Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-21 / 25. szám

1908. junius 21. BALATONVIDÉK 3 ugy, ahogy én jónak látom, vallotta be, hogy Ön a szerző ós egy nekem adott, nyi­latkozaban vissza is szivta fenyegetéseit. Ez hát az On igazmondása? Lépten­nyomon rásüthető a hazugság bélyege, de azért, újra és újra mellét verve, becsület­szót emlegetve követeli, hogy szavainak igazságában, tiszta elvhüségében kételkedni senki ne merjen. Keszthelyen már ismerik Önt,. Itt tudja mindenki, hogy túltengő auibiciója üzi-hajtja olyan utakon, amely nem mindig egyeztethető össze azzal a feunen hangoz­tatott, elvhüséggel, lovagiassággal, mely a férfiúnak egyik legszebb jellemvonása. Az alattomos áskálódás, a köpönyegforgatás, midőn szorul a kapca, a személyek ellen való orvtámadás, az elvek megtagadása nem tulajdonai a lovagias embernek. Kár volt tehát attól megijednie, hogy én Önt holmi lovagias elégtételbe akarom beugratni. Ne féljen! Kardomat, sohasem mérem össze diszkvalifikált emberrel. A krakélereskedés nem természetem. Nem kötődtem soha senkivel, sőt minden­kor a legnugj'obb tisztelettel hajoltam meg oly egyének előtt, kik a vita hevében nyomós érveikkel meggyőzték állításaimat. Nem haboztam soha beismerni tévedései­met, de csakis akkor, ha az igazság meg­győző erejét, éreztem ellenein felvonultatni. Önt, sem azért támadtam, hogy ve­szekedést provokáljak, csak arról akartam meggyőzni, hogy mi is rendelkezünk az Önéhez hasonló fogyverekkel. Az Ön szótárából kerültek ki az erő­sebb kitételek, az Ön arzenáljából való a szellemtelen gúny fegyvere s ha véletlenül nem volt »Ylang-ylang« illata, az csak annak tudható be, hogy a mi kiadónk egyszersmint nem illatszerkereskedő is. Saját szájából hallottam, hogj' nevet­ségessé tenni mindenkit, ki nem egy t.á borban van Önnel, a legerősebb és legha­tásosabb fegyvere. Ezt fordítottam vissza s mint látszik, falált. Hosszú lére eresztett mosakodó nyi­latkozata egy pillanatra sem tévesztett meg. Nj'olc évi tapasztalatom oly szikla­szilárd meggyőződést, érlelt meg bennem, amelyet nem egy könnyen ingathat meg bárki is. Felvettem a harcot, nem beugra­tásból, pusztán egyéni megg} őződésből, igazságszeretetem sugallatára s állni fogom a végletekig. Az igazság meggyőző erejé­nek végre diadalmaskodni kell. Eddig Ön volt, a helyzet, magaslatán. Mint beképzelt, kiskirály, uralni akarta a közvéleményt s kénye-kedve szerint irányí­tani azt,. Most helyf kérünk mi is azon a kisajátított, piedesztálon s ha nem férnénk el egymás mellett, egyikünknek távozni kell onnan. Tiszteltem mindenkor az egyéni meg­győződést, az elvekért folytatolt nemes küzdelem ideálom, de mikor azt, látom, hogy pusztán személyes bosszú és ellen­szenvből egy tiszteletre méltó testület be­feketitésén fáradoznak s az egyenlőtlen harcba nemtelen fegyverek kerülnek, oda állok a védtelen támadott elé védőpajzsul s ha kell, testemmel fedezem. Teszem ezt, mint protestáns hitok­tató, vallásom egyenes parancsára, mert, a védtelen oltalmazása nálunk nem bün, de erény. Engem Ön, Sági ur, ne oktasson ki, hogy mint teljesítsem hitoktatói tiszte­met. Nyolc évi ittmüködésemet egyházi fennhatóságom teljes elismerése koronázza s ha anyagilag nem is. de erkölcsileg an­nál fényesebb jutalomban volt részem. Azt soha senki sem kívánta tőlem, hogy a felekezeti béke inegzavarója legyek, hogy elfogultságból vak gyűlöletet plán­táljak át más vallások iránt, a fogékony gyermeki szivekbe. Sőt! Egyenes köteles­ségem a kölcsönös tisztelet és szeretet, ápolása. Ez eddig sikerült is nekem a leg­teljesebb mértékben s hiszem, hogy a jö­vőben is hasonló eredményeket fogok el­érhetni. A tisztelet megnyilvánulásáról azon­ban, ugy látszik, Önnek különös fogalmai vannak. Ugy értelmezi, hogy a sárral dobálás a megkülönböztetett tisztelet, jele. Lehet, hogy abban a világban, amelyben Ön ól, az igy szokás, de mi máskép tanul­tuk ós a mai modern világ illemszabályai is máskép diktálják. Krisztusi szeretetről s holmi olajágas békéről is említést méltóztatott tenni. A keresztényi türelem megvolt és él ben­nünk ma is. A béke olajága is a mi ke­zünkben volt, dehát nem tehetünk róla, ha a ho-sszu várakozásban elfonnyadt az ág s a zöld levelek sárgásbarna szint nyertek. Tessék életet önteni e kihalt, ágba, vissza­adni a levelek remény-színét, s szavamra mondom, szent lesz a béke. Személyemről szólva, kicsinylőleg jegyzi meg, hogy egy-két középiskolával rendelkező ember mer Öünek, a tudomá­nyok nagymesterének leckét, adni. Hát ón mindenkor adhatok Önnek leckét, mert, az Ön 6 polgárija ép oly messze áll az ón tanítói oklevelemtől, mint Makó Jeruzsá­lemtől. Múltkori cikkemre sajtópörrel fe­nyegetett meg. Jó, állok elébe. Állításai­mat- Japjának egyes példányaival igazolom be. Ép tegnap kaptam kézhez a legutóbbi nyolc év alatt, összegyűjtött példányokat. Egy előfizetőjük küldötte be hozzám vi­dékről. Nem kértem, jószántából, önként adta. Köszönet érte. A legközelebb majd sorra veszem őket, s számonkint idézem, amint sorra következnek. Találkozunk tehát, még igen gyakran, itt is, amott, is. Mint látja, a megsuhogta­tott, korbács nem riaszt vissza, sőt, csak fokozza ellentálló képességemet,. Végül még egyet ! Maffiát ne tessék emlegetni, mert én ilyet nem isme'ek. Nyíltan vettem fel a harcot, ugy is fogom lefolytatni. Ne kényszeritsen rá, hogy ezt a fegyvert is visszafordítsam, mert még Ön és t,. kiadója bánhatja meg. Szollár István Vallástalanság és a nevelég. (Folytatás.) És itt elérkeztünk T. Közgyűlés a mi ügyünkhöz. Nekünk feladatunk oktatni és nevelni a népet. Mi vagyunk részben az orvosai az emberiség nagy betegségének. Tanítsuk Istentiszteletre, neveljük vallásos­ságra a reánk bizott gyermekeket, a jövő embereit,. Oktassuk és fejlesszük intelligen­tiáját. Gyönyörű feladat. Sokszor midőn elgondolkozom hivatásom magasztos és ter­hes, de főleg felelős volta felett, megszáll a kétely, vájjon képes vagyok-e mindennek megfelelni ? Nehéz feladat, a tanitó fel­adata. De kétszerte, sőt sokszorta nehe­zebbé teszi «zt, a korunkban elharapódzott vallást,alanság. Mert ez a mi fáradságos munkánkat, mellyel a gyermeki lelket fi­nommá teszzük eldurvítja ; ha tisztára, hi­bátlanná fejlesszük, beszennyezi azt. Nem tudom, hol olvastam, de erősen bevésődött, lelkembe ezen igazság : A fél­műveltség eltávolítja az embert az Isten­től, az egész műveltség és a nagy tudo­mány pedig közelebb hozza. Lépten nyo­mon találkozunk félműveltségü szülőkkel, kik állítólagos műveltségüket azzal fitog­tatják. hogy vallásellenes elveket hirdet­nek. Már most a gyermek, midőn látja, hogy azok, kiket, ő eszményképének és hi­bátlannak ismert t,. i. szülei és tanítói, mi­féle ellentétes elveket vallanak, lelkében meginog. Ádáz tusákat, viv lelkében tani­t,ójának és hitoktatójának szava ós szülei­nek istenkáromlása. Sajnos a legtöbb eset­ben az utóbbit, fogadja el valónak. Magá­évá teszi az Istentagadó elveket. És ez nem is csoda. A gyermek állandóan szülei környezetében él, az ő befolyásuk alatt van, erkölcsi ós ai.yagi presszió alatt tarthatják gyermekeiket, mig a tanitó kéz alatt, csak kevés ideig van s akkor is nem gyakorol­hat oly intenzív hatást a gyermekre, mint a szülők. Az ilyen szülők gyermekeinél alkotó munkánk közben rombolni is kell. El kell távolítani azokat, az akadályokat, melyeket az Isten és haza ellenségei állí­tottak fel ellenünk a gyermek lelkében. S ezen működésünk is vt.jjon sikeres-e ? Saj­nos nem mindig. Az ilyen szülök gyerme­keinél a tanitó nevelői munkájával hát­térbe ezorul s csak tanitaui kénytelen. De vájjon e tanítás is hasonló-e a vallásos szülők gyermekeiéhez ? Nem. A vallásta­lan szellemben nevelt gyermek korántsem csügg oly odaadó figyelemmel a tanításon, korántsem igyekszik tanítójának szót fo­gadva leckéjét tudni. Az ilyen gyermek a tanító minden szavát, minden kijelentését a szüleitől örökölt vallástalanság és két­kedés szemüvegén át, bírálja ós ezzel na­gy 01 1 gyakran furcsa helyzetbe hozza a ta­nitót. Az ilyen gyermeknek már a visel­kedése is egészen más, mint a vallásos szellemben nevelt gyermeké. A vallástalan ember előtt nincs tekinté^', nem respek­tálja a felsőbbségeket, hivatalokat, elöljá­rókat. A vallástalan gyermek nem respek­tálja tanítóját. Ebből kifolyólag keresve keresi benne a hibát, melyet azután ki­pellengérez tanulótársai előtt. Ez az egy­két tanuló elrontja az egész iskolát. S hogy azután minő sorsa van annak a tanítónak, kit nem respektálnak tanítványai és ho­gyan haladhat az ilyeu iskola, azt nem fejtegetem. Azt önök ép oly jól tudják mint én. Ha iskoláink mindenütt ily kö­rülmények közé jutnak, ha a g}'ermekek nevelésében a két faktor a szülők és a ta­nitó a legellentétesebb uton haladnak, vége itt, a nevelésnek, vége ott egy-egy ember­nek. Mert köztudomásu dolog az, hogy el­hibázott nevelésű gyermek, elveszett, em­ber. S ha ebbe jobban belegondolok, bi­zonyos nyugtalanító érzés fog el. Mi lesz, ha e rossz uton halad tovább hazánk ne­velésügye ? Milyen emberek lesznek az utánunk következő generációban ? Mi lesz az emberiséggel, mi lesz hazánkból, ha lassankint minden téren a vallástalanság s ennek nyomán a durva, kíméletlen vad­ság fogja megvetni a lábát, ha mindent emberi cselekvés főrugója a vallástalanság lesz ? De sötét, pessimismusomból örömmel csapok át az optimizmusba, ha látom az Istenfélő nép vallásosságát,, ha látom a ta­nítóság ügybuzgalmát. A mostani tanító­ságot joggal mondhatjuk intelligensnek. De nem oly értelembe ), mint, ahogy azt a mű­veltnek nevezett, társadalom érti. Vallásos és intelligens. S mig Magyarország neve lósiigyét, iiy tanítóság kezében látom, addig nem vagyok pessimista, addig reményiek. De sajnos, a tanítóság egy részében is megvetette már lábát a vallástalanság. Akar-e Ön megbízható és szolid helyen vásárolni ? Igen ? ! a városháza átellenében, ^ keszÍheTyen Neumark Adolf üzletét £ ki férfi-kalapot, fehérneműt, férfi, qői és ggermekharisíjgét, ijői kézimunkát, rövidárut jsM. jö minőségbeli raktáron tart.

Next

/
Thumbnails
Contents