Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-07-19 / 29. szám

XII. évfolyam. Keszthely, 1908. julius 19. 29. szám. BALATONVIDÉK Politikai hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL A VOLT GAZD. TANINTÉZET ÉPÜLETÉBEN Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség cimére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Fél évre . 10 K. — f. 5 K. — f. Negyedévre Egyes szám ára 2 K. 60 £ 20 f. Nyilttér petitsora 1 korona. A végrehajtási novella hatása. (*)' Mig törvény nem volt & novella, kézzel-lábbal dolgoztak ellene. Mikor pedig — post tot discrimina rerum — a törvényhozás mindkét háza megszavazta, valóságos pánik kelt nyomában. Hitelezők és adósok egyaránt rémüldöznek. Előbbiek pénzüket féltik, utóbbiak a felmondástól rettegnek. Csak most bontakozik ki egész félelmességóben az a nagymérvű teher, mely a magyar közönség nagy részét a, bankok vasszekrényeihez fűzi, részint jelzálogos, részint egyéb tartozásokrévén. Tudjuk, hogy a magyar föld tetemes, megközelítőleg 75 százaléka jelzálogos teher alatt áll. A kötvényes, váltós és egyéb személyi hitel pedig szinte kiszámíthatatlan. A jelzálogilag biztosított hitel miatt nyugodtan alhatnak pénzintézeteink. A másik fajta hitel azonban megzavarta álmaikat. Pedig csak nem állunk annyira csehül becsület és megbízhatóság dolgában, hogy egy egyszerű törvény miatt kétségbe kellene esni a hitelező feleknek vagyonuk biztonsága miatt. Az a magyar, kinek hajdan elég volt a becsületszó, hogy vállalt tartozásának eleget is tegyen, talán csak még sem korcsosult el annyira, hogy a rá nézve kedvező törvény paragrafusaiban ürügyet és kibúvót keressen kötelezettségének teljesítése alól. Éppen azért, mert sok szomorú tapasztalat dacára sem rendült meg bizalmunk az «ősi erényben*, j a hires magyar becsületben, nem tudjuk helyeselni némely pénzinté| zeteknek abbeli elhirtelenkedett akcióját, hogy a végrehajtási novella megszavazása után azonnal — a törvényerőre emelő királyi szentesitést be sem várva, már is hurkot vonni készültek — a tartozások tömeges felmondásával a szorongatott adósok nyaka körül. Hogy ez az elhamarkodott, önző és lelketlen eljárás egész közgazdasági életünkre minő csapást jelentene, talán pieg sem gondolták azok a pénzintézetek ? A külföld előtt úgyis gyenge lábon álló hitelképességünk végpusztulását s egy társadalmi krach felidézését vonná maga után, ha a kezdeményezők elsőlépései hazai pénzintézeteink összessége részéről követőkre találnának. Amily indokolatlannak tartjuk egyes hitelezők megrettenését, ép ugy furcsának tartjuk pl. a győri állami tisztviselők pánikját s még inkább abbeli követelését, hogy tartozásaikat vállalja az állam. Elismerjük az állami tisztviselők anyagi helyzetének nehézségeit. Tudja és méltán}

Toija mindenki értékes és hasznos szolgálataikat, ismerjük a változott viszonyok és fokozott igények között vergődő tisztviselők megélhetésének gondjait, ám mégis túlzottnak kell tekintenünk ily irányú kívánságaikat. Mint tisztviselőt, hivatalos funkcióit teljesítve, függetlennek szeretjük látni, ki hivatalában is megtudja őrizni egyéniségét, szabadságát és függetlenségét, ugy ez kell, hogy érvényesüljön az élet háztartásának intézésében is. Az adott körülmények között az erőknek és tehetségeknek megfelelő beosztással és helyes takarékossági elvek mellett a megélhetés feltételei adva vannak minden állás gradusának megfelelően. Ha ezen felül valaki adóssággal terhelte meg háztartását, ez a legsajátosabb egyéni ügy, melyhez az államnak semmi köze. Ha tovább nyújtózkodott valaki a takarónál s A BALATON VIDÉK TAHCAJA. Katona-becsület. Gombás Tamás harminc évig gyártotta a téglát. Szegényen kezdte, akár valami vályogvető cigány. Maga is dolgozott a két kezével, mely bizony keztyüt sohase ismert. És segitett neki az élete párja, aki a házi leendőket, meg az üzleti levezést végezte, mert Gombás uram irtózott a betűktől. Egy nap aztán — Isten csodája jó agyagbányára találtak a cselényesi határban. Meg volt irva a csillagokban, hogy Gombásék vagyonos emberek legyenek. De amint a pénze megszaporodott, azonnal párologni kezdeit a házaspár esze. Abban a határszéli magyai városban is, miut mindenütt, a jómódú kisasszonyok ideálja : a huszár-attila. Már a honvéduniformis a szerényebb álmok közé tartozik. A gyalogos tiszt ruhája meg éppenséggel a végszükséget allegorizálja. Csakhamar Gombás Tamásról is ekkép szólt az itélet: — Bezzeg nem adja már másnak a lányát, mint katonatisztnek. Még azelőtt öt esztendővel megelégedett volna valami jóravaló könyvelővel, akire később a téglagyárát hagyhatja : ma már huszárfőhadnagyról ábrándozik az egész család ! Még az okos Gombásné is ugy találta, hogy az ő Klárikája semmikép sem maradhat hátra. Hisz felső iskolát végzett; a tenniszpályán dijakat nyert; aztán műkedvelő hangversenyt adott; a bálban, hol igazi, hol vicekirálynö szokott lenni, szóval a modern igényeket betöltő menyecskének fog beválni. Még lóra is ülhet és vadászhat az urával. Kit várhat az ilyen leány, ha tisztet nem ? És Gombásné folyton kereste Winkler ezredesné társaságát, aki pedig lenézte őt s kárörömmel emlegette, bár a téglag3'ár sok jövedelmét elkártyázná valami pazarló lovastiszt, ha ugyan foguak ilyen vöt ! Klárika naponta hallotta anyja bölcs oktatásait : Ne merj másra gondolni, mint huszárra. Nekem mocsártaposó gyalogos nem kell! A múltkor is túlságos sokat beszéltél azzal a vadászhadnaggyal. Mit akarsz vele? Már a szürke uniformisát sem nézhetem. De itt van ,a Hammerklopf Ernő főhadnagy. Ez aztán a fess huszártiszt! Igaz, hogy német, de annál műveltebb. Hozzá mégy, ha meg kór ? Klárika elnevette magát. — Ha megkér ? De hát nem kér meg ! Az anya nern vette észre, hogy a le ány olyan képet vágott, mintha fázna et tői a Hammerklopftól. Szerette ő is az; uniformist, de csak azért, mert, unokabátyja, a daliás, jószivü Gombás Pista is ilyenben feszitett. Igaz, hogy nem volt főhadnagy, de még csak hadnagy sem, hanem szegény önkéntes. De Klára szerette a derék fiut. Együtt nőttek fel és a leány sohase gondolt másra, csak ő rá. — A tiéd leszek, Pista! Megvárom, mig leszolgálod a katonaévet, megválom, mig hivatalodba lépsz. Ne aggódj, nem tántorít el senki tőled ! Igy vigasztalta ifjúkori pajtását, valahányszor látta, hogy anyja hidegen fogadja a kedves rokont. Gombás Pista, a szegénynek maradt család-ág ivadéka minden lehetett, csak katona nem. Gyűlölte a fegyelmet, a folytonos szalutálást, a szabadvélemény megtagadását, az uniformissal járó összes rabszolgaságot. Volt is már sok baja az önkéntesi év alatr. és alig győzte várni, hogy ismét szabad ember legyen. Egy nap Gombás Tamásué rászólt a leányára : — Most már vége legyen annak a komédiának Pistával ! Hammerklopf főhadnagy féltékeny rá és ő" miatta nem akar nyilatkozni. Boszantja, hogy a tacskó