Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-09-29 / 39. szám

1907. szeptember 15. BALATONVIDÉK 5. teher, ami a lakosság egyetemességének kell viselnie, csak egy pár áldozatkész ember vállaira nehezedik. Ha közös az intézmény, legyen közös a teherviselés is. Fizesse meg a szegényebb a maga filléreit ép ugy, mint a gazdagabb a koronáit. Attól nem kell félni, liogy ez ujabb kiadás lényegesen megnöveszti a most úgyis elég magas pótadót. Arányos ós igazságos felosztás mellett senki sem fogja megérezni. Sokkal kevesebb hozzájárulás mellett összegyűlhet az egyesület fenntartására ós fejlesztésére szükséges összeg, mint az eddigi pártolótagsági rendszer mellett. Ha aztán a megalkotandó szabályrendelet biztosítani fogja az egyesület anyagi ügyeinek rendezését, akkor elérkezik az idő a belélet reformálására is. Az önkéntes jelleg fenntartásával ujja kell szervezui az egyesületet és pedig ugy, hogy annak magvát 7—8 kiképzett u. n. hivatásos tűzoltó képezze. Ezek fizetése mind nem okoz ujabb kiadást, ha körültekintéssel más egyóbb foglalkozást is biztosítunk nekik. Ezt pedig igen könnyen találhatunk nekik. A város állandóan foglalkoztathatja ökei a maga dolgában, amire eddig drága napszámot, fizetett. Elvégezhetik ?z utcák öntözését, gondoskodhatnak azok tisztántartásáról, végezhetnek belső szolgálatot, ép ugy, mint a hajdúk, lehetnek boltőiök stb. stb. E foglalkoztatás mellett elláthatják az őrségi szolgálatot is, amiért eddig szintén külön fizetett a város. Ilyen módon sok kiadást megtakarhatnék, amelyhez szép keveset kellene még tenni a tűzoltói pótadóból és a lovak keresményéből befolyó összegből, hogy a hivatásos tűzoltók fizetése együtt legyen. A hivatásos tüzoltólegénységet kiegészítené aztán az önkéntes csapat,, mely az őrségi szolgálat alól felmentve, pusztán gyakorlatokon ós tüzeseteknél lenne köteles megjelenni. E szolgálatért minden második óv elteltével uj egyenruhát s minden tűzesetnél 4—5 kor. napidíjat kaphatnáuak s ezenfelül ha valamiben kárt, szenvednek, az nekik megtérítendő lenne A napidíjak és másféle segélyek fedezésére szolgálnának az Uuterbarger-alap kamatjai, melyek eleddig majdnem minden évben a tőkét gyarapították, ugy, hogy az ma már a 18 ezer koronát is meghaladja. Az évi kamat 700 koronán felül van, amiből bőséggel kerülne az emiitett dolgokra. A nemesszivü örökhagyónak ugy sem lehetett az a célja, hogy tőkéje a végtelenségig növekedjék, hanem igenis az, hogy tűzoltói működés közben megsérült, vagy kárt szenvedett tűzoltók segélyeztessenek. Ha most figyelembe vesszük, hogy a tűzoltók legnagyobb része segédmunkás, kit a vészjel munkája mellől szólít el, melyet ha elhágy, napi fizetését elveszti, vájjon nem tekinthető-e az ilyen kárvallottnak s nem joggal illetnó-e öt meg odaadó munkásságáért a napidíj, vagy elégett, tönkre ment ruhájáért a kárpótlás ? Azt hisszük, azt, senki sem vonja kétségbe, hogy enynyit egy olyan ember, kinek minden pillanatban élete van kockán, valóban megérdemel. A mai szociális világban és a nagy drágaságban senki sem kívánhatja, hogy csupán felebaráti szeretetből valaki órák hosszat, fárasztó ós életveszélyes munkát végezzen s e mellett még rendes napi munkájáért kijáró fizetését is elveszítse. Adsssék meg tehát, a jövőben a tűznél megjelent, legénységnek a napidíj, akkor aztán egy sem fog közölük gondolkodóba esni a vészjel hallatára, hogy ledobja-e, vagy sem, a kezében tartott kenyérkereső szerszámot. Sőt, még ennél is tovább lehetne menni. Lehetne jutalmazni azokat is, kik a gyakorlatokon pontosan megjelenve, az oltószv»rek kezeiésót kifogástalanul elsajátítják. Ez mind buzdításul, serkentésül szolgálna s végeredménye egy alaposan kiképzett tűzoltó-csapat, lenne, mely képes bármily nagyarányú vésszel szembeszállni s azt kellő szakértelemmel lokalizálni is Ennyit jotrgal elvárhat tűzoltóságunk a hivatalos várostól. Van azonban a közönséggel szemben is némi követelése, ez pedig az, hogy önzetlen, önfnláldozó munkálkodásukért méltó elbánásban, tiszteletben részesüljenek. Mort. ha a közönség a jövőben is — ugy mint eddig telte — csak operett-figuiát lát a tűzoltóban s működését támogatás helyett csak ócsárolni fogja, akkor aligha találunk embert, aki idejét, erejét,, ruháját, életét áldozza mások mulattatására. (Folytatjuk.) HÍREK. — Személyi hir. Láng Lajos számtanácsos, a zaleegerszegi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség főnöke folyó hó 27-én a keszthelyi járás számvevője ügykezelésének megvizsgálása végett városunkba érkezett. A járási számvevő ügykezelésének megvizsgálása után a járás egyes körjegyzőinél fog hivatalos vizsgálatot teljesíteni. — A keszthelyi esperesi kerület papsága szept, 25-én tartotta Fekete Gergely esperes-plebáuos elnöklete alatt, őszi tanácskozását Nemesbükőn. — A marcali-i kerületi papság gyűlése. F. hó 29 ón tartotta a maroali-i esperesi kerület papsága Ádám János apátesperes elnöklete alatt őszi tanácskozását. A tanáoskozás tárgysorozatából kiemeljük a kerületi papság egyhangúlag hozott határozatát, mely szerint a kerületi papság a lelkészi párbér megváltása tárgyában csatlakozva az esztergomi főegyházmegyei vadkerti kerület papságának mozgalmához, felir az országgyűléshez s a párbór megváltását kéri a törvényhozástól. Csatlakozásra szólítja fel a kerület, kath. tanítóit is. A kérvény benyújtására Zboray Miklós országgyűlési képviselőt kérik fel. — A keszthelyi kath. főgimn »Helicotn önképzőköre f. hó 22-én tartotta alakuló gyűlését, melyen megválasztották a kör tisztviselőit,. Az ülést Lakatos Vince dr. vezető tanár nyitotta meg lelkes szavakkal. Az önképzés hasznos ós szükséges voltát fejtegetve, követendő példáknak állította az ifjúság elé nagy költőinket és Íróinkat, akik szintén már az önképzőkörökben kezdték meg működésüket, s ott aratták el-ö babóraikat. Majd áttért a gyűlés tulajdonképeni tárgyára, a tisztviselők választására s kérte a tagokat, hogy mellőzve minden személyes érdeket, szavazzon kiki lelkiismerete szerint. A szavazás eredménye a következő volt : elnökké Révész Ferenc VIII. o. t. ; alelnökké Sabjauics Károly VIII. o. t. ; főjegyzővé Puchmau Gergely VII. o. t. ; aljegyzővé Sümeghy Jenő VII. o. t, ; pénztárossá Czotter Ferenc VIII. o, t.; főkönyvtárossá Ladányi Emil VIII. o. t. ; alkönyvtárosokká Wáginger Ferenc VIII. és Steyrer Gyula VII. o. t. ; ellenőrré Máté Dezső VII. o. t. választattak meg. A választás megejt,ése után Lakatos Vince dr Isten áldását kór^e a kör ezidei működésére, az ülést bezárta. — A balatonmelléki vasút. Révfülöpi tudósítónk irja : A balatonme'léki vasút mérnöki előmunkálatai a héten befejezést nyertek. Az egész voual kicövekezésével elkészültek már s a töltés munkálatát okt. varázsolta feldúlt lelkem elvesztett nyugalmát, mely után hiába sóvárogtam annyi időu át, a te biborpirban égő arcod tudtomra adta, hogy van még az ón számomra is öröm, hogy van még a halálból feltámadás. Vagy talán csak álom volt ez a rövid boldogság ? Talán csak epedő lelkem festett elém tündéri fényben csillogó, virágzó tavaszt, mikor szivem hervadó virágait lezúzta, összetörte a boldogtalanság pusztító vihar a, dermesztő fagya ? Megtévedt talán elmém ábrándos gondolatvilága s a tavaszi napfényben uszó illatos mező virágai helyett a fagyos tél jégbok rótáit varázsolta elém a lelkemmel csalóka játékot üző bűbájos délibáb ? Hamis volt talán az a napfény, amely oly tündöklő sugarakkal árasztotta el a világot, mikor újra melegebben dobogott az ón sóvárgó szivem ? Nem ! nem ! Az a kikelet, mely a te szemeidből felém sugárzott, a tavasz illatát hozta el nekem ; az a csillogó tündérvilág, mely a te szerelmedtől megnyílt előttem, édes boldogsággal volt tele. Pedig a tél jégvirágainak nincs balzsamos illata. Bármilyen csillogók is az összefagyott erdei világ csodás jéglombjai, nem lakik azok között párja után síró, dalos madár. Nem hallatszik azok között a lágyan suttogó szellő édes fuvalma, a vidáman csörgedező csacska osermely hangos csobogása. Az a kép tehát, mely a boldogság rövid óráiban elém tárult, nem volt csalóka játék, mert én éreztem a szerelem feslő rózsabimbójának édes illatát, hallottam a bánatos filemile búsongó dalát s láttam a vidáman futó patak vize fölött csapongó lepkék csillogó szárnyait. Nem volt hát az én boldogságom hiu ábránd, mikor újra feltárult előttem a szerelem ékes birodalma, mikor újra megtaláltam üdvösségemnek régen elveszett útját. Es mégis, ha látom a mindig alább hajló, gyenge napvilágot, a levegőben kavargó, hulló sárga levelet, ha hallom a zörgő lombok között a hideg őszi szél szomorú sóhajtását, valami sötét gyászfátyol borul a szememre, mely elfödi előlem a magam elé képzelt tündéri világ káprázatos fényét, édes boldogságát, biztató reményét. Ha meglebbenti a hidegszél az őszi tájat beborító sürü köd homályát s az álomban szunnyadó tó dermedező nabjain megcsillan a sápadt napvilág halavány fénye, valami kínos sejtelem gyötri a szivemet, valami fájó liur pendül meg a lelkem mélyén s újra megsajog az a régi fájdalmas seb, amely többé nem enged hinnem, nem hagy remélnem. Hogyan is remélhetne boldogságot, szerelmet az újra, kire annyiszor hozott már gyászt, bánatot a leveleket elsárgitó, haldokló őszi vi'ág ? Miként bizhatna az egy szebb jövőben, kinek üdvösségót eltemetik a fákról lepergő, hulló levelek ? Hozhat-e annak örömet az az eljövendő kikelet, mely újra díszes ruhába öltözteti az erdő fáit, a mező himes virágait, a rét illatos ibolyáit, amely újra bűbájos hangot ad a most néma madarak ajakára, mely a suttogó szellő szárnyain balzsamos illattal tölti el a virágzó ligeteket. Nem, nem. Nincs annak reménye, ki fölött elborult a szerelem bűbájos ege, nem lehet annak boldogsága, ki hasztalan várja üdvössége tündöklő hajnalának felpirkadását. Hulljatok hát csak ti elsárgult levelek. Zörgő, zizegő hangotok legalább csillapítja a fájdalom szavát, mely szüntelenül hangzik sóvárgó lelkemben. Temessétek el annak az édes, rövid boldogságnak hervadó virágait, mely többé nem ébred fel veletek újra, ha megjő a kikelet. Takarjátok el az útját annak a tündéri világnak, mely annyi boldogságot, üdvösséget igórt és oly sok kint, gyötrelmet, boldogtalanságot hozott nekem Hulljatok, hulljatok csendesen, a ti mulástok legalább megenyhíti fájó szivemet s ha uj életre kel majd a világ, nem lesz talán oly keserű a gondolat, hogy az én életemben is volt egyszer kikelet, napsugár, virág, mig most mindent eltakar a boldogtalanság átláthatatlan sötétsége.