Balatonvidék, 1909 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1909-06-20 / 25. szám

1909. ápr

ili

s 25

. BALATONVIDÉK 195 hazafias ünnepélj'einket ! Hol a mi imádságunk : «Isten, áldd meg a magyart ?!> Mi inkább hiszünk a tisztalelkü Köleseinek, a szent embernek, aki igy szólt : • Leonidas csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg.» Mi tanítja a hazaszeretetet, mi hirdeti a nemzet dicső múltját, mi a nemzet jövendőjének reményét ? Tán a Marseillaise is arról zeng, hogy cHazádnak rendületlenül légy hive, ó magyar ?» Vagy tán ebben látjátok a szociális tevékenységet, amelyet fennhangon hirdettek ? Igy kívántok részt venni korunk nagy kultúrharcában ? Honnan akartok ihletet meríteni ? A hazafias érzéssel nem törődtök: a Marseillaise akkordjaiból? Csak előre! Rohanjatok ! Van Tyrtaiostok is : boldogok vagytok, mert ti megértitek a lant pengető Adyt, a mi szivüukben mozdulatlan marad minden hur lantjának szavára ! Nagyon sajnálom, uraim, még egyszer és utoljára nagyon sajnálom, de hívásuknak nem engedhetek . , . «non possumus.» Szerecz Alajos. Levél a „Balatonuidék" fiet Szerkesztőjéhez. GL keszt^el?—tapolcai vasúiról. A nagyközönség előtt ismeretes az a tény, hogy a vasutak egyes vidék fejlődésére mily nagy befolyással vannak. A vasút a távolabb vidékek lakóit közelebb hozza, szoros baráti kapcsolatot alkot ; az ismereteket terjeszti, de különösen olcsó és kényelmes voltánál fogva szolgálja a közönség érdekeit. Azonban a vasútra is áll az a sarkalatos igazság, bogy a vasút van a közönségért ós nem a közönség a vasutért. Lehet a vasutat bizonyos üzleti szempontból igazgatni, de lehetőleg a közönség óhaját is figyelembe kell venni, bizonyos őszinte, igaz, elérhető dolgokban. Nekünk, tapolcavidéki lakósoknak, sokszor kell üzleti és egyéb dolgokban Kanizsára, vag}' Horvátországba utazni és visszafelé csak a Kanizsáról délután 2 órakor induló vonattal jöhetünk. S*juos azonban, május l-e óta kénytelenek v; gyuuk Keszthelyen az 5 perces időkülönbség miatt esti 9 óráig várakozni, mert, a Balatonszentgyörgyről délután 8 órakor induló vonat 5 perccel későbben ér be Keszthelyre, miut a Tapolcára menő vouat elindult volna, igy az utazó közönségnek 6 óra időveszteséget kell mondá keserű mosollyal — látszik, hogy jabandzsia (idegen) vagy erre felé. Nincs a török hatóságoknak a skipetárok fölött hatalma; a padisah csak névleges ur erre felé, maguk szolgáltatnak itt a törzsek igazságot, a vórboszu szent, abba nincs a hatóságoknak beleszólása. — Csakhogy ebben az esetben nincs vérboszuról szó — próbáltam félbeszakítani — hisz itt a véletlen szerencsétlen játéka van. — Dehogy, dehogy — okoskodott a skipetár — ha a kutyád megmar valakit, az is ok a vérboszura; ha a háztetődről kő esik le s agyonüt egy arra menő embert, akkor áldozatul esel családostól a vérboszunak. Minden skipetár ezt vallja, én se tennék egyebet. Tudod a közmondást : tko se ne osveti, taj se ne posveti (aki meg nem boszulja magát, nem üdvözül) ; aki nem ismeri el a vórboszu szent kötelességét, az becstelen ember. Borzalmas világnézlet! Hisz hozzávetőleg az albánok 85 százaléka a vórboszu miatt pusztul el s egész törzseket irtott ki már ez a barbár szokás. Azonban valami túlságosan el nem Ítélhetem ezt a félvad embert, midőn civilizált államokban, keresztény kulturnépekuél néha egy meggondolatlan szó miatt lövik agyon és hányják kardélre egymást az emberek, persze mint nemes lovagok, a párbajkódex szabászenvednie, holott annyi idő alatt a vidéki utazó közönség már rég otthonában lehetne. Igy aztán nem kellemes megelégedésünkre, kénytelenek vagyunk éjjeli 10 óra után 2— 3 órányi utat megtenni, ami különösen éjjeli zord, esős időben nem kis örömére szolgál az utazó közönségnek. Engedje meg a vasúti igazgatóság, hogy ezen részünkre nézve sérelmes vasúti összeköt'etésre reá mutassak azzal a megjegyzéssel, hogy a keszthely-tapolcai vasút necsak a két város érdekeit szolgálja, hanem a nagyterjedelmü vidéken lakó polgárok érdekeit is vegye figyelembe. Enyhítésül még azt sem hozhatom fel, hogy a 6 órai időben Keszthelyen szépen szórakozni lehet, mert hisz én a magam részéről készséggel aláirom és elismerem, hogy Keszthely szép és kedves város, hogy egy vidéki mindig vissza vissza vágyik egy vasárnap délután utáa, de akkor, amidőn az utas a hosszú uton összetörve, szinte szárnykat szeretne ölteni, hogy mielőbb otthon lehessen, nincs kedve a szórakozásra, különösen akkor, a midőn eszébe jut, hogy neki esti 10 óra után még Nyirádra, vagy Ka* polcsra kell kocsikáznia. Nem panaszkép említem fel a vidéki közönség hangulatát, hanem csak azért, bogy felhívjam a vasúti igazgatóság becses figyelmét arra, hogy egy-egy vonat idejének meghatározásánál egy nagy ós a vasúttól messze fekvő vidék helyi körülményére is méltóztassék figyelemmel lenni. Remélem ugyanis, bogy az igazgatóság az emiitettek figyelembe vételével megszünteti ezt a kellemetlen állapotot. Ne féltse az igazgatóság a balatonparti vasút jövőjét.. Annak forgalma úgyis biztosítva van és csak előnyére válik az, ha a Kanizsa felől jövő utasok Tapolcán át csatlakozhatnak a balatonparti vasúttal és megtelelő időben érik el a balatonmenti községeket. A tek. Szerkesztőségnek alázatos szolgája V. R. R. birtokos. Színház. A szini idény második hete telt el. Lezárult pedig e hét egy szomorú tanulsággal, azzal, hogy Keszthely kulturális' szükséglete még korántsem áll azon a fo kon, hogy egy 8 — 9 ezer korona havi kiadással dolgozó elsőrendű társulatot igényelhetne s hogy annak működését kellőkép értékelni is tudná. Sajnos, de való, hogy a lyai szerint. Mily jogcímen mondhatunk mi elítélő kritikát a vadonban élő skipetárok fölött ? — Váltsd meg fiadat — vigasztaltam — hisz a kanuni Malsis (a malisor törzs vértörvényei) megengedik a vórdij fizetését. — Tudom goszpodine ! De honnét vegyem én szegény szénégető a rengeteg pénzt. A mult héten adtam el a szenet, amit egy évig keservesen égettem, az ipeki vásáron és csak ötszáz piasztert (50 korona) kaptam, abból adót kell fizetni, a papnak valamit adni s télire valót venni. Mi marad ? Talán tiz piaszter : dohányra. Mennyit kérnek a malisórik ? — Ezer piasztert ! (százkorona.) — Itt van! Azzal átadtam neki egy száz koronás bankjegyet. Ipekben beváltják; többre becsülik az ottomán bank papírpénzeinél. Az öreg nem győzött eléggé hálálkodni; még kezet is csókolt! Milyen megalázkodás egy szabad skipetár részéről ! Nem úszom nyakig a pénzben, nehéz Írással keresem, azonban szívesen adtam, hisz talán egész törzset mentettem meg a kiirtástól. Már pedig annyi emberélet — csak felér ezer piaszterrel ? ! kóbor csepűrágók, a bretli művészek, a tingli-tanglisok, akik időnkint felkeresnek bennünket, aránylag sokkal nagyobb közönséget vonzanak, mint Szalkay direotor kitűnő erőkből álló színtársulata. A lefolyt két hét alatt csak egyetlen este volt telt ház, a többi szóra sem érdemes. A kellő pár:olás hiáuyát nem tudjuk másnak betudni, mint a művészet iránti érzék fejletlenségének, azou kevesek, akikben él a művészet iránti érzék és szeretet, igazat fognak nekem adni, mert sem a társulat, sem a műsor ellen kifogást emelni nem lehet. A drágább helyárakat sem lehet okul felhozni, mert azt egyrészt a nagy kiadás, másrészt a nyújtott élvezet, kellően indokolják. Sokszor értéktelen semmiségekórt többet áldozunk. Azt hittük, hogy Szalkay director ál" dozatkészsége, nemes törekvése fellendít

1 nálunk a színházi életet, fokozza a művészet iránti érdeklődóst s megveti az alapját annak, hogy a jövőben elsőrangú társul atok vetélkedjenek a játszási engedély eliíyeréseórt. Ebben a feltevésünkben azonban szomorúan csalódtunk. A szégyenletes eredmény alighanem az ellenkezőjét fogja maga után hozni. Messze elkerül majd bennünket minden valamire való színtársulat, mert arra, hogy passivát teremt-en magának, egyik színigazgató sem lesz kapható. Az állandó szinház, vagy színkör felállítására pedig egyelőre jobb lesz nem is gondolni. Mindaddig, mig közönségünk ízlése meg nem változik s a csepűrágók által nyújtott élvezetet többre becsüli az igazi művészetnél, szó se essék a színházról, két hónapos szini idényről, elsőrangú színtársulatról. Alakítsunk előbb szinpártoló egyesületet s ez majd teremtsen szinpártoló közönséget, akkor, de csakis akkor gondolha'unk arra, bogy színkört létesítsünk s bele elsőrangú társulatot szerződtessünk. Addig azonban még csak ne is emlegessük, főkép pedig haladó kultúránkra ne igen hivatkozzunk, mert a tények minden pillanatban ránk cáfolhatnak s kitűnik, hogy csak ámítottuk magunkat és másokat. Ezek előre bocsátása után lássuk a lefolyt hét műsorát. Szombaton, junius ]2-ón, Orbán Dezső regényes daljátékát «A csók király»-t. adták kitűnő szereposztásban. A címszerepet Borbély Lilli alakította, nagy ügyességgel s mind játékával, mind énekével sok tapsot, aratott. Kitűnően alakítottak Fábián Linka, Kovács és Veres Eszti. Ez utóbbi játékának értékéből sokat levon, hogy komolyságát nem tudja megőrizni s hogy hangja gyenge. Vasárnap, junius 13-án két előadás volt. Délután zóna előadásban a «Dollárkirályiiő», este «Berger Zsiga» Révész Fere ne 3 felvonásos énekes bohózata került előadásra. Ez utóbbi darab vajmi keveset ér s egyáltalán nélkülözi a bohózat fő kellékeit, Helyzetkomikum alig van benne s csak is a szereplők tették élvezhetővé kiváló alakításukkal. Az érdem babérkoszorúja Szalkay directoré, aki sikerült maszkjával és utolérhetlen mimikájával állandó derültségben tartotta a közönséget. Mellette még Báthori, Déri, Fábián és Kovács osztoztak a sikerben. Sinkó nevetgélése, Inke rögtönzése és Kis Sándor erőszakos zsidó jargonja visszatetsző volt. Hétfőn, junius 14-én «A tatárjárás> került szinre másodszor. A bemutató előadás hasonlitlanul jobb volt. A szereplők egyike sem vette komolyan a dolgát * általában siettették az egész előadást, melyből, hogy mielőbb véget érjen, a második felvonás egy jelenetét ki is hagyták. Kedden, junius 15 én a <Kék egér» cimü francia bohózatot adták. Eltekintve a sikamlós részletektől, bátran mondhatjuk, hoey a darab remek alkotás. Benne feltalálható a bohózat minden alkatrésze s az ügyes szerzők a bonyodalmak egész halmazát, állították fel. amelyek egymásután teremtik a kaoagtató helyzetkomikumokat. A pompás darab hatását a preciz előadás csak fokozta. A szereplők közül Verő Janka volt kiváló a címszerepben. Remekül alakította a félvilági párisi nőt s iga-