Balatonvidék, 1907 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-05-05 / 18. szám

XI. évfolyam. Keszthely, 1907. május 5. 18. szám. DÉK MEGJELENIK HETENKINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL t volt (líd. tanintézet épületében. Kézilatokat, pénzesutalványokat, hir­detési megbízásokat és reklamációkat a szerkesztőség címére kérünk. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetési árak; Egész évre . . ... IU kor. — f. Fél évre... . . 6 ,, — ,, Negyeil évre ..... 2 ,, 50 , Egyes szám éra 2o , Nyllttér petltsora alku szerint. Május elseje. (*) Vil ágfák adás, lombosodás, élet, örömnapja szokott lenni — más­kor. Most fagyoskodó bimbóban rej­tőzködik a virág, hidegen metsző szél sivit a lombtalan iák csupasz ágai között. Rideg erdő, mező, ne­hezen zsongul, kel az élet. Mintha hadat üzent volna a természet is nekünk, a bágyadt napsugarak alig törik át a SÜIÜ szürke felhőket. Es a természet e dissionans ri­degségébe alig veg}ül itt-ott a ne­künk annyira megszokott kedves madárének. A berkek és erdők e kedves dalosainak éneke nem vegyül az életnek, virágzásnak örvendő if­júság dalába. E helyett menydörgés­szerü ének reszketi meg ma világ­1 »' i ' szerte a levegőt. Nem a béke, nem a szabadság, nem a munka himnusza ez, hanem a forradalom romboló dala. Nem háromszinü trikolort, hanem a for­radalmi vörös zászlót lengeti a má­jusi szél ezernyi munkáskezekben. Tüzesek a szemei*, kipirosodot­tak az arcok, mint a piros nyak­kendő, vagy a forradalmi vörös zászló, de a szemek e lángját, az arcok e piiját nem a szabadság sze­retetének tüze, nem a hazáért égő lelkesedés lángja gyújtotta fel s va­rázsolta oda, hanem a gyűlölet szava, mely ökölbe szoritja a hajdan béké­sen munkáló kezeket — a társada­lom rendje s a polgári osztály ellen. Vörös zászlók s jelzőtáblák alatt ország világszerte menetet, felvonu­lást rendez a szervezett, munkásság, öklével fenyegeti meg a társadal­mat. Es e menet vonul — vonul to­vább — nem a templomba, nem is a szabad természet ölére, nem hogy örvendjen "a létnek, hálákat adjon az Ég Urának a vett jókért, hanem hogy alpárias módon boros üvegekbe és sörös kancsókba fojtsa keserűsé­gét a társadalom ellen. . r Azt a keseruseget, melyet nem a nyomor, az élet terhei, embertár­sainak rosszakarata, hanem: a szoci­álista apostolok önző izgatásai ül­tettek a munkásszivekbe. Vallás, haza fogalma s szeretete helyett a gyűlölet érzését ápolják ott minden ellen, nem gyümölcsöző munkára, mely épít, hanem sztrájkra s munka megtagadásra, mely rom­bol, szól a buzditó szó a vezérek ajkán, melynek romjain szeretnék látni a polgári társadalom pusztu­lását. Milliók követik szavukat. Vakon, fanatikusan. Es a polgári társada­lom tűrni kénytelen a vele járó ösz­szes bajokat. Kénytelen. Mert, hogy eddig jutottak jobb sorsra érdemes munkásaink, hibás abban a társada­lom is, mely magára hagyván a munkásságot, sorsával nem törődve, szabad zsákmányává engedte lenni — az izgatóknas. Vérző szivvel szemléljük a nagy­számú munkásság rnegtéyelyedését. De egy szavunk is van. Őszinte ba­ráti szó ez ! Gondolkodjanak kissé. Nem elérhetetlen után ragadják-e őket — legkevésb^é sem önzetlen vezéreik ? Jogos követeléseiket nem érvé­nyesithetik-e a nemzeti trikolor alatt, a törvényes polgári társadalomban, semmint a forradalmi vörös zászló alatt az anarkhia romjain? Egzisztenciájuk, jólétük s bol­dogulásuk nem e ahhoz a polgári társadalomhoz fűzik, mely nevelte és ápolta őket? BALATONVIljEK l'AHCAJA. A vitézség utján. Irta : Molnár Gyu'a (A nagybácsi, Bertalan táblai bitó, Íróasztalánál ül s valami nehéz studiumba van elmerülve, észre se veszi, hogy az ajt ó megnyílik s Bertalan Dezső dr., egy nyti­lánk, magas ifjú, tüzétönkéntesi egyenru­hában, erősen elcsigázott vonásokkal — de kifeszített mellel s ruganyos léptekkel a szobába lép. A történeti hűség kedvéért itt nyombán megjegyezzük, hogy Dezső ur 3 hónap óta tüzérönkéntes és a katonasor első heteilen napesiig jajveszékelt, liogy ő ezt ni nem állja s főbe lövi magát) Dezső (tréfásan szalutálva) : Alásan je­lentem. . . Bertalan (föl se tekint olvasmányá­ból) : Szervusz öcsém ... ülj le . . . gyújts rá . . . Dezső (kihívóan) : Nagybátyám ! Néz­zen rám. . . Bertalan (ránéz) : Megviselt a katona élet . . . Hja . . . Nem szokta a cigány a szántást, ugy-e doktor? Dezső (ingerülten): Kérem ne hasz­nálja ezt az utálatos cibil kifejezést. Nem vagyok én most doktor . . . Aztán, hogy megviselt ? . . . Tagadom . . . Igaz, hogy tegnap várőrségen voltam . .. Ilyenkor pe­dig az álmot uuy vesszük be, mint az or­vosságot . . . minden két órában egy evő­kanállal , . . de ez csak katonadolog ... föl se vesszük . . . Csak nem gondolja, hogy le akarom magam ott sajnáltatni . . . Nézzen végig rajtam. (Kihúzza magát és nyakát meresztgeti.) Bertalan (dörmögve) : Nem látok én rajtad semmit ! Dezső (elkeseredve): Semmit? Épen semmit ? Bertalan : U^yan mi a csodát bámul­hatnék rajtad ? Dezső (kitörve) : No hát ezt nem hit­tem volna magáról. Bertalan : Beszélj már ! Mit kell meg­csodálnom rajtad. Meg teszem én szívesen : Dezső (nyakát nyújtogatva) . Itt ... a nyakamon ... az Isten szerelméért, hogy nem veszi észre . . . Bertalan (kacag) : Vagy ugy ... Az a kis csillagocska . . . Dezső (önérzettel) : Az a két csillag. . . Bertalan : Én csak egyet látok ! . . Dezső : No igen . . . egy vau az egyi­ken, egy meg a másikon. . . az csak kettő. . Berlalan (evődve) : Az mégis csak egy • • • Dezső : Jól van, hát legyen egy . . . De tudja-e, hogy mit jelent az ? Bertalan : Ugyan ne ostobáskodjál már doktor létedre. Dezső : Mit? hogy ne ostobáskodjam ? Szeretném tudni, hogy mit akar ezz^l mon­dani ? ! . . . Még egyszer is kérdem, . . . van-e halvány sejtelme arról, hogy mi az a csillag ? Bertalan : Magas katonai méltóságod­mik külső jele ! Meg vagy velem elégedve ? Dezső (felfuvalkodottan) : Tizedes let­tem, érti ? Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe" eredeti csomagolást. W. H««Bann-LA Roch© A Cm. Basel (Sfíje).

Next

/
Thumbnails
Contents