Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-11 / 32. szám

\ 1907. augusztus 18. BALATONVIDÉK 5. Egy „fürdős" gondolatai. Nagyon régi híve vagyok a Balaton­kultusznak és igen rokonszenves nekem, a Balaton metropolisa : Keszthely is. A ma­gyar tenger, hál' Isteu, már fel van fe­dezve, partjait a nyaralók tízezrei lepik el s örvendetes élénkség vau az egyetlen für­dővárosban, Keszthelyen ,is és ugy vélem, évről-évre emelkedőben. Ám ez még mind nem az, amiben megnyugodhatnánk ; a Balaton s e város látogatottságának sok­kal nagyobb arányokat kell öltenie és még nagyon sok nyara'ó magyar családot kell a külföldtől visszahódítanunk. Micsoda el­enyészően csekély a hozzáuk látogató kül­földiek száma, szemben azzal a tömérdek magyarral, akikkel Ostendétől, a legeldu­gottabb kis Stayer falucskáig találkozunk. Ennek a kivándorlásnak meg kell szünuie, mert kétszeresen kártékony : a kivitt mil­liók szegényebbé s igy harcképtele­nebbé tesz bennünket, a külföldet, pedig gazdagítván, g3'arapitja eszközeit a tökéle­tesedésre s a mi legyürésüukre. Amikor ezeket irom, feltűnik előttem Középeurópa máscdik ]egnag}'obb tavá­nak a Bódennek képe. Vidéke, illetve part­jainak szépsége, sehogysem vetekedhetik a Balatonóval, de a kultúra s az ember-kéz busásan pótolja a különbözetet. A tó part­jait virágzó városok láncolata köríti, va­sutak köröskörül ós minden iiánybau • a vizén közel száz fényes hajó cseréli ki öt ország árucikkeit és turistáit. Hát igaz, hogy ez a szó legszorosabb értelineben vett Miemzetközic feltevés, nemkülönben, hogy ez a t,ó kapuja az utazók Mekkájá­nak Svájcnak, emelte ezt a vidéket oly mesés virágzásra, de ha mind leszámítjuk is a leszámitandókat s a Ba'atont és kör­nyékét a mi szerény skálánkkal taksáljuk is, méltán kérdezhetjük, vájjon mit tett ed­dig az ország ezért a legvirágzóbb részét, a Dunántult, ketté osztó óriási vizért, amely mindenütt, másutt hatalmas közgazdasági ténj'ezője volna hazájának, országának és középpontja egy gazdag nagy vidéknek. Hát, van e félreesőbb megközelithet­lenebb része kultur-vidékuek, mint, a zalai part, e klassikus vidéknek, amely költőket termett s ma is költővé teszi még a pró­zai embert is ? Am nem csak Kasztália forrásai f'akadoztak itt bőven, termelték a kialudt, tűzhányók a nemes borok és gyü­mölcsök töméntelen meunyiségét, bővel­Ez a tulgondolkozás, az el-zabadult gépnek ez az oktalan és célt többé nem szolgáló továbbzakatolása — a neuraszténia. A túlfűtött kályha felesleges, sőt terhes hőkisurgátzása, a inai otromba és ostoba társadalmi rendnek a megnyilatkozása ab­ban az eredőjében, amit a teherbirástink vonalához való viszonyával ad. A munka­bérre, felfogadásra, gondolkoztatásra alapí­tott mai társadalomnak múlhatatlan koef­ficiense. Boldog Arábia lakója, a datolyából megf'lő arab, a kontemplációban virtouz szeldsuk nem azért van, mert gondolkozik, hanem azért gondolkozik mert van. A hel­lén — közbevetve : nagyon hitvány nép — nem azért tudott szép gondolatokat ter­meni, mert megfizették érte, hanem azért, mert mulatságból gondolkozhatott. Es be­szüntette a gondolkozást, amikor terhére volt. Mi mesterségesen neveljük, kénysze­ritjük, innen-onnan talán már tenyésztjük is a gondolkozókat. Az emberiség túlnyomó része ma már arra van kényszerítve, hogy akkor is gondolkozzék, amikor nincs gon­dolata. Természetes tehát, hogy üldözi az üldözött gondolat akkor is, amikor már szabadulni szeretne tőle. És ezt a sikerte­len szabaduló kísérletet ugy hívjuk, hogy neuraszténia. —y —r, kedtek fában ós kőben is, de azért mind e mai napig Arácstól Szigligetig csak várja a vasutat. Hát taláu most megkapja s ez az uj vonal majd jut'athat, némi föllendü­lést a nyugoti tóvég érdekeit aligha ki­elégítő vicinálisoknak s a mi fő, Keszt­helynek. Ennek a hosszú előljáró beszédnek pedig az a konklúziója, hogy mivel külö­nösebb segité-re hiába várunk, ennek a vidéknek és különösen Keszthely városá­nak magának kell igyekeznie, hogy az adott alapokon fejlődjék, az utazó közön­ség forgalmát rf ezzel saját közgazdasági gyarapodását emelje, mert mondhatom s ezt mindenki elismeri, hogy máris oly sok vonzó intézménye van e helynek, amelyek mellett a közeljövőben inkább bizonyos rendszeres belterjes fejlődésre van szükség, hogy városunkuak semmiféle ujabb für­dőtelep — nagydob és dédelgetés segitsó­/ gével — se tehesse vitássá, a mihez ter­mészetes joga van : elsőbbségét,. Eunek az intensiv fej ődésnek, az én ezerény, de sok tapasztalaton alapuló né­zetem szerint, a következők az eszközei: M.ndenekelőtt ki kell eszközölni, hogy a fürdő a gyógyhely jelleget megnyerje, amivel, mint értékes jog vele jár, az u. n. gyógy-dij szedés szabadsága. Nem áll ugyan érdekében a város közönségének ma­gas taksák szedésével a fürdőzők elriasz­tása, az azonban sehogysem méltányos, hogy a fürdőzők teljesen ingyen használ­janak olyan előnyöket, amelyekért minde­nütt fizetniök kell. Mérsékelt, a családfőkre és tagokra arányosan kivetendő dijak, nem tennéuek hütUnné senkit e fürdőhelj 7 iránt s a mellett, hogy az adózók az intézmé­nyek javulásában az előuyöket úgyis él­veznék, a város terheinek jeleutékeuy köny­uyit.ése is származnék belőle. E dijakból azután kerülne bővebb öntözés, több pad, kiterjedtebb ut es járdagondozás, idővel gyógyterem lapokkal, mint fürdő oentrum stb. Szükség ienne a vetkőző kabinok sza­porítására is, ami, ha máskép ueiu megy, olykép lt-nne lehelő, hogy a külföldi für­dők mintájára a meglevők fölé emelet épi­tetnók. A park ugyszólváu egészen virág­szegény, e részben szintén kell tenni va­lamit. Természet,ís, hogy szükségei lenne, mindezek intézésére ós ellenőrzésére fürdő felügyelői állás szervezése, mert ilyen dol­gokbau egy ember több, miut sok. A fürdői jelleggel járnak természete­sen bizonyos kellékek, amelyek persze a mi kis városainkban reudszeriut hiányoz­nak, vagy esetleg éppen nem a kívánat sze­rint. léteznek. Ilyen, hogy a vendégek ré­szére szolgáló házakban, a nap bizonyos szakában, igy éjjel ós ebéd után csend le­gyen, mert ilyen helyre betegek is járnak. Ezt, szabályrendelettel kellene biztosítani, mert e részben tényleg sok a panasz, az igaz, hogy leginkább a vendégekre ; adott, esetekben egy-egy kis büntetés segítene a dolgon. Nem volna szabad megtörténni annak sem, amit pedig mindennap élve­zünk, hogy hajnali álmunkból a kanász dur­rogatása riasszon fel. Nem máról holnapra s nem könuyen megoldható égető kérdése Keszthelynek az ivóviz-mizéria. A legfontosabb az idege­nekre nézve, mert az egészségbe vágó. Ad­dig is, mig e részben gyökeres javítás esz­közölhető lenne, kívánatos volna, hogy ideiglenesen történnék valami átmeneti jel­legű dolog. Ezekben vontam össze röviden a né­zetem szerinti legközelebbi tennivalókat, amelyek, ugy tudom az általános óhajtásnak is kifejezői. Nem is teszek hozzá mást, csak még azt, hogy miért nincs itt beje­lentési kötelezettség ós vendégnévsor ? Az első közérdekű, második pedig uem sza­porítja ugyan a vendégek számát, de azért uemcsak érdekes, hanem tanulságos is, mert az évről-évre való hullámzás okulásul, eset­leg serkentésül is szolgál. Martonfalvay Elek kir. ügyészs. megb. Szinház. Szombaton Kalmár Józsefnek, a bu­dapesti »Nópsziiiházi vigopera* tagjának utolsó vendégjátékául >A kornevillei ha­rangok« kerültek szinre. Ezen este kiváló élvezetet nyújtott, a nagyszámú közönség­nek, amennyiben Zoltán Ilonka (Zsermén), Makai Elemér (Biió), Tukorai Lóránt (Jegyző), minden tekintetben kitűnő játé­kot mutattak be. A legnagyobb dicséret ós elismerés azonban mégis Cserey Irmát (Ser­polette) és Szilágyi Dezsőt (Gáspár, haszon­bérlő) illeti, kik remek alakításukkal iga­zán elragadtatták a közönséget. Vasárnap Szigligeti Edének »A czi­gányc ciinü háromfel vonásos színműve ke­rült szinre nagyszámú közönség jelenlété­ben. Hétfőn a >Szép Ilonka* cirnü három felvonásos magyar énekes játékot adták. Vörösmarty Mihálynak hasonló cimü köl­teménye után irt ezen darab bizony nem érte el második előadása alkalmával azt a sikert, mit a cim után vártunk, még a ki­váló szereplők legnagyobb jóakarata mel­lett sem. Kitünőeu játszottak ez alkalom­mal Cserey (Mátyás király), Kemény Lajos (Marzió, udvari bolond) és Szilágyi Erzsike (Ilonka), ki valósággal kedvesen játszotta szerepét. Kedden »Az aranykakas* cimü bohó­zatban gyönyörködhettünk, amely minden tekintetben megfelel mind a közönség óha­jának, mind a szereplők egyéniségének. Ki­tünü volt Cserey (az aranykakas fogadós­néja), Kemény (fizetőpincér), de különösen dicséretet, érdemel Németh János (Daohsel­mayer Nepomuk), ki nevettető mókáival, szellemes ötleteivel ós közbsszólásaival egész este kacagásra késztette a uagyszámu kö­zönséget. Makai Elemér játéka ez este azon­ban nem érte el azt a niveaut, mit tőle egyébkor láthattunk. Szerdán a dr. Jókai Mór regénye után irt >Az aranyembert cimü háromfelvoná­sos színmű került előadásra, a rossz idő­miatt, csaknem üres sziuház mellett, d® azért remek játókkal. Igaz ugyan, hogy na­gyon sok részt kihagytak a darabból, de ez inkább csak azért törtónt, hogy a leg­hosszabbnak ismert szinmü ne váljék unal­massá. Igy is csaknem éjfélig tartott az előadás. Csütörtökön a »Csókon szerzett vőle­gényc-t, adták negyszámu közönség ,előtt amely alkalommal különösen Cserei (Abrai Irén színésznő), Makai (Csontai Lőrinc), Németit (Trauer nyug. katonaorvos) nyúj­tottak remek alakítást A legjobb azonban a három vándorszínész jelenete volt (Tu­korai Loráut, Szilágyi Dezső és Szapári Janka) kik igazán nevető görcsökbe ejtet­ték a közönséget. Pénteken >A harang* Pékár Gyula uépies legendája került, színre másodszor, félhelyárakkal. A szerepelosztás ugyanaz volt, mint első ízben. Kitűnően alakította Szilágyi igazgató az öreg Benedek tiszte­lendőt, remek voit Cierei miut Zsófi gaz­daasszony s Tukorai mint biró. E hármat nyílt, színen is többször megtapsolták. Az előadás telt ház előtt folyt, le. Amint értesültünk, jövő hétfőn a társulat egyik kitűnő tagjának, Raskó Er­nának lesz a jutalomjátóka »A bagdadi her­cegnő* cimü hírneves színműben, melynek szerzője a hires franoia iró, ifj. Dumas Sán­dor, mig Kemény Lajosnak jutalomjátóka a »Liliomfi« csütörtökön lesz megtartva. Mind a kiváló darabok, mind a kitűnő színészek, kiknek jutalomjátóka lesz, azt engedik remény lenünk, hogy ez estéken ki­váló műélvezetben fog részünk lenni. Rigmusok. Ifjú szivvel álmodozom Mindarról, mi szép, mi jó, De felébreszt álmaimból Mindig a sivár való.

Next

/
Thumbnails
Contents