrogtatást visz véghez, hogy az összes fürdővendég kiugrik ágyából és «csak ugy» az udvarra rohan azon hiszemben, hogy égszakadás földindulás van. Alig hogy ez elmúlt, következik a programm második száma. Az urasági és községi csordás hivatalos komolysággal felvonul és iszonyú tülkölést visz véghez, mellyel a fürdővendégek dobhártyáit, teszi kockára ós felhívja Balatonberény «összes» marháját a gyülekezésre. Ezek pedig vigan énekelve, solóban vagy duettban, vidám táncot ropnak. Ezek is elvonuluak. De még nincs vége a komédiának. Következnek azok a szép állatok, melyeknek a Capitolium köszönheti megmentését: a ludak. Ehhez fogható szép és kedves jószág alighct van a föld kerekségén I Ezért is ruházták fel a szép és ennivaló kisláuykákat «liba» névvel. Szegény kis libák ! Eunyi kaland után azt hiszi a kedves fürdőközönség, hogy a felvonulás befejeződött. Szó sincs róla ! Lassú, de mindinkább erősbödő hang kezdi az ember fülét. csiklandozni. Valami isteni szerenád, mely később chaossá fajul. Először pianóban hallja az ember, de nem látja — azután fortissimo hallja, de látja is a hang tulajdonosát. Azaz pardon ! Nem egy a tulajdonos, hanem sok, sok . . . igen sok . . . megszámlálhatatlan ! Egy teljesen megvadult diszr.óc8orda rohan el visítozva a bámuló és megrettent, közönség szeme előtt. Ehhez fogható futást a világtörténelem csak az egy kőaigratzi ütközetben tudott felmutatni ! De ugy hiszem az is csak kis Miska lehetett hozzá képest! Ennyi látványosság teljesen megtörte a fürdőközönséget. Mind leliorgasztott fölegtisztább barátodnak. Nem a népet, nem az embereket szerettem, csak téged Az embereket ismerem és nem szeretem, csak szánom őket. Láthatod ebből, szegény királyném, milyen véghetetlen önzés a szeretet és a jóság. Szinte azt liiszem, amint most végignézek itt magamban az életemen, hogy nagyobb bün, mint a gonoszság. A királyné kétségbeesetten nézett maga elé. — Jól van, Maurus, értelek ! Mindent értek s ha mégegyszer születnék, ismét az lennék, aki vagyok. De beszélj nekem a báláról, a háláról valamit, mert megőrülök ! Mindent odaadtam népemért : ifjúságomat, leányálmaimat, első szerelmemet s annak hitvese lettem, akit a politika, népemnek java választott ki számomra. Hát beszólj nekem, Maurus, a háláról, hisz lehetetlen, hogy ez a legszebb virága az emberi erénynek kihalt volna a szivekből ? Maurus sápadtan hajtotta le fejét. — Nem tudok arról beszélni, ami nincs — felelte szomorúan. — Tudsz ! — kiálltotta a királyné szenvedélyesen. — Ha tudsz az Istenről beszélni, akit csak sejtesz, belészuggerálod szivedbe, leborulsz láthatatlan képe előtt, akkor tudsz beszélni a háláról is ! Nézd, öreg Maurus, hisz mi mindketten tudtuk, hogy a szerint hisszük az Istent, amint élünk a lelkünkben. Nem az Isten törvénye szerint élünk, hanem a saját lelkünk erkölcse szerint : él bennünk az Isten. Hát ne vedd el lelkemnek legdrágább hitét: a háláról alkotott fogalmat. Nézd Maurus, ón alkotmányt adtam népemnek. — Már elfeledték — felelte az öreg tompán. — Évszázadokon keresztül rabszolgák voltaK, elnyomattak, én felszabadítottam őket. — Már elfeledték. — Vallásszabadságot, politikai jogokat adtam. — Elfeledték. — Magánvagyonomnak felét odaajándékoztam kulturális célokra. — Elfeledték. — Ipart teremtettem, kereskedelmet, háborút nyertem. — Elfeledték. — Dolgoztam, tanultam, úgy mint egy férfi, hogy értsek, tudjak mindent. Mindenféle államtudományt, katonai és jogi dolgokat. — Elfeledték. — Igazságos voltam és mindig érdem szerint jutalmaztam. — Elfeledték. — Soha egy kérvényt, okiratot nem írtam alá addig, mig el nem olvastam. — Elfeledték. — Elfeledkeztem nememről, elfeledtem, hogy asszony vagyok, csak királyné és anya voltam. — Elfeledték, Mauna Loa ! A királyné zokogva rejtette el arcát s visszaült az ablak mellé. Térdére könyökölve sirt s lehajtott fejének fekete fürtéi szikrázva égtek a nap aranysugarában. Az öreg Maurus meghatva nézte ós csönd, bánat, keserűség gyűrűzte körül a királyi palota termét. Egy idő múlva Maurus igy szólt : — Mauna Loa, nagy királyné voltál, de ezt az emberek máris elfeledték. Csak azt nem fogják soha elfelejteni, hogy egyszer életedben gyönge is voltál . . . Aszszony . . . A királyné fölvette a szemét. — Mégcsak harmincnyolc éves vagyok és a többi emberek sohasem vétkeznek ? — Minden ember vétkezik, de minden vétek között az a legnagyobb : mikor a bűnös a másik bűnös felett ítélkezik. Ehhez épp ugy, mint az oktalan és nevetséges gőghöz, amig az ember nem végzi el az életet, nincs joga ; azután pedig nincs rá szüksége. A királyné letörölte könnyeit és figyelmesen nézett az öreg Maurusra. — Igazad van ! — sóhajtott elgondolkodva. Még valamivel tartozom az embereknek : bocsánattal. És megrázta a fejét, kiegyenesedett s intett az öreg Maurusnak, hogy elmehet. FOGMŰTEREM Berger Alfréd Budapestről juniustöl augusztus hó végéig Keszthelyen, Schleiffer-villa.