Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-24 / 21. szám

8. BALATONVIDÉK 1908. március 15. magyarját. Ez a minden valószínűség szerint bekövetkező vég is kizárja, hogy az ujpártot komoly ellenzékszámba vehessük, most és beláthatatlan időkön által ! De tévedtünk, mikor a jelent mérlegelve csak, számításon kivül hagytuk a jövőt. Vannak sokan, kik szeretik hirdetni, hogy a szociálistáké a jövő, az elkövetkező népparlamentben. — Lehet ! Kerüljenek azonban bármily nagy csoportban is be a nemzetközi szocialisták, komoly ellenzéket ők sem fognak alkotni

; mert céljuk nem építeni, hanem rombolni. Már pedig a jövő nagy feladatokat ró a parlamentre. A munka parlamentjének kell annak lennie. Osak igy fogja az egységes magyar nemzeti államot kiépíthetni. A nemzet vitális érdekeit minden kivülről jövő támadás ellen megvédeni. A nemzet anyagi gyarapodását és függetlenségét kivívni. A nemzetközi szociálisták programmját a rombolás szelleme uralja, ellenségei lévén a nemzeti eszmének, a haza fogalmának, a társadalmi rendnek, kormányképtelen mivoltukban sohasem jöhetnek komoly ellenzéki számba. Már pedig a parlamenti váltó gazdaság elve is megköveteli, hogy egy komoly kormányképes ellenzék vegye birtokába az ellenzék hivatásos terrenumát, honnét birálva, ellenőrizve is támogassa a nemzet ügyét, mignem, mint jogos örökös átveszi a kormányzás gondjaiban elöregedett és kifáradt kormánypárttól a nemzet sorsának intézését. Meri, nemcsak egyes egyedek, de egész pártok fölött is föltartóztatlanul elviharzik az idő, pártok ís elöregednek s elavulnak. Az idő pedig halad és előre tör a kor eszméivel és áramlataival. Amely párt korának eszméivel és áramlataival, törekvéseivel és vágyaival számolni nem tud, elöregszik, beáll az aggkori végkimerülés és agónia, mint ezt a szabadelvüpárt végkimulásában nem minden megilletődés nélkül szemléltük. Tegyük föl. Elkövetkezik a coaliciós pártok fúziója. Egy töredék függetlenségi ellenzékbe megy a maga intranzingens közjogi programmjával. Ellenzék lehet. Birálatában és ellenőrzésében üdvös szolgálatokat is tehet. De kormányképtelen alapon állva jogutód és örökös nehezen, vagy épen sehogyan sem. Már pedig az alakulandó uj többség fölött is cs-ak eljár majd az idő. Vele szemben is érvényesiti hatalmát a parlamenti váltógazdaság kérlelhetetlen elve, hol leszünk örökös nélkül? Kell tehát egy oly hazafias nemzeti ellenzéknek kialakulnia, mel}

7 hazafias, szociális, közgazdasági és kulturális programmjával a kor eszméinek színvonalán álljon s majdan a kifáradt kormányzó párt örökét átvéve, a kormányzás zavartalan continuitását biztosítsa. A távolabbi jövő ez örökösét mi a Néppártban látjuk. A kor törekvéseivel számoló, gazdag szociális tartalmú, kormányképes programmja, színtiszta hazafisága, következetes komolysága, munkássága szinte praedesztinálják erre. A vallási renészansz pedig lesz az az emeltyű, mel}

r öt a kormányzó székekbe segíteni fogja. Mert az általános megg3'őződés ellenére is, éppen nagy hivatására való tekintettel hibának tartanánk a néppárt fúzióját. Ellenzéknek kell lennie. Váljon a különválás órájáig s vegye kezébe ellenzéki múltjának elejtett fonalát s ott az ellenzéken is szolgálhatja nemzete ügyét, miként bennt a többségben. Egy ily loyalis ellenzék szolgálatait a többség is honorálni lesz kénytelen. Föltesszük, hogy a választási erőszakosságok és atrocitások az általános szavazati jog érájában mindenkorra megszűntek ; e pártnak a nemzeti élet minden igényeit kielégítő gazdag szociális tartalmú programmja a jövő egy szebb perspectiváját nyitja meg a jogos örökös minden reményével együtt. Jöjjön hát csak a fúzió! A néppárt pedig vonuljon majdan az ellenzéki magaslatokra, honnét szép jövőjének régióit áttekintheti s fölemelt fővel szolgálhatja nemzete ügyét. Mi igy képzeljük a legközelebbi ! jövő alakulásait s azt hisszük nem csalódunk. A főgimnáziumi ifjúság tanulmángi kirándulása. (Vége.) A sótáuyt bővizű hegyi pitak szeli át, mennek kristálytiszta vize hangos locsogással siet köves medrében a közeli tenger ölelő karjaiba. A szeszélyesen kanyargó árnyas utakon haladva, ujabb meg ujabb érdekes részlet t,árult szemeink elé s kötötte le flgye'müuket. A dus növényzetben a déli égöv majd minden egyes növényfaját képviselve láttuk A külömbözö pálmafajok mellett a bambuszok hatalmas csoportjai, a toronymagas libanoni fenyő, a babér-, narancs-, citrom- és olajfák, a magnóliák, a kiktuszok nagy változatban tenyésznek itt szabadon, buján, akár csak forró égövi hazájukban. Roppaut, költség, ernyedetlen muukásság ós kitartó türelem kellett hozzá, hogy ezt a kis földi paradicsomot bele ékelhessék a kopát Karszthegysóg oldalába, mely a maga természetességében egy fűszálnak is alig tud éltető tápanyagot szolgáltatni. Elhagyva e remek szépségű helyet, a via Voloskán kifelé haladva, a kivándorlás A középtájon betemetett kútnak nyoma látható faragott terméskővel kirakva. A ledőlt falak eltemették az alsó ©pitmenyeket, fölöttük kizöldelt a fii, befödte a moh s igy uem lehet látni mi alattuk van. Itt-ott látszik e«y boltozat a fű közül, betemetve törmelékkel. Eltört edények darabjai, csontok, tégla, zsindely, vasszegek hevernek szerte-széjjel. Az enyészet romboló szelleme végezte és végzi pusztító munkáját. Omlik a büszke fal s korhad a fa (gerendája), mely hét évszázad viharával dacolt. A történelem csak néhány szóban tesz említést Szigliget váráról, mely szerint a tatárok kivonulása után IV. Béla király visszatérvén elpusztított országába, hozzáfogott annak helyreállításához. Tapasztalván, hogy a tatárok pusztítását csakis a magasabb hegyen levő várak kerülhették el, ilyenek építéséhez fogott s főembereit is erre buzditá. Ekkor építette a pannonhalmi apátnak a Balaton mellékén a szigeti várat, vagyis Szigligetet. Mint harmadrangú kis erősség nem nagy szerepet játszott, Á. török hódoltság idején a török volt benne az ur. Hogy harc folyt benne, azt az elszórt emberi csontok maradványai tanúsítják. 1780 körül romboltatott le, némelyek szerint villámcsapás által pusztult el. De az ostrom nyoma határozottan meglátszik rajta. Sok kézen megfordult, sok gazdát cserélt. A templom mellett az urodalmi lak bejáratát fedő kapu ivóben négy kőtábla és egy cimerpajzs van illesztve. A cimertábla a Lengyeltóthi Lengyel nemzetség cimere. jcjgy ágaskodó mén. (Lengyelek közül kettőt uralt a vár Boldizsárt és Imrét.) A címer felett levő táblán a következő latin felírás olvasható : Balthazár Lengyel de Tóthi aeques auratus sacrae Caesaraee regiaeque majestatis Colonellus. Anno MDC A címer baloldalán levő táblán pedig ez áll : Jobbról pedig : Nemes vagyok kuszál Boldizsár az várban Lengyel Nemessé tett Magasra vitetett Még nemesebb azzal Imre mert leestem Itt felékesétett. Ide emeltetett. A kapu belső oldalán vau még egy tábla az egész építménynek magyarázatára. E küszál mutatja két urnák az nevét és mind a kettőnek vitézi címerét. Fölöttem néhai Lengyel Boldizsárét és annak maradékját Lengyel Imréjét. Anno 1787. A vár Boldizsár idejében még épen állott, addig a címer még fenn volt. Imre idejében azonban rommá lett és a cimer a mai helyére került. Az egykor büszke várlakból csak néhány fal s ez egyszerű emlék maradt iánk. Lakói rég sírba szálltak. A gőgös várurak, deli leventék, büszke urnök, gyönyörű hajadonok rég porlanak jeltelen sírjukban. Itt-ott egy virág elvadulva. A sziklán moh, csenevész bokor. Talán egy-egy az elhunytak porából nőve. Sirjuk felett enyeleg suttogva az alkonyi szellő. A várhegytől délkeletre, a két erdős halom közt a Balaton tükre csillog a napfényben. Közel a parthoz, magányos torony áll komor falával. Temploma, kolostora leomlott. Némelyek szerint török mecset volt. A nép «vörösbarátok» egykori kolostorának tartja, Valószínűleg a Bencéseké volt. Esetleges ásatások talán kiderítenék rendeltetését. A templom alatt kripta volt, talán máig is van. Ide temetkezhettek a vár urai. A harmadik rom az Óvár. A Balaton partján egy kuphegyen áll. Csak alapfalai látszanak a fű és bokrok közt, közvetlen közelről; a völgyből nem látható. Erről igy szól a népmonda: Vadon erdők boriták Szigliget három halmát. Szellemek birodalma volt a rengeteg. Hatalmas ur jött a vízen keresztül, hogy a hegyen várat építsen. Népével hozzá fogott a munkához. Súlyos csákányütéseklől repedtek a sziklák, nehéz fejszecsapások dönték ki a vén tölgyóriásokat s a kőmivesek rakni kezdték a falakat. Eljött az alkony, éj borult a tájra s ütött az éjfél rémes órája — följajdult a rengeteg. Vadul dühöngött féktelen erejével a zajongó zivatar s amit nappal ópitének, a fal, lerombolva (a völgybe) elsöpörtetett. De parancsolt az ur s a nép munkára hajtatott s ismét emelkedett a fal. Eljött az éjfél, újólag ütött a szellemek órája s a fal leromboltatott, pusztultak az emberek, vagy elszöktek. A füvek, virágok mérget leheltek s az alvót megölték, a vizhordókat a Balaton hullámai ragadták el. A favágókat mérges kígyók ölték meg, a kőfejtőket sziklák üték agyon.