Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-25 / 34. szám

6. BALATONVIPftX 1907. augusztus 11. ölbe tett kézzel a készet, hanem indítsanak akciót sérelmeiknek orvoslásáért. Mozgalmukban hűséges szövetségeseik, támogatóik lesznek az összes hivatalnokok s az egész város igazságszerető és érezni tudó közönsége. Keressük az igazságot közös erővel s előbb vagy utóbb, de biztosan megtaláljuk, mert az kitör és eget kér. —r. Egy kis elmefuttatás. i. Az ember ősidőktől fogva társaságban él. Itt fejti ki munkásságát, itt érvényesíti «rejét. Az egész világot egy íiagy társadalomba egyesíteni, amint azt a nemzetközi szocialisták akarják — lehetetlen. Lehetetlen egyrészt, mert emberi voltuuknál fogva a magunk nyelvbeliekhez és a magunk fajához vonzódunk, másrészt tarthatatlan az az eszme is, hogy minden embernek oly magas életfilozófiára kell emelkednie, hogy nem tekintve a különböző nyelvet és fajt. csupán az ember, minden ember jó boldogulását tartsa szem előtt. Nem moudom, hogy egyes kiváló világpolgárok nincsenek, de a legtöbb ember csupán csak hazudja lelkesedését, a világszabadságért. Tagadhatatlan, hogy gyönyörű eszme lenue a törvényes alapon felépülő szociális világ ; de az is tagadhatatlan, hogy ez csupán utópia. Ezzel azonban nem ítélem el korántsem a szocializmust, mert, hisz minden embernek kötelessége a lehető tökéletesség fokáig vinni a társadalmat, amint nagynevű Bessenyeink mondta : ha csak egy IIÍÍ. kővel járul hozzá a közboldogság templomához, az e fölött érzett vigasztalása még lialó porát is mozgásba hozza. De Bessenyei előtt s már Mózestől kezdve lefelé a inai napig nagyon sok kiváló ember volt, akik tán nagyobb szocialisták voltak a maiaknál is és mégsem sikerült az ideált elérniük. Nem említek másokat, mint a nemes Grachusokat, amikor tán jobban megérett a nép a szocializmus befogadására, akkor sem sikerült örökké maradandó nyomokat hagyni a későbbi kor gyermekére. De a legnagyobb kultúrintézmény, a vallás sem volt képes erre. Ha a vallás erkölosi parancsait minden ember betartaná, bizonyára kevesebb erkölcstelenség volna a világon, mint igy van. De az ember anyagias léténél fogva önző ; igen ritkák azok az emberek, kik nagy erőfeszítéssel háttérbe szorítják önzésüket. Nem is szóluuk egyéb emberi gyöngeségekről, mint, a fanatizmusról, a machiavellízmusról stb., melyeknek nagy mértékét nemcsak a középkorban, hanem a mai politikai viszonyokban is néha bőven látjuk. Szóval világos az, hogy a világot megváltó szocializmus szép álom marad mindvégig. De nem marad álom egy szűkebb körnek, egy szűkebb társadalomnak szociális felépítése, természetesen nem a tökéletes ouinmuuizmus alapján. E tekintetben bát. ran elmondhatjuk azt, amit Madách mondat Keplerrel remek müvének tizennegyedik színében: »Már hallom a jövő zenéjét!" Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen államok szerinti szocializmus csupán idő kérdése. A jogfolytonosság, mely nekünk magyaroknak különösen a katonai kérdések körül okoz gondot ós bajt (1715. évi 8. ós 15. t.-c.) akadályozza meg a szociálisan berendezett, köztársaságok keletkezését. Ilyenek csupán forradalmak segítségé vei jöhetnek létre, melyek azonban legtöbbször kétes kimenetelűek lennének. A hattlom árnyékában henyélni érdemtelenül, bár nem dicsőség, de nem kellemetlen. Ma nagyon kevés kormánytagnak okoz lelkiismeret-furdalást, amint a működésükből erre következtetni lehet. A földinivelő nép még ma is nagyobbrészt gyermekkorát éli, akik pedig igazán hivatva volnának, nem felébreszteni, hanem tovább altatni igye kezoek őket. A nép naivitását használják fel saját, önző politikai céljaikra pl. klikkek választott emberei. Az uralkodó az európai államokban még m'ndig uralkodik ós nem kormányoz. Még mindig dobálózik a népek ezreivel Öntudatosan, orránál vezetve az u. u alkotmány képviselőit. Az így s/erzett hatalomból azután juttat még azoknak valamit, akik azt megszerezni segítették, amiért, azután azok földig hajlonganak, megfeledkezve hazáról, alkotmányról. Van nekünk is szép, gyönyörűen kiépített alkotmányunk, melyet csak az tud kellőképen méltányolni, aki ismeri és jó hazafi szemmel nézi. Az bámul annak tökéletességén, szépségén. De ezt a szép, ezt a gyönyörű alkotmányt hányszor vágja sutba nemcsak királyunk, az osztrák császár, hanem suját vezéreink, akik már megszokták a bécsi teritett asztal illatát. És ezt mind jól látjuk, jól tudjuk és bár szocialisak az érzelmeink, nem segíthetünk rajtuk. De ha van valami a levegőben, ha zivatar készül, az ha nem előbb, akkor utóbb, de biztosan ki fog törni. Kardos Zoltán. Ünnepély a Balatonon. A mult vasárnap, f, hó 18-áu gyönyörű és jól sikerült ünnepélyben volt része városunk közönségének Az ünnepélyt a Balaton partján a városunkban tanfolyamot hallgató pénzintézeti tisztviselők rendezték ós az eredmény minden tekintetben kielégítheti a buzgó rendezőséget. ; kórüázalapunk javára az üunepóly 724 K.-t ered inényezet.t. Ötömmel állapítjuk meg, hogy az idő tiszteletben tartotta ünnepélyünket, es miudvégig szép maradt. D. u. 5 órakor Bizi Sándor bandája nyitotta meg a programmot, majd a Keszthelyi Iparosok Dalköre énekelt, pár dalt, a tőlük már megszokott, precizitással. Éneküket, mindenki gyönyörködéssel hallgatta, A Dalkör Után színtársulatunk kedvelt tagjai álltak a közönség elé, melynek feszült figyelme közben rendeztek olyan cabaret.et., mely igazán mindenkit. kielégített. Mindezek alatt pedig folyt vígan a vásár. A Balatoupartjáii felállított sátrakban természetesen nagy volt, az élénkség, mert. városunk legsztbb hölgyei kiuálgatták ott. ami szemnek szájnak kedves. Volt bor, sör, bábszív, virág stb. és ezeket szebbnél-szebb hölgyek árusították. Ki tudott volna ellenállni. És fizet,tüuk egy bábszivért, annyit, hogy azért egy igazi szivet is kaphattunk volna. No, de envek csak a jótékonyoól örült. Közben kigyúltak a villannyal világított, lampionok és a parton hullámzó közönség a legvígabb hangulatban szórta egymásra a confettit. Volt jókedv bőven. A vízen tarkái lottak a lampionos csóuailleszteni a széttépett rózsabimbó illatos szirmait ? Ugye nem ! Pedig az ón életem boldogságának tüudöklő, fényes mozaik-képe szét van zúzva, darabjai elhullottak, elporlottak. Az én reményeimnek^ feslő rózsabimbóját széttépte a vihar szele, szirmai lehullottak, elszáradtak mind, mind s most már nincs meg más belőlük csak egy fájó, keserves emlék, mely néha-néha még megújul szivemben. Miért akarod hát ezt az emléket még kínosabbá, még gyötrelmesebbé tenni? Nem volt még elég az a sok szenvedés, mit eddig nekem okoztál ? Nem elég az a sok kinzó fájdalom, mely te miattad szétdúlta szivemet, tönkretette reményemet, megmérgezte boldogságomat ? Vagy talán megmozdult a te jégszivedben is valami s vágyódol valamire, mit nem lelsz meg a nagyvilágban, az emberek forgatagának sürgő zajában ? Talán érzed, hogy valami melegitő sugárra van szükséged, mely beragyogja szived jógbirodalmát és megolvassza lelked dermesztő fagyát ? Vagy ahol vagy, a tündérvilág nyíló virágainak illata, elragadó szépségének bája, kelleme hatottak meg és most érzed, most tudod, hogy valamikor elveszítettél valamit, mi nem igen szokott visszajönni ? Ugy-e megrezdült a te lelkedben is valami fájó, édes hang, valami kínos, de mégis kedves érzelem, ami nem engedi, hogy boldog lehess ott, hol minden nevet, minden mosolyog, ahol a természet pazarló kézzel szórta szépségeit, kincseit, hol hajdan épen ugy, mint te most hiába óhajtott boldogságot találni az a király-leány, kinek nevét te is viseled. Valami titkos szózatra megdobbant ugy-e a te szived is és most óhajtva keresnéd a boldogságot, mit hajdan semmire sem becsültél. Érzed ugy-e valami szükségét annak, hogy egyszer a te életedre is ráragyogjon a boldogság napja, melynek eddig nem érezted éltető sugarait. Ugy-e belátod most már, hogy napsugár, fény, meleg nélkül nincs élet, nincsen boldogság. Hiszen tudod, hogy elpusztul a virág, mit nem ér a napnak éltető melege, tündöklő fénye, melytől önző lelkek megtagadják az éltető fényt. De tudhatod azt is, hogy a virágosak tavasszal nyílik, hogy illata csak a kikelet számára terem s mikor megnémul a nyár hevétől a bánatos filemile, hasztalanul keresnél csillogó harmatot nyíló gyöngyvirág kelyhében. Tudhatod, hogy ha a forró nyár leperzselte a virágok gyenge szirmait, ha megváltozik a gesztenyefák lombkoronájának a színe ós itt-ott sárga, vörös, bordó, vegyül a máskor haragos-zöld lombsátor közé, akkor már későn van minden. Akkor már nincs többé remény, nincs többé boldogság. Ha egyszer elpazaroltuk a boldogságot hozó tavasz óráit, ha nem gyönyörködtünk annak idején a csalitban csattogó filemile bus dalában, ha nem szedtünk illatos rózsákat, mig a szép nyár tartott, bizony eljárt akkor felettünk az idő. Ha nem becsültük meg a maga idejében a természet, az élet ajándékait, ha nem ápoltuk meleg szeretettel a viruló tavasz nyiladozó virágait, ha nem tudtuk megőrizni a szerelem első boldogságát, akkor eltűnt felettünk az idő ós az idővel együtt a szerelem, a boldogság, a megelégedés is elmúlt visszajöhetlenül. Vagy láttál-e madarat örülni, ha párját elsodorta, megölte a fergeteg ; megél-e a virág, mit szárától letéptek ? ügy-e, hogy nem. Az a boldogság, mit most te keresel, elmúlt, elveszett már. Ott,, ahol te hajdan virágokat láttál, nincs már kikelet, nincs már tavasz. Elveszett már annak a tündérországnak az utja, mely hajdan hiába tárult fel előtted, lehullott ott már a tavasznak minden virága. Leperzselt ott mindent a forró nyár tikkasztó heve, elpusztított, mindent a tomboló viharok zugó szele. Igaz ugyan, hogy az ősznek is vannak virágai. Igaz, hogy ősszel is meglebegteti fölötted a ligetek lombját az enyhe szellő, de akkor már nem susog többé a levél, nem csörög oly vidáman a csacsogó csermely, mint mikor csapongó lepke szálldogált a rét virágai felett, mikor madárdaltól volt hangos a sötétlő rengetegek mélye. Akkor már meg-megrezzen a levélen az a zöld szin közé belopakodott sárga barnaság, megzörren valami érdes hang, mit nem ért meg többé az énekes madár, hanem elsírja utolsó dalát, bucsut mond a tájnak, mely tanuja volt szerelmének, boldogságának és elmegy oda, hol még virul a mező, hol a szellő rezdült ere nem hallatszik minduntalan a leveleknek az a ki-