Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-27 / 26. szám
27 BALATONVIDÉK 1909. á p ri l is 2 5. azon igázi nagyasszouy számára, aki szivök minden dobbunását megértette s akiket, ő mind anyai szivére tudott ölelni. Arra a szívre, amely szintén szenvedett, amely szintén vérzett, talán jobban, mint, azoké, akiket vigasztalt, mert mig könnyet szárított, ő maga zokszó nélkül szenvedett. Elvonulva szerényen a világ zajától, a nyilvánosság hiúságától, egyedül Istennek és azon egyetlen lénynek élve, akit legközvetetleuebbül és legteljesebben boldogíthatott arany szivének mélységes szerelmével. E fenséges nö szép lelkét igyekeztem néhány vonásban elélek rajzolni, kedves társaim. Azért ezóltam, hogy megemlékezzetek arról, hogy szent, nyomokon jártok, mert itt osztogatta áldásait, itt szerzett magának halhatatlanságot egy angyali lény, akiről mi ott messze, a kék Balaton partján is, mint a legnemesebb ideálizmus példaképéről és megtestüléséről csodákat hallottunk regélni. Legyen ennél fogva otthon maradt testvéreink részéről is a hódolat és szeretet tolmácsa e szerény koszorúnk, amelyet megdicsőült nagyasszonyunk sírjára hoztunk. Színház. Sznlkay Lajosnak liáreui hét óta városunkban időző kitűnő társulata épen nem szorul hírlapi dicséretre. Azokat a kívánni valókat, azokat a reményeket ugyanis, mit, egy előkelő magaslaton álló vidéki színtársulattól várni lehet, még egy társulat sem töltötte be ugy, mint azt jelenleg tapasztalhatjuk. Mind a daraboknak meg válogatása, mindazoknak diskrét, de azért minden tekintetben összhangzatos előadása arra vall csak, hogy Szalkay nemcsak pénzt szerezni, hanem a közönséget előkelő s a vidéken nagyon ritkán feltalálható magas színvonalú műélvezetben részesíteni is jött váró sunkba. Igaz ugyan, hogy ez a kettő egymástól majdnem elválaszthat lan, mert aki a színpadon szépet, remeket művel, méltán és joggal számithat a közönség támogatására. Mégis a legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy azt, ki igazán megérdemelné a pártolást, a közönség nem kedveli ugy, mint másokat. Láttunk mi már tele szinházakat olyan actorok játéka mellett, kiknek arra irányult csak minden törekvésük, hogy a darabok esetleges sikamlósaágait, frivolságait még élesebbé, még kirívóbbá tegyék s ez által a közönség érzókiségáre gyakorolva hatást, annak tetszését megnyerjék. És ezek, legtöbbször célt is értek nálunk. Épen azért különös dicséretre méltó az, hogy Szalkay nem lankad el törekvésben s bár a legtöbb előadás alkalmával elmarad az az előkelő közönség, mely a szép játékéit méltó elismerésben részesíthetné a szereplöket, egyik előadás a másik után következetesen megmarad azon az előkelő magas színvonalon, mint azt az első bemutató előadások alkalmával tapasztaltuk. Meg van erről mindenki győződve, ki ugy, mint mi, napról napra tanuja a színházban látottaknak és hallottaknak, ez a meggyőződés pedig csak dicséretéről szólhat, mind a színigazgatónak, mind társulatának. Különös elismeréssel emlékezhetünk meg a mult szombati előadásról, melyen Kövesi Albert, a pécsi színház kitűnő directora vendégszerepelt. Ez este a • Hivatalnok urak > at adták, melyben Kövesi a cRóth báosi»-t személyesitette oly remek alakítással, milyen csak egy minden izében igazi művésztől várható. Hétfőn a "Varázs keringő' került szinre nem nagyszámn közönség előtt, de annál nagyobb ügybuzgósággal. Különösen szép alakítási, láttunk ez este Szalkaytól (XIII. Jouchim), Fábián Linkától (Helena), Borbély Lilitől (Franci), de az összes szereplők oly összhangzatosan, oly diszkréten adták elő a különben csupán a frivolitásóknak szentelt darabot hogy bárki minden visszatetszés nélkül élvezettel megnézhette. Kedden a Bálkirálynő került bemutató előadásra hasonló módon kevés számú közönség előtt. Mind az előadás, mind a zen ji rész szépségei teljesen kielégítették a jelenvoltakat, kik zajosan tapsolt«k a darab főszereplőinek. Nagyon szépeu játszott ez alkalommal Fábián Linka és Borbély Lili, de hasonló elismerés illeti Kovács Lajost és Bátory Bélát is. Szerdán, a «Biboros», Luis Napoleon Parker -4 felvonásos színmüvével megkezdte Szalkay sziutársnlata a jutalomjátékokat. A darab a XVI. század elején, Rómában játszódik le. A bíboros egy büszke, nagyravágyó Medici saijadék, az anyaszentegyház feltétlen szolgája, de nem az a hideg, kimérten szenteskedö pap, bánéin ember is, szeretettel, szivvel, meleg érzéssel. S éppen ebben vau a szinmü hősének a tiagikus volta. A darab tova fejlődésével oly helyzetbe kerül, hogy a pap Semmi nesz. Elmúlt a zaj s oly általános siri a csend, hogy a saját szivem dobogását hallom. Hiába a nagy és feszült figyelem, szemem majd kidülled a tulerős nézéstől, nem látok és nem hallok semmit. Tán kiveszett mindenféle élő lény, hogy még a rigó sem zörög a száraz haraszton és a lármás szajkó sem okvetetlenkedik fejünk felett, figyelmeztetve minden más élő lényt, hogy itt idegenek vannak, kik nem az ő hazájukba, otthonukba tartoznak. Ilyen halotti, siri csend csak a feltámadáskor lehet, mihez a millió, meg a millió lélek várja u leghatalmasabb, a legigazságosabb bíró, az egyedüli üdvözítő ítéletét. Kínos várakozásban múlik el pár másodperc, mig ismét felhangzik a jól ismert kedves hang : vau . . . vau . . . vau . . . gyorsan közeledik, dacára az erősen benőtt fiatalosnak. A hajtás lármájától viszhangzik az egéaz vidék, zeng az egész erdő, megélénkül már az erdei élet is, megszólal a zavartalanul kaparászó rigó, fel-fel röppen a nyugtalan vérű szajkó s tele lármázza a kö rnyéket éktelen kiáltozásával; megzörren a haraszt s egy-egy tapsifüles bukik ki a léniára, ott leül, körülnéz, nagy füleit a kutyahang irányába fordítja, amely meg nem szűnik szólani s kitartó egyformasággal hajtja az elő'te futó vadat. Mily érzés ? ! Hisz ez nem kutyahang, ez nem az a kiállhatatlan éjjeli ebugatás, hanem az igazi vadászember fülében egy harmonikus, egy zengzetes vadász dal, amibe egyszerre csak beleordít az emberi találmány büszke gőgje, túlharsogván hegyen-völgyön, megrontva a kedves illúziót, amelyben eddig ringatóztunk: durrr... Ott feküdt mellettem egy szerencsés lövés által leterítve a vaddisznó. Még kezemben lövésre készen tartottam puskámat, mert nem tudtam bizonyosan, hogy lövésem halálos volt-e, mikor lihegve Kontrás is odaért. Megáll a disznó mellett, majd körülnézi, szaglássza; megtalálja a golyó által ütött sebet, a kiszivárgó vért nyaldossa s mint aki jól végezte dolgát s megakarva győződni, hogy csakugyan elköltözött-e az élők sorából, a lakóián egy nagyot harap s ott hagyja. A Kontrás vizsgája kitünően sikerült, de ezen vadászat egyúttal az én vizsgám is volt, mert ezen íözel egy mázsás süldő volt a legelső vaddisznóin. Kovács János. és az ember nagy, kinos tusára száll benne. Nagyon kegyetlen alternatíva s a néző valósággal vele kínlódik a hőssel, hogy ugyau megfogja-e találni a menenülés útját és vájjon melyik lesz az ? Ezt a nagy, szilárd jellemet, ezt az óriás lélekerö felett rendelkező embert Kovács Lajos creálta. Jntalomjátéka volt, de ő különben is ugy játszott volna, mint ahogy játszott s ahogy ő mindig játszik. Kovács sokoldalú tehetséggel megáldott vérbeli színész, aki szerepét, a részletekig kidolgozva, átérezve, azt mindig a jelenetnek megfelelő és sohasem túlzott, színezéssel hozza a színpadra. És ilyen volt, ő a «Biboros»-bau. A legnagyobb lelki fiarcok közepette is oly nyugodt, előkelő, oly méltóságteljes volt szép ós művészies játéka, hogy a közönség figyelmét, az egész daiabon át miutegy magára szegezte ós a tapsokat, méltán kiérdemelte. A nők közül egyedül Verő Jankának jntott, szerep, mint, Filiberta, Chigi kalmár leánya, Giuliáno, a bíboros öccsének a menyasszonya. A rokonszenves megjeleuésü színésznő finom játékát őszinte melegség, lágy szeretet ós az a mély fájdalom hatotta át, mely őt atyjának megöletésével, majd jegyesének halálra ítéltelésével éri Csütörtökön, zsúfolt ház mellett «Az erdészleány» került szinre harmadszor. A cimszerepet Borbély Lilli alakította, oly közvetlen kedvességgel, hogy a közönséget meghódította. Érthetetlen, hogy közönségünk miért nem honorálta tapssal Déri kitűnő alakítását. Pedig igazán rászolgált, volna. Bátori ez estén is ügyes komikusnak bizonyult. Medgyaszay ugy kellemes énekével, mint ügyes játékával sok tapsot aratott. A hatás rovására törtónt, hogy a harmadik felvonás végén, midőn József császár megjelent az ablaknál, egy tapintatlan staÜ9zta teljesen elfödte alakját, a publikum elől. A többi szereplő is megállta helyét ós igy az est általában megfelelt a hozzá fűzött kívánalmaknak. Pénteken, Bátori Béla jutalomjátékául színre került tA könyvtárnok.» A régebbi óvuk egyik vígjátéka ez, mely minden kitűnősége, eredetisége melleit, — hiába — a mi mostani vígjátékainkkal szemben, a mai kö/.önséguól nem éri el a megfelelő hatást. Azért Bátori Béla felette jó alakítást, nyújtott, a többi szereplők pedig az egész társulat dicséretére igen jól beleilleszkedtek a darab keretébe. Hogy kacagás, taps bőven volt — Istennek hála közönség is — azt felesleges mondanom, de azt már le nem nyelein, hogy Bátori jobb, illetve más darabot is választhatott volna magának, mert, ebben tehetségéhez képest, nem igen érvényesült. (Ká) HÍREK. — Péter és Pál. Junius 29-ón, azaz kedden külön ünnepet szentel a kath. egyház szent Péter ós Pál apostol-fejedelmek emlékezetének. Amily elfelejtett, és alacsony volt származásuk, oly általánosan ismert és emlékezetes nevük az egész keresztény világ előtt,. « Fejedelmekül állíttattak az egész földre» — ós csakugyan fejedelmi az ő méltóságuk, nevük és dicsőségük az egyházban. Ami az élő embernek a feje ós a szive, az a mi egyházunknak sz. Péter és sz. Pál. Péter a fej, Pál a szív. Péter hite ós Pál apóstól szeretete a szentlélek kegyelmével párosulva egy társulattá alakította mindazokat az embereket, kik «a földkerekség határára elható szózatukat* megértették és még befogadták. — Hittudományi magister. Gótzy Mihály főgiuiu. tanár a wieni tudományegyetemen a hittudományokból a mesteri rangfokozatot, nyerte el. Gratulálunk. — Hivatalvizsgálat. Batthyány Pál gróf zalavármegye főispánja Marik Pál dr. főispáni titkár közreműködésével, Oder Géza Levélpapírok családi díszdobozokban egy koronától feljebb nagy választékban kaphaták : Sujánszky Józsefnél Keszthelyen.
