Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-02-17 / 7. szám

4 BALATONVIDÉK 1907. február 10. sünk nagy müvének kiépítésében nem a sok szó, hanem a nagy tettek és komoly, alkotni vágyó munka emel bevehetetlen erődöket, melyeket sikertelen ostromol meg akár kül, akár belellenség minden darabontjai és maffiaival egyetemben. Ez az ut vezet a nemzeti boldoguláshoz. Katholikus ügyek. (*) A katholikus társadalmat mozgató kérdések komplekezumából három főkérdés: az autonómia, kougrua és párbérreudezós még mindig csak a stádiumában vesztegel. Ugv a képviselőház, mint a főrendiház költségvetési tárgyalásai során felmelegedtek kissé. Szakszerű és jóakaratú felszólalások megmozgatták. Apponyi mindegyikének aktualitását s a megoldás sürgősségét elismerte s ha nem is kőtelező, de lega'ább biztató igérelet tett megvalósításuk l'H. És. ismerve ennek a nagy államférfiunak jóakara'át, ügy buzgalmát s mélyen Villásos lelkületét, megnyugvással térhetnénk a további várakozás útjára. Annál inkább is, mert minden oldalról készséggel elismert ténv, hogy ideges társadalmunknak türelemben legkifogyha tatlanabb része a kath. tábor s hogj' az Hgyougazdagiiot.t klérusnál csöndesebb testülete közéletünknek alig vau. Mégis mivel a ? jel már fölöttébb meg növekedett, s nehog}' ! jellé változtassák a viszonyok alakulásai s nehogy a híres türelem audalitóau szirén hangjai ismét szén dergésbe ejtsék a megoldásra váró kérdéseket. — nem szabad most már fölöttük napirendre térni. Mind a három kardinális kérdés szerves kapcsolatban áll egymással annyira, hogy szinte egyik a másikból folj' és következik. Maga Apponyi is ebben az éltelemben fogja fel és kezeli őket. Mégis természetszerűleg a prioritást az Auiouomiának adja a megvalósításnál. Minthogy minden tényező : az apostoli király ő Felsége, a magas püspöki kar, a kormány, a törvényhozás mindkét háza akarja, a katholikus társadalom várva várja, H kath. érdekek égetően sürgetik, útjában akadály nincs, számottevő ellenzője nincs, sőt a nemzeti Ügy, melynek hatalmas tényezője lesz ez az oitonom szervezet, szinte kiáltva sürgeti, kérdezzük, mi lesz a kath. autonómiával ? Mert ha lenni akar, akkor a stagnálás állapotából életre kell kellnie. Ha életre kel, akkor mozog, muukál, dolgozik minden arra hivatott tényező De bocsánatot, bérünk őszinteségünkért, mi a leggondosabb figyelem mellett sem vagyunk képesek valami tettekben nyilvánuló mozgalmit e kérdés körül fölfedezni. Ellenkezőleg, ijesztő csend és némaság mindenütt, az autonomia tájain ! Semmi hang, mozdulat, v»gy jel az elhangzott törvényhozási felszólalásokon kívül. Pedig feszült érdeklődéssel várja az ország közvéleménye a munka megkezdését,. Több 30 évesnél ! Már c<ak megérett a nagy koru-tiiásra az niitoiiotuia-ügy. Mikor ünnepelhetjük meg ezt. ? Várjuk hát ezt az ünnepet ós örömmel üdvözöljük az elejtett fouál felvételére irányuló első lépést, az első szót az illetékes tényezők ajkáról. Apponyi még az átmeneti idő alatt, megvalósítani Ígérte, hogy, mikor majdan a népszavazás utján összeülő uj parlameut egy uj többségi pártjából alakuló kormány veszi kezébe HZ ország kormányzásának rúdját, már tető alatt, álljon az autonomia ügye. Ez az átmeneti időszak leliec hoszszabb, rövidebb, éppen ez»rt most minden perc drága ! Annál inkább is, mert nyomában ott n másik két kérdés, a kongrua és párbér rendezéae. Ha a sürgősséget akarnánk megállapipit.aui, ezt a párbérrendezésnek kellene aduuuk. Hiszen jó részt ezen alapszik a másik, a kongrua üg}'e is, mivelhogy a lelkészek javadalmazásánál ott is, hol a kougrua kiegészítésének szükségessége feunforog, ott. is, hol erre szükség nem lesz, a lelkész jövedelmének egyik fő kontingense, a párbér járandóság. Hogy a változott gazdasági és társadalmi viszonyok között ez iu\\y ingatag alapon áll, azt csak az illetékesek, társadal műnk e csendes emberei mond hatnák meg! A helyzet ferdeségét, és a kérdés aktualitását. különben mi sem jellemzi inkább, mint az a mozgalom, mely éppen a kérdés körül, magából a nép köréből indul ki némely vidékeken. Alkalmat szolgáltat a plébános elhalálozásával beállott szeméi}'változás! Mintha maga is érezné a szolgáltatások e már elmúlt. módjának visszásságát ; változtatni akar annak mikéntjén, mert. illőbbnek tartja, hogy lelkipásztorát ne ugy fizesse, mint községe egyéb pásztorait,. 0't, abol rendezett községi viszonyok vanuak. a nép vezetői jóakarattal ós önzetlenséggel kezelik a kérdést, ez a mozgalom helyes mederbeu vezetve csak áldásos lehet, a község és Mkésze közti jó viszouyra, a község lii• életére s a közbéké

re, De ahol ez a jóakarat hiányzik, kiszámit,hatatlan károk hár«m.l*nak a közre. Hiábavaló ott a lelkész mind-Mi jóakaratú áldozatkészsége, a jobbak példája, a kérdés elmérgesedik, viszá y, meghasonlás, elégedetlenség kél nyomában s évtizedek munkája nem orvoso ja a belőle származó bajokat, Mivel ez a mozgalein megindult, útjában megállítani nem lehet, hogy helyes mederbe tereitessék, nagy kár volna kitérni előle. Csak a sürgősséget, akartuk feltárni. A megoldás részletei mar nem ide tartoznak. Bizalommal várunk tovább s reinél1 ük, hogy várakozásunkban nem csalódunk. Erre garancia neküuk Apponyi egyénisége. A Klérus p-dig ily gondolkodásra teljesen rászolgált, nemc-ak türeimessége, hanem a nem/, e. ti közművelődés t.eróu kif'e|tet,t érdemes munkássága révén is ! Ez a reménység pedig annál helyén valóbb és indokoltabb, mert. ez a rendezés csepp ujabb ter het sem jelent a népre, csak egy m-glevő kötelezettségnek at v l

1 oztatását, másra, ké-zpóuzben való szolgáltatásra. Ennek a kóidóstiek rendezéséhez tehát a jóakaraton Mviil semmi egyóbb nem kívántatik. Ez pe pedig minden téren megvan, reméljük hát, hogy e kérdést is düőre viszi a nemzeti kormány. D azért jó lesz vigyázni és ébren lenni. Mert a reménység a jövőt illeti, a valóság a mindennapi életet.. Amiről az Ur imádsága szól : a mindennapi kenyérre, rá vau utalva a klérus is. Neki is vaunak kötelezettségei, melyek a változott, viszonyok között súlyos gondot rónak rá. Tegyük lehetővé, hogy anyagi gond nélkül ós nyugodt lelkület,tel teljesíthesse nemes hivatását — a lelkek művelését. Aztán, mintha lelkét valami édes gyö nyörüség járná át, lialavány pirosság jelenik meg fakó arcán s mosolyogva kezdi meg el-elfulladó szavait. — Ah ! mily boldog álom ez ! Hát kinek egész élete szeretet, boldogság nélkül mult el, kinek szive csak szüntelen sóvárgás kínjában epedt el, utolsó pillaEata mégis megenyhül ! Vagy talán nem álmodom ! Ah nem, hiszen ébren vagyok ! Hisz ismerlek téged, te édes szent alak, ki a lelkek órájában keresel fel engem, hogy megenyhítsd utolsó órámat, hogy vigasztalására légy annak, ki nélküled nem tud élni a világon. Ismerem mosolygó édes arcodat, mely a sötétből ugy sugárzik felém, ragyogó kék szemedet, miből oly igéző fény árad. Nem. .. nem álmodom... ébren vagyok. S azzal a könnyező apáca kezét megragadva folytatá : — Jer, óh jer közelebb ! Ülj ide mellém ! Hadd mondjam el neked mégegyszer, hogy mennyire szeretlek. Hadd tárjam fel előtted fájó szivem titkát, melynek minden egyes dobbanása csak éretted ver. Hadd mutassam meg neked lelkem kincses házát, amelynek egyedüli drágasága a te képed, mely eltöiölhetlenül vésődött oda örökre. Jer ! tedd fehér kezedet lázban égő homlokomra, hogy enyhüljön az a sorvasztó kin, mely érted gyötör szüntelen. — Ugy ! ugy — szól ajakához vonva a homlokát simogató lágy kezet — üzd el a bánatot lelkemről, hajtsd el a kint sorvadó szivemről, Ah ! ha tudnád, mily rémes az egyedüllét a zordon éjszakán, ah ! ha tudnád mennyit szenvedtem, amióta elhagytál. Mikor sikongott kinn, a szélvész zúgása, mikor tombolva dörgött a zajongó zivatar, lelkem egyedül te benned talált vigasztalást. Hiszsu te voltál reményem, mikor még alig ismertem a sziv keserveit, te voltál üdvöm, mikor szerelmeddel magadhoz láncolál. Mert szerettél te is engemet ! Szerettél, tiszta szép lelkednek lángoló hevével, szerettél szivednek édes szerelmével. Es szeretsz ma is. Abból a lélekből, mely olyan hő érzelemmel volt irányomban, nem veszhetett ki a szerelem isteni szikrája, az a hőn dobogó sziv, mely anynyiszor lüktetett édes boldogsággal az én keblemen, nem hűlhetett ki irántam egészen. Most itt vagy mellettem. Látom bánat hervasztotta arcodat, érzem selymes kezednek puha simogatását. Mondd, óh mondd, hogy szeretsz, mondd, hogy az enyém vagy, hiszen oly keserves volt az élet nélküled. Mondd, hogy velem maradsz, velem örökre ! Ugy. ugy Simítsd el homlokomról a keservek fellegét, töröld el életemből a szenvedések kálváriáját ! Ah ! mily édes a, te kezed érintése. Ah ! mily jó vagy te, hogy nem hagyál el engem, ki annyira szeretlek. De hol is maradhattál ilyen soká ? Hogyan hagyhattad el a te hivedet, kinek te voltál éltető napja, vezérlő csillaga ? Jer hát! Add ide a kezedet, hadd tegyem kihűlni kezdő szivemre ! A te érintésedtől uj élet száll merevedő tagjaimba. Jer, óh jer ! hadd csókoljam meg édes ajakadat, mely oly édesen mosolyog felém ! Hadd álmodjam vissza magamat abba a boldog időbe, mikor mosol}'gó arcodon csak nekem virultak a rózsák. Hadd legyek még egyszer olyan boldog, mint mikor szerelmes szép szemedet lesütve először vallottad meg, hogy szeretsz, végtelenül, igazán Ölelj át forró karjaiddal, hogy a lelkem hadd olvadhasson ösáze a tiéddel elválaszthatlanul, örökre. ügy. pgy

! 9 y éde

s !

gy az a m

és néhány percig tartó élet! Nincs többé szomorúság, nincs többé bánat. Itt vagy mellettem, kezembem tartom forró kezedet, érzem ereidnek lázongó lüktetését és hullámzó kebeled édes pihegését. Arcomat eltakarja aranyhajad leomló sátora s ajkamon érzem szüntelen forró csókjaidnak égető tüzét. Csókolj, óh csókolj, forrón, édesen : hisz e/> .kárpótol mindenért, mit tőlem az élet megtagadott: s/.eielmet, boldogságot. Ajkaidnak forró heve megolvasztja életem zord telének fagyasztó hidegjét s lelkem megszabadul a nyomorúságok bilincseitől, melyek oly sokáig fogva tartották szivem dobbanásait. Szeress ! óh szeress ugy, mint régen, mikor még nem lop'a be magát szivedbe a kétkedés ! Miért is vétettem ellened, miért kellett a haragodat magamra vennem? Ah! mert te nem akartál a szegény ifjú neje lenni s