Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-14 / 46. szám

4. BALATONVIDÉK 1909. november 14. jes munka korrekt végzésére képes volna? Talán Holló Lajos,? Sümegi Vilmos ? vagy a gazdálkodó Justh ? Nem gondolták meg az urak, hogy egy ország pénzügyeinek rendezéséhez több talentum kell, mint egy gazdaság vezetéséhez ? Ezt, mihelyt komoly munkára kerül a sor, mihamar be fogja látni a hangzatos jelszavaktól elkábitott tömeg s a kiábrándulás a Justh csoport sorsát megpecsételi. Gamma. Az erkölcsiség veszélyei. A modern felvilágosodás korát éljükMindenki, aki csak mozogni tud, szabadság után vágyakozik. Ez a vágy hatja át a férfi és női kebleket egyaránt. A mai kor szabadsága pedig nem mozog megengedett határok között, mert ez már nem szabadság, hanem szabadosság. A. férfiak ugy, mint a nők csak azután óhajtoznak, hogy minél jobban kihasználják e rövid földi élet gyönyöreit. Nem nézik, nem tekintik a módokat és az eszközöket, melj'ek talán sokszor reájuk nézve veszélyesekké válhatnának, hanem érzelmeiknek szabad folyást engedve igyekeznek kielégiteni vágyaikat Ez az élvezethajhászat most a jelszó, mely mézes-mázos fülbemászó hangjával arra ösztönzi a mindkét nembelieket, hogy élvezzenek és töltsék kedvüket a testi élvezetekben, mig fiatalok, mert mint szokás-mondás, azoké az élet. Mit látunk a tár sadalomban ? Azt, hogy az élvez-tek utáni ]hajhás?at már jórészt hatalmába ejtette az egész emberi nemet, melyet vágyainak kielégítésétől mi sem tart vissza. Hova jutottunk azon régi jó időktől, midőn H közerkölcsiség ellen elkövetett vétek megbotránkozást keltett s büntetést vont maga után. Ha feltámadnának sirjaikból azok, akik a jó eikölcsöt ugy becsülték, mint szemük fényét, és ha látniok kellene a mai társadalom embereit, kik messze estek őseiktől, bizonyára mély szomorúság fogná el őket annak láttára, mennyire sülyedhet az emberi nem, ha a testi kicsapongások hatalmába esik. Beteljesülni látszanak a költő szavai: «Minden államnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledől s rabigába görbed.. Hogy pedig ez megakadályozható legyen, szükséges, hogy az emberiség visszatérjen a mindenek alapjára, a tiszta erkölcs ápolására. Ezt kell művelnie mindenkinek, hogy a fennmaradásunkhoz okvetlen szükséges talajt lábunk alól el ne veszitsük. Ami manapság leginkább el van terjedve ugy a férfi, mint, a női nem között, nem más, mint a nemi kérdés. Ez az, ami ugy felszinre tört a mai társadalom tagjai között, hogy nem is lehet másról igen hallani, mint csak ezen kérdésről. Az újságok a folyóiratok hasábjai ezzel a kérdéssel foglalkoznak és ennek megvilágítására törekszenek. A legolcsóbb és a gyermekek által is könnyen megszerezhető újságok is ezzel vaunak telve. Az a gyermek, midőn ilyen újság vagy más ilynemű irat kerül kezeibe sokkal mohóbban fog annak tanulmányozásához, mint más hasznos dolgok tanulásához; és ha talán az olvasás kiváucsiságát nem elégítette ki, nem nyugszik meg addig, mig a burkolt szavak értelmét nem tudja. S ha megtudja, akkor már vége erkölcsének. Nem kell az ilyen ifjúnak a vallás, a templom, hanem ehelyett erkölcstelen gondolatok, beszédek és pikáns füzetek olvasása. Ez lesz ezután már az ilyen ifjúnak a lelki tápláléka, ebből él már az ö lelke és mindaz, ami az erkölcsi tisztaság megőrzésére vonatkozik, nála süket fülekre talál. Sokszor beigazolva látjuk azon nézetet is, hogy az, aki a Baclius tiszteletének hódol, nem lesz ment a Venus-kultusztól sem. Hiszen a bor túlságos élvezése összeköttetésben van legtöbbször az érzéki örömök kielégítésével is. A mai modern nők viselkedése is nagyon rontó a fiatalság erkölcseire nézve. A mai nő a magaviseletével nem a szerénységet, hanem a fennhéjázást és a kacérkodást akarja kifejezni, mutatni. Talán sohasem lehetett látni oly nőket, mint, a mai korban, kik ruhájuk viselete által egyenesen mások jó Ízlésének lerontására törekesznek. Olyan kihivó ós órzékcsiklandoztató a mai nők ruházata, hogy az, aki azt megpillantja, mégha talán nem is támad rossz gondolata, mégis küzdenie kell, hogy megszabaduljon a pillanatnyi hatástól. — Az ily ruházatok nem is valók egyóbbre a nőknél, minthogy testi bájaikat mutogassák és másokat megbotránkoztassanak. Pedig jaj a rnegbotránkoztatónak, ki az erkölcsiséget megmételyezi. Ma már mindenre kiterjed a figyelem és minden téren ujitásokat látunk, csak itt nem. De tévedek, midőn azt mondom, hogy ezen a téren nincs ujitás, igenis van; csakhogy ezen ujitás nem a jó rend megőrzésére. hanem annak megrontására van. Talán egyik téren sem látunk oly rohamos ujitást, mint a nőknél az ő ruházatjukat illetőleg. Hisz ha ily rohamosan halad előre a női nem a ruhának különféle alakban való elkészítésében és viseletében, akkor nem is tudom elképzelni, hogy ugyan milyen lesz az öltözet egy évtized múlva. A női viselet — mint láthattuk —nagy befolyást gyakorolhat az ifjúságra azáltal, hogy bennük az ily érzékeket csiklandoztató öltözetek látásával erkölcstelen vágyak kielégítésének gondolatát kelti fel. Ez pedig nem a női méltóság emelését mutatja, hanem inkább annak a lealacsonyitását. Hisz manapság, csekély kivétellel, a nőről csak ugy beszélnek, mint eszközről a férfi kezében. Hol van itt a női móltóság? Azon méltóság, mely megvolt a régi világban a nőkben, kikre tisztelettel tekintettek. Szomorúan kell azt tapasztalnunk, de ellene vajmi keveset telietünk. Ajánlhatunk sokféle orvosságot, mely talán kivezető ut lenne ezen bajból, de nagyon oseké'y eredménye lenne. Nehéz a mai romlott világban a társadalmat figyelmeztetni a veszélyre, mert süket fülekre talál a legjobb szó is. De ne legyüuk azért kétségbeesve, mert majd eljön az az idő, midőn mindazok, akik ezen szenvedély rabszolgái voltak, keservesen fogják tapasztalni a bün veszélyes következményeit ós majd az utódok, elődjeik szomorú példáján okulva, jobb útra fognak térni. Ki foguak ábrándtilni ezen veszélyből és akik talán a méregnek ezen poharát fenékig ürítették, lesznek majd azon elvek hirdetői, melyet a költő is annyiszor hangoztatott, hogy mindennek talpköve a tiszta erkölcs. Bár ezen elv valósulna meg és csengne mindenki fülébe, hogy az erkölcsiség az a támpont, melynek ha erős ez alapja, még a legádázabb ellenség sem dönthet meg. a veszedelem, hát, készítsenek hajlékot azoknak, l ik a harag napját, elkerülhetik és hozzánk menekülhetnek a veszedelem elől ! A leány szemében egyszerre valami vészes tüz láugja lobbant fel. Szó nélkül eresztette el a barát kezét és siető léptekkel indult el a sziget, fűzfái a!at,t rejlő kunyhók felé. Utja azonban már nem volt, oly elhagyott, mint odamentekor. Halvány, ijedt alakok fogták körül a kis kápolnát, s mialatt, az ősz barát újra kongatta az élesen csengő vészharangot, áhítatos zsolozsma hangjai töltötték be az éjszaka sötétségét. De a leány nem törődött most az ájtatos emberek zsolozsmáival. Nem hatotta meg már szivét a kápolna köré sereglő menekültek félelme. Az ö szivéből kihalt a félelem, mikor a vészharangot rángató aggastyán megmutatta neki az égő falvnk lobogó, vérvörös lángját, és helyét a bosszú töltötte el. Igen, csak vad, lángoló bosszú maradt, a szivében azok iránt, kik véres ütközetben levágták hős apját fiával ós csapatával ós földönfutóvá tették öt anyjával együtt. — Most vad boszut állhat, azokon, kik fölégették birtokaikat is ide a nyomorult, szigetbe űzték őket, hol koldusok módjára kunyhóban tengetik napjaikat. Már látta maga előtt, hogy miféle kinokkal bünteti azokat, kiket a vak sors kezei közé ad és a véres bosszú gondolatára felkacagott, mikor a kunyhók egyikének ajtaját, felnyitotta. A leány kacagására a vékony gyertyaszál megvilágitotta kunyhóban egy sápadt asszony emelte fel fejét a levelesből vetett ágyról ós két fegyveres vitéz kelt fel a kunyhó homályából. — Mi baj közeledik édes gyermekem — kéidezi az asszony a belépő leányt. — miért, kong még mindig a vészharang? — Mi baj közeledik? — felel a leány villámló szemekkel anyja beszédére. — Égetik, dúlják a törökök Szabolcsy Tamás birtokát hogy még földönfutóbbá tegyék az én édes anyámat. — De jó, hogy ma ismét eljöttetek — szólt a két fegj'veres alak felé — ma már meg tudom mondani, nogy kinek a felesége lesz a Szabolcsy Tamás leánya. — Ne kisértsd az Istent Ilonka — riadt fel anyja betegágyáról újra — most csak az imádságnak vau helye itt,, hogy mentsen meg az Ur bennünket minden veszedelemtől. — Segítsünk magunkon — szólt, vissza a leány villogó szemmel — ós az Isten is megsegít. Hallgassatok hát ide jó barátaink. Ti eddig egymással versenyeztetek, hogy elnyerhessétek a Szabolcsy Tamás koldussá lei t leányának a kezét. Most itt, az alkalom. Mutassátok meg, hogy érdemesek vagytok arra a koldus kézre, a melyért eddig küzdöttetek. Én annak a felesége leszek közületek, a melyik a vad török seregekben a legnagyobb kárt tesz, segit nekem bosszút állani apám és testvéreim gyilkosain ós olyan dicső dolgot visz végbe, a mely dicsőségére válik nemcsak neki, hanem hasznára az egész, szorongatott országnak is. A két fegyveres vitéz összenézett, a leány szavaira s mig az egyik szivére tett kézzel esküdözött, hogy ő fogja a legdicsőbb tettet, végbevinni, a másik szomorúan nézett a leány szemébe és halk hangon szólt: — Isten veled Ilonka, de emlékezzél rá, hogy Szendrőy Gábor visszajön éretted a világ végéről is. Nemsokára eltűnt azután a két fegyveres a kunyhóból, hol csak a beteg asszony keserves zokogása hallatszott. Majd felemelte fejét kemény fekhelyéről s panaszosan szólt leányához. — Most elűzted Ilonka utolsó védőinket és ezentúl nem lesz senki, ki megoltalmazna bennünket a puszulástól ós a nyomorúságtól. Szabolcsy Ilonka azonbau büszkén emelte fel fejét s villámló szemekkel felelt édes anyja szavaira. — — Ne félj anyám, a te leányod megoltalmaz téged utolsó csepp véréig minden veszedelemtől, azoknak pedig, kiket, most elküldöttem, szent, kötelességük, hogy életüket áldozzák Lazájukért, és uekjm megbőszülni segitsék azokat,, kiket elvesztettünk. És a kunyhó sötét hátuljából egy hosszú 'őrt vett elő, kilépett, a kunyhó ajtaján, s mig a vészharang a kápolna tornyában csengett kongott tovább, leborult a földre ós imádkozott, hogy adjon erőt neki a magyarok Istene a bosszúra ós védelmezze meg az ö anyját, minden veszedelemtől. * 1566 tavaszán a Bécsbe vágyódó II. Szulejmán hadai elözönlötték a Dunáutult és a veszedelembe került magyarság a végvárakban, vagy pedig a mocsarakban