Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-24 / 12. szám

1907. március 91. BALATONVIDÉK 7. hazaszeretete. Láugoló sovinizmusomban nem habozom elmondani, hogy csak azok alkothatnak nagyot és szépet, akik magyar lélekkel fognak az alkotáshoz ! Magyar lélek ! Eh, ezt. nem lehet más nemzetségnek a lelkehez hasonlítani. Ezt az állagot — a gyermekeknek és felnőtteknek a lelkét — csak a tanító ismeri. Azért tudja olyanná alakítani, a milyenné a haza érdeke kívánja. Hát a tanító honnan vegye ehhez az alakításhoz a mintát ? Vájjon vau e előtte csak egyetlenegy nagy lélek is, a melyik után a kezében levő anyagot formálja ? Ugy e, nincs ? Képzeletének és emlékezötehetségének a múltba kell szállani, hogy példát találjon és azt a példát művésziesen kell átgondolnia és előadnia, hogy anyaga olyanná formálódjék. Ebben a munkában egy eszményi tárgy segiti a magyar tanitókat. Egy eszményi tárgy, a mely mindannyiunkat táplál : a hazaföldje. Ennek a földnek a vize, gyü-' inölcse, levegője adja a gondolatnak a szárnyat, hogy megfelelő példára találjon és ennek a földnek a melege hevití fel a tanító keblét, hogy eltö. ölhet.etlen jelként nyomja a tanítványok lelkébe az ez iránt a föld iránt, való olthatatlan szeretetet. Csodálatos, hogy ez a föld ilyen felemelő hatást gyakorol a tanítóságra. Csodálatos, uiert ennek a földnek a gyümölcsét. mások élvezik. A tanító-ágnak csak morzsák jutnak a gyümölcsből. A morzsákhoz vizet és levegőt iugyen kapnak. Ezzel aztán meg kell elégedniük. Avagy másként v an ez vájjon ? 1868-ban 3C0 forintra becsülték a lólekidomárok munkáját. Utáua 25 évre : 1893-ban, 100 forinttal emelktdeti az agio. Csak az alapfizetésről beszélek. Azt, a kor pótléknak és személyipótlék jak nevezett kegygarast, a testi törődéssel, a léleknek epathiába merülésével szolgálja meg a tanítóság. így aztán 26 esztendeig kell az iskola porát és romlott levegőjét magába szívnia, amig évi 650 frt. fizeiése lószen. Az a 26 esztendő a Kálvária. Ez alatt az idő alatt kell a saját gyetnukeit neveltetnie, ruháznia. A tulajdon gy ermekeire nem fordíthat kellő gondot, inert ezt az időt a mások gyermekei foglalják le. Az iskola tehát, a modem Golgotha. A tauuók Golgothája. Amig a tanító a mások gyermekeivel foglalkozik, addig a magáét zár alá kell helyeznie, hogy legalább a testi épségük megmaradjon. így kívánja ezt, a saját meg nyugvása és az a magasabb hatalom, akinek a gyermeknevelésre szüksége van. Megütközéssel mondom : felülről azt árulják el, hogy nincsen szükség a neveléstanításra. A jelek nem csalnak. Csak a jelekből következtetek. Ma, a XX. században a mi államférfiaink meg nem látják be, hogy a nevelés-tanítás ügyét, állami feladatnak kell tekinteni. Nem látják be, mert kü önbséget tesznek az állami és más jellegű iskolák között. Az állami iskolák tauitóit jobban dédelgetik, mint a másikaKat. Igaz, hogy egyik fajtának sincsen jó dolga, de mégis inkább azt a néhány ezer állatni tanítót emelik a magasabb helyre. Ez a tény olyan következtetést vált, ki, hogy azokat különb legényeknek tartják. Pedig a képzettségük egyfotma. Aztán meg ón jól tudom, hogy a cserencsóci tanító egyenlő munkát, végez a zalaszentmiháiyi tanítóval ; hogy a hahóti tanító egy ceiért harcol a bárifai kartársával ; hogy a ciikkarcfalvi iskola éppen ott, kezdi ós végezi a tanítást, ahol a vichoduai iskola. Ismétlem '. a mi államférfiaiuk nem akarják tudni, hogy az egyenlő munka, egyenlő di|azást kivan. De kitől kívánhatja? Attól, akinek a munkát végzik. Ebben a resszortban az államtól, mert az álhmnak dolgoznak. Az állán nak szüksége van a jól nevelt fiatalságra, mert ez a fiatalság a jövő állam. Az állam fogalma nálunk egyenlő a nemzet fogalmával. Nemzet nélkül nincs állam. Ha van is : az korcsszülött, akárcsak a nyugati szomszédunk. Hogy ezen a földön magyar állam maradjon : az a tanítóság feladata. A tanítóság a hivatásának magaslatán áll, mert ez a sereg a hazáért buzgó ifjúságot nevel. A lelkeket, a célnak megfelelően alakítja. Ez a lélekidomárság aztán nem érdemli meg, hogy az állami tisztségek közé soroztassék ? Ez a sisiphusi munka nem érdemel olyan díjazást mint a végrehajtóság ? A felülről mutatkozó jelek azt mondjak : neui ! Miért, hát miért ? Lengyel Ferenc. Ismeretterjesztő előadások a főgimnáziumban. Vutskils György dr. főgyinnasiumi tanár folytatta folyó 16-án a háziállatokról tartott nagyon érdekes előadását. Mindenekelőtt háziállataink egyik legnemesebbikét, a lovat ismertet'e, előadván anuak származását,, jelenlegi életét, tanulékonyságát, félénkségét és főleg hasznosságát. Utána következet* fajrokona, a szamárnak ismertetése, majd a szarvasmarha, a juh, a kecske ós sertés, kiemelve mindegyiknek hasznossága, tanulékonysága, betegsége s gyógykezeltetésüknek szakszerűleg való vezetése stb. Att ért azután háziszárnyasaink : a Ind, kacsa, pulyka ós lyuk ismertetésére és végül az állatok védelméntk sürgetésével s az állatok iránt való emberséges bánásmód hangoztatásával fejezte be nagyon megszívlelendő előadását. Az egész, két napra terjedő felolvasást különben is a valóban emberiesen ós még az állatokról is ideálisan gondolkodó tudÓ3 szelleme lengi át. Erre vall az a kiváló sok tanács, miket minden egyes háziállat leírásánál hallgatóinak lelkére köt s az a nagyon követendő gondoskodás, tnelylyel igába hajtőit négylábú rabszolgáink sanyarú helyzetén, — melyet sokszor nem a szükség, hanem a divat és hiúság miatt teszünk velük — némileg segíthessen. Ezért sürgeti az emberséges bánásmódot, a tiszta, száraz fekvőhelyet és gondos ápolását háziállatainknak. Nem kell a felolvasásból sokat idéznünk, hogy anuak nemes intencióit lássuk. Megemlítjük, hogy ellenzi a lovak farok-szörözetének pusztán embtri hiúságból való, sőt nagyon káros lenyirását. Ht-zen nem ruházta volna fel a bölos természet a szegény állatot a^zal, ha anuak célszerűsége nem volna. Rossznak tartja a lovak kani árain alkalmazott szem takarókat, melyek miatt a legtöbb ló szeme meghibásodik. Hogyan érezné magát az ember — mondja nagy tetszés között, — ha kényszeri'.ve volna, hogy szemeit folytonosan egyfelé iráuyitsa. Már pedig ami nem jó az embernek, semmikép sem lehet, jó a néina állatnak sem. melege s a munka meg rém sok még. Hát azután hogyan gondolod te azt a szolgálatot ? — Nem tudom én urambátyám, miként lenne kelmedre nézve jobb. Próbáljuk meg először csak ugy, hogy befogad s ha majd érdemlek valamit, adja meg kelmed, amit megszolgálok. Es attól fogva ott mai adt Arácsy Péter uram házánál. Nem tudta senki honnét jött, nem tudták róla, hogy kik voltak a szülei, csak azt látták, hogy ég a dolog a kezében s nem ismer fáradságot. Meg is szerette ám Arácsy uram s el nem eresztette volna magától semmiért. De szemet szúrt férfias szép arca, kezeinek fehérsége az asszonynép előtt is. Különösen, mikor ugy esti harargszó után kiült a Balatonpartra s fuvoláján oly bánatos, szivettépő nótákat fujt, nemcsak a parasztnép, hamm az urak is megbámulták a fiatalember játékát. Ilyenkor az Arácsy Péter uram leánya, a kékszemű szépséges Juliska ki-kiállt a kerítés mellé s nézte, nézte a barna piroskópü legényt ós nem tudta róla levenni a szemét. Évődtek is emiatt a többiek a fiatalemberrel, de az nem szólott arra sohasem semmit. Még Arácsy uram is tréfálkozott vele, hogy mind e'bolonditja az aszszonynépet, de csak annál szebben hallatszottak azok a keserves, zokogó nóták a Balaton partján esténként. Es az Arácsy Juliska ugy megszerette a szegény szolgalegényt, hogy szivének minden gondolata csak az volt. Egyszer aztán megkérdé Arácsy Péter a fia'alembert. — Mondd csak édes fiam, honnan kerültél te ide hozzánk és kik voltak a szüleid ? — Én urambátyám — feleié az — Szatmár vármegyéből jöttem és árvagyerek vagyok. A szüleimet sohasem ismertem. Azt mondják, hogy gazdag földbirtokosok voltak, de én cs,ak szegényen, dologban nőttem fel. — No az meglátszik rajtad, hogy nem vagy olyan közönséges ember, minta többi De mondd, hát mért nem legyeskedsz jobban itt a sok leány körül, hiszen te a két kezed munkájával el tudnád tartani akármelyik asszonyt is. Meg én is segítenék, hogy valami hajlékot szerezzetek magatoknak. Már itt volna fiam az ideje, ha gondolnál valamit. A legény csak lehajtotta a fejét és elszomorodott. — Ugyan ki adná hozzám a leányát — monda azután — meg ki menne egy szegény szolgalegényhez, mikor találnak százszor különbet is nálamnál. Talán urambátyám odaadná a Juliskáját egy olyan szolgának, mint én ? — Tudod azt fiam — mondá — Arácsy, hogy az nem rajtam fordul meg, de ha a lányom téged választana, én csak hálát adnék az Istennek, hogy egyetlen gyermekem jó kezekbe került. Es az Arácsy Juliska felesége lett a szegény szolgalegénynek s a Csetenyi Gábor szép felesége kék szemeiben megtalálta azt a boldogságot, mit hajdan a sors tőle ott a krasznaparti kertben megtagadott. Csak néha-néha jutott eszébe az a kimondhatatlan gyötrelem, mi szivét elveszett otthonának elhagyásakor kínozta, de mindig talált vigasztalást azokban a szép, kék szemekben, melyek kárpótlást nyújtottak neki minden szenvedésért. . . Multak az évek. A Csetényiék udvarán már két kis gügyögő apróságot vezetgetett a boldog nagyapa, Arácsy Péter, mig a fiatalok édes örömmel szemlélték az öreg boldogságát. Egy este, mikor Csetényi kiült Juliskájával a Balatonpartra s megszólalt a = S AL Y ATOR-SÖR CSAP0LÁS = MA VASÁRNAP és HÉTFÓN a Ili rSGÁKI V és AMAZON szállodák éttermében.