Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-26 / 21. szám

8. BALATONVIDÉK 1907. május 12. magyarféle politikának klassikus példája az a párját ritkitó jelenet, mikor a gazdasági önállóságért, a külön vámterületért küzdő, élő-haló gazdák tömegében, a » bőrkabátosok* között, zárt sorokban látjuk felvonulni : a legprononszirozottabb börziánereket, börzelovagokat, az értük sikraszálni kész sajtót s a titkos és nyílt börzebarátokat. Kik azonban nyomban elpárolognak, sőt frontot csinálnak, mihelyt a »bőrkabátosok « és a ködmenes »parasztok* a börzevisszaéléseket merik érinteni. Már pedig a külső ellenségnél nem kevésbbé veszedelmes a belső ellenség ! Gazdasági bajaink között a börzét illeti a vezető szerep — a maga tetszés szerinti üzleti árspekulációjával. Nem mondhatnak le tehát gazdáink az ellene való küzdelemről. Ha élni és erősödni akarnak : fáradtságuk gyümölcsének : a föld terményének maguk akarnak — természetesen a kereskedelmi konjunktúrák és termelési viszonyok mérlegelésével — tisztességes árt szabni, nem is mondanak le soha ! Ezt a jogos föltevést igazolja gazdáink állandó mozgalma. Ez a mozgalom birhatta Darányi földmivelésügyi minisztert is ebben az ügyben legújabban megtett ama lépésére, mellyel az Országos Gazdasági Egyesületek : >A tőzsdereformnak és ezzel kapcsolatosan a födözetlen batáridő üzlet eltörlésének kérdését alapos tanulmány tárgyává tenni kívánja, hogy mire a kérdés törvényhozási tárgyalására kerül a sor, a mezőgazdasági érdekek szempontjából, minden oldalról meg legyen világítva az egész kérdés.* Nincs tehát talán messze az idő, midőn a mezőgazdák e jogos követelése is sorra kerül a dunamenti palotában. Azonban számolva az eshetőségekkel, midőn gazdáink a börzehazafiakkal annyi energiával követelik a külön vámterületet, ne feledkezzenek meg belső ellenségük legnagyobbja : a börze üzérkedéséről sém, küzdjenek ennek alapos megrendszabályozásáért s legyenek rajt, hogy legalább a különvámterület tető alá hozásáig a börze reformja is elkövetkezzék. Csak majd azután beszélhetünk gazdasági életünk megerősödéséről. Addig, még a külön vámterület mellett is csak félmunkát végeztünk. Mert a magyar föld gyümölcsének haszna nem a jogos tulajdonosok, a termelök : hanem a könnyelmű börzespekulánsok zsebébe vándorol. Szobrot Szent Imrének. (*) Mult számunkban egy felhívást közöltünk. Lelkeset és buzgót. A magyar ifjúság szózatát az ifjúsághoz s azok barátaihoz. Mit akarnak ezek az ifjak ? Szobrot a legelső és legideálisabb magyar ifjúnak, Szerit Imre hercegnek, honalapító első szent királyunk István — fiái.ak. Szózatuk eljutott az ország legszélső határáig. Az ifjúság meghallotta és meg is értette. Lelkes örömmel sorakozik a kibontott zászló körül, áldozatra ós tettre készen. Egymásután hozza meg áldozat filléreit, melyekből majdan kiemelkedik a dicsőén szent ifjú eszményien szép ércalakja, világító például a magyar ifjúságnak. Es az ifjúságnak e lelkes buzgalmában mi egy szebb jövő zálogát látjuk. Mert valljuk meg korunk reális, vagy mondjuk nagyon is irreális irányzata ifjuságunk kedél}'világára is rávéste bélyegét,. Az utóbbi évtizedek ifjúsági krónikái, a kis öregek korai életuutságáról, a diákcsinyek határait messze túlhaladó kihágásokról, a diáköngyilkosságokról sokat beszélnek nekünk s miod hangosan szóló bizonyítékok ifjuságunk kedély világának ferdeirányban való fejlődéséről. Az iskola roskadásig megterhelve, leginkább a reális élet körében inozgó tantárgyakkal, a tanárság és tanítóság ereje lenyűgözve az elvégzendők sokaságától, az ifjúság intellectualis képessége a kimerülésig megerőltetve a tantárgyak sokféleségétől nem bi'-hat többé azzal a nevelő hatással, melyet a szülők ós társadalom joggal elvárhatnának, megbízottjuktól — az iskolától. Szülők, nevelők ós az ifjúság minden igaz barátja, érzik ezt egyaránt. Keresik is a gyógyító balzsamot, mely az ifjúság lelkének visszaadja tavaszias derűjét, ruganyosságát - és szilárdságát, hogy az élet, változatos, sokszor válságos viszonyai között erős akarattal tudjon megállani. Az ifjúság romlatlan lelke eszmények után szomjazik. Vágyainak, eszményeinek mélységeit kell nemes tartalommal megteliteni. Példát kell szeme elé állítani — a multak dicsőségéből — kogy vezesse, irányítsa gondolkodását, érzését, lelkét. Keressük föl történelmünk nemesalakjait. Szent Imre hercegfalakjánál ragyogóbbat, példásabbat, ideálisabbat keresve sem találunk. Az 0 hite, forró Isten és hazaszeretete, eugedelmessége és makulátlan élete kincsesbánya, melyben az ifjuság minden kora megtalálja a maga eszményét. Vezessük hozzá az ifjúságot s ez az ifjuság tanulni és épülni fog nemes életén. Ezzel egy hitben és hazaszeretetben erős ifjúságot adunk a hazának. Nemcsak vallásos, hazafias dolgot is cselekszik az ifjuság minden igaz barátja tehát, ki ennek nemes hevületét. istápolja. Ez okból is ajánljuk közönségünk hathatós támogatásába a Szent Imre szoborbizottság felhívását. Nem kér ez nagy áldozatot, csak filléreket. Ezt pedig áldozatul hozhatja minden ifjúságbarát — az ifjúságért — szeut Imre herceg születésének 900 éves évfordulója emlékére. A legelső és legnemzetibb, a nemzet véréből való vér, az Árpád-házi uralkodó család nagyreményű sarjától sokat várt, nagyot remélt a nemzet. Szeut Imre herceg emléke csak filléreket vár nemzetétől — ki tagadná meg ezt az első nemzeti trónörököstől ? A nemzet, reménye akkor valóra nem válhatott. A Gondviselés máskép határozott,. Földi korona helyett, égit adott s ki tudná elmondaui a lezajlott, 900 év zivatarai között, hányszor nem vált erősségére ez az örök korona annak a sokat, szenvedett, nemzetnek, mely egy ily eszményien nemes fejedelmi sarjat adott — az Égnek ! gyönyörködött a telehold besugározta tó csillogó vizének szemlélésében. Az örökké csacsogó Amália azonban, ki nem nagyon vágyódott a természet szépségei után, hanem a zajos életben lelte örömét, valósággal vidáman csicsergő madárkához hasonlított, amely örül az életnek, a tavaszi napsugár csillogó fóny'ének, az illatozó virág selymes szirmainak, a lebegő szellő enyhe susogásának s boldog, ha vidámságot, örömöt lát maga körül. Mig nővére andalogva bámulta a csillagos eget s ábrándos kikében egy eddig sohasem érzett ismeretlen vágy keletkezett, ő vidám jókedvvel futtatta végig bársonyos ujjacskáit a zongora billentyűin s gondtalan lelkének teljes vidámságával játszotta a legszebb dalokat s boldog volt, ha a lakásukra felbámuló sétálók dicséretét hallhatta. Az ő lelkében még nem rezdült meg az a fájó és mégis édes hangú hur, melynek zengzetére lángba borul az eddig csendesen szunnyadó sziv s az élet lüktető pirosságát felváltja a vidám gyermekarcon valami titokzatos érzelem el-eltünő rózsaszíne s megrajzolódik az édes, az első ideálnak még csak homályos képe a titokban epedő sziv rejtett szentélyében. O még nem gondolt, másra, minthogy szeretik azok, kik között él s ebben a tudatban boldog volt Mikor mindig jobban zajosabb lett a fürdői élet s megkezdődtek a kirándulások és tennis-versenyek, ő édes boldogsággal sietett mindig a társaság közé, melynek nemsokáranólkülözhetlen kedves alakja lett, mig Alexandra ábrándjainak és gondolatainak élve olyan volt a ránézve teljesen idegen környezetben, mint egy megközelithetlen, bájos virág. Nem is nevezték másként, csak a fürdő szomorú rózsájának. Es ő ugy örült ennek a névnek. Egy napon azonban megváltozott minden. Kirándulók érkeztek egy távoli fürdőről s Amália lázas sietséggel készült, hogy a fogadtatásuknál jelen lehessen, mig nénje jobb szerette volna őket az erkélyről végig nézni. Nővére unszolására mégis lement ő is s csakhamar elvegyültek az érkező hajó kikötését váró kíváncsiak türelmetlen seregében. Mozsárdurrogás, harsogó éljen és riadó zene hangjai között vonultak ki az érkezők és mindenki igyekezett közöttük ismerőst, barátot keresni, Itt is, ott is örömmel üdvözölték egymást egyes csoportok s Amália pompásan mulatott ezen a látványon. Egyszerre azonban ijedten rándult meg nővére karja az övében s mire ő ránézett, mint a dérverte kókadó virág hajlott az vállára s mig arca bibortüzbeu égett, elfehéredett ajkai érthetetlenül susogtak valamit. De csak egy pillanatig. Mire Amália keresni akarta nővére ijedelmének okát, az már újra mosolygott édesen, mintha nem történt volna semmi sem. Csak a szive dobogott lázasan, szilajul s csak a szép két szeme keresett félve valakit a távozó idegenek között, kit még sohasem látott s aki neki mégis oly ismerős, kinek a képe elmoshatatlan, ölökre. Egy darabig csak nézett, csak bámult az után a hullámzó sokaság után, mely magával vitte lelkében őrzött ideáljának hasonmását, de mikor nem látta már tisztán, kit keresett, csüggedten hajtotta le fejét s szomorúan szólt nővéréhez : — Menjünk haza édes ! Nekünk ugy sem jött senkink, akit várnunk kellene. S azzal megindultak hazafelé. De mikor eljutottak a vendéglő elé, hol a kirándulók sokasága nyüzsgött, tolongott, mintha valami vonzotta volna az idegenek közé, mintha valami szúró fájdalmat érezne ott a lázasan dobogó szive mélyén. Hiszen nem igaz az, hogy neki nem jött senkije. Megjött, elérkezett az, kiről tudja, érzi, hogy egész életét vezérelni fogja, kitől ugy fél és sóvárgó lelke mégis ugy óhajt. Még mindig kutatta, kereste az idegenek között akkor is, mikor azok már oszladozni kezdettek s csak mikor belátta, hogy hasztalan igyekszik újra meglátni, indult haza mély sóhajjal és szinte elhaló lélekkel. Ahogy beértek a virággal ékes kertbe, az erkélyről ismerős szó hangzott feléjük s vidáman integetett nekik édes atyjuk, a már deresedő, de még ifjú erőben le vő Komjáthy Dénes. Alig ölelte azonban keblére hervatag rózsához hasonlító kedvencét a szerető atya, éber tekintetével azonnal észrevette, hogy annak lelkében óriási változás ment keresztül. Azért, mig Amália pajzán jókedvvel csimpalykodott a nyakába, meleg szeretettel ölelte magához újra, meg újra Alexandráját s mikéuG régen is szokta, ke-