Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-25 / 30. szám
1909. julius 1 1. BALATONVIDÉK 5. :nyi Árpád dr. főtitkár, Bendekovios István főpénztáros, Vidosfalvy Ernő főszámvevő, Skublics Ödön dr. szolgabíró, Nagy István városbíró, Berger Károly akad. intéző é3 Hoffmann Arnold v. képviselő uraknak, amiért a mult vasárnapi gyakorlatokat elbírálni s egyszersmind a nemes verseny fokozása céljából 50 korona jutalomdijat adományozni kegyesek voltak. — Társas hajókirándulás. F. hó 19 én a kesztlie^i ifjúság több tagja által rendezett társas hajókirándulás jól sikerült, aiueiiyuyiben a résztvevők az egész uton, valamint, a kikötött helyeken mindvégig kitü nöen érezték magukat, amiért is a rendezőségnek a legnagyobb elismeréssel adóztak. Mint értesülünk, a jövő hó elején egy ujabb társas hajókirándulásfc terveznek Tihany és Balatonfüredre. — Uj bérlet. A balatonszentgyörgyi grófi uradalmat, mely 8000 holdat képvisel, Jtíáudi Szabó Lajos vette ki bérletbe. — Uj kikötő és uj fürdő a Balaton mentén. Tihany , a balatonmenti nyaralók e kedvelt kíránduló helye, edditt kívül esvén minden vasúti ós hajózási forgalmon — •csalt nehezen ós nagy költséggel volt megközelíthető. I^az, hogy az uj vasút megnyíltával a helyzet e tekintetben némiképen javult, de mivel a vasúti állomás a községtől 3 kilóméternyi távolságra vau, még mindig nem elég kényelmes az oda-és visszautazás. Most mindezt igen megkönnyítette Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, amennyiben a község kérelmére igen nagyszabású állr.mi hajókikötőt, építtet Tihanyban. Az építési munkálatok K. Nagy Dezső kir. mérnök és Híitala István állami vizmester vezetése alatt már nagyban folynak. F hó 15-től kezdve a «Kelóu« gőzhajó naponkint háromszor, vasárni'.poukint pedig ötször közlekedik Balatonfüred, Tihany és Btlatotiföldvár között. Tihanyban hétköznapokon reggel 8, délben 1 és este 8 órakor köt ki. Ezzel kapcsolatban a miniszter a községnek azt is megengedte, hogy h kolostor alatti telket villák épitése céljából parcellázhassa. Tekintve azt, hogy már e.'dig is scka.i jelentkeztek telekvét'lre, alapos h remény, hogy Tihany rövid pár év mnlvH a Balaton egyik legszebb fürdőjévé fog fejlődni. — Hajókirándulások Badacsonyba és Fonyódra. A B-; latontavi Gőzhajózási Részvénytársaság 1909. év julius és augusztus havában kedvező időjárás esetén minden vasárnap kirándulási járatokat tart fenn Keszthelyről Badacsonyba és Fonyódra s vissza az alábbi menetrend szerint. : Keszthelyről indul reggel 7 órakor és délután 3 órakor. A reggeli hajó visszaérkezik déli 12 Órakor, a délutáni hajó pedig este 9 órakor. Ezen járatoknál rendkívül mérsekelt, áru menettérti jegyek adatnak ki, melyek c*akis a váltás napjára érvényesek. Ezen menettérti jegyeknél az utazás megsztkitása nincs megengedve. — A menettérti jegyek árai Keszthelyről B-idacsonyba vagy Fonyódra, úgyszintén Fonyódról vagy Badacson} ból Keszthelyre az I sö osztályon 2 korona, a Il-ik osztályon 1 korona 20 fillér. — Köszönet. A keszthelyi iparos ifjak által f. hó 11-én rendezeti jótékonycélu juliálison felüifizetni szívesek voltak : Özv. Mahrer B.-né 4 kor., Weisz Adolfné, St.ampf'el Pál 2—2 kor., özv. Grüuwald Zsigáné 1 kor. 20 f.. Kupicskó Jánosné, Virág Sándor 1 — 1 kor., Pintér Viktor 60 f., Kocsis Karolin, Kinkár Etelka, Tóth Rózsi, Nóvák Pál, Hoffmann Antal, L't.vay Ed e, Weisz Lajos, Meizler Károly, N. N., Cserni János 40—40 f., mely szives felülfizetésekért, fogadják a nemesszivü adakozók szi 1 es köszönetét u rendezőségnek. Neiger Pál r. b. elnök. — Rendőrlaktanyából iskola. A <Magyar Paizs» irja ezt a zalaegerszegi históriát. Bizony figurás egy história. A katonalovak szamára próbakutforrá ,okat. csinálnak, HZ orvosok hivatalosan nagy apparátussal. hajsz'ílcsövü üvegedényekben vizsgálgatják a lovak szamára a vizet s ezrekbe kerül a kútfúrásnak csak a próbája is : addig ezer meg ezer gyermeket évenkint,, dobálnak jobbra-balra, egj ík istállóból a másik pajtába, piszkos dohos levegőbe, kidiilt-bedült oldalú kutyakaparószerü csárdába s hogy a szegény gyermekekre ne ömöljék az épület, nagy oszloppal támasztják fel, amilyeneket a rugdosodd lovak között szoktunk látni az istállóban. Hát csak tessék megnézni a Beizsenyi-utcai iskolát s az ovoda mellettit.Az utóbbi Kutyakaparóból talán már kihurcolkodtak a gyermekek. Előbbi hajdanában reudőrlaktauya volt, azután városi koldusok tanyája, végre a betörőknek, a lézengő csavargóknak s u'cai szabad személyzetnek lett rabok tanyája : ezeket azonban humanizmusból mind kivit,ték innen, mert féltek, hogy rájuk szakad a ház, de meg az a bűzhödt levegő is egészségtelen nekik. Kivitték ós helj'ébe bevitték százával, ezrével az iskolás gyermekeket. Ezeknek jó. — Uj vasúti hid. Siófokon a hajók épitése mellett, látványosságot nyújt egy uj vasúti hid épitése. A Sióban cölöpökre épitve elkészítik az uj vashidat Elkészülte után a régi, gyengébb szerkezetű vashidat eltolják ós az ujat pedig a régi hid helyére, de már erősebb alapzatra betolják. A vonatok közlekedését semuii sem fogja megzavarni. — Megszökött jegyző. Pranger György zalacsányi körjegyző folyó hó 13 án elbu"üsűzott ifjú nejétől, kit csak két. hónappal ezelőtt vett el és azt mondta, hogy hivatalos ügyben Nagykanizsára utazik. Azóta nyoma vsszett. De vele együtt eltűnt Fólis Erzsébet tanítónő is. Az elMiut jegyző nejétől 4000 koronát csalt ki s még a községi és állami adópénzekből is vitt magával, azonkívül községeiben füi.ek-fának tartozik. A nyomaveszett jegyzőt, kit hivatalos mulasztásért már több izbei, megbírságoltak, Malatinszky Lijos zalaszeutgróti fő-izolgabiró felfüggesztette ^s a felfüggesztő határozatot a zalacsányi körjegyzőség minden községében közhírré tete'te, a felfüggesztett jegy/.ö helyettesítésére pedig Halmos József zalakoppányi oki. segédjegyzőt rendelte ki. — Elragadták a lovak. Virág Sándor kőfaragó mester saját fogatán üzleti ügyekben járt a vidéken. Haza jövet, lovai egy mellettük elhaladó automobiltól megbokrosodtak a lövölde és h gáti fürdő közt. Világ a lovakat megfékezni nem tudta, a kocsiból kiugrott, a lovak pedig egj' hídnak menve fönnakadtak, azonban a kocsit teljesen pozdorjává törték. — Tüz Folyó hó 22-éu éjjel 1 órakor Siófok lakosságát nagy tűzi veszedelem fenyegette. Elégett 2 ház, 1 pékműhely ós 1 péküzlet. A tüz a katholikns templom, plébánia ós a takarékpénztár között volt. Azonban a tüzol'ók önfeláldozása megmentette a községet a veszedelemtől. — Rabló cigányok Vas- és Zaiavármégyéken rabló cigányok vonultak végig a mult héten s mindenfelé lopás éj rablás jelölte az elvetemült nomádok útját. Mindenfelé lovat, élelmiszert, kocsit, pérzt loptak, raboltak s bár néhány esetben a csendőrök elöl való menekülésükben még a saját holmijokat. is elhagyták, nem bírták őket elfogni. Legmerészebb támadásaikat azonban Kilimánban, Alsórajkon és Nagykanizsán akarták elkövetni. Alsórajkon Koller Is; ván kastélyát akarták kirabolni, de a földbirtokos lövései elől meghátráltak. Kilimánban egy boltot fosztottak ki, 20-án pedig a nagykanizsai szentfereucrendi zárdát akarták kirabolni. Mivel azonban a rendőrség és a szerzetesek megakadályozták szándékukat, néhány lövés után elmenekültek s reggelre a récsei nagykorosmát, rabolták ki. Mozgósították ellenük az egész vidék, sőt, mind a három vármegye 1 csöndőrségét s igy elfogatásuk csak napok kérdése. Ezzel azonbau nem lehet megelégednünk. Azoknak a vére, kiket ezek az Istent, hazát, törvényt, nem isuierö vakmerő gazemberek legyilkolnak, azokra kiált boszut, kik idejében hatásos eszközökkel nem igyekeztek ezeknek gazságait meggátolni. Nagyon itt volna már az ideje, hogy valami statáriális eljárással egyszersmindenkorra megtisztítsák az országot ezen söpredék néptő', mely nyomorult, néhány garas ára holmiért képes békés és ártatlan polgárok vérét kiontani. Akár van kellő műveltsége ezen vadembereknek, akár nincs, a huszadik század humanizmusa velük szemben nem ér suminit s nekik a tapasztaltak szerint csak az akasztófa imponál. — Szilágyi ós Diskant miskolci gépgyáros oég kit ünö könyök szerkezetű és víznyomású borsajtóira, valamint, legújabb «Villám» centrifugális bogyózó és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemeleudők különösen a cég által feltalált és készített «Kossuth», <Kincsem» ós «Hegyalja> borsajtók, nemkülönben a nagyüzemű préseléshez készitett cRákóczy> kettős kosaru sajtók, amelyekuél a régi világ fából készitett prése zseniálisan egyesítve vau a modern technika vívmányaival. A sajtó felső része acél, alsó része faszerkezet. Ennélfogva a must sehol sem érintkezik vasrészekkel, hanem csak fával, ami a must színét, izét, zamatját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is köunyen ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri, a pozsonyi II. mezőgazdasági és az 1906. évi nagyváradi kiállításon a cég borsajtói első díjjal, aranyéremmel, az 1907, évi pécsi kiállításon aranyérem és díszoklevéllel lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. Keresek megvételre kisebb házat Keszthelyen. Címem a kiadóhivatalban. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő : Bozzay József dr. Kiadó : Sujánszky József. A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Wag^karjiz^án, FőtérBageií-cukrá^z-féíeház. Saját tőkék 830,000 K. szerződéses viszonyban aMagyarországos központi takarékpénztárral, Budapesten (saját tőkéi 25 millió K.) felfogad betéteket geszámito l P^nzintakarékkönyri-e 4'/ 2% kereskedelmi és ipari kamatra,folyószámlára tárcaváltókat a legjumegállapodás szerint • nyosabb kamatláb mellett ; fentedéihez Váltó- és folyószámla hitelt ; Slőleqeí acl mind e! 1" Köíelezt>értt>re nemu egylete keretében hetenkénti visszafizetésre ; értékpapírra, kölcsönt ad se eélyvidéki pénzintézetek és iparvállatok részvényeire, arany-s eziístnemiiehre és ékszerekre j jelzálogkölcsönöke t ^^raf a Magyar országos központi takarék" pénztárral való szoros összeköttetésnél fogva, a legolcsóbban és legelőnyösebb feltételekkel nyújt ===== 10—15 évig terjedő == törlesztéses jelzálogkölcsönöket készpénz* ben vagy záloglevelekben. Már fennálló jelzálogkölcsönöket előnyös feltételek mellett, convertál. Elfogad a banküzlet körébe tartoz ó ttf megbízásokat. Felvilágosítások mindenkinek készséggel adatnak. Hivatalos órák: délelőtt 9—12-ig, délntán 3—5-ig. Telefon szám : 126.