Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-07 / 27. szám

6. BALATONVir>$K 1907. julius 1

4. minden hivalkodás és szentimentális különcködés nélkül. Kulturális érzéke fejlett. Áldozatra minden jó ügyért készséges. Hazafisága szikla erős. Szorgalma példaszerű. Munkájában kitartó ós lelkiismeretes. Tiszteletreméltó tulajdonainak koronája: lelkének kiformálódott meggyőződése, tántoríthatatlan bithűsége s rendületlen hazaszeretete. Mert karaktere erős: csábos szavaknak fel nem ül. A törvények tiszteletét, lelkének nyugalmát, engedelmességét a bujtogatóknak fel nem áldozza. Szive nyitott. Hozzáférhet minden becsületes szándék, de konkolyhintők előtt zárt marad. Izgatók hozzá nem férkőzhetnek. Az ö kis házikója, az ő igazi vára. Béke és rend honol abban. Béke bontóknak kaput nem nyit. Ezért nem is közelithetik meg őket a Jakabok. Nemcsak munkálkodik két erős karral, hanem gondolkodik okos fővel s nem megy a falnak. Es most ezelőtt a jóravaló, becsületes faj magyar nép előtt egy szebb jövő pei'spektivája nyilik meg a balatonmenti vasúttal. Munkája és szorgalma mellett ezentúl értelmes vállalkozási szelleme s iparkodó hajlama is érvényesülhet. Jöjjön hát csak az a vasút. Hozza csak e nép jobb jövőjét minél előbb s vigye föl már Budavárába Darányi és minisztertársainak a balatonmenti zalai nép hálakoszoluját. Ez a nép hálás tud lenni és akar is maradni. Hazai fürdőink. Irta : Bodó Jenő. • Extra Hungáriám non est vitae — ez a régi jó mondás jut az eszembe, midőn látom, milyen nagy az áramlás ilyenkor kifelé, az idegen fürdőkbe. Minő ellentéte a szavaknak és tényeknek! Mennyi sok jó magyar pénzt kivisznek ilyenkor külföldre, pedig ennek a pénznek az volna a hivatása, hogy a magyar földet juttassa legfőbb virágzásra. A magyar embernek megvan az a jellegzetes szokása, hogy minden kritika nélkül elfogadja azt a legjobbnak, ami külföldi. Még a szabónál is minden nagyobb fontolgatás nélkül választja az »angol« szövetet. Minő lelkes pártolása ez a magyar iparnak! No már most ilyen jellemző szokások mellett, hogyan maradhatnának itthon nyaralni ? ! Pedig külföldön szeretünk hazafiságunkkal kitűnni és ezt fel is használják saját előnyükre a külföldi fürdők. Szeretném mindenütt kiirva látni, szeretném hallani, szeretném tudni, hogy a szivekbe van vésve e jelszó : »Pártoljuk a hazai fürdőket.« Nem mintha a jelszó égisze alatt komoly törekvések rejtőznének. Ez irányban igazán kellemes reményekkel tölt el bennünket a nagyon szép eredményeket felmutató tulipán-mozgalom. Ez a mozgalom ébrentartja a magyar lelkiismeretet, hogy jobb véleménnyel legyen mindenről, ami magyar. E mozgalom felkelti bennünk a reményt, hogy fürdőink évkönyvei mindig több nyaralót fognak feltüntetni és épen ilyen arányban fognak kevesbedni azok a milliók, melyeket szétszórnak szórakozás, üdülés, gyógyulás céljából a külföldön, főleg pedig Ausztriában. Hej pedig, de jól esnék ennek a mi sok közönyösség által sújtott hazánknak, ha azok a milliók itt áradnának nzerteszét. Mint az esőt nélkülöző termőföld az esőt, 0I3' mohón szívná be hazánk ezen áldást, melyből csak életnedveinek erősebb lüktetése támadna. Most már szükséges divat a nyaralás. Középosztályunk is megkívánja az üdülést, a szórakozást. Üdülésük, szórakozásuk áldás reájuk nézve és áldás a íürdőhetyekre nézve. Miért nem száll ez áldás a magyar fürdőhelyekre ? Magyar munka gyümölcseit miért élvezik külföldön ? A magyar fürdők ennek nem lehetnek okai ! Amiben hátravoltunk, azon igyekeztek segíteni a fürdőkezelőségek és amiben hátra vagyunk, azon segítenek most, vagy segíteni fognak, de ehhez a közönség pártoló keze kell. Könynyü mondani a megkötött kezii munkásnak, hogy nem dolgozik, mikor erre nem adják meg a lehetőséget. Igazán egy csomó rosszakarat kell ahhoz, hogy a külföldi fürdő forgalmához hozzácsatolják némelyek a positiv olcsóság, kellemesség, jóság, szépség stb. fogalmát — mihelyt pedig azt hallják, hogy magyar füidő, kész az itélet, hogy az kényelmetlen és drága. Nohát kérem, tessék elhinni, hogy ez nem így van ! Es aki ilyesmit állit, az fontoskodó és rosszakaratú. Nagyon sok tapasztalt, okos ember jött már meg a külföldi, főleg svájci, tiroli fürdőkből azon meggyőződéssel, hogy nekünk magyaroknak nem előnyös, nem szükséges, sőt nem helyes külföldi fürdőkbe járni. Nagyon sok család gyermeke hozott már külföldi fürdőkből haza olyan betegségeket, melyeket itthon talán elkerülhetett volna. Minek is mennénk mi külföldi fürdőkbe ? Hisz minden betegségnek megvan itt a külföldivel vetekedő, sőt felülmúló gyógyfürdője és nincs az a szórakozás, üdülés, melyet magyar fürdő képes ne volna nyújtani. Felvidékünk tele van gyógyfürdőkkel, hazánkon belül van a gyönyörű Balaton és a csodáshatásu Héviz minden kellemességükkel. És ezen fürdők drágasága nem felel meg a valóságnak. Megtaláljuk egyes fürdőinkben azon berendezéseket is, melyek a nagy vagyon kényelemszeretetét célozzák, de fürdőink nagy része nyitva áll a középosztálynak is. Ha igazságosak akarunk lenni, akkor a fürdők jóságát és olcsóságát illetőleg a magyar fürdőket első helyre kell tennünk. Tessék csak megkérdezni a nyaralásra siető közönségnek orvosát, ki neki esetleg idegen fürdőt ajánl, hogy nem tud-e ép oly hatású magyar fürdőt ajánlani és bizonyára orvosa egy pár ilyen kitűnő magyar fürdőt elsorolhat. Pl. Aachent, vagy Badent kitűnően pótolhatja a mi Hévizünk, vagy Pöstyén. Ha mindnyájan megtesszük kötelességünket, él bennünk a remény, hogy egykét év múlva a - statisztika adatai fogják igazolni, hogy törekvéseink nem voltak meddők. Az ipar, mint életpálya. A magyar nemzet egyik legnagyobb betegsége az urhatnámság s ezzel kapcsolatban egyik-másik életpályának lenézése. Általánosan elfogadott nézet az, ha a gyermek rossz tanuló az iskolában, tehát ur uem lehet belőle, iparosnak azért jó lesz. Ez egyik legfőbb oka ani.ak, hogy iparunk s kereskedelmünk uem áll azon a fokon, melyen hazánk alkalmasfek vésénél fogva állhatna. Magyarorszag fekvése a nyugat államai között leginkább alkalmas arra, hogy Európa keleti részét ipari és kereskedelmi cikkekkel ellássa. Ha hazánkban a helyzet és a körülmények alkalmasak arra, hogj

7 Európa agy jó részének kereskedelmi kulcsa legyen, akkor csakis a magyar iparosokban és kereskedőkben keresendő a hiba, hogy eddig nem használták fdl a kínálkozó alkalmat. Hazánk ipara és kereskedelme a mult században, a nemzeti uijáébredés korszakában kezdett egy kissé lábraállani, tehát azelőtt azért nem foglalhattuk le a magunk számár* a külföldet, mert nem volt iparunk és kereskedelmünk. Ezen időcől kezdve mentek hazánkban is, külföld pélátalakításra, sőt már ki sem birta volna, mert nagy múltra visszaemlékező ruhadarab volt. Azt beszélte lulajdonosa, hogy származását visszatudja vinni a 19-ik század elejére, a nemzeti ébredés legelső korszakára. Hogy azóta hol s merre ékítette birlalóját. ? annak tudj' Isten melyik »handlé« lehetne a megmondhatója. Állásának elfoglalása napjától eddig egy árva vöröskrajcár jövödelme sem volt. Az összes szentek, a Mindenszentek könyörültek meg rajta. Szokás ^ ilyenkor, hogy a felekezeti tanitó a litánia elvégzése után beül a templomba és az elhunytakért imádkozik. A krajcárok csak ugy ömlenek a kalapjába. . . Megolvasta : éppen 2 forint. Se több, se kevesebb egy veszekedett fillérrel sem. Nem arra gondolt szegény, hogy egy kalapot, vagy mosdótálat vegyen, hogy ne kelljen a szájába vett vizzel mosakodnia, hanem elhatározta, hogy ezzel orvosát fogja honorálni. Másnap — csak ugy a maga alkalmatosságával — útnak indult a közeli városba. Oly elegáns volt, hogy kezdett hasonlítani egy igazi úriemberhez, egy eleven tanítóhoz. Különösen, ha kalapját — melyet jóravaló katholikus embernek böjti napokon hordani nem szabad — kezében összegyűrve tartá, valóságos elegantiát árult el akaratlanul is. Pénzét otthon egy újságpapírba csomagolva nadrágja zsebébe sülyesztette, azt tartván, innen még a leghirhedtebb zsebmetsző-professor se lophatja el. — Na, hogy van ? — kérdé Solinger dr. a belépő tanítótól. — Köszönöm. Isten után Tekintetességed. . . — Kérem, kérem ... én hivatásból lettem orvos és nincs nagyobb jutalmam, mint a betegem gyógyulásának tudata. Ha egyéb any

7agi javakkal bírnék, tessék elhinni. . . — Oh, kérem doktor ur ! »A munkás méltó az ő bérére.« Azért engedje meg, hogy nagy fáradságának csekély jutalmául ezen összegecskét. . . Ezzel belenyúlt térdig érő nadrágzsebébe, hogy első keresmenyét egészsége helyreállítójának felajánlja. De Egek ura ! Szegénynek még a szerencséje is szegény! Az újságpapír — amely ez alkalomra erszénnyé léptettetett elő — elszakadt ós a sok krajcár a lyukas nadrágzsebből a száron keresztül kifolyt, nem csekély lármával. Szerte-széjjel gurult, dívány, íróasztal és egyéb bútordarab alá. . . József barátunk pár percnyi habozás után négykézlábra esett és mászkált az elgurult krajcárok után. Az örökké morózusnak látszó orvos a jelenet láttára mosolyogni kezdett. — Mondja csak, kedves tanitó ur, mennyi volt az az összeg ? — Kerekes 2 forint — szólt barátunk hebegve. (Ugylátszik a derék szabó nem vette észre a zseb folytonossági hiányát. Morál : nem szokott zsebelni !) — Tessék csak hagyni, kedves tanitó ur ! Itt a 2 forintja, majd a seprő összeszedi. Jegyezze meg egyébként, hogy én — ki szintén tanitó gyermeke vagyok — tanítótól soha^orvosi honoráriumot el nem. fogadok, mert tapasztalatból tudom, hogy ha valaki tanitó az már anyagilag nagy baj ós ha hozzá beteg is, az már a legkétségbeejtőbb — párbaj.