Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 27-51. szám)

1908-11-15 / 46. szám

1908. november 15. BALATONVIDÉK 3 hagyta érintetlenül a zöldség és főzelék­félék árait sem. Még a nyár elején tete­mesen felszökött az áruk s most a tél ele­jén pedig egynémelyiket valósággal mé­regdrágán keli megfizetni. A káposzta da­rabja pl. 70—80 fillérért, kel, amikor van. Szinte látom, mint. vonul . t. olvasóm arcára mosoly s mint tolul ajkára a kér­dés : Hogy jön ez ide ? Hogy gondoskod­jék Ü város zöldségről és főzelékféléről a számunkra? Pedig igen könnyen megtehetné, hogy egy kis olcsó főzelékhez juttatna bennünket, ha már a iius ki is marad belőle. Vannak vidékek az országban, hol pl. káposzta s burgonya túlságos bőven ter­mett. Szatmár vidékén 8 — 10 korona a ká­poszta száza s a burgonya mérője 120— 140 kor. Ha a város több vagonnal ren­delne, még a szállítást, és az itteni eladási költséget is beleszámítva, fél áron juthat­nánk e két igen nélkülözhetetlen élelmi­cikk birtokába, mint ahogyan most itt a piacon szükségből meg kell fizetnünk. Pedig még a szállítási költséget is el le­hetne l'erü'ni, inert ilyen esetekben díj­mentes szállítást lehet kieszközölni. Kockázattal nem járna, legfeljebb egy kis fáradsággal, de köiültekinlő gondosko­dás és a köznek szem előtt tartása min­denesetre szükséges volna hozzá. Most, mikor a korán beköszöntött tél amúgy is több kiadással terhel mindenkit, igazán áldásos volna ez a fölülről jövő segítő akció. Mert ne gondolja ám a t. veze­tőség, hogy a tél minden nyomorát eny­hítették akkor, mikor holmi alapítványi vagy közpénzekből segélyt adnak^ az érte folyamodónál;, a könyörgőnek. Érzik ám kissé feljebb is a nyomoriiságot, csak nem mutatják. Ezeket segíteni pedig ép ugy kötelessége a városnak, mint amazokat, c>ak a mód­ban van különbség. De meg a város egye­nes érdeke is, hogy adófizető polgárait az eladósodástól megmentse. Már pedig ilyen drágasági viszonyok mellett, egy hosszú telet aligha sikerül csak minden tizedik­nek adósságcsinálás nélkül átélni. Rajta tehát ! Nyújtsák ki az urak segitő kezüket, a kis emberek felé is. Itt van megint egy védelmi eszköz, csak meg kell ragadni. Ha egynéhányan talán eleinte bizarnak találják is az e>zmét, azért bi­zottságot ne alakítsanak valahogy a tanul­mányozására, hanem próbáják meg s majd meg fogják látni, hogy igen szívesen fo­gadja ám a közönség túlnyomó része a drága hus nélkül is az olc-ó főzeléket. HÍREK. — Személyi hir. Festetics Tassilo gróf ur, ni. kir. főudvarmester és családja f. hó 13-án érkezett vissza Kesztneljre So­mogy-Berzencéről, hova a grófi család az ott tartott nagy vadászatokra a mult héten rájdult le s a mely alkalomból több ma­gasrangu vendég is megjelent a berzeucei kastélyban. Dacára a nem éppen kedvező időjárásnak, a vadászat, kitűnő eredmény­nyel végződött, amennyiben az egyik na­poi. osak fácán 4300 darabon felül esett s a három napi vadászaton mintegy 7500 darab vadat lőttek — Zalavármegye közigazgatási bizott­sága Batthyány Pál gróf főispán elnöklete alatt, folyó hó 10-én tartotta rendes havi ülését. Az alispáni jelentés október hóról : A rendészetet illetőleg a vármegye terüle­tén működő csendőrség a büntető birósá­gok hatáskörébe tartozó bűntett és vétség miatt feljelentett 226 egyént, kik közül a nyomozás sorén letartóztat,olt 33 egyént — a kinyomozott, büntető cselekmények leg­nagyobb része az ember testi épsége és vagyon ellen irányult,. Kihágások miatt a kir, járásbírósághoz 10, a közigazgatási ha­tóságokhoz 431 egyén jelentet ej t fel, or­vosrendőri hullaszemle nyolc esetben telje­sítetett ; a halál oka egy esetben elégés, vagy vizbefulás, egy esetben szénkénegtől való fulladás, 5 esetben Öngyilkosság. A történt tüzesetek száma 19, a bejelentett kár ezek után 54603 K., biztosítás által ebből megtérül 21720 K., marad fedezetlen kár 32883 K. ; a tüz keletkezésének oka 7 esetben nem volt kinyomozható, 6 esetben gyermekek tűzzel való játéka, 3 esetben gondatlanság és ugyancsak 3 esetben gyuj­togatás volt. — Amerikába szóló útlevél 11 egyén részére állíttatott ki; a kivándorlás jelentéktelen csekély. — A Dunántuli Dalos Szövetség köz­pontja — mint mult számunkban jeleztük -- a ránk következő 2 éven át városunk Ébredj szép leányka, ébredj, nyisd fel sze­geidet ! Boldoggá tesz engem Tőled egy igaz te­kintet ! Nézd halvány arcom, nézd csak, töröld le (homlokom, Csak érted pereg könnyem, csak érted fo­hászkodom ! Es látod, Te most elveted a Te da­losodat ; lantjának húrjait saját, kezeid­del téped le, azokkal a kis drága kezek­kel, melyeket én oly sokszor — talán em­lékezel — oly idege*en szorítottam ! Adj hát most tanácsot, Te keményszívű le­ányka, kit én még mindig szeretek, kinek mondjam el ezután lelkem fájó panaszát ? IJjra csak a bánatos, néma éjnek ? Igen, mikor kiterjeszti hollószárnyait, Neked és az embereknek nyugalmat hoz, de az én nyugalmamat sohasem hozza el ; nekem nem nyújt. soha enj'het; hallgatja inkább, midőn én siró éjjeli madárként Utánad sóhajtok és hullatom érted könnyeim ! Ugyan mire gondolsz Te majd, Te kis kőszívű leányka, midőn azon utakon haladsz, melyeket valamikor együtt, ré­szemről boldogan jártunk meg ? ! Vájjon eszedbe jutnak e az én őszinte szavaim, melyeket oldaladon lépkedve szivedhez in­téztem?! Ugy-e nem! mert szived hideg­márvány volt már akkor is, melyről azok ijedve visszaestek ! Mikor majd ott a fo­lyó partján egyedül jársz fel-alá, jut-e majd eszedbe, hogy a Te igaz hived többé nem járhat arra, mert kerülni kell neki az embereket s köztük első sorban Tégedet?! De Neked ne is jusson eszedbe semmi, minek emléke fáj; Te örülj, kacagj és vi­gadj, én majd versenyt sirok Veled ! Te légy boldog — ez utolsó kívánságom — oly boldog, mint amilyen szánalmas a sorsa épen Te miattad a Te őszinte hí­vednek ! Utolsó szavaim Hozzád Karthauzié, amelyet általad szerettem meg: «S most Isten veled; a nap lealkonyodott, végső sugarai elhalvánjMiltak bérceink felett ; ideje hogy nyugodni menjek én is. Ha utaid egykor e bércek közé vezetnek, hol bará o:i helyett csak egy sir leszen előtted, melynek kövén nevein áll s eszedbe jut, hogy a szív, mely alatta hamvad, egykor érted dobogott s nem mozdulhat többé közelítésednél: akkor emeld éghez szeme­det s gondold : ott meglátjuk egymást. Oh ott, ott s ötökre \ Az ég áldjon meg ! Emil.» — íme igy búcsúzik el Emil a •kő­szívű leány»-tól! Azóta, hogy e búcsúszó elhangzott, már 15 óv szállott el és 12 éve annak, hogy Emil jeltelen sirban pi­hen. Es összehajtotta gondosan a sárguló papírlapot, melynek halavány sorait egy öszint9 könnycsepp áztatta meg. — Es mi lett a «kőszívű leány í-i^al — kérdezte elérzékenyülve az ügyvéd ? — Boldog lett, nagyon boldog, ugy, mint Emil kívánta! leend. Dalkörünk f. hó 10 én tartott vá­laszt ógyülésén alakította meg a Szövetség tisztikarát. Szövetségi elnöknek egyhangú lelkesedéssel Dezséuyi Árpád dr. főtitkárt választották meg, alelnöknek pedig Nagy István városbirót. Pénztáros Práger Tiva­dar lett, inig a titkári teendők végzésére Lányi Viktor és Kétszery Géza egyleti ta­gokat kérték fel. A szövetségi választmány tagjai let tek : Lakatos Vince dr., Bognár Imre, öaray Sándor, Bernáth József, Eck­hardt Antal, Molnár Albert, Práger Jakab és Fábián János. Az elnök és alelnök meg­választatásukat tudomásul véve, meleghangú levelet intéztek Lakatos Vince dr. dalköri elnökhöz, melyben mig egyrészt, köszönetet mondanak a megtisztelő bizalomért, más­részt biztosítják a Dalkört, hogy a Szövet­ség ügyei iránt, mindenkor a legmelegebb érdeklődést fogják tanúsítani s azok e'őbbre vitelében teljes tehetségűkkel közre fognak | munkálni. A választmány megalakulásáról a Zenelap utján a Szövetségben levő test­véregyesület.ek értesítettek. — Nemesség adományozás. Ö Felsége a király Forster Elek gyulakeszi birtokos­nak s törvényes utódainak, a mezőgazda­ság terén szerzett érdemei elismeréseül a magyar nemességet iGyulakeszí* előnévvel adományozta. — A művész jutalma. Ismeretes do­log, hogy a sümegi Ramasetter szobrot Is­tók János szobrász csinálta remek alkotás­sal. A szoborbizottság a napokban tartotta utolsó értekezletét, melyen a végleges el­számolást is megtették. A szoborbizottság tekintetbe vette a kiadott költségeket s ehez viszonyítva tekintetbe vette a fényes tehetségre valló művészi szobor-alkotást s Istók szobrászt a kikötött díjon felül 2000 koronával jutalmazta. A 2000 korona is szép jutalom, de ennél még szebb a mél­tányló elismerés. A bizottság azonkívül köszönetet szavazott az ügy érdekében fá­radozott egyes bizottsági tagoknak : Luko­nich Gébor dr. elnöknek, Éles Károly jegy­zőnek, továbbá Batthyány Pál gróf főis­pánnak, aki Apponyi gróf miniszter képvi­seletében vett részt a leleplező ünnepélyen ésBo9nyák Géza függetlenségi pártelnöknek. — Jótékonyság. Festetics Tassiloné grófné ez évben is, mint. minden évben, a somogyberzencei ovodásjk karácsonyfá­jára 100 koronát adományozott. — Hölgyismerkedő. Folyó hó 7-én tartotta a gazd. akadémia polgársága, «hülgyismerkedö» estélyét, mely igazán méltán megnyitója lehet az idei szezon táncvigalmainak. Az ifjúság ez alkalommal csakugyan önmagat multa felül. Nem volt ott kire sem a petrezselyem vásárnak, ha­nem valóságos vetélykedés folyt a táncos­nőkért. Öröm volt nézui azt a szívvel-lé­lekkel mulató, jókedvű ifjúságot, mely reg­gel 5 órakor is csak a mamák kérlelhetetlen szavára tudott véget vetni a mula'ságuak. Jelen vol'ak : Asszonyok : Barna Gy.-né, Baranyay Ödönné (Pacsa), Berger Károly Lajosné, diósgyőri Oakó Béláné, dr. Dé­zsányi Árpádné, özv. Clement Lipótné, Gaál Józsefné, Hofman Arnoldné, dr. Illés Ignácné, Kalivoda Józsefné, Pethő Vil­mosné, Szabó Lajosuk (Mánd), özv. Szlabey Józsefné. Schmidt N.-ué stb. Leányok : Barna Ilmi, Baranyay Gabika (Pacsa), Brigits Margit, Czakó Ella, Gaál Janka, Hofman Maréi'ka, Illés Marietta, Kalivoda Emmyke, Lénárd Margitka, Párkányi Ilonka, Pethő Erzsike, Plilanczer Jolánka (Z.-Szántó), S'/abó Ilonka (Mánd), Szlabey Mancika, Schmidt Carry stb. Tekintettel a jótékonycélra felülfizetni szívesek voltak : Festetics Tassilo gróf ur 20 kor., Sparszam Pál 27 kor., diósgyőri Czakó Béla 14 kor., Windisch Richárd dr 7 kor., Groffits J. 5 kor., Berger K. Lajos, Szabó Lajosné, Hofm«n Arnold 4—4 kor., Lovassy Sándor dr., CséKiy L*jos, Lelirmann Ferenc 3-3 kor., Dézsányi Árpad dr., I'lés Ignác dr., Kozák László dr. 2—2 kor., Bariss Gyula 1 kor., Zsátuár György 20 fill. — Szédelgés a jótékonyság nevében. Az országot, keresztül kasul járják a Jó­zsef Kir. Herceg Szanatórium nevében egy

Next

/
Thumbnails
Contents