Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-02-10 / 6. szám

1907. február 10. BALATONVIDÉK 3 liogy ezen estély mulatságaink között az első helyen áll és hogy mind erkölcsi, mind anyagi téren a legfényesebb siker koro­názta az 0' thoc-kör vigalmi bizot tsága el­nökének, Fáber Sándor gazd. akadémiai tanárnak és a rendezőségnek faradságot nem ismerő lelkes bnzga'mát. Illusiris közönség töltötte meg a Hun­gária szállónak e napra ünnepi diszt öltött nagytermét. Nemcsak a város és környéké­nek intelligenciája volt itt jelen, hanem úgyszólván a vármegye egész előkelősége eljött,élén Batthyány József gróffal, a keszt­helyi választókeiület or.-z. képviselőjével és Arvay Lajos Zalavá megye alispánjával, hogy tanuja legyen a magyar népdal egyik legújabb diadalának. És ezt örömmel kell leírnunk, mert. ezzel vármegyénk urai lényes bizonyságát, adták annak, hogy lelkesülnek mindenért, ami magyar. Mert hiába ! Akármilyen szép, elra­gadó legyen az a kólába kényszerilett áb­ránd, synphonia, rapsódia stb. hallgatjuk, élvezzük s talán gyönyörködünk is benne, lelkünk azonban nem buzdul fel, szivünk nem dobban hevesebben. Hanem, amikor a talán nem is művészi, de ihleteit ajkon megcsendül az igaz magyar szívből fakadó népdal, ha megzendül a zokogó szárazfá­nak siralmas nótája, akkor megrezdül lel­künkben valami fájó húr, szivünk mele­gebben dobban és uj világ nyílik meg előt­tünk, melyben a dal ól ; éltet, gyújt és lelkesit. A legfényesebb tanubizouyságát lát­tuk ennek ezen az esielyen, mely részletei­beu a következő volt : Garay Sándor zongoratanár olvasta föl először Schwart Zsigmond dr.-nak «A schönhausen—leiningem trónöröklési rend» című humoros elbeszélését, melyet a hall­gatóság nagy tetszéssel fogadott. Utána Svastc Jenny úrhölgy éne­kelt. Gabler N. zougorakiserete mellett, és hangjának remek iskolázottságával ós csengő tisztaságával ragadta el hallgatóit. Különö­sen a «Pur diceslí» cimü olasz dala ért el nagy hatást, miért lelkesült hallgatói zugó tapsviharral honorálták. Azután az est hőse, Fráter Lóránd lé­pe't. harsogó éljenzés és laps között az emelvényre és Tarnay A. zongoraművész kísérete mellett csengő magyar dalaival varázsolta el a közönséget. És íme, egy­szerre szakadó virágeső borítja el az éne­kest és kísérőjét, mivel a vármegye előkelő hölgyei lejezték ki hódolatnkat. a magyar népdal ihletett költője iránt. Majd Szerdahelyi Karoly vette kezébe a vonót és Eckhardt Antal karnagy bril­iáns zongora kísérete mellett játszotta el Alard, Faust Fantasie de Coucert cimü da­rabját. Fráter Lóránd énekelt, azután újra s szépséges da'ai, különösen a «Beteg va­gyok édes enyam» ért el óriási hatást, mit, a szűnni nem akaró tapsviharia meg is ismételt. Svastics Jenny úrhölgy éneke után Tarnay A. zongorajátéka köveikezett és remek technikájával ejtette bámulatba nem­csak a laikus, hanem a zeneértő közönsé­get is. De legnagyobb hatást értei couplé­szeru humoros dala a fiakeros kocsisról ós lováról. Gyi Madár! Hej, gyí Madár! De sok csókot hallott már. Fráter Lóráud éneklésével fejeződött be az estély. Csak most mutatta meg Frá­ter ki váló tehetségét, hegedűvel kisérvén sa­ját énekét. Orkánszerü taps és éljenzéa követke­zelt s a kiváló dalköltö ismételve éne­kelte Pusz'ai csárda cimü dalát iKorcs­márosné száz ilce bort, száz szál gyertyát tegyen az asztalra !» A vármegye lelkesült közönsége a ma­gyar népdal ihletett költőjének elismerésül a vármegye szineive! díszített nagy babér­koszorút adott, míg Svastics Jenny úrhölgy­nek ugyanezen színekkel díszített, remek CsOHorral fejezte ki háláját. Azt hisszük, hogy mindenki, ki csak ott. jelen volt egy szép estéuek boldogító tudatát, vitte magával. Az estély után tánc következett, amely csak a későn kelő nap felpirkadásával ért véget. Színház. Megnyíltak Thália templomának ajtai. Harangok órcuyelve helyett rikító sziuü falragaszok ökölnyi betűi hivogaiják a mű­vészei. kedvelő közönséget, az áldozathoz. Bennt, a templomban felkent papok és pap­nők serege nemes versenyre kelve zengi az istennő örök dic«éretét. Zengi ihlettel, buz­gón. minth a minden alkalommal ezernyi tömeg lesne ajkairól az igét,. Pedig sajnos, kevés, nagyon kevés hallgatójuk akad. Ke­vés a művészetért lelkesedni tudók száma városunkban. Kevés a művelődni vágyó és és t.ulsok a túl művelt. Az egyikben nincs semmi hajlandóság, a masikban volua ugyan, de kevesli, amit pénzéért nyúj­tanak. Ez az oka hogy közönségünk oly gyéren látoga'ja Thália templomá'. Pedig kár, rrert Szilágyi igazgatónak m0g ily jól szervezett társulata nem volt nálunk, mint a mostani. A látott néhány előadás meggyőzött, bennünk arról, hogy társulatának néhány tagja kiváló művészi erő s a többi is elég jól megállja helyét. Kedden mutatkoztak be «A vig öz­vegy>-ben, Lehár Ferenc gyönyörű zenéjii operetijében. A zenében ugyan nem igeu gyögyőrköd'ülik, mert a lehangolt zongo­rán a karmester monoton já'éka épen nem volt élvezetes, de annál inkább az volt a szereplők ö^szhangzó művészi játéka. Külö­nösen ki kell emelnünk a cin.szerepet ját­szó Nóvák Ilonát, ki kellemesen csengő gyönyörű hangjával egy csapásra meghó­dította a közönséget.. Hangja, valamint, mű­vészi játékánál fogva nagyobb színpadnak is díszére válna. Az est sikeréből az orosz láurész az övé. Remélhetőleg még több ily sikerű alakításában gyönyörködhetünk,Méltó partnere volt Daniló gróf szerepében Mis­key. Vágó, Sz'lágyi Aladár és K-llér, no rreg aztán Nemes (Nyegusz) nyújtottak igen sikerült alakításokat. Az előadást szép­számú közönség hallgatta. Szerdán «Rip van Vinkle» ment üres ház előtt. Ez estén uj tagok mutatkoztak be ; a férfiak előnyösen, nők kevósbbé. Miskey (Rip) ezúttal is kiválóan megállta helyét s alakítása nem hagyott kifogásolni valót. Mellé sorakoztak Szilágyi (D rrich), Kellér (Vanderbilt, orvos) és Vagó (Nick fo­gadós.) A nők közül Balla Tusiuak volt igen háladalos szerepe, de nagyon kevés gondot fordított rá. Hangját sem emelte érvényre s csak mosolyával igyekezett hatui, de kevés eredménnyel. A töiubiek is követ­ték a példát, s az est mosolyba fult.. Csütörtökön közkívánatra újból a «Vig özvegy» került sziure, ezúttal még nagyobb sikerrel, mint első izben. Pénteken a «Két áiva» cimü színmű volt soron fél helyárakkal. Nem sok nézőt vonzott, pedig a darab is s előadása is, él­lakon kívül egy templom emelkedik. Azt hittem, hogy akad valami, mi megéri a fáradságot, hát lesbe állottunk. Egy elfogott paraszttól azután csak­hamar megtudtam, hogy sokan lakják a rejtett várat s nagyon sok kincseket hor­dottak oda a félő gyaurok. Már azon tanakodtunk, hogy rajt ütünk a palotán és fölégetjük, de egyszerre a kanyargó erdei uton feltűnik egy kis csapat, melynek élén Allahnak legszebbik leánya lovagolt hófehér paripán. Gondolj uram valami angyalt lovon ülve és elgon­dolhatod magad előtt. Magas termete csak­úgy ringott a paripán, mintha könnyű saj­kát ringat fodrozó hullámon az enyhe szél. Szeme kék egéhez nem fogható a mo­solygó égbolt kékje, mig lehulló aranyha­jának sűrű erdeje ragyogva körité hófehér arcát. Ez az angyal holnap már egy gya­uré lesz, ki követte fekete paripán, mert a rejtett monostorba mentek, hogy nyug­ton megülhessék lakodalmukat. Siess azért uram s ha elindulunk, mi­előtt a göncöl lefelé fordítja rúdját, tied lehet még a rejtett ház legszebb virága. Csakhamar felkészült, azután a lázongó kedélyű Ali Musztafa parancsára a széllel versenyt rohanó spahi csapat ós Ibrahim­tól bucsut yóve, Rusztem vezetése alatt el­robogtak, hogy vészt, siralmat vigyenek azokra, kik elfelejtették már a régi nyo­morúságot és szivük behegedt sebe nem sajgott ugy, mint, huszonhét évvel ezelőtt nagypéntek napján. III. Nagy vigasságra készülődnek a Pak­syék őrömet rég nen látott házánál. Az öreg Paksy Jób — ki azon szomorú em­lékű nagypéntek óta elzárkózott a világ­tól, mosolyogva vezeti egymás után étkező uri vendégeit a török jöttének hírére el­menekült szerzetesek kolostoránuk szálá­jába, hol már egész raja sürgölődik, for­golódik a fényes uri rendnek. Még maga az őrökké síró nagyasszony is megváltozott. De nem is csoda ; hiszen ma adja férjhez egyetlen szemefényét, gyötrelmes életének egyetlen vigaszát. Egy időre el­homályosul fájó szivében annak a régen elveszett csacsogó kis gyermeknek a szo­morú emléke és édes boldogság tölti el lelkét ; hiszen lesz támasza, oltalmazója au­nak, ki neki legkedvesebb a világon. Ha­nem. mikor rátéved tekiutete a daliás vő­legényre a Kaproncay Gáborra, szeméből kicsordul a soká visszatartott könnyű és újra fels/akad az a régi, sajgó seb a szive mélyén. Ah ! ha itt lehetne az az elveszett gyermek ! Ha láthatná az ő édes virágá­nak boldogságát. De visszaparancsolja elő­töiö könnyeit és mosolyt erőltet szomorú arcára és örömmel zárja keblére a nyo­szoló leányok vezette szép menyasszonyt, Mártháját. Azután kezén fogja édes gyermekét) odavezeti a daliás vőlegényhez és egy­másba fűzi karjaikat. — Rád bízom — mondá Kaproncay­hoz — fiam, egyetlen kincsemet, viseld gondját ós szeresd ugy, miként én sze­rettem Es ammt látja édes g3 rermekeinek szemében a boldogságnak felvillanó tüzét, mintha enyhülne az a mardosó fájdalom ott belül, mit nem bir kivetni szivéből so­hasem. Majd megindul a vidám vőfélyek vezetése mellett a nászmenet az erdei templom felé s harangzugás és le'kes ének­hang fogadja a szép menyasszonyt az Ur hajlékában. Csend lesz azután megint s csak az esküvés szent szava hallik a néma csendben. Isten engem ugy segéljen! Aztán kézről-kózre adják a mosolygó szép meny­asszonyt, hogy egy csókkal ki-ki rokonává avassa és melegen rázzák meg a boldog vőlegény kezét, ki immár elnyerte sok fá­radozásának ékes jutalmát. De egyszerre, mintha kísérteni jön­nének a régi emlékek, mintha megújulna a már már elfelejtett régi, szomorú idő, vad lárma, zűrzavaros kiáltozás támad s csör­tető robajjal rontanak be Ali Musztafa spaliii a templomba. Maga Ali rohan gyil­kos kardját magasra emelve legelői s vad­lánggal égő szeme sóváran tapad az előtte remegő menyasszony arcára. Nem hallja a menekülő, sikoltozó asszonynép jajveszék­Iését, nem látja, mint villan meg körülte a kirántott kardok csillogó acéla, nem látja a harag tüzében égő szemek gyilkoló su­garát, csak ront előre egyenesen kiszemelt áldozatára, a már halálnak vált szép meny­asszonyra. Rohanó futtában azonban megállitj

Next

/
Thumbnails
Contents