Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

2 BALATONVIDÉK 1908 április 19. dása, humanizmusa, egy szóval története kiáltja, hogy a föltámadott az egész világ Megváltója, szabaditója, boldogitója. Ha a letűnt két ezredév alatt mégis látunk rabszolgákat, elnyomatást, önkényuralmat, elbizakodott zsarnokokat s lelketlen jogfosztókat, ha látunk patakzó könynyeket, nyomorgó Lázárokat s dőzsölő könyörtelen szívűeket, ha hallunk panaszkodó jajszavakat, gyűlöletet szitó hangokat, eredetüket, forrásukat — ne a Kálvária keresztjénél, ne a nagypénteki Ur sirjánál, legkevésbbé pedig a húsvéti dicsőséges Urkopox-sónál, hanem egyebütt — magukban az emberekben keressük, ott, hol a szabadgondolat hitetlensége, könyörtelen érzéketlensége: bűne és szenvedélye székel. A hatalom kéjes sóvárgásában és telhetetlen birvágyban. mindenétől, még életétől is megfosztott s idegen sir. boltban pihenő Üdvözítő feltámadásában nem ezekre, egészen más életelvekre tanította az emberiséget. Megértették tanítását sokan. De megvetik azt ma is nem kevesen. Kiknek nem 0, a feltámadott, hanem egészen más az Istenük, miként a nemzetek nagy apostola ezt az elvakult világ szemére lobbantotta. Hogy nyomor, szenvedés és küzdés sokak osztályrésze ma is, ki okolhatja mindezekért a Megváltót? Mi okon és jogon kereskednek az emberiség hamis prófétái ma is más Messiás után ? A szegény Üdvözítő helyett milliomos Bebelek és Jauresek lennének az igazi boldogság föltalálói ? Ki hiszi ezt józan ésszel ? És mégis sokan esküdnek ma erre. Osztályharcot hirdetnek a testvériség szent nevében. Gyűlöletet szítanak a szeretet jegyében. Vörös húsvétot ülnek, külön szabadalmazott színeikkel, átkot szórnak mindenre, a mi szent és keresztény. Mert elméjükön még ott az elfogultság köve, szivükön a szenvedély pecsétje s lelkükben nem virraszt a föltámadás hitének angj^ala ! Szociálistáknak nevezik magukat. Holott saját szavaikkal cáfolnak önönmagukra. Mivelhogy belőlük nemcsak a szociális általános bit, de a közönséges keresztényi emberszeretet is hiányzik. Mások, a polgári tisztes társadalom rombolásával vélik a boldogság épületét felemelni. A mi vezérünk nem igy tett. Önmagát engedte lerombolni, hogy mindeneket boldogítson. Kinek semmije sem volt, nem állított fel tantételeket a jogos tulajdon ellen, mint Marxék követői ezt ma hirdetik. Megelégedést és önmegtagadást, egyszerűséget és önfeláldozó szeretetet hirdetett. És ha ma mégis ezreket látunk a vörös lobogó alatt, forradalmi dalok éneklése között — a kétezer óv előtti ösvényeken : a gyűlölet gyalogjáróján baladni, elszorul a szivünk a félrevezetettek látásán, ha halljuk siramjaikat az emberiség egyrészének nyomora fölött — kénytelenek vagyunk az Üdvözítő szavaival eléjük harsogni: ne másokon, magatokon sírjatok csak. Mert mikor vakok vezetnek világtalanokat, utjuknak nem lehet más vége — örvénynél, mel}'be mindketten zuhannak. Ám, hogy a megsiratott polgári társadalmat is magukkal ne rántsák a szociálista és szabadgondolkodó apostolok: az apostolok hitére és önfeláldozására van szüksége a Föltámadott iránt mindazoknak, kik hivő lélekkel ünneplik a húsvétot. A föltámadott Megváltó él. Élnie kell tanainak is. Ha tanításának legfőbbje: a szeretet hatja át a társadalmat, akkor nincs mit félni a vörös husvétosoktól, nyugodtan ülhetjük a világot megváltó Istenember húsvétját. Köszöntünk szent húsvét, jövel, hozd meg a lelkek igaz boldogságát, az emberiség békéjét. Darányi. (Sz.) Ritka jubileumot ünnepelt, f. lió 10 én Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter, Miniszterségének 10-ik évfordulóját. Mint földmivelésügyi miniszter első izben 6 évig működött s két, évi megszakítással ismét ehhez a tárcához hívták meg. Mindkét időszakban a gazdakőzönség érdekeit oly meleg ügyszeretettel, páratlan szaktudással karolta fel, hogy valamennyi párt barát és ellenfél, kis ós nagybirtokos készséggel hódol és hajtja meg az elismerés zászlaját, kiváló érdemei előtt. Tudja mindenki, hogy minálunk a miniszterek útja nincs rózsákkal kirakva, de fulánkok és tövisek gyakran sebzik őket. Hogy Darányit miniszteri pályáján nemcsak hogy megtűrte ily hosszú időn át a politika gyorsan változó szeszélye, de a fulánkok és tövisek is megkímélték, az eg}'edül csak annak tudható L»e, hogy resszortjáuak ápolásábtn egyformán istápolta a nagybirtokos, kisbirtokos, földmives és a munkás érdekeit. Eredményekben g-zdag munkásságát, egy rövid cikk keretében méltatni lehetetlenség. A tevékenységnek oly gazdag tárháza fűződik nevéhez, hogy bajos volna mind-mind egyenkint elsorolni üdvösebbnél-üdvösebb tőrvényalkotásait, rendeleteit és intézkedéseit. Vidékünk népe különösen nagy hálával tartozik Darányinak. A filloxera által kipusztított szőlők anyagi romlásba sodorták az egész Balatonvidék lakosságát s már a koldusbothoz voltak közel, mikor Darányi a szőlőfelujitási kölcsönökkel, majd a bortörvénnyel, karók és ojtványok ajándékozásával segítségükre jött s a csüggedő lakosságnak egy bekövetkezendő jobb jövő reményével visszaadta munkakedvét, önbizalmát. S feltámadásod ünnepére, Mely megrázza a földteliét, 3fodd z

e

nSÍ

e minden magyar l[öfiö Jsegsze66 Húsvéti énedét! V. A. Két Tevéi. Irta: Ili. Igen tisztelt Ilus kisasszony ! Mély alázattal kérem kegyelmes bocsánatát, hogy Arányossága által engedélyezett képeslapjaim sorába ezen levelet bátorkodom beigtatm és könyörgöm, kegyeskedjék végigolvasni és reá válaszát megadni. Oh csak ezen válasz hozná meg az én nyugalmamat ! Mióta nem látom őszinte, mosolygó szemeit, mióta nem hallom kacagó, csengő hangját, azóta egyedül, szórakozottan és álmadozva járok a hatalmas park fái alatt és arcom csak akkor derül fel egy pillanatra, ha a maga emléke által megszentelt helyre érek. Itt tónniszesztünk együtt, itt szedtük a tarka virágokat, ott van a csónak, melyben ketten együtt rászállottunk a Balaton égkék vizére, siklottunk tova addig, hol már nem zavarja tolakodó, idegen szem az ábrándozást és — oh akkor én oly boldog voltam. Most is ábrándozom — rajta kapom magamat — eszembe jut az a gyönyörű jelenet, mikor együtt voltunk a sima víztükrön és érdeklődéssel figyeltünk egy zsákmányát kereső sirályra. A sirály hirtelen leszállott, lecsapott a vizre és mikor újra felszállt, egy kis fehér halacska vonaglott a csőrében. A maga arcán nem a kellemes meglepetés, hanem a szomorú levertség szaladt végig ; nem a zsákmányára talált sirálynak örült, hanem szomorkodott a zsákmányul szolgáló halacska miatt. Az én szivembe ekkor valami édes melegség szállott. A maga jó szive megérezte a kis halacska fájdalmas vergődését; kell, hogy megérezze azokat, a hol édes, boldogító, hol meg fájdalmas, kétségbeejtő érzelmeket, melyek között lelkem hányódik. Esedezem, ne találja meglepőnek és ne nevezzen engem magában gyávának, hogy ittlétekor nem álltam elő az igaz valósággal, de bizonyára a maga finom lelke megérezte azt a küzdelmet, mely bennem folyt. Szó sincs róla — nem az ellen küzdöttem, hogy a maga alakja népesítse be érzelemvilágomat, hiszen boldog voltam, hogy megismertem — de nem voltam tisztában önmagammal. Azt hittem, ez a szerelmem is csak erőim fényűzése; azt hittem, hogy mindennapi látása, mely számomra életszükségletté vált, idézi elő lelkemben az emóciódat. Boldog voltam, hogy szeretek, boldog voltam, hogy magát szeretem, de nem akartam magát ingoványba csalni. Magát már ismertem és örömmel állapítottam meg, hogy megismertem a legeszményibb nőt — magamat akartam kiismerni. Ez most már megtörtént ; érzem, hogy az a láng, mely bennem lobog, képes a házi tűzhely Vesta tüzét meggyújtani ós ezen tüzet az egész életen keresztül táplálni. A maga hivó, megengedő szavát várom, könyörögöm. Ugy érzem, mikor ezt leirom, hogy bensőmben titánok harcolnak. Remény és kétség változnak szivemben. Szeretném lelkemet átültetni magába, hogy érezné, mily nagyok, mily igazak az én érzéseim ; mily boldogság lakik a képzeletemben, — magának, mindkettőnknek. Nem tudom, mennyiben sikerült tollam alá görnyeszteni érzelmeimet ; én igyekeztem szivemet feltárni. Kegyeskedjék reám kegyelemmel viszszagondolni, engem válaszára méltatni és adandó válaszában Önöknél való látogatásomat megengedni. Minden jót kívánva, Nagyságos mamájának kezét csókolja, magát szívből üdvözli : Keszthely, 1907. dec. 12-én. ' Pereszteghy. Kedves lusim ! Drága barátnőm ! Szeretném idecsatolni Pereszteghy levelét — hadd mulatnál te is rajta — de mégsem akarok annyira indiszkrét lenni, jóllehet előtted nincsen titkom. Te ! de komolyan mondom — egy 28 éves vén fiu, hogy lehet ilyen bohó ! Tudod, hogjr a nyáron egy-kétszer mélyebben néztem a szemébe — hiszen mindig megírtam neked mindent — és végre is unatkoztam azon a Balatonparton, hol az életnek csak a szúnyogok dünnyögése adott hangot — és hát sokszor voltam vei 0