Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1909-10-17 / 42. szám
1909. október 17. BALATONVIDÉK ö. — Vigyázatlanság áldozata Jung Lajos, a Balaton-Halászati Részvény társasát; hajógépésze a mult (léten olajos nadrágját benziuuel tisztilot<a, miközben mintegy 2—3 literre való benzin a földre ömlött. Ezt nieggyujtotta, de szerf ncsétlenségére, mert a benzin párolgása következtében ruliája is lobbot, vetett s Jungot összeégette. Csodá latos, hogy a helyszínen levő «Minimax oltókészlilék» mint mentő eszköz, seiti Jungnak, sem Kőbán segédmunkásnak nem jutott, eszébe. A midőn, már alsó testrésze égett — sikerült csak Jungot a közel lévő Sió-ba vezetni. Juug pár napi kínos szenvedés után f. lió 12 én kedden meghalt. Özvegyén Uivül három árvát hagyott hátra. Temetése f. hó 14-én negy részvét mellett Siófokon ment végbe. — Eltűnt hordó. Havasy József, rezii plébános kocsisa a keszthelyi állomásról hordókat szállított haza Rezire. A rakománynyal minden baj nélkül elérkezett a cserszegi ut elágazásánál levő kőkereszthez. Itt azonbau kocsija valamin nagyot zökkent, az oldal a neliéz teher alatt, eltörött s a kocsiról egy 1192 literes nj hordó az ut mellett leesett. Mivel a bajba került kocsis a nagy hordót a kocsira visszatenni nem tudta, segítség pedig sehonnan nem közeledett, kénytelen volt. a hordó!, ott hagyni s a többivel hazasietett Rezire azon reményben, hogy reggel, mikor segítséggel visszajön a leesett hordóért, még a helyen találja. Reménye azonban nem teljesült. Reggelre H nagy hordónak lába kerekedett s csak a hűlt helyét találták. Most a csendőrség és a községi elöljáróságok nyomozzák a lábrakelt hordó gyámolitóit, kik nagyon sajnálták, hogy pgy ily szép hordó az ut, mellett, hüseljen a hideg éjszakábau s minden valószínűség szerint Keszthelyen, vagy Cserszegen szereztek neki biztos menhelyet a reggel visszatérő kocsis szemei elöl. — Tüz Szentgyörgyváron. Mint Szentgyörgyvárról jelentik, Oltay Guidó földbirtokosnak kilencszáz kereszt, gabonából csépdr, hatalmas szalinakazülát, eddig ismeretlen tettes meggyújtotta. Érdekes, hogy ez az eset már kezd megszokottá válni inert szüret táján a vörös kakas Oltaynak rendes vendége. — Kegyetlen boszuállás, Régi és elkeseredett ellensége volt, Ersing József somogykiliti-i kőműves Orbán János ugyanottani polgárnak s keiesve-kereste az alkalmat, hogy gyűlölt ellenségén bosszút, állhasson. Folyó hó 13 án este vé'etlenül összetalálkozol t Olgáimul az utcán, aki anyjával ment hazafelé. Ersing rátámadt a gyanútlan Orbánra s hasba löite, hogy rögtön ottmaradt, anyját pedig összeszurkálta Az elvetemült gyilkost letartóztatták, n. szegény özvegy, aki fiában utolsó támaszát, kenyé:iieresőjét vesztette el, a legn«g3'obb nyomorúságnak néz elébe. Ajánljuk őt a jó-szivü emberbarátoknak figyelmébe. Címe: Özv. Orbán Jánosné Kiüti (Somogymegye.) — Orvvadászat. Vadászjegy nélkül vadászgattak Czetinovics Szve'in és Vida József cserszegtomaji lakosok. Csendőrségünk tudomást, szerzett, a dologról, fegyverüket elkobozta s mindkettőt,t feljelentette a főszolgabiróságnál. — Öngyilkosság. Györei Anna 46 éves asszony folyó hó 7 én Cserszegtomajon az uradalmi pince mellett, lévő víztartóba ölte magát. Az öngyilkos asszony, ki nyomorék béna volt s csak rokouai tartották kegyelemből, valószínűleg testi fogyatkozása felett való elkeseredésében határozta el magát a végzetes tettre. Már régen foglalkoztatta az öngyikosság gondolata, de végrehajtani nem tudta, mert miudig észrevették. Folyó hó 6-án éjjel észrevétlenül kicsúszott az istállóból, hol aludni szokott s felemelt egy szál deszkát a víztartó fedeléből s az igy támadt résen a vizbe dobta magát, honnan másnap reggel, mikor keresésére indultak, holtan húzták ki. — A 'Borászati Lapok>, Magyarország ezen ismert szaklapja egy «Oltváuytelepek» cimü cikkben fölötte elismerőleg foglalkozik a Caspari Frigyes tulajdonát képező Kiskülíüllőmenti első szőlő-oltvány teleppel, Medgyesen (Erdély) és több fényképfelvételt mutat be, mely fényképek ezen telep oltványainak pompás fejlődését igazolják. A telepet, melynek gyönyörű árjegyzéke előttünk fekszik és amely ezen árjegyzéket, ingyen és bérmentve megküldi, legjobb meggyőződéssel a legmelegebben ajánlhatjuk. — TÜZ. Folyó hó 13 án Jut somogyinegyei kisközségben tüz ütött ki. 2 ház leégett. Szerencsére nem volt szól és igy a tüzet hamarosan lokalizálták. — Csendőrök harca rablókkal. A somogymegyei Nemespátró községben f. hó 11 én tartott a somogyszeutmiklósi csendórőrs házkutatást. Egy parasztházban véletlenül felfedezett két fegyveres alak kétségbeesett, ellentállást fejtett ki a nyomozó csendőrökkel szemben, mire ezek huszonhét lövést intéztek amazok ellen. A lövések közül az egyik alakot öt lövés érte, amitől az holtan terült el. A másik alak, kit csuklóján sebesített, meg egy golyó, erre megadta magát, de, bár ezt magát a csendőrök felismerték, egy szó útbaigazítást nem akart adni agyonlőtt társa személyére nézve. Minthogy a felismert Kotnyek Józsefről tudták a csendőrök, hogy Nagykanizsa környékén is szokott, garázdálkodni, jónak látták a kanizsai rendőrséget segítségül hívni, hátha az felismeri az agyonlőtt gazembert. A hetyszineu megjelent kanizsai rendőrök csakugyan felismerték az agyonlőtt rablót, aki nem volt más, mint, a kanizsai rendőrség réme. Török György, sok évi fegyházat ült 43 éves nagykanizsai hivatásos betörő. — Lopások. Schwarz Henrik női ruhaszabó több ruhanemű és kelme eltűnését, jelentette be a csendőrségnél. Szánti Margit, volt cselédjére irányult, aki jelenleg az Amazonban mint kézileány szolgál. Csendőrségüuk rögtön vallatóra fogta a leáuyt, aki törödelmesen bevnllotta tettét s a lopott holmi legnagyobb része megkerült. — Fi Magda Kálmán L'pót gazdájától 2 lepedőt és 6 kor. értékű tollat, lopott. Mindkét tolvaj leányt átadták a járásbiróróságnak. — A gőzgépkezelők és kazánfűtők legközelebbi képesítő vizsgái Sopronban november hó 7. napján d. e. 9 órakor a Sopron városi vibany telepen fogunk megtartatni. A kellően felszerelt vizsgálati kérvények a in. kir. ker. iparfelügyelőséghez küldendők. Szentgyörgy-utca 20, Piaci gabonaárak 1909. okt. 15 IRODALOM. Magyar Szent Imre élete. Egy olaszból átültetett kedves munka hagyja el a napokban a sajtót, hogy megismertessen bennünket a magyar katholikus egyház egyik legkedvesebb szentjének, első szent királyunk, Szent István fiának Szent Imre hercegnek életével. Egy édestollu olasz kanonok, Emerico Pisapia irta meg ezen müvet, melyben ifjúságunk védőszentjének édes alakja, tiszta élete és egész megkapó lénye elevenedik meg és oly hévvel, aunnyi melegséggel emlékezik meg a magyar kath. egyházról, édes hazánkról és a külföldön s idehaza annyit, megrágalmazott nemzetünkről, hogy igazán méltó hála és elismerés illeti meg azt, ki a bennünket megbecsülő olasz kedves munkájával megismertetett. Dr. Lakatos Vince csornai-premontrei kanonok, főgymuasiumi tanár, a kitűnő nyelvész fordításában jelenik meg «Magyar Szent Imre élete» cím alatt ezen kedves mű, mely miuedn tekintetben magán viseli az olasz eredetinek szépségeit, ós kedvességeit Mindenkinek, ki csak a legkevésbbé is törődik ifjuságunk vallásos ós erkölcsös nevelésével, érdekében áll, hogy ismerje ezen müvet, mely a forditónál fűzve 1 koronáért, diszes vászonkötésbeu 1 K. 60 fillérért kapható. Laptulajdonos : Bontz József. Felelős szerkesztő : Bozzay József dr. Kiadó : Sujánszky József. Buza . Rozs . Árpa . Zab . . Kukorica Krumpli 25 K 40 fii. 16 K. 80 fii. 14 K 60 fii. 14 K. 60 fii. 5 K. — fii. 4 K. 40 fii BŐRBAJOKAT, bőrkiütéseket, daganatokat és sebeket, a melyek vérszegénységből erednek és nem akarnak gyógyulni, a Scott-féle Emuisió szüntet meg legjobban. A legtisztább alkatrészek, a melyek izlet.es módon kcnnyen emészthető krémmé egyesittelnek a kiváló SCOTT-féle eljárás által, A gCOTT-féle EMÜLSIÖ-t a legkiválóbbá tették és kétségbevonhatatlan hírnevet biztosítottuk számára ezeknél a bajoknál. Egy eredeti üveg ára 2 K. 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Az Emulsio vásárlásánál a SCOTT-féle módszer védjegyét — a halászt— kérjük figyelembe venni. Bor vásárlók figyelmébe! Gryenesd.áson, közvetlen a vasút mellett, a <Tulipán» vendéglő tulajdonosa — hol kényelmes lakás és olcsó étkezés kapható — díjtalanul ád felvilágosítást borvásárlóknak a legjobb minőségű idei és tavalyi borokról. Egy szobából és konyhából álló szállás Kiskeszthelyen. (Polgárváros) Soproni-utca 18. szám alatt, özv. Vucskitsné-íéle ház olcsón kiadó. gzőlő oltványokat szállít aii erikai sima és gyökeres vesszőket különféle fajokban, fajtisztaságért jótállva, legdúsabb választékban a már évek óta elsőnek és legmegbízhatóbbnak ismert : Kiskiiknllőmenti első szölöoltvány telep tulajdonos Caspari Frigyes Medgyes 81. sz. (Nagyküküllő megye.) Tessék képes árjégyzéket kérni I Az árjegyzékben találhatók az ország minden részéből érkezett elismerő levelek, ennélfogva minden szőlőbirtokos megrendelésének megtetele előtt az ismerős személyiségektől ugy sző-, mint irásbelileg bizonyságot szerezhet magának fenti szölötelep feltétlen megbízhatóságáról. ________