Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1908-05-31 / 22. szám
é BALATONVIDÉK 1908. junius 176. kor tartja az iskola helyiségben. Tárgysorozat : 1. 1907. évi leszámolás. 2. Napi biztosok kijelölése. 3. Indítványok. — A siófoki fürdőtelep megnyitása. Junius hó 6-án, szombaton nyílik meg a siófoki fürdőtelep. A térzenét, mint az előző években, ugy az idén is a székesfehérvári honvédzenekar szolgáltatja, azonkívül ugy a telepi, mint a községbeni vendéglőkben több fővárosi zenekar fog játszani. A színkört ez idei nyárra Nádassy József soproni színigazgató kapta meg. Ugyancsak délutánonkint a színházban «Mozi» is lesz a siófoki nyaraló közönség örömére. — Lesz-e kiállítás ? Ezt kérdezik tőlünk szóval, levélben s mi sajnos ép oly tájékozatlanok vagyunk a kérdés felől, mint maguk a kérdezők. Azaz hogy mégsem egészen, mert, teszem mi tudjuk azt, hogy a. mult héten járt nálunk Stappel Béla, a londoni magyar kiállítás főrendezője s kész költségvetést, terveket nyújtott, be az előIkószitő bizottsághoz, de hogy jött-e megegyezés létre közte és a bizottság közt, azt már nem tudjuk. Akiknek volt alkalmuk «z iratokba betekinthetni, mondják, hogy a költségvetés reális, a tervek kitűnőek, meglátszik, hogy óriási gyakorlat és tapasztalat után készültek. Ezt, el is hihetjük, ha különösen azt is tudjuk, hogy Stappel máisok kiállítást rendezett, Magyarországon s most legutóbb a pécsi sikerült kiállítás is az ő műve volt. Igazán mi is kíváncsian várjuk a bizottság döntését, bogy vajon elfogadja-e a hozzáértő és tapasztalt ember készítette tárveket és megbizza-e őt a kivitellel, vagy ragaszkodva a maga által készített eredeti költségvetéshez és tervhez, megkísérli annak kivitelét. Mi az előbbit, ajánlanánk. — Mezőgazdasági tanfolyam néptanítók és gazdasági szaktanitónök számára. A földmivelésügyi miniszter a gazdasági ismétlőiskolák vezetésére hivatott néptanítók illetőleg szaktanitónök gazdasági kiképzésére julius 20-tól bezárólag augusztus 14-ig az algyógyi, békéscsabai, breznóbány ai, csákovári, csíkszeredai, hódmezővásárhelyi, jászberényi, karcagi, komáromi, lugosi, nagyszentmiklósi, rimaszombati, szentimrei, szilágysomlyói ós szabadkai földmivesiskolákban a mult évhez hasonlóan 20—20, összesen 300 uéptauitó, a kecskeméti földmives-iskolában pedig 20 gazdasági szaktanítónő részére négyhetes mezőgazdasági tanfolyamot, rendez. — Áldozó-csütörtök. A római katholikus egyház Aldozócsütörtökön megünnepelte Krisztus menybemenetelónek emlékezetét, Az áhítatos hivők egész serege kereste föl e napon a templomot, hol a 9 órai nagy misét Dunst Ferenc dr. apát celebrált, fényes segédlettel. — Tanulmányi kirándulás. A helybeli elemi iskola tanítótestülete f. hó 27-ón a felsőbb osztályok mintegy 65 tanulójával Tihanyba rándult ki. Még néhány szülővel és tanügy baráttal megszaporodva, a társaság reggel a hat, órai vonattal indult Keszthelyről és Balatonszentgyörgyön a gyorsvonatra átszállva, Balaton-Földvárig, onnét pedig gyalog Szántódra mentek. Szántódról kompou keltek át Tihanyba. Itt a helybeli tanító és tanítónő kalauzolása melletf, megtekintették a szép ós modern iskolát, majd a Szent-Benedekrendü apátság gyönyörű templomát a kolostorral. Maga a templom nagyon régi, még I. Eud re király idejéből való, kinek maradványai a templom kriptájában porladoznak, jelezve egy a falba eiősitett emlékkővel. Ennek megtekintése után a templom mellől három vármegyét betekinthető nagyszerű kilátásban gyönyörködtek ; majd a templom nyugoti oldalán levő dombra ment a társaság a híres visszhangot megfigyelni. Ettől az örömtől azonban megfosztotta őket az erős szél, mely folyton más irányba terelte a hangot. Többszöri sikertelen kísérlet után a társasággal levő fényképész m ég ugyanott több felvételt csinált, ügyes csoportképben megörökítve az ott levőket ós Tihany nevezetességeit. Eközben már a tihanyi gyermekek hirét vették, hogy idegenele vannak, hordták az érdekes tihanyi kecskekörmöt, melyből mindenki igyekezett magának néhányat emlékül megszerezni. Ezután néhány keszthelyi tanuló helyi vonatkozású költeményt szavalt,, majd az «Uh Tihanynak riadó leányai és a fHymnus* eléneklése után áthatva a látottaktól és hallottaktól s még egy tekintetet, vetve az istenáldotta vidéktől övezett Balatonra, ebédelni mentek. Ebéd után teljesen bucsut véve Tihanytól, hazafelé vette útját a társaság. Ismét kompon Szántódra mentek, innét pedig vouattal este 9 órakor minden baj nélkül Keszthelyre érkeztek. — Egy gazdasági cseléd! kitüntetése. Negyvenkilenc évig szolgált Áldott Vendel Festetics Tassilo gróf ur vörsi uradalmában hűen, becsületesen. Hűségét, ós szorgalmát Darányi Ignác a földmivelésügyi miniszter 100 koronával és díszoklevéllel tüntette ki. Mult, vasárnap, május 24 én adta át H miniszter ajándékát Bajzáth Ignáo tb. főszolgabíró a vörsi községházánál az uradalmi tisztikar s nagy közönség jelenlétében Áldott, Vendelnek szép beszéd kíséretében, ki is meghatottan mondott köszönetet. Ez a kitüntetés rövid idő alatt már a második a vörsi uradalmi cselédség körében, kikre bizonyára nem fogja célját téveszteni a miniszter nemes szándéka. — Elhalasztott esküdtszéki tárgyalás. A nagykanizsai kir. törvényszéken a jövő hó elejére esküdt.szóki tárgyalás volt, kitűzve, melyre városunkból is több kisorsjlt esküdtet behívtak. Közbejött akadályok miatt a tárgyalás az őszi ciklusra halaszta tot.t, amiről a törvényszék elnöke a hét folyamán értesítette az esküdtbiró jelölteket. — Hajózás a Balatonon A B. Gr. R. T. junius elsejétől új menetrendet léptet, életbe, mely a hó végóig lesz érvényes. E menetrend szerint Boglár és Révfülöp között, naponkint háromszor indul hajó és pedig Boglárról d. e. 7-kor, délben 12 1 5kor és este 7 I B kor, Révfülöpről vissza délelőtt 6 1 5-kor, 10 6 0-kor és d. u. 5 4 5-kor. A hajó napjábaa kétszer Badacsonyt, és Fonyódot is érinti. Siófok—Balatonfüred közt szintén háromszor indul hajó. Siófokról, d. e. 8 1 0kor, 11-kor és d. u. 8 4 5-kor. Balatonfüredről vissza d. e. 6 3 0 kor, 9 1 B-kor és délután 3 2 5-kor. A hosszjáratok 20-án kezdődnek a hozzánk Krszthelyre ép ugy mint, a múltban, most is csak háromszor látogat el a hajó hetenkint, : szerdán, csütörtökön ós pénteken. — Református istentisztelet. Kádár Lajos nagykanizsai ret. lelkész junius hó 8-án, pünkösd másodnapján délelőtt 10 Órakor Keszthelyen, az állami polgári leányiskola emeleti nagytermében konfirmációval és az uri szent vacsora kiosztásával istentiszteletet tart. — Az uj bortörvényjavaslat. Ausztria példáját utánozva, sőt, az osztrák ós magyar kormány közt, létrejött kiegyezés alapján Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter elkészítette az uj bortörvény-javaslatot s azt a május 21 én megkezdődött ankét elé terjesztette. Az ankéten az érdekelt minisztériumok képviselőin kivül bortermelök, borkereskedők és vegyészek vettek részt. Az ankétnek bemutatott, törvényjavaslat lényege a következő. A szesz liaszuálata csak az okszerű pincekezelóseknól elismert, eljárások korlátai közt, pl. hordók vagy palackok tisztítására, borderitőszerek előkészítésére stb. engedtetik uieg, ellenben tisztán a bor szesztartalmának emelése végett a borba szeszt adni tilos. A cukrozás csak a mustnál, csak hatósági engedéllyel s csak oly célból lesz megengedve, hogy kedvezőtlen időjárás miatt be nem érett szőlő mustjának cukortartalma legfeljebb annyira legyen emelhető, mint a normális években l*nni szokott. Törkölybort csak házi szükségletre lesz szabad kószitenüuk. A törkölybor forgalomba hozatala tilos. A mazsolaszőlő használatát a javaslat teljesen eltiltja a bői-kezelésnél. Fontos intézkedések tétetnek a tokaji borok érdekében. A tokaji borvidék zárt területté alakittatik. Oda más bort csak a helyi fogyasztás céljaira lesz szabad bevinni és tilos kivinni ounau olyan bort, amely nem a tokaji borvidéken termett. A földmivelésügyi miniszter külön megbízottakat fog kiküldeni a bortörvény rendelkezéseinek ellenőrzésére ós a pincevizsgálatok foganatosítására. A borkereskedők kötelesek lesznek a minisztérium által kiadandó mintának megfelelő «borkönyvet» vezetni s azt a borbiztosnak bármikor bemutatni. A törvényjavaslat megismertetése után igen élénk vita fejlődött ki. melyben a jelenvóltak majdnem mindenike részt, vett. A vita főtárgyát a szeszezós és a cukrozás meg vagy meg nem engedése, a szoffior, esetleg más ártalmatlan sziuező szerek használatának rendeleti uton való engedélyezése, a fborkönyv» kötelező kezelésének mellőzése képezte. A tanácskozást, folytatják. — Vörösmarty szobrának leleplezése. Vörösmarty Mihálynak, a Szózat és Zalán futása örök emlékezetű költőjének szobra végre az ország fővárosában is áll és hirdeti a magyar költészet, egyik legnagyobbjának dicsőségét, A gyönyörű márványszobrot a mult vasárnap leplezték le óriási néptömeg s az ország nagyjainak jelenlétében. A megnyilvánult lelkesedés a nagy költő érdemeinek elismerése. Különösen a női világ vonzalmát nyerte meg Vörösmarty a Szép Ilonkák alakjának megteremtéséért. Ez az eszményi szépen megiajzolt, tünde, bájos alak ott, is vau a »zoborművöu, hogy megörökítsen az anyagban is egy hatalmasan szép köllői eszmét. Miudenesetre itt, volt már az ideje, hogy Vörösmarty a fővárosban is kapjon szobrot - s ügyes gondolat volt, hogy épen márványból. — Veréb otthon. Az állatvédő egyesület a tél elején egy fedett etetőt állitatott az Audrássy-tér bokrai közé. Az etetőhöz tél idején ugy odaszoktak a verebek, hogy most már egész otthonná avatták. Tán uem ártana a nyárra elvitetni onnét ezt az otthont, hisz most teritett asztal az egész határ, keressék meg kosztjukat, maguk, a kis naplopók, legalább lármás reggeli ós esti coucertjükkel másokat is gyönyörködtetnének, nemcsak az Audrássy-tér környékéu lakókat. — Uj huszkoronás bankjegyek. Nyolc év előtt 1900. március 31-én bocsátották ki a most is forgalomban levő huszkoronás bankjegj'eket s az OMB már egy óv előtt elliatarozta, hogy uj huszkoronás bankjegyeket fog kibocsátaui s a régieket bevonja. A jeg3'bHnk főtanácsának legutóbbi ülésében állapították meg az uj bankjegyek kibocsátását. Eszerint junius 22-én bocsájtják ki az uj huszkoronásokat, amelyeknek mintáját, Hegedűs László magyar festő rajzolta. A bank által hirdetett, pá^'ázaton az általa készítet rajzot találták legjobbnak. — Nobody. Nobody az senki ós mégis. A mindenttudó, mindenre képes detektivzseui fogalma, az a Nobody, a melynek kalandjait, egy jónevű és nagytudásu német iró, Kraft Róbert irta meg és a mely elsőrangú magyar irók fordításában most jelenik meg magyarul. A mióta Conan Doyle nyomozni küldte az ő Holmesót, azóta a realisztikue irány, a verista-irodalom meg lett termékenyítve és megszületett a z újfajta büniígyi regény. A szórakozásból olvasó nem akar mást olvasni és mert az olcsót is keresi az izgalmas mellett, ez az újfajta bűnügyi regény hamarosan a ponyvába került, fórcmunkák követték egymást és rengeteg azon kiadások száma, a melyek a rég: Tatár Péter és hasonló Bucsáuszky-fóle ponyvánál is jóval alábbvalók. Valósággal jóleső érzés fogja el az embert, ha ezen a téren tisztességest ós jót. talál. Mert a Nobody az a Sherlock Holmesnól is nagyobb kutató^seni, történetei kalandosak, izgatók, de sohasem sülyednek le az irodalmi színvonal alá. Nobody bejárja az egész világot, belenéz ós betekintést enged az orosz nihilisták, az amerikai anarkisták titkaiba, bevilágít az egész világ bünüzőinek életébe, de néprajzi szempontból is érdekes munkát nyújt, mely e mellett tanulságos és könnyed stílusánál fogva mulatságos is. Végül olcsó. Egy füzet ára 30 fillér. Es minden fűzet egy tel-