Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1909-12-12 / 50. szám
1909. november 28. BALATONVIDÉK 189. Az első teazsur. E hó első vasárnapjának dátumával megkezdődtek az idén ismét, a teazsurok, azok az egyszer havonkénti délutánok, amelyek tavaly, miért, miért uem, a téli programúiból kimaradtak, de tavalyelőtt kedélyes szórakozással gyakran egész reggelig is elnyújtózkodtak. S bár a mostani éppen ebben a tekintetben mindenkinek szive vágyát nem elégítette ki, elvitathatatlan, hogy a maga rövidségében ls igen kedves pár órában részesítette a közőuséget. És szem előtt tartva, hogy Takách Imréné úrasszony hazánk egyik leghumánusabb ügyének szolgálatában önzetlen lelkesedéssel és nem csekély fáradsággal rendezi ezeket a délutánokat, igazán csodálkozni lehet azon, hogy a vároj közönsége nem vesz, illetve nem vett, részt a zsuron tömegesebben. — Mert nem hogy kevesen voltak, de ugy találom, hogy tekintve a szent oólt és azt a csekély 1 ker. belépti dijat, zsúfolásig kellett volna megtelnie a teremnek. Hisz volt ott, terítve mideuki számára, rang és felekezet külömbség nélkül, csak szive legyen a szegény tüdőbajos elhervadok iránt és érzék a lelkében ahhoz, ha egy kis fehér ruhás, fehér kötős baba-leány huncut izü mosollyal elibe állit egy csésze teát, . . . egy csésze nagyon, ah, nagyon forró teát. * Azonban, hogy a kapott szerkesztő" ségi jegy fejében valamelyest be is számol" jak annak a három órának a tartalmáról, hát ott kezdem, hogy a teázást dr. Illés Ipjiiác ezredorvos felolvasása előzte meg. Nem szigorúan tudományos alapú, nehéz, fárasz'ó mü volt ez, hanem a hivatásának megfelelő, kedves és tanulságos kis előadás a tüdővészesekről, amelyet a laikus közönség igaz figyelemmel szives örömest végig hallgatott és természetesen, tapssal honorált. Aztán mikor a taps megszűnt, a terem mozi lepedös falánál apró kezecskék alatt édesen csilingelő, csörömpölő hangversenyre keltek a csészék a kanalakkal, a rumos üvegecskék, poharak- és tányérkák. S alig múlott pár perc: mindenütt jóizüeu szürcsölgették a teát, és harapdáltak hozzá abból a temérdek sok mindenféle apróságból. (— En is — hja, mert, ilyeu kiszolgálás mellett . . . akár egy negyedik csészével is megittam volna, ha . . .) S ez igy tartott 7 óráig. Az eleven kis házilányok szorgosan sürgölődtek, forgolódtak a vendégek körül, vidám mosolygással hpzták, vitték a teákat, s az aszta lóknál mindenütt a legkedólyesebb hangulat uralkodott. — Csupa jóleső édes-lágy melegség hatotta át az embert, amint kedvesen, fürgén ide-oda mozogni látta a fiatal leánylelkeket a házikisasszonyok gondosságával. Aztán 7 órakor a Vas — mert hi-z neki is élni kell — mozit rögtönözött, a melynek végeztével az általános liazaballagás következett, — szakadó esőben. Tánc — az nem volt, s ugy gondolom, vacsorára se volt, már szükség otthon — legalább én már nem vacsoráztam, Sti-kok. * Itt közöljük a háziasszonyok ós leáányok névsorát is: Háziasszonyok: Biró Pálnó, ö/.v. Böhm Frigyesné, Clement Lipótné, Draveczky Kálmánné, Hoffmaun Arnoldné, Dr. Illés Ignácné, Krausz Lajosné, Matolay Józsefné, Pollak Ferencné, Stieder Kálmánné, Szerdahelyi Jenőné, Takách Imréné. — Leányok : Kovács Erzsi, Bőhrn Tónika, Saxer Mici Csauády Vilma, Hoffmaun, Schleider Erzsi, Illés Marietta, Illés Ilma, Krausz Flóra, Krausz Jozefin, Párkáuyi Zsuzsika, Párkányi Margit, Pollak Margit, Nkgy Marilla, Mesterich Marinka, Mesteriek Magda. Elfogták a zaiameggei haramiákat. A keszthelyi csendőrség sikere. A mult hónap közepe táján a pacsai és keszthelyi járások területén vakmerő rablásokat, követett el két ismeretlen haramia, akiknek féktelen gat ázdálkodása rettegésbe ejtette az egész vidék lakosságát. A haramiák oly ügyesen dolgoztak, hogy a csendőrségnek a legerélyesebb nyomozás után is csak két hét múlva sikerült, felfedeznie kilétüket. A felderítés nehéz és fáradságos munkáját a keszthelvi csendőrőrs végezte s hogy a rablók ma már hűvösre kerültek, az egyedül Takács járásőnnester ós Tóth őrsve^eiő érdeme. Ennek a két embernek köszönhető, hogy a gonosztevők ki nem siklottak az igazságszolgáitatás büntető keze alól s hogy ujabb gaztettel nem gyarapíthatják bün lajstromukat. A haramiák november 12-én kezdték meg működésüket. Takács György zalaszentmihályi lakost, Pacsa és Zalaszentuiihály közt az u'on megtámadták s tőle 9 korona 83 fillért raboltak el. Az első sikeres, bár nem épen eredményes tett után 16 án Hermán Mártoa sármelléki földmivesnek állták útját az országúton Tapolca és Keszthely között Lovait lefogták, rálőttek s 17 korona pénzét elvették. Ugyanazon este a páLoki uton levő Becsali csárdában próbáltak szerencsét. Itt. már eredményesebben működtek, mert. Koréin Muki koicsmárostól, mint annak idején megírtuk, 210 koronát, raboltak el. Két nap múlva a zalaszentmihályi postakocsit, rabolták ki st egy 4060 koronát tartalmazó pénzeslevelet, ejtettek zsákmányul. A vakmerő rablások hiréie akcióba lépett az egész megye csendőrsége, hogy a haramiákat kézre kerítse. A gj'anu eleinte a szombathelyi fogházból megszökött két gonosztevőre irányult H mivel a károsultak a személy leírásból ós a csendőrség által bemutatott fényképek után egyiket felismerni vélték, ez irányban indult meg a nyomozás. Takács járásőrmester azonban csakhamar rájött, hogy téves uton nyomoznak. Néhány elejtett szóból tudomást szerzett, arról, hogy Salamon János és Viola Ferenc nemesszeri származású budapesti gyári munkások a rablások idején otthon tartózkodtak s a vidéken is megfordultak. A nyomozást tehát ez irányban is meginditoi ta. Felkü'dte Tóth őrsvezetőt Budapestre, hogy puhatolódzék a két munkás felől. Tóth a megbízatást a legszebb eredménnyel végezte. Felkutatta lakásukat, kihallgatta lakásadójukat s Vio'ának a klinikán levő kedvesét, aki bevallói ta, hogy Violánál igen sok pénzt, látott ós segített is neki a megolvasásbau. Megtudta azt is, hogy mindkettő feltűnően költekezett s alig pár napi időzés után újra elhagyták a fővárost. Most már bizonyossá vált, hogy Takács őrmester helyes nyomon jár. Tóth visszatért Keszthelyre s a szerzett adatok alapján Takács őrmester még nagyobb buzgalommal látott hozzá a haramiák tartózkodási helyének felkutatásához. Elment, Nemesszerre, majd e hó 5-éu Budapestre ? házkutatást, taitotc a rablók lakásán. Itt megtudta, hogy Salamon János boszusan dobta el szivarját és becsukta az ablakot. Mit, hallgassa azok mu'atozását, kik nem tudnak oly magasra emelkedni, mint ő s még talán sajnálják is, mikor rá ezentúl csak az öröm, a béke, a boldogság vár. Bezárta az ajtaját, hogy ne háborgathassa senki, világot gyújtott ós felszította kandallójának már-már hamvadozó tüzét. Azután leült íróasztala elé s egyenként húzogatta ki annak fiókjait. Innen is, onnan is tünt elő egy-egy csomag, ékes, színes szalagokkal átkötött finom levélköteg, egy-egy fénykép, egy-két szál elhervadt, sárgult virág, egy-egy legyező s ki tudná megmondani mi mindenféle, a mi kedves lehetett egykor annak, kinek kegyeit elnyerni óhajtotta. Mind, mind csak annak a régi gyűlölt időnek a maradéka, mely nem liozott a szivére mást búnál, bánatnál s ha néhány órára Ígérte is az öröm bódító mámorát, annál nagyobb vágyódást keltett egy nyugalmasabb, békésebb élet után. Lassaú rakosgatta őket össze az asztalon s inig forgatta, nézegette őket, nem fojthatott el egy-egy mély sóhajt, mely kebléből akaratlanul is előtört. Hiszen anynyi hiába eltöltött időnek az emléke volt. most előtte egyszerre, hogy nem biita eltűrni némán azoknak nyomasztó, lenyűgöző hatását. Szinte bűnösnek érezto magát, hogy az előbb egy gondolattal pusztulásra, megsemmisülésre itólte valamenynyit. Azután újra ke/cbe szedte őket. Nézegette, rakosgatta, hogy melyik érdemelne kegyelmet még az utolsó pillanatban s míg újra, meg újra elvonult szemei előtt az illatos levelekből a mult világ képe, min dig jobban enyhült haragja irántuk. Hiszen nem vétkezik menyasszonya — holnap már neje — iránt, ha megtart némelyeket a mult édes emlékei közül. S ha ezeknek a leveknek, melyekből minden egyes szó, minden betű gyilkosa lehet az ő jövendő boldogságának, veszniök kell is, miért kellene velők pusztulni azon dolgoknak. melyek némák, melyek nem árulhatnak el semmit s mikat annyi édes gondolat, annyi tüze«, forró csók' tett emlékezetessé és kedvessé? Ha el kell válnia azoktól a dolgoktól, melyek egykor annyi édes órát, annyi szerelmet, boldogságot ígértek számára, miért kellene elválnia azoktól, [melyeknek titkát híven megőrzi az ő asztala ós sohasem fog róluk tudni senkisem ! De egyszerre, mintha kígyó csípte volna meg, felugrott helyéről és siető léptekkel mérte végig a szobát, háromszor, négyszer. Majd megállott a kandalló előtt s nézte, bámulta a vérvörösen lobogó lángokat, a kipattanó szikrák fényét s hallgatta a parázs csendes petcegését. — Nem, ah, nem lehet, mindent megsemmisítenem — susogta magában — hiszen a kinek nincs-nek emlékei, az nem is élt. A ki egyszerűen el tudja dobni magától a mult emlékét, az nem érdemli meg, hogy tovább éljen. Künn, a túlsó soron újra felhangzott a zeneszó s lágy akkordjai mintha közelednének, folytonosan erősbödtek. De a zeneszó hangjai felébresztették őt keserű gondolataiból. A mint hallgatta a mindig jobban erősödő akkordokat, szemei előtt megélénkültek a már-már kegyelmet nyert fényképek vonásai, beszéltek, éltek az asztalon szerte heverő néma emlékek s beszédjük százszor felülmulta a levelek beszédjét. Mintha újra élne minden elhervadt, elszáradt virágnak minden egyes szirma, mintha rajtuk égne most is az üde harmatcsep tündöklő gyémántja. Mintha azok a fényképek a forró ölelés, a kábító csókok után mosolyognának olyan bűbájosán, olyan észvesztöen. Nem volt azok között néma, szótalan egy sem. Mesélt, beszélt az mind régi dolgokról, elmúlt szerelmekről, letűnt bolj dogságról s beszédjüknek minden szava egy-egy,árulás — uem, egy kiáltó vád ő ellene. És mennél jobban nézte megélénkülő, életrekelő emlékeit, mennél tovább hallgatta a folyton közeledő zene hangjait, annál jobban etöt vett szivén a harag. Hiszen menekülni akart ő abból az életből, mely eddig bűvös karjai között tartotta, hiszen átkos volt minden emlék, a mióta szive bálványát, menyasszonyát megismerte. Meg akart szabadulni mindentől, mi szivét a mult világ képeihez bilincselhette volna, hát akkor nem szabad megmaradni egynek sem azok közül az emlékek közül, melyek minden pillanatban árulói lehetnek. A kandallóban lelohadt már a vígan pattogó tüz lángja, csak a parázs izzott vörösen, mintha várná az áldozatot. Míg künn egyre hangzott a zene az ablak alatt, Kovács Bertalan lassan emel-