Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1909-10-31 / 44. szám

4. BALATONVIDÉK 1909. november 14. pot, bogy kifejezhesse méltó tiszteletéi és háláját mindazon dicső szentek iránt, kiknek az év egyéb napjain külön ünnepet nem szentelhetett. De magasztossá tette ezen ünnepet az egyház azért is, mert akkor, mikor megszenteli dicső harcosainak emlékezetét, egyszersmind megemlékezik azokról is, kik közölünk elköltöztek már a boldogabb hazába, kiknek emléke örökre be van irva a vérség kötelékeivel szivünkbe. Tehát akkor, mikor elhunytaink hűlt tetemei fölött kigyuladuak az emlékezet szövétnekeinek lángjai, megujul szivünkben újra szent hitünk iránt való szeretetünk s az élet harcaiban kimerült szivünket betölti újra a reménység, hogy fáradalmainkért, igazságos küzdelmeinkért elnyerjük egykor méltó jutalmunkat, támadjon fel szivünkben a tisztelet és hála azok iránt is, akik hitünk szent igazságainak a megpecsételői voltak. Ha egyforma áhítattal és buzgósággal foglaljuk imáinkba mindazokat, kikhez szent hitünk folytán a túlvilági életben is ragaszkodunk, magasztossá és fenségessé lesz ez az ünnep, mert akkor a temetőben megnyíló sirok nem a halált hirdetik többé számunkra, hanem egy uj, boldog élet kapuivá leszneK mindazok előtt, kiket a hit világa vezérel életük küzdelmes utain A szociáldemokrácia kudarcai Magyarországon. Aki figyelemmel kiséri a magyarországi nemzetközi szociáldemokraták mozgalmát és helyes érzékkel bir az események megitélésében, annak figyelmét nem kerülhette ki az a körülmény, bogy a szociáldemokrata mozgalomban és terjeszkedésben igen nagymérvű stagnálás állott be. Ugy a szakszervezeti, mint a politikai mozgalom nemcsak hogy pang, de napról-napra ujabb kudarcok érik és ami a legfigyelemre méltóbb, a magyar munkásság teljesen részvétlenül nézi ezt a vergődést. Három-négy év előtt, amikor a szociáldemokrata párt, felhasználva az utca hangulatát, annyi izgalomnak és mozgalomnak voli a kezdeményezője, amikor ugy a főváros utcáin, mint a vidéken napokon át rettegésben tartották a polgárságot, amikor a vidéki városokban nyakra-főre csinálták meg az általános sztrájkokat, azt hihette már az ember, hogy az egész világ szocialista lesz. Fokozta ez aggodalmat az a körülmény, hogy ugy a nemzetköziek földmunkás szövetsége, mint az ujjászervezetteké rohamosan gyarapodott a falvak lakossága között s e két földmives szövetség körülbelül ezerkétszáz községben birt helyi csoporttal, ami vagy kétszázezer lóleknek felel meg. Jöttek azonban uj idők és ez a gyarapodás megcsappant, sót határozott han}

Tatlás állott be. Nem tulozunk, ha azt állítjuk, hogy Magyarországon sorvad a szociáldemokrácia. Ami azonban még éppenséggel nem jelenti azt, liogy már egyszer és mindenkorra leszámoltunk volna vele, mert ezeken a bajokon, sorvasztó állapotokon keresztül ment a szociáldemokrácia a külföldön is, de aztán kiheverte a betegségeket ós ujult erővel intézte rohamait a fennálló társadalmi és politikai rend ellen. Éppen ezért csak folytassák a munkaadók a szervezkedést és kisérje figyelemmel kormány és hatóság a nemzetköziek életét. Ami a jelenlegi tespedést okozza a szociáldemokráciában, annak oka elsősorban az, hogy a szociálista vezérek oly anynyira fanatizálták a múltban embereiket, annyi erkölcsi és anyagi áldozatokat követeltek tőlük, hogy a mérték betelt. Az izgatás eredménye az lett, hogy a szakszervezetekben tömörült tagok, akik horribilis tagsági dijakat fizetnek, mohón és erőszakkal próbáltak helyzetükön javítani és minduntalan sztrájkoltak. Nemcsak az ipari munkások, de az arató munkások is, ami tudvalevően valóságos egyiptomi csapásként nehezedett gazdáikra. Ez az akció aztán meghozta a maga nagy reakcióját. Szervezkedtek a munkaadók a szervezett munkásság ellen és ebben a kormány a legmesszebbmenően támogatta őket. Egymásután oszlatták ós függesztették fel azokat a szakszervezeteket, amelyeknek energiája a sztrájkok és bérmozgalmak rendezésében merült ki, a politikai pártot is szorították, hogyha igy folytatja, a törvény teljes szigorával fog lesújtani azokra, akik az állam és társadalmi rend megbontására törnek. A legnagyobb csapás azonban a sok csúfosan eltukott nagy sztrájk volt, amelyek a szervezett munkásokat a vezetőik ellen hangolták. Ezek a bukott sztrájkok adták a szervezett munkaadóknak az impulzust arra, hogy kizárják munkásaikat, akikkel a szakszervezeti terrorizmus miatt már alig tudtak boldogulni. A munkaadók minden kizárási harcot megnyertek és a munkások kénytelenek voltak kényre-kegyelemre megadni magukat. Egyúttal, látván azt, hogy a kizárás folytán ezer ós ezer ember marad kenyér nélkül, tapasztalván, hogy a szociáldemokrata izgatás a nyomorba hajtotta okét, kiábrándultak és faképnél hagyták a «világmegváltót eszmét. HÍREK. — A hercegprímás névünnepe. Tegnap ünnepelte városunk közönsége a város nagynevű szülöttének és jótevőjének, az agg egyházfőnek, Vaszary Kolos biboros hercegprímásnak névünnepét. 9 órakor dr. Dunst, Ferenc apát ünnepi szent misét mondott, amelyen a város, az iptu'estület küldöttségei ós a közönség köréből is nagy számban vettek részt. Buzgó fohászkodás szállt az Ének Urához, áldást esdve az egyházfő fejére. A néviiunep alkalmából városunkból számosan fejezték ki jókivánataikat a hercegprímásnak. Táviratban üdvözölték : a város elöljárósága nevében Nagy István városbíró, a plébánia hívei nevében dr. Dunst Ferenc apát és a fögimu. tanárikara nevében Berkes Ottó igazgató. — Csány László hamvai. Budapestről irják, hogy Csáuy László, a zalamegyei származású 48-as vértauu holttestét exhumálják és más helyen fogják eltemetni. Csány László a budapesti Kerepesi-uti temetőben nyugszik. A temető két parcellávagy? Adsz-e még valamit annak az «igaz sziv»-nek sajgó fájdalmaira most, is, mely még mindig él ted dobog, örökre érted eped és elfogódva mondja ki a neved? Halottak napja közeleg ! Megelevenedik a temető. Te messze, távol vagy, de azért jól tudod, hogy szorgalmas, bánatos munka folyik a Te sirod körül is. Koszorú is lesz azon a siron ; a szülői, a testvéri szeretet könnyek közt helyezi rá és mire a csendes, néma alkonyat kiteríti szárnyait a temető felett, a Te sírodon is kigyúlnak a libegő fényű fehér gyertyaszálak ! Es Te messze, távol vagy, Te édes kis bánatos leány ! Pedig tudom, hogy szived ide dobog, lelked itt szárnyal e kedves sirhalom körül, melynek már van lakója is ! Ha nem Játom is tiszta arcodról lepergő könnyeidet, mégis tudom, hogy azok a halottak estéjén sűrű cseppekben hullanak alá ! Ugyan, Te jó kis hontalan teremtés, mondd csali, ott az idegenben melyik keresztfába fogódzol Te bele a halottak estéjén ? Melyik fejfának sirod ©1 panaszos bánatod ? Vigasztalódj : nekem sincs senkim ! Eu is egyedül élek, mint Te, az idegenben ! De Te mégis tudod, hogy nekem már van drága, édes halottam ; számomra már vau sirhalom, liova eljárok bánatomat elfeledni, a szenvedéseket eltemetni, szellemeddel, tiszta, fényes szellemeddel beszélgetni ; van sírdomb, melyre virágaimat leteszem. Halottak estéjén is ott leszek ; rádobom a virágomat, kisírom a könnyeimet és imádliozom a Te nyugalmadért! De majd ez a nap is, ez a kegyeletes nap is elmúlik ! Az emberek, kikkel együtt mentem oda, elhagyják a néma sírokat, sokan hazaviszik magukkal a tarka koszorúkat, melyek már, ki tudja hányszor borultak, de csak néhány órára e napon «a felejthetetlen, a legdrágább halott» sirhalmára ! Ez a kegyelet, ez a szeretet az embereknél . . . ! Én is velük megyek bánatomba, gondolataimba temetkezve. Velük megyek, elhagyom ón is virágos sírodat, de azért ott vagyok, vagy a lelkemben _ magammal viszlek, veled foglalkozom! Én kijövök majd újra, nemsokára, virágot hozok neked a Te sírhalmodra, melynek lakója Te, még élsz, még virulsz! Hanem majd ha egyszer nem jöhetek . . ! Majd ha egyszer ez ártatlan virágoknak is el kell maradni sírodról, mert engem messze, nagyon messze üz végzetem . ! Oh a'ikor az a -sajgó, hánykódó sziv hogyan szerez magának megenyhülóst? — A szeretet találékony, majd csak kieszel magának valamit: mikor majd válni kell, utoljára a temetőbe megyek; buosut veszek egyszerű, de szívből fakadó szavakkal a sírodtól ; mégegyszer utoljára virágot hintek reá; csókkal illetem a földet, melyben majd pihenni fogsz, mely majd az én édes halottamat elfödi és egy marokkal magammal viszek belőle az uj hazába is. E néhány rögnek mondom el majd a jövőben égető bánatom; ezekre szórom rá halottak estéjén harmatos virágaimat ; ezeket áztatom meg forró könnyeimmel, mert azok takarnak be majd idővel Téged is! Igy búcsúzom, igy teazek, mert nagyon szerettelek Te bánatos arcú jó leány! Lipcse felé • . • — Útirajz, — Hajnalodik . . - A halvány fénnyel lagyogó csillagmíliárdolf, az ezüst sugáru szelid hold mindjobban s jobban j'tüunek az ég pereméről, világító szerepüket átadva egy sokkal hatalmasabb urnák, a napnak, mely lassan, mosolygó ábrázattal bukkan ki a felhőtömeg közül. Fényes, áldásthozó sugarát szétveti az egész tájra, bearanyozza a messze fel-feltűnő sziklakat, a fenyves erdő rengetegét, az utam mellett folydogáló Elbe vizét. Vonatom, nem törődve a természeti szépséggel, száguldva rohan tova, minden pillanatban távolabb vive attól a földtől, hol bölcsőm ringott, hova gyermekálmaim fűznek, hol szeretteim laknak. Merengésemből vonatom éles füttye zavar fel, figyelmeztetve, hogy közeledünk Tetschen-hez, Magyar-Osztrák Monarchia határállomásához. Minthogy a világ legelrejtettebb szögletóbeu is feltalálhatod a fináncot, ugy itt is. Hivatalos komolysággal közeledik, csomagomat 2—3 szor felemeli s leteszi, majd nem a legbarátságosabb hangon megkérdezi : — Mit tartalmaz ez a csomag? — Fehérneműt! — Fehérneműt ? Hm ! Hm ! Pedig én eddig ugy tudtam, hogy a fehérnemű nem ily nehéz! Én szorongva adom át a kulcsot, képzeletben már elbúcsúztam a jó libamájtól, füstölt nyel vtől, vajas pogácsától, de — c«odák csodája, — a finánc barátsá-