Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-10 / 10. szám

1907. március 1

7. ez lenne a leghelyesebb megoldás, azt tán felesleges bizonyítani A telken levő lakóházat, melynek évi haszonbére alig tesz többet 120—140 koronánál, előbb vagy utóbb ugy is cassálni kell a városnak. Kell, hogy vége szakadjon egyszer már azon tűrhetetlen állapotoknak, melyek ott — a lanitótestület löbb szőri tiltakozó felszólalása dacára — máig is fennállnak. Börtön az iskola udvarán ! Volna-e még egy hely széles az országban, hol ezt csak egy pillanatra is megtűrnék ? Nálunk évek óta nemcsak hogy megtűrték, de mikor a tanítótestület, felszólalt ellene, nem akadt egy ember sem a képviselőtes tületben, ki követelni merte volna a börtön elhelyezését. Hja! a 120 korona haszonbér sokkal előbbre való volt, mint az 5—6 száz gyermek eredményes erkölcsi nevelése. Aztán, vájjon ki törődött azzal, hogy az iskola kútjának vizét az ólakból átszivárgó trágyáié megfertőztetheti s esetleg pusztító tifusz-]árvány okozó|a lehet a gyermekek közt ? Isten csodája, liogy eddig még nem történt, meg. De ami még nem volt, az mind meglehet. Tessék tehát preventív intézkedéseket, tenni. De tériünk vissza a tárgyra! Ugy a két iskolára, valamint a városra nézve is, ez volna a kérdés megoldásának legelőnyösebb módja, Róua ugyan terhet, a városra, de korántsem lenne elviselhetetlen. S ezzel a város évtizedes mulasztást hozna helyre, mert nemcsak megtelelő hely'et. adna a leányiskolának, de fejlesztéséről is gondoskodhatnék. A fejlesztés alati azonban ini nem egy uj igazgatói állás szervezését értjük. Mi ezt egészen feleslegesnek is tartjuk s csudálkozunk azon. hogy az iskolaszék is evvel akarja az iskola fejlesztését megkezdeni, amikor fontosabb és életbevágóbb kérdések előkészítésével is tölthetné az idejét. Hogy többet ne emli'sünk, jobb lenne pl. uzzal foglalkoznia, hogy az iskola nem felel "ieg a népoktatási törvény követelményének. C«onka. Nmcs V. VI. osztály, pedig az 1868-ik évi XXXV11I. t.. c. 48. § a 6 évben szabja meg a mindennapi és 3 évben az ismétlő iskolai tanítást. E hiány pótlásával kellene szerintünk a fejlesztést megkezdeni. Mert, ha meggondoljuk, hogy az V. VI. osztály feladata előkészíteni a gyermeket, az életre s a tudoBALATONVIDÉK mányok több ágának ismertetésével ép ez adja meg az általános műveltséget és rakja le az alapjait az önképzés utjáni művelődés lehetőségének, be kell ismernie mindenkinek — az iskolaszéknek is, — hogy erre igen is nagy szükség ?an s hogy egy egész nemzedék ellen követtek el vétkes mulasztást, mikor rég nem sürgették és követelték a törvényre való hivatkozással e fontos osztályok felállítását. Ámde amit, a múltban elmulasztottak, m-g'ehetik most. Ha ezt veszik tárgyalás alá s hozzák javaslatba a képviselőtestületnek, akkor igazán a fejlesztésen fáradoznak s komoly, értékes munkát végeznek. Akadhatnak azonban olyanok is, kik feleslegt-snek tartják a leányiskola ily irányú fe|lesziéset, ugy okoskodván, hogy ott a zárda, menjen minden leát y oda, hisz ugy sincsenek sokan, mert a legnagyobbrész polgári iskoláta m^-gy ; annak a néhánynak pedig kár volna uj osztályokat állituni. Az tlyfaita okoskodásra ez a válaszunk: tessék st.itísziikái csinálni. A. szamok majd beszélnek es bizonyítanak. Aunak idején, mikor ÍZ ismétlő iskolák felállítását sürgettük lapunk hasábjain, szintén akadtak ilyen aggodalmaskodók, ámde a gyakorlat fényesen beigazolta, menynyire nem volt igazuk. Ezekben foglaltuk össze röviden a leányiskola ügyére vonatkozó véleményünket s sorain* «t azon ígérettel végezzük, hogy a legközelebb, ha majd az iskolaszék és a képviselt te 'ület újból tárgyalni fogja a kérdés',, hozzá szólunk ismét s nem engedjük, bog) lekerüljön a szőnyegről. Ismeretterjesztő előadások a főgimnáziumban. Folyó hó 2-án Lakatos Vince dr. főgimnáziumi tanár tartotta a második szabad előadást a kurucz-világ költészetéről, aminek keretében nemcsak a kurucz költészet remekeinek szövegét, hanem azok dallamát is megisme'tette hallgatóival. Zsúfolásig megtöltötte városunk előkelő közönsége ez alkalommal a főgimnázium rajztermét és már beléptekor lelkes éljenzéssel fogadták a felolvasó Lakatos drt. Az előlegezett ovációt méltán ki is 6. érdemelte. A kurucok örömét, bánatát, keserveit, szenvedéseit ezen a napon igazán olyan férfiú ajakáról hallottuk, ki szivének teljes hevével, lelkének minden tüzével nemcsak tiszteli, hanem azt mondhatnók imádja a ku ruc kolteszetet, kiben — megvagyunk róla győződve — a kurucok szent lelkesedése él rna is, kinek szivét a szent kuruc-tüz fogja dobogtatni haláláig. Remek szavakba foglalt bevezetésében utalt arra, hogy érdemes újra, meg újra feluiitani a kuruc költészet korának emlékét, mert hát a német, ki bennünket mindig rutul fest a világnak, leiagadja azt is rólunk, amink van, hát még amink nincs. Tagadja a német, ho^y lenne költészetünk, mert a magyar mindig többre becsülte a háborút, meg a paripát, mint a tudományokat. Igaz, — mondja a felolvasó — hogy szerettük a kardot, meg a paripát, de azért volt költészetünk is, amelynek remekei mellé vágtató paripán karddal ütötték a taktust s legtöbbször a német hátán. Bizonyítja ezt az a sok-sok kurucdal ós költemény, amelyeknél szebbet gyujtóbbat a mai kor sem képes teremteni, melyeknek dallamai még ma is lángra lobbantják lelkünket. Nem kell másra utalnunk, csak a híres Rákóczi indulóra, melyhez csak a Marsai lest, vagy a leghíresebb indulókat meri a külföld is hasonlítani, ínég' O ma is. Megismertetett bennünket azután először a Thökölyi, majd a II. Rákóczy Ferenc korabeli kuruc költészet remekeivel és Eckhardt Antal karnagy harmónium kísérete mellett énekelt is. Legelőször a magyar gályarabok énekét énekelie, a melynek szívhez szóló melódiája a tárogató síró hangja mellett, könnyekig meghatotta a hallgatóságot Sorra következtek azután: Kuruc tábori dal, A bujdosó legény éneke, Egy bujdosó szegény legény, Mit busulsz keserves, Török bársony süvegem, Rákóczi, Bercsényi emlékezete és végül Rákóczi Ferenc imádsága A magyar gályarabok éneke, Kuruc tábori dal és Rákóczi Ferenc imádsága harmónium és tárogató kísérettel Közbe azután még sok más kuruc költemény, mely'ek között a legnagyobb hatást a Vak Bottyán dala keltette. A valódi kuruc tűzzel és lelkesedéssel tartott előadást Eckhardt Antal karnagy fejezte be a Rákóczi indulóval, melynek hatávozott, hacsak szerét tehette, elmenekült Ilonka a zajos társaságból, egyedül jáita be a szőlőt s a félszivet elővéve órák'g elandalgott a nagy diófa hívogató árnyékában. Ott olvasta lázas ötömmel azokat az édes szavakkal teleírt leveleket, mik boldogsággal töltötték el lelkét Hanem egy idő óta nagy változás történt szivében. Amióta a Karády Pista csengős-bongós négyes fogata napról-napra megáll udvarukban, mintha kicserélték volna. Eleinte csak bohónak tűntek' fel azok a régen oly kedves levelek a Pista szellemes fecsegései mellett.Nevetett rajtuk. Azután, mivel mindig ugyanazzal a lángoló szerelemmel voltak tele írva, unalmasak is Lttek. Majd elfelejtett rájuk vála szólni. A fél sziv is, a kedves emlék, lassanlassan lekei ült a vékonyka aranyláncról s a Karády Pista kezéből kiesett ott a nagy diófa tövében. Lehullott, elveszett. Nem kereste többé senki. Egy darabig azután újra két hallgatója lett a nagy diófa susogó leveleinek. Újra ketten nézték a kelő holdvilágot, mely fehér tündérfénnyel vonta be a völgyet. Hanem a diófa leveleinek szomorú lett, a susogása. Siró őszi szél sóhajt az águk között s egymásután hullanak le az elsárgult levelek, hogy még az emlékét is eltakarják annak a boldogságnak, melynek az a levelek alá temetett kicsike féls'iv volt a tanuja. Annál hangosabb volt azonban a ház belseje. Fényes uri népség töltötte meg a tágas termeket s zajos jókedvvel ünnepelték a szép Derecsényi Ilonka eljegyzését Karády Pistával. Ötöm lagyogott mindenkinek az arcán s nem győzték eléggé bámulni a remekül öss'eillö szép párt. Azu'án vig zeneszó mellett tüzes táncra keltek s kézről-kézre adták a piruló szép menyasszonyt, ki boldogságában még szebb volt, mmt valaha. De mikor megtörtént az eljegyzés, mikor vőlegénye keblére szorította s ajakán érezte annak tüzes csókját, lelkét valami kimondhatatlan félelem szállotta meg s csak alig tudia visszafojtani az ajkára toluló sikoltás' Mikor azután visszatért csendes szobájába, előszedte azokat a régi elsárgult leveleket s hullott, hullott a könnye sokáig. Mégis visszaparancsolta érzelmeit szive mélyére s azután mégegyszer átolvasta a könnyázott lapokat s egyenként hamvadtak el azok a kandalló lobogó tüzében. Mikor az utolsó is hamuvá égett, mintha a lelke megkönnyebbült volt. Csak itt, ott futott végig még az öszsze zsugorodó lapokon egy-egy fényes szikra, mintha keresné a helyet, hová annyi édes csók lett nyomva s ahová oly sok könnyű hullott. Enyhe tavaszi szellő lengeti újra a nagy diófa gyenge leveleit s a százféle nyiló virág újra édes illattal tölti be a kisded völgj^et. A szomszédos erdő sűrűjéből újra felhangzik a csalogány bánatos dala. Mintha csak a régi emlékek ujulnának meg. A fülemüle panaszos szavára, a szellő lengette leve^k susogó zajáia felemeli fejét férje válláról a szép Karádyné s boldog mosollj'al hordozza végig tekintetét a viruló tájon. Odabent az udvaron hangos kocsizörgés vet i fel a csendet s Karády felkel, hogy vendége elé siessen. Amint azonban egyet lép, szeme megakadt az elsárgult fűben ogy csillogó kis fényességen s örömmel emeli fel a rég elvesztett gyémántos fél szivecskét Karádyné azonban nem érti már férje beszédét, arcát az ijedtség sáppadása festi fehérre, szeméből a rémület tükröződik s hangos sikoltással omlik férje kaijniba. Azután ,eg3're hangzik rémes kiáltozása : Ákos ! Ák >s itne a te szived! Ah, add vissza az enyémet ! Es ime, mintha nem is maga, hanem a lelke volna, megjelenik a régi, elfelejtett kedves fiu, kezében tartva annak a kis szívnek a másik felét. De mikor meglátja az elomló fiatal nőt s hallja szivettépő sikoltozását., megérti, hogy neki már nincs itt bec«erélni való talizmánja. Megérti, hogy csak boldogságának temetésére jött ide. Odalép az ájult nőhöz, hogy mégegyszer lássa lelki ábrándképét, hogy még egyszer láthassa a menyországot azokban a kék szemekben Lassan odaadja azután a fényes kis szivet a magához térő Karád3

Tnénak. — Itt van Ilonka, záloga azon boldogságnak, mellyel egykor megajándékozott. S azzal elment. Eltűnt örökre. De magával vitte a Karádyné lelkét is. A szép Ilonka azóta csak elvesztett fél szivét keresi szüntelen, de hiába s a csendes éjjelben rémesen hangzik sikoltozásai Ákos ! Ákos ! Add vissza a szivemet! Eltűnt boldogság, miért is oly gyötrő a te emléked ! Ixion,