Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-11-29 / 48. szám

1908. november 15. BALATONVIDÉK 3 menyeit piao hiányában potom áron kény­telen elvesztegetni. A mezőgazdaság is len­dületet venne, mert. a föld hozamképes­sége a korszerű mivel ési mod térhódításával fokoztatnék, mig most, a régi, elavult oon aervativ rendszerű gazdálkodás mellett, alig hoz annyit, amennyi a megélhetést bizto­sítja. E vidékeu már most is virágzó állat­tenyésztés van, hátha még könnyen elér­hető piacot is nyer, mit lesz képes pro­dukálni. Száz és száz érvet lehetne még fel­hozni, amely mind a mellett bizonyítana, hogy a vasútra szükség van. Hisszük azon­ban, hogy ez felesleges, mert sem a vár­megye, sem a kormány nem fog elzár­kózni a kérés teljesítése elől. Meg kell mozgatni mindent, különösen nekünk keszt­helyieknek, mert egyedül ez biztosithatja csak városunknak, mint fürdővárosnak, jö­vőjét, fejlődését s e nélkül csakhamar nemcsak elérnek, de tul is szárnyalnak bennünket a zalai és a somogyi fürdők. Hogy mit jelentene a városra a fürdő hanyatlása, azt, uem kell fejtegetni. Egyik fő jövedelmi fonása apadna el s temér­dek befektetés heverne parlagon, gyüwöl­csözetlenül. Hogy ez be ne következzék, álljunk talpra mindannyian, fogjunk össze, szálljunk síkra jövőnkért, boldogulásunkért s addig zörgessünk a kormány ajtaján, mig megnyitatik nekünk s kérésünk megadatik. —1. A hazai kisipar fejlesztéséről. Nagyon általános szóiásmód az, hogy ipari tekintetben Magyarország Ausztriá­nak gyarmata. S való' an, nyersterményein­ket kiviszik Ausztriába, ott feldolgozzák és mi a magunk terményeit újra drága pénzen vásároljuk vissza. Magyarország rendelkezik ásványi, növényi és állati ter­mékekkel, mégis a szép jövödelmet, más nemzet népe teszi zsebre, — nekünk a tiszta termelési költségen kivül alig marad va­lami. Igen sajnálatos dolog, de egyenlőre nem áll módunkban oly támogató erővel rendelkezni, ami e viszás. állapotot rendes körülménnyé, a nemzet hasznára áldásossá tudná tenni. Ha hazánk egyszerre annyi pénzzel rendelkeznék, hogy az e honban termelt, ter­ményeknek megfelelő gyárakat tudna üzem­be helyezni, igy természetesen egyszerre megszűnnék az osztrák nép ebbeli jövö­delme, de inig ezt hazánk anyagi körülmé­nyei közt, nem teheti, kora erről álmodni, inkább oly módot kell keresni, amely las­san s idővel elvezet hazánk ipari önálló­ságához. Ilyen közvetett mód az ipari önálló­sághoz, a hazai kisipar fejlesztése és erős­bitése. Fejlesztjük pedig a kisipart akkor, amidőn oly szakképzett iparosokat neve­lünk, kiknek készítménye ugy tartósság, jó­ság, csinosság tekintetében nemcsak eléri, hanem felül is múlja a külföld efféle ipar­cikkeit. Ha visszagondolunk a régi céhrend­szerre s annak néhány ciíra szokásaitól el­tekintünk, be kell látnunk, hogy nagyon célszerű volt azon eszme, amely ezen rend­szer működésén végighúzódott. Bevett szokás volt a céhnél, hogy ad­dig senki önállóan mesterséget nem űzhe­tett, mig nem vándorolt és nem remekelt. A vándorlásnak az a jó oldala volt, hogy a felszabadult legény, ki addig még alig volt tul az ő saját városa határán, iskolát nem végzett, a vándorlás alkalmával mintegy szerulóletileg tanulta meg azon szóbeli is­mereteket, amire egy iparosnak szüksége volt, mert az iparos nemcsak készitő, de legtöbbször elárusító is volt. De elsajátította az ügyesebb szakbeli ismereteket, megta­nulta a munkaadó megbecsülését ós a szor­galmas munkálkodást is. A remekeiés pedig mintegy vizsgául szolgált arra, hogy a leendő iparos tudja-e azon mesterségbeli fogásokat, amelyek szük­ségesek az illető iparág önálló gyakorlásá­hoz, nehogy az ipar avatatlanok kezébe kerüljön, kik az iparra nem dicsőséget, de tisztességbeli romlást hozhattak volna. Most, midőn minden téren nagy a ha­ladás, nem lehet kívánni, hogy az ipari té­ren ma is a céhrendszer domináljon, de igenis kívánatos az, hogy valóban szakkép­zett iparosaink legyenek, kik között legyen meg a közös társulás szelleme, mely igen hathatós eszközül szolgál a hazai kisipar fejlesztésére. Kötelezővé kellene tenni, hogy az ipari pályára csak hat elemi, vagy 1—2 középiskolát végzett gyermek vehető fel és csak az az iparos nevelhet tanoncot, kinek Bardócz Pál e látványra rémülten tántorodott a falhoz. Az a gondolat, liogy a rejtélyes idegen újra a közelébeu van, megfagyaszlotta ereiben a vért. Tehát itt van, újra itt van ! Vájjon mit akarhat hát tőle és ki az az ember egyáltalán ? Hirtelen őrült gondolata támadt. Meg fogja tudni, ki az az ember. Fölrohan hozzá, beront a] lakásába és szemtől-szembe áll vele. Ha álarc fedi az arcát, lerántja róla s ha mindjárt a pokolbeli sátán is, odalép, elé. Átrohant az utcán és fölsietett a szemközti ház lépcsőin. Mikor fölért ahhoz a lakáshoz, amelynek lakója az ö ördögi képmása volt, hirtelen elhagyta energiája. Keze lehanyatlott a kilincsről. Nem ment be. Erőt kellett vennie magán, hogy össze ne essék. Szédülve támolygott vissza a lépcsőkön és átment a lakásába. Mikor az ablakhoz lépett, oda át még világosak vol­tak az ablakok s a függöny előtt ott állt ördögi képmása és gúnyosan integetett feléje. Bardócz Pál ágynak esett, kilelte a hideg. IV. Lázának első öntudatos percében Bardócz Pál meghagyta az inasának, hogy liivja betegágyához Hardi doktort, a hires psihyatert, neki régi jó barátját. Az inas elment s visszajővén jelentette: — A doktor ur már itt van ! Bardócz Pál várakozásteljesen nézett az ajtó felé ós a szobába belépett az — ördögi képmás. Bardócz Pál rémülten si­koltott fel. Az ördögi képmás odasietett a betegágyhoz ós megfogta a remegő em­ber kezét: — Csak semmi izgalom,— mondotta, a fogadást megnyertem ! Én Hardi va­gyok s csak álarc a te képed rajtam. De emlékszel múltkori vitánkra ? íme, bebizo­nyítottam, hogy a legegészségesebb ideg­zetű ember remegő gyermek lesz a kisér­tetlátástól. S a psihyater diadalmasan nevetett. P. J. alkalmas műhelye és kellő képesítése van. Szűnjön meg már végre az az áldatlan ál­lapot, hogy az iparostanonc némely helyen többet dolgozik a mezőn, kertben, mint az iparniühelyben. Mert ilyen körülmények közt az inas négy évig szolga és nem ta­nuló, amidőn felszabadul, csak kontárko­dik a mesterségben. Az iparosok minden városban állítsa­nak ipari szövetkezetet. Az iparszövetke­zet a szegényebb tagoknak munkát és munkabér előleget adna s a munkabért a munkaelvégzésekor becsülettel leszámítolná. Az iparszövetkezet könnyebben tudná érté­kesíteni az iparcikkeket, mint az egyes iparos, de meg sok szegény iparos, ki épeu anyagi körülményei közt műhelyt nyitani nem tud, boldogulna és kenyerét e réven szépen megkereshetné. Ha napjainkban szét­nézünk hazánk városaiban, falvaiban, hány züllött iparost látunk, kik szivesen dolgoz­nának ós nincs munkájuk, alkalmazást nem találnak. Ezeu a szomorú állapoton az ipar­szövetkezetek segítenének, igy lenne elég ipari munkásunk, bő ipartermelésünk s nem szorulnánk a külföld lim-lom portékáira. Igen fontos dologuak tartom felemlí­teni még azt, hogy amidőn hazánkban min­denféle foglalkozású egyénnek élte öreg napjaiban a nyugdíj által biztosítva van, ak­kor az iparos nyomorogni kénytelen. Ideje volna az ipari biztosítást is létrehozni, hogy a szegény, elaggott iparosoknak ne kelljen más emberek könyörületességére szorulniok, hanem a kötelező nyugdíjintézmény által nyugodtan élhetnék öreg napjaikat. Mi ön igy iparosainknak szakképzett­sége, munkássága, öreg napjaikban a nyu­godt megélhetése biztosítva lesz, gyerme­keink szívesen megkedvelik az ipari pályát, önzetlenül munkálkodnak a magyar ipar fel­virágzásán ; a felvirágzott ipar pedig mint­egy gyümölcsül meghozza rövid idő alatt az önálló független Magyarországot. Rácz Rezső. Slőfizetési fellprás. negpeciéi? elmultával tisztelettel l^érjül^ olücw sóinkat, fyogp az előfizetést meguji* tani és esetleges hátralékaidat be­küldeni mielőbb sziüesl^ecljenel*. HÍREK. — Közgyűlés. Képviselőtestületünk f. hó 20-án rendkívüli közgyűlést tartott. Tekintve, hogy a tárgysorozaton néhány fontosabb ügy is szerepelt, a városatyák szép számban gyűltek össze. A kögyüló­sen Nagy István városbíró elnökölt. A s tárgysorozat első pontját a belügyminisz­ter 132100/908. sz. rendelete képezte. A rendelet a községi és körorvosok fizetés­rendezéséről szól s tudatja, hogy 1909. jan, 1-től a közs. orvos illetményét az államkincstár fedezi. A községi orvos fize­tését 1600 koronában állapítja meg a ren­delet, de lakásról, melynek 8 szobából és egy rendelő szobából kell állnia, a község tartozik gondoskodni. A képviselőtestület a közs. orvos lakbérét 800 koronában ál­lapította meg. A kötelező rendelő órák ezután naponkint d. u. 1—3-ig lesznek s a kezelési dij nappal 1 korona, éjjel pedig 2 koroua. 2. A főgimnáziumi vízvezeték építésére nj pályázati hirdetmény kibo-

Next

/
Thumbnails
Contents