Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1909-07-11 / 28. szám
1909. julius 11. BALATONVIDÉK 5. azután a vezetés, irányítás, tanítás szerepe egészen a falu lelkészére, vagy tanítójára marad, ki bármilyen tehetség és a nép ügyének elszánt barcosa legyen is, egymaga nem képes arra, hogy a maradiságukban megcsontosodott régi kupakosokat az előrehaladt kr>r modern bajnokaivá gyúrja át. Gazdasági hasznunk is kevés. Ninos szerves kapcsolat ez apró szövetkezetek között, mindegyik külön-külön egy íalu, egy néposztály gazdasági érdekét szolgálja, mely sokszór mások gazdasági érdekével ellentétes. Lendítenek ugyan valamit a nép ügyén pl. a tagok könnyebben, olcsóbban jutnak kölcsönhöz, jutányosabban szerzik be szükségleteiket, jobb áron adják el termékeiket stb., de ez mind igeu kevés ahhoz, hogy a gazdákat válságos helyzetükből kisegitse. Ilyen elaprózott kisszerű tömörülésnek sem szellemi, sem anyagi ereje, de még tere sincs ahhoz, hogy tagjai számára biztosítsa azon gazdasági előnyöket, melyek lehetővé teszik a földuiivelés módszerének teljes átalakulását és a mai kor követelményeik z mért modern kifejlődést. Egy falu népének kevés erejével, annak szűk korlátai között lehetetlen oly intézményt létesíteni, mely hivatva volna a gazdákat uzsorásaik vampir karjaiból kiszabadítani, bitelviszonyaikat kedvezően rendezni ; — pénz hijján nem lehet beszerezni gazdasági gépeket — eszközöket és igy nem lehet megbonositani oly művelési rendszert, mely a termőföld hozamát felette megnagyobbítaná; — ilyen kicsiny keretben a betakarított termést sem lehet ugy értékesíteni, mintha nagy tömegben — vaggonszámra — a kereslet kedvező esélyeit kivárva lépünk fel a kínálattal. Egyes nagyobb szövetkezetek, mint a kecskeméti, gyöngyösvisontai, e téren is érteK ugyan el szép eredményt, de a gazdák szakszerű oktatását, folytonos nevelését, a gazdasági munkások helyzetének rendezését, azoknak téli munkával való ellátását és igy teljes lekötését, a termés eredményének az elemi csapásokkal szemben való biztositisát, még ezek a szövetkezetek sem tudták megvalósítani saját körleteikben sem. Pedig a hazai földmüvelés válsága ezeken fordul meg ! Ha nem rendezzük az eladósodott gazdák hitelviszonyait, ha nem emeljük a termés hozamát, a megkétszereződött kezelési költségeknek megfelelőleg, ha nem gondoskodunk a termékek lehető legmagasabb áron való biztos eladásáról, ha a szakszerű gazdasági oktatást, gazdák és muukások folytonos nevelését, a gazdasági munkások helyzetének végleges rendezését, az elemi csapások okozta kár ellen való védekezést elhanyagoljuk, semmi kilátásunk sem lehet arra, hogy a magyar gazdák mai siralmas helyzetén sokat lendíthessünk. Olyan erőt kell tehát ^együvé tömöríteni, a társadalom olyan szövetkezését kell létrehozni, mely ugy szellemi, mint anyagi képességeivel a felsorolt fontos feladatok mindegyikét sikeresen meg tudja oldani. Erre elégségesnek tartom, egy város és vidékének gazdasági szövetkezését, mert egy város és vidékének egymásra utaltságában a szellemi és anyagi képesség mellett még oly nagy érdekközösség is áll feuu, mely teljesen kizárja az ellentétes érdekek harcából eredt erőveszteséget. Fentebb elősoroltuk azon gazdasági előnyöket, melyeknek hiánya hazai földművelésünk válságát képezi, most lássuk, miként valósíthatók meg ezen előnyök egy város és vidékének gazdasági szövetkezéséi en. Szóljunk : 1. A gazdák hitelviszonyainak rendezéséről. Ismeretes dolog, hogy földesgazdáink nagy része el van adósodva, birtoka, kis fekvősége tul van terhelve. Az elemi csapások sorozata, több évi sanyarú termés még a módosabbakat is a takarékpénztárak karjai közé kergette. A nyerészkedésre alakult hitelintézetek csak nagy utánjárásra, biztos jótállás — betáblázás mellett adnak kölcsönt 7—8°/ 0-os kamatra. A kamatot azonban negyed évenkiut rendesen előre fizettetik, minden törlesztésnél uj váltó állíttatik ki, ha ehhez még hozzávesszük a bekebelezéssel, ennek törlésével járó és a kölcsönvevő más mellékes költségeit, munkaniulasztását, bízvást mondhatjuk, hogy a kamat a költségekkel együtt 12—14%-rtt, sőt még ennél többre is felrúg. Ez pedig a mai szűkös gazdasági viszonyok mellett igen nagy teher ! Aki már nem biíja a nagy terhet, vagyis kamatot — ; törlesztést — bár saját hibáján kívül — rendesen fizetni nem tud, az ellen a pénzintézetek kíméletlenül végrehajtást vezettetnek, vagyonát potom áron elkótyavetyéltetek. Hány ház, hány hold föld kerül igy évenkiut könnyűszerrel dobszóra. Szinte látjuk, hogy a nyerészkedő kapzsiság mint húzza ki a földet a magyar paraszt lába alól. Itt a tulajdonképeni baj az, hogy a kölcsön megszerzése a föld népének nagy időveszteségbe, költségbe kerül, a nehezen, megszerzett kölcsön drága s ha hibáján kívül nem tud fizetni, vele szemben ninca irgalom, kegyelem. Ez ellen egyedüli orvosság a könnyen megszerezhető olcsó kölcsön s méltányos eljárás avval szemben, ki a saját hibájáa kivtil fizetésképtelen. Ilyen orvosságot azonban csak egy nagyobb szabású társadalmi -alakulás (szövetkezet) nyújthat, melynek tagjai nem a nyers haszonra tekintenek csupán, hanem a magyar nép felsegitését tartva szem előtt közérdekből is szívesen helyezik el tőkéjüket a szövetkezetnél. A földmives nép felsegitésére megnyilatkozó eme készséggel azután a szövetkezet, vezetőségének nem szabad visszaélni, a jó részben közérdekbői elhelyezett tőkét nem szabad vagyonszerzési célzattal kezelni, hanem kötelessége lehetővé tenni, hogy a gazdák és munkások gazdasági szükségleteikre tényleg olcsó kölcsönhöz jussanak, szipolyozóik karjaiból kiszabadittassanak s ingatlanaik idővel tehermentesittessenek. Ennek megvalósítására elsősorban a szövetkezeti tagok betétei haszuálhatók fel. Takarékossági szellem felébresztésére, a tőkének odaosalogat.ására igen jó eszköz a betétek után fizetett magasabb kamat. Ha tehát nem a nyerészkedésre alakult szövetkezet a betétek után Vg> v agy ®/í 0/o" a^ nagyobb kamatot ad, mint más pénzintézetek, ugy állandó tőkeböség mellett nemcsak könnyű szerrel tudja kielégíteni a tagok hitelszükségletét, hanem azok gyarapodását is elősegíti. Megtörténhetik azonban, hogy a pénztárban nincs mindig annyi pénz, mennyit a tagok fiazdasági szükséglete igényelne, ezérc igen Üdvös, ha a szövetkezet tagul belép az «Országos Központi Hitelszövetkezeti-be, honnét igazgatóságának vagyoni felelősségére bármikor könnyű szerrel kaphat 47 2—5% os kölcsönt. Ezt 1 — iy 2%-o* haszonnal — mit a kezelési költségek fedezése tesz szükségessé — felhasználhatja Boxolok, lövök, vivők, angol iskola, olasz rendszer, dzsiu-dzsicu ! Nekem mindegy ! — No, no my clear sir ! Nem igy értettem, de nem akarom, hogy valami bajba keveredjék. — Az az én dolgom ! — Akkor menjünk ! Egy csendőrkáplár vezetése mellett útnak indultunk s az előőrsön mindenkit helyén találtunk. Azonban az öt számú őrsöt nem találtuk meg. Kiáltottam, sípoltam, mind hiába. Akkor befelé az őrházhoz ! A csendőrt az angollal hagytam. Fél órai botorkálás után elértem az őrházat. Hogy észre ne vegyenek, előbb benéztem az ablakon. Rémes látvány tárult szemeim elé. A szoba egyik sarkában állott az egyik szolgálattévő fővigyázó, manlicher fegyvere kezében, a kakas felhúzva, szemei vérbea forogtak ; előtte pedig ott térdeltek a szemlész és vagy öt más vigyázó. — Gazemberek térdre — hallottam ordítását — aki nem esküszik nekem hű séget, azt agyonlövöm ! Én vagyok a bosnyákok császárja ! Szerencsétlen társai ott térdeltek előtte s esküdöztek hűséget. Ez a fővigyázó vagy megőrült, vagy holt részeg. Itt gyors segítség kell, különben agyonlő még valakit. Szerencsére egyenruhámban voltam s habozás nélkül berohantam az őrszobába. Alig értem be, elkiáltottam magamat : «Habt acht!» Az emberek mind felugráltak s a fővigyázót is annyira megijesztette a váratlan inspekciós megjelenése, hogy levágta a fegyvert s szabályszerűen tisztelgett. Ezt a pillanatnyi rémületet felhasználva, odaugrottam a fővigyázó mellé s ugy vágtam mellbe, hogy nyomban elesett. — Vezati ! (szerbül: megkötözni !) parancsoltam a szemlésznek. Az emberek odaugrottak s ártalmatlanná tették a megvadult pénzügyőrt. Ekkor aztán jelentést tétettem magamnak s megtudtam, hogy a fővigyázó ma jött csak vissza két hetes szabadságáról s bubánatában nagyon is felöutött a garatra. Nem akartam hadbíróság elé vinni a dolgot s igy egy hónapi szigorú áristommal büntettettem meg a kötelességéről megfeledkezett embert, ki, ha én véletlenül jókor nem érek oda, szépen agyonlövi az egész szakaszt. Midőn visszatértem a kaszárnyába, az ángliusom türelmetlenül várt s izgatottan, kérdé; — What have you doing ? (mit csinált ?) — Nothing, (semmi!) felelóm s aztán rövidesen elmondtam a dolgot. — It is for you nothing ? (az önnek semmi 1 — mondá indignálódva — megint egy ujabb kaland s én megint nem lehettem ott. Peches ember vagyok ! Mondtam, hogy elkísérem. Nem akarta; többet nem engedem egyedül menni, bárhová menjen, is ! Másnap ő utazott tovább a szandzsákba vadászni, ón pedig mentem vissza állomáshelyemre. Búcsúzáskor megszorítván kezemet, szinte szemrehányóan mondá: A legközelebbi utat én fizetem ; maga a vendégem lesz. — Yes ! — felelóm, aztán egy szomorú «God by»-el elbucsuztunk egymástól, én a jó barát miatt busultam, ő azonban még a tegnapi kalandomat is fájlalta. FOGMUTEREM Berger Alfréd Budapestről juniustöl augusztus hó végéig Keszthelyen, Schleiffer-villa*
