Balatonvidék, 1908 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-12 / 2. szám

1908. február 16. BALATONVIDÉK 6. májával politizálgatott, s aztan a 67 és 48-on összeveszett vele, s felindultságában a fokosával ugy fejbe vágta, hogy a koma lmt hónapig nyomta a ágyat, kapott érte három évi börtönt és ott elmélkedett a birói elfogultság fölött, midőn neki teljesen igaza volt a maga specifikus társadalmi igazsága szerint,. A toll által ütött sebek sokkal erősebbek, mint a fokoséi s néha erkölcsi halottá teszik az embert ; mér most a parasztot,, kitől szintén kívánjak a kúriai döntvényeket, csukjuk be a maga igazságáért, az újságírót pedig engedjük íuini, pedig a legtöbb esetben India, hogy valótlant ír. Ez meg nem felel a liberté, egalité és jogegyenlőségnek. A nemzetiségi újságírókat, kiknél a bona fides sokszor feltételezhe'ő, becsukják évekre a maguk specifil u* igazságukért; a becsulelralló s erkölcsi ont ó hírlapírók pedig a maguk mala fidesevel rendesen megmenekülnek néhány korona árán, amit nevetve fizetnek meg a lapjaik pausáléifcől. Hogy lehessen ily köiülmények között, a társadalmi rendet fenntartani, az. egyént, a családi szentélyt azoktól megvédeüi, kik hírlapírói ruhába bujtatott kalandorok ? Ha a politikát es a magánbecsületet. meg tudnák az újságírók különböztetni, akkor, de csakis akkor tellene megvalósítani Kóbor Tamás élveit Politikai tekintetben a sajtónak teljes szabads-ágot kellene adni, ugy mint Angliában (ez azonban ép a nemzetiségi keidés miatt lehetetlen) de a közmorál és becsület, családi szentély ellen elkövetett vétségeket a közönséges büntettek közé kellene soiózni, mert a tágalom bizony sokszor ép oly veszedelmes, mint a fokos, vagy a balta, mert az ember erkölcsi halála rosszabb a test halálánál. Amig azonban nem Kóbor Tamásokból fog állani az újságírói gárda, addig ne kívánjuk a sajtó amugyis nagy szabadságainak a tágítását. Eleg az, sőt sok is nekünk. Absolut becsületesség ti, igaz emberek, egész feifiak kellenek egy olyan ideális alkotású szervezethez, mint ahogy azt, Kóbor Tamás a maga ui i és korrekt becsületes, őszinte meggyőződésével kigou dolta, (le jelenleg maradjunk n.eg annál az állapotnál, hogy még egy Harden Miksát, is be kell c»ukni, ha hazudik. Vegye elő Kóbor Tamás a fővárosi boulevárd lapokat, olvassa el azokat — s bizonyosan igazat fog nekem adni ! Sem a becsület teién, sem az, igazságnál nmi lehet specifikálui, sem kiváltságokat adni, egy az igazság, egy a becsület fogalma! Nem relative, de absolute ! László Zoltán dr. Tollfuttában.*) Minden intézmény valódi értékét annak hatásában ós következményeiben ismerhetjük és Ítélhetjük meg. Az 1907. évi XXVII. t. cikk, mely a nem állami elemi népiskolák jogviszonyait, rendtzi, balkézzel lett megalkotva. E törvény életbelépte után már eltelt egy félév s következményeit van alkalmunk ' tanulmányozni. E törvény által sem a tanítóság jogos igényei nincsemk kielégítve, sem a magyarosit ás mm halad, sem az iskolafenntaitók nincsenek Víle megelégedve. A pttska visszafelé sült, el, a törvény sokkal többet, áitott, mint használt. Appony i főcélja a magyalOsitás nem sikerült. A nemzetiségi iskoláknál inkább nifgadják az iskolafenntartók a fizetésemelést, semhogy a magyar nyelvnek egy talpalatnyi teret tngedjt-nek. Az Aradon megjelenő cTribuna » jelentése szerin', a temesvári tsperesség ala tartozó 40 község közül csak két közcég kért államsegélyt, a tölbi 38 község meg fogja adni saját erejéből a törvényben előirt fizetés kiegészítést s így az államsegélyt nem veszi igénybe. Itt van tehát az, eredmény, a magyarosítás nem sikerül'. Sőt ezzel a Björnson-féle emberek igazságtalan tendenciózus kritikájának any agot szolgáltattunk. Alkalmat, adtunk továbbá nagyszámú magyarellenes, nemzetiségi népgyűlésre és a nagynehezeu elfojtott, oláh lázadásra. Ahelyett, hegy használtunk volna, ártottunk magunknak. Ha már annyira a magyarosítás lebeget t Appony i szemei előtt, emelte volna tel a tanítóság fizetését oly nagyra, hogy ezt a nemzetiségi iskolafenntartók ne tudták volna megfizetni s kény telének lettek volna államsegélyért folya*) Közöljük e cikket, Dár minden tekintetben nem értünk vele egyet. Szerk. — Pestre csak holnap éjjei érnek az urak, ha ezzel a vonattal visszafordulnak, ma már nem, mert most következik Zimony állomás ! Mit tegyünk ? A változhatatlanba bele kell nyuigodnunk ; a tévedés ugy történt, hogy a pe-ti ós belgrádi gyorsvonatuk egymás mellett állottak Szabadkán s mi, kik először iártui.k a bácskai metropolisban, nem tudván az irányt, a belgrádi vonatba szállottunk. A jegyek ugyanarra a zónára szólnak s emiatt a kalauz szintén nem vette észre a tévedést. Nekem volt időm, a pénzem is f.utotta s így elhatároztam, hogy átmegyek Szerbiába. Agner Laci is megigérte, hogy Topcsiderig velem tart, de azért másnap éjjel viszszatér Budapestre, mert a szabadsága letelik. Petrássevichet nem tudtuk kapacitálni Neki feli étlen ül vissza kell mennie az első vonattal, erősítgette, mert a lapjáuál a redaktor, Túri Béla főtisztelendő ur, közös barátunk . s/ázs/.oros anathémával sújtja ebben az ember- s pénzhiányos világban. Az éjjelt átvigadtuk Zimonyban s az első reggeli vonattal Gézát útnak engedtük, mi pedig elmentünk a predstojnik úrhoz (városi kapitány), ahol néhány napra szóló határátl»elési engedélyt váltottunk s a reggel tiz órai hajóval olértük Beograd-ot (Belgrád), a magyarok dicsőséges és ősrégi Nándorfehér várát. Az idők vasfoga, a Duna és Száva hömpölygő árja nem sokat változtatott a régi váron, az ma is áll, a falak, a jégtörők, a felvonó hidak mind-mind megvannak, egynémely vát falon látszanak a török ágyúgolyók által lőtt rések, de a többi elég ép s ma még mindig Belgrád vedel mére szolgálnak ; hatalmas, bevehetetlen erősség az s a modern pyroteclmika is nehezen birkózhatna meg vele s ha netán egyszer valami megszál ási^ mandátumot kapna monarchiánk a hatalmaktól, ugyancsak elég nehéz dolog lenne bevétele. A aposan megnéztük az egész szerb fővárost : a kalemegdát (várkert), a konakot (királyi palota), muzeumot, gyárait. Mind modern kulturépitkezések, a mohamedán világnak egyetlen maradványát sem sikerült talalni ; a fényes kupoláju, karcsú minarettel (torony) bt ró mecseteknek se hire, se hamva. A szerb nemzeti géniusz eltüntette, pedig nincs harminc éve, hogy .íi_bdul Khórim pasa a nagy magyarbarát török tábornok, levette a Karagy orgyevicsek büszke hadait. Az ízláni is megszűnt, csak Gaolje és Radacsicsi falvakban maradt királyi kiváltság alapján negyven muzulmán család, mert ezek önként hódoltak meg, de egy évtized múlva ezekből se lesz még hirmondó sem, A törökök egész máskép bánnak alattvalóikkal. A szandzsákban s ó Szerbia vilajetben az utóbbi husz év alatt nyolcvanezer keresztény emberre kényszeritették reá a próféta vallását s ezt az erőszakos térítést az európai hatalmak tétlenül né/ik, mert nekik az európai törőkadók behajtása előbbre való, mint a keieszt*ny emberek ezreinek az izlamra való áterószakolásának megakadályozása. Tűrik a renegátok szaporodását s nem gondolják meg, hogy ha százezer piaszterrel kevesebb folyik be az előirányzott adókná

1, az nem zavarja meg a hatalmi egyensúlyt,, hanem minél több lesz a mohamedán, annál inkább erősödik a, beteg embernek hirdetett fényes porta. Mialatt igy magamban monologizáltam, azt vettem észre, hogy ismeretlen modni, minek következménye lett volna a magyarosítás. Ily módon a magyarosítás is haladt volna, meg kénytelen kelletlen a tanítóknak is megadta volna a méltán megérdemelt. fizetésemelést. De nem igy törtónt. Kis összeggel emelte a tanítóság fizetését s ezzel lehetővé tette a nemzetiségieknek a magyar nyelv további ignorálását, a tanítóságot pedig nem elégítette ki, A tanitók kaptak ugyan fizetésemelést, de uincs benne köszönet. Az uj törvény értelmében ugyanis 1910-ig köteles az iskolafenntartó rendezni tanítója fizetését, Köszönöm szépen azt a kenyeret, melyet én majd csak három óv múlva ehetem meg ! Addig a tanitó hetvenhétszer is ébenhalhat, míg e méltányosnak csúfolt, fizetést, megkapja. Apponyi óhaja az volt, hogy még az 1907. évben intézze el minden iskolafenntartó az ügyet, vagy maga adja meg a fizetésemelést, vagy még ez évben folyamodjék államsegélyért. De ez cak jámbor óhajtás, mert az ország legtöbb nem állami iskolájában vajúdik az ügy s vajúdni fog 1910-ig. A szabadelvű rendszer alatt, mig a függetlenségi pártnak szüksége volt a tanítóságra, biztatott bennünket méltányos és igazán megérdemelt fizetéssel és mire ideértünk, mi lett belőle ? Nesze semmi fogd meg jól. A tanítóság csalódott a függetlenségi pártban. E párt látva a tanítóságnak anemzeti küzdelemben kifejtett hazafiasságát, s hogy naggyá lehessen, rá lóvén szorulva, mindent ígért és most, hogy uralomra ju'ott, semmit sem adoí t. Az 1907. évi tanítói törvény megalkotása által a függetiet;ségi párt önmagát fosztotta meg egy igen erős támaszától, a tanítóságtól. A tanítóság ezekután lehet hive a függetlenségi eszméknek, de nem a függetlenségi pártnak, mely csak a zsírját, szedte ki neki, de érte nem adott semmit. A függetlenségi párt e hálátlansága a tanítóság elkeseredettebb elemeit, szocialistává teszi. Szépen nézünk majd ki, ha az iskolák szünetelnek, mert. a tanitók sztrájkolnak a kevés fizetés miatt! Apponyi az ország zilált anyagi viszonyaira hivatkozva adott ily nevetséges fizetésemelést. Bezzeg, mikor a kvótaemelés mellett korteskedett, nem vette tekintetbe az ország szegénységét. A tanitói fizetésemeléssel az éhséget külvárosba jutottunk s Laci barátom németül veszekedik egy szerb úrral a túlsó sarkon. Átsiettem hozz,ájuk s megtudtam, hogy az irányt tudakolja a szerbtől, ki azonban nem értvén a magyarosan ropogtatott germán zsargont, folyton ismételgette : <ne snam bogami, ne razumim !» (nem tudom, Istenemre nem értem), ezt pedig megint a tisztelt fogalmazó ur nem volt hajlandó megérteni. — Mit akarsz tüdni Lacikám ? kórdém tőle. — A vasúti állomást, menjünk ki Topcsiderbe, feleié. Erre odafordultam a szerbhez s saját anyanyelvén kérdeztem ; — Mplim Vas, Gospodine, dje je zeljesnice ?, (kérem öntöl uram, hol a vasút ?) ^ Persze, hogy megmondta ; de menynyire örült, majd megevett bennünket örömében, oly jól esett neki, hogy anyanyelvén hallott idegeneket beszelni, sót anynyira udvarias volt, hogy elkisért bennünket az. indóházig. Jókor érkeztünk, mert a vonat indulóban volt s ép csak a felszállásra maradt időnk. Negyedóra alatt kint voltunk Topcsiderben, a szerbek európai liirü világfüt döjében, a Balkán Montecarlójában, ahol Milost, a nagy szerb fejedelmet hivei embertelenül lemészárolták. Mert a szerbeknél ma szeretnek, imádnak valakit s holnap már porba hullhat az illetőnek feje. A heves vérmérsékletű balkániak a változatosság hívei s ha vér vagy kegyetlenkedések árán is, de megszerzik maguknak és nem is oly ritkán e gyönyörűséget. Érzi ezt Péter király, kinél még tán a fehér cárok is biztosabban s nyugodtabban élnek. (Folyt, köv.)