Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-12-22 / 51. szám

1907. december 28. BALATONVIDÉK 7. Kétszeres kötelessége lenne a társadalomnak a pénz idegenbe vándorlását ép most megakadályozni, mikor osalódott. véreink csapatostul jönnek haza megélhetést keresni az édes hazai földön. Az elpocsé költ., elszórt milliók hány visszavándorló munkásnak biztosíthatnának biztos megélhetést, mig igy ki tudja, nem vár-e rájuk még nagyobb csalódás, még nagyobb nélkülözés, mint amely elől menekülve viszszatórtek. De jelen cikkünk főleg a karácsonyi iparpártolással akar foglalkozni ; fel akarjuk hi vni a fásult társadalom figyelmét azon időszerű dologra, mikor csakugyan százezrek kelnek el különféle ajándékokra, tárgyakra, miegymásra, amikor a kereskedelem, az ipar a legnagyobb forgalmat csinálja és amikor — elég sajnos — a szép magyar bankók megint csak Ausztriába mennek át. A közönség igen tekintélyes része Bécsből hozat, küldet magának árukat, mert a hazai nem konveniál neki, holott oly jót, oly olcsót, oly szépet itthon íj kaphat és emellett még az e jól eső tudat is dagaszthatná kebelét, hogy a magyar ipart támogatta s nemzeti megerősödésünknek tett szolgálatot. A szeretet ünnepe előtt gondoljon mindenki szeretettel h hazára ; a hazasze retet egy parányi lángoósk'ája lobbanjon fel a szivekben s mielőtt zsebünkbe nyuluánk, forduljunk lelkiismeretünkhöz mely azt. fogja tanácsolni, hogy pénzünket, Magyarországban adjuk ki karácsonyi ajándékokra; de nemcsak hogy itt. adjuk ki, hanem arra is tekintettel legyünk, hogy valódi honi tárgyakat, igazán magyar kereskedőktől vásároljunk. Ha mindenki, ki karácsonyra vásárol valamit, szivéhez fordulna tanácsért, bizonyára habozás nélkül a honi ipart, ennek támogatását tartaná szem előtt. Már annyival inkább is tekintettel kell lennünk a magyar kereskedőkre és iparosokra, mert ezek karácsonytól várják helyzetük javulását, szenvedvén ugy is eleget h rossz üzletmenet folytán. Ha már most a fentik dacára is honfitársaink mellőzésével az osztrák kereskedőket, és iparosokat párcoljuk, annak csak mi magunk fogjuk legelőbb kárát vallani az egyre fokozódó drágaságban, melyet ránk sóz Ausztria hálából azért., mert nyakrafőre vásároljuk holmijait. Legyen tehát helyén eszünk és szivünk és karácsonyi vásárlásaink alkalmával csak azt kérjük, csak azt vásároljuk, ami hazai. — Gesammt monarchie. Keszthely, dec. 22. Nem értem az osztrákokat, pedig közöttük éltem évekig, sok jó barátom vau tul a Lajtán, még iskoláim egy részét is ott végeztem, sőt osztrák ezredben katonáskodtam is. Csakhogy nem egyedül vagyok, ki az osztrákok gondolkodási módját, megfejteni képtelen. Azt. hitte mindenki, hogyha a régi Reicbsratli helyét, elfoglalja az uj népparlament

a akkor a Magyarország ellen érzett örökös ellenszenvük is lohadni fog, de csalódtunk, mert az autipáthia ellenünk növekvőben van. Neui is bánnánk, ha a Lajtán tul lévő szomszédaink nem szítanák minden osztrák leghőbb álmát: az összbirodalmi eszmét. Nem szítják, hanemi kezdik megvalósítani. Lueger, mint leigázott népfajról beszél róluuk, a csernovai eseter per Iongum et latum letárgyalja a rajxrát, akárcsak valami birodalmi belügy'et, e héten pedig az osztrák birodalmi tanács képviselőházában Weisskircbner elnök egyszerűen rendreutasítja Wekerlét ós ez az eljárás ott viharos tetszést, tapsot kelt, persze : ganz selbstveistaudlich. Ok már az összbirodalomban élnek s a magyar országgyűlést, olyas valami hatodrangú tartománygyülésnek képzelik. Hanem mit szóljunk mi a Weisskircliner eljárásához akkor, midőn Ő, ki az intelligenciához tartozik ily hangon beszól, ő, az osztrák törvényhozás elnöke semmiféle fogalommal nem bir a dualizmus lényegéről ; hogy beszélhet a nép s miféle fogalmai lehetnek rólunk, ha a törvényhozás eluöke nem képes Magyarország önálló államiságát megérteni, a magyar királyság függetlenségéről helyes fogalmat alkotni ? A tisztelt osztrák kormánynak pedig egyetleu szava siucsen ez eilen, pedig addig jók voltunk, a mig belevit'ek ebbe a botrányosan komisz kiegyezésbe és a kvót a felemelésébe. Ugylátszik a Gesammtmonarchie birei tényleg töbsóget alkotnak már az osztrák birodalmi tanácsban. Lueger még halála előtt láthatja, hogy náluk a többség megvan s azzal a tudattal hunyhatja majd le örök álomra szemeit, hogy elvei termékeny talajra találtak. Os ínte rokonszenvvel üdvözölte a magyar közvélemény a keresztényszocialisták kormányra jutását, m remélte, hogy mint kormánypárt ezentúl megváltozik irántunk a nézetök, ámde csalódtunk mindannyian, mert Lueger gesammtmonarohista ideáljait Weisskircbner, a képviselőház elnöki székében, Gessmann pedig a minisztériumban iparkodik megvalósítani; ők a csapszéki politikájukat., mint, teljesen komolyat, átvitték a Rathauskellerből a Reichsratba. Pedig ez nem járja tisztelt szomszéd. Kortesfogásnak jó lehet a bécsi burgerek előtt, de komoly politikusok előtt nincsen helye. Az osztrák népeket ily módon félrevezetni nem szabad, ez túlmegy a közjog, de tul a jóhiszeműség s tisztesség határain is. A Lueger által képviselt keresztéay politika pedig elveszti minden hitelót, midőn a rosszhiszeműség terére lép, mert keresztény politikát csak becsületes, morális alapon lehet csinálni. Szidják a mi zsidóinkat, de inondha* tom az itteni judeomagyarok sokkal becsületesebb politikát tíznek, mint. Weisskircbner és társai, kik ezzel a politikával a császári trónt kompromittálják, megfeledkezvén arról, hogy a Kaiser egyúttal az alkotmányra s a magyar nemzet függetlenségére felesküdött alkotmányos, apostoli király is, kinek esküjével, kormányzati s politikai felfogásával toljesen ellenkezik az összbirod.lmi eszme. Az osztrákok, de különösen a keresztény szociálista párt s élükön Lueger, mindig panaszkodnak, hogy nem bírnak velünk megegyezésre jutni, nem értjük őket.; persze hogy nem, mert legyenek meggyőződve, itt nálunk sem kathoiikus, sem protestáns, sem zsidó, sem liberális, sem antiszemita, sem klerikális ember az összbirodalmi eszmére nem kapható.Még anemzetiségiek is elutasító állásponton vannak s a horvátok sem volnának az eszmének hívei. Kapcsolják ki Luegerók az ö szbirodaltni mániát a programmjukból s akkor hamarabb l

;özekdhetünk egymáslioz, mert, szociális téren szívesen nyujtunk baráti jobbot, de közjogin soha, abból nem engedSzomoruan nézett végig szobáján, melynek minden zuga kényelemre, nyugalomra, boldogságra csalogatott, melynek minden sarkából hivogatólag integettek régi, megszokott barátai : könj'vei. fegyverei, hangszerei, számtalan csecsebecséje, a szépnem körében nyert diadalainak számtalan jele, de mit ért most neki mindez ? Hiába mosolyogtak rája a gondo-an összeállított fényképekről a legbájosabb alakok, hiába szedte kezébe azt a sokféle apróságot, mivel egy-egy bájos arcú tündér szivének vonzalmát iránta kifejezésre juttatta, nem talált semmiféle örömet, semmi vigasztalást. Mit ért neki most a hideg képekről a bűvös szemek csalóka kacsintása, mit a néma ajkakról a bűvös mosolygás, mikor az ő lelke most fény, élet után vágyódott, mikor az ő szive most napsugár, melegségért epedett. Óh 1 mit nem adna most éiette, ha egy szívhez szóló, édes hang csendülne meg rideg tanyáján, egy szó, mely melegségével boldogságot, mege'égedést varázsolna a szivébe, hol most csak kiáltó üresség és elhagyatottság honol, amely megvidámítaná az egyedülléttől anynyira irtózó lelkét. Mennyivel több értéke volna az életnek, ha az az elhagyott édes a^ak vidámmá, boldoggá tenné ezt a kietlen taryát, ha ott a fényképek fölé hajló poros levelű pálma helyett egy aranyos, kis karácsonyfa emelné üde ágait s annak csillogó gyertyácskái elűznék azt a korán beköszöntő homályt, mely nemsokára szürke sötétségbe von mindent, mosolygó, piros ajkakat, tündök'ő, fényes szemeket, az ö eíhagyalottságtól szétdúlt vonásait, mindent, mindent, mik csak tanúi az ó nyomorúságának, az ö elhagyatottságának. Mert óh most, mikor minden ember édes boldogsággal siet a családjához, mikor mindenki örömmel hallgatja gyermekeinek csacsogását, mikor minden arcról a boldogság, az öröm sugárzik le, most az ő lelkébe valami dermesztő hidegség lopta be magát, mely megborzongatja mindenét, mely megfagyasztja a melegség, boldogság után vágyódó szivét. Hirtelen felugrott puha hintaszékéről, mintha ki akarná verni fejéből a kinzó gondolatokat és sietve mérte végig szobáit háromszor, négyszer. Lelke azonban csak nem tudott szabadulni a folyton szemei előtt lebegő képtől : a csillogó karácsonyfától, mely alatt csacsogva kapaszkodnak édes anyiuk ruhájába az örömtől sugárzó arcú apróságok- Lámpát gyújtott. A világosság bizonyosan el fogja űzni ezeket a bolond gondolatokat, melyek nem lehetnek mások, mint felizgatott kedélyének hóbortos szüleményei. Könyvet vett elő, hogy minden körülmények között szórakozást szerezzen elgyötört fantáziájának. De csakhamar boszusen osapta le a könyvet s dühösen ugrott fel újra. Hiszen az a sok iró mind balga, olyan dolgokkal tömik tele a könyveiket, amelyek szórakozás helyett csak boszuságot, okoznak az embernek. Epen ez kellett még osak, hogy azt a bolond könyvet nyissa föl és azon a helyen. Van is most neki arra szüksége, hogy bohó, ábrándos kis lánynak a sóvargásán mulasson. Mikor ugy is annak a sok régi bohó álomnak az emléke kínozza őt szüntelenül. IJjra futkosni kezdett szobájában, de mivel a puha szőnyegeken nem hallotta lépteinek zaját, azt hitte álmodik. Hirtelen kitárta az ablakot, hadd hallja az utca lármáját, az majd eloszlatja immár elviselhetetlen. bolond gondolatait. Mert zajt, hangokat, lármát óhajtott, amik visszahozzák szokott egykedvüsógét, amik megnyugvást hozzanak zaklatott kedélyére. Most azonban mintha az utca is ellene esküdött volna. A máskor szinte kiállhatatlan nagyvárosi zaj elnémult s hiába tekintgetett le ablakából, nem hallatszott most az emberek lármája. Örömtől sugárzó arccal siet ott lent mindenki haza, hogy lássa gyermekeinek arcán az öröm, a boldogság ragyogását a béke. a szeretőt ünnepének, előestéjén. Csak ő van egyedül, csak ó van elhagyatva mindenkitől. Mérgesen zárta be az ablakot s csaknem magánkívül volt már dühében. Szemei hirtelen a kinyitott zongorán egy kótalapra estek — Ah ! ez kitűnő — kiáltott fel örömmel, legalább meg tudok szabadulni hóbortosságaimtól. És odaült a zongorához és verte egyik lármás darabot a másik után. De mintha még a hangok is lágyabbak volnának, mint máskor. Hasztalanul kezdte a legerősebb fortissimon, ujjai elernyedtek s a melódia újra, meg újra csak átolvadt valami édes, bájos harmóniába, mig végre önmagáról megfeledkezve, mintegy öntudatlanul énekelni kezdte a zongora hang-