Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

1906. december h0. 3 fa, hus, a piaci élelmiszerek stb., ami meg a munkabér felemelését hozta magával. A hivatalnokosztály feljajdult s szava meghallgatásra, illetve résztvevő szivekre talált a városatyáknál. Rövid időközökben javította a képviselőtestület a jegyzők fizetését, illetve lakbérét, majd rendkívüli segélyt szavazott meg a tanítóknak, fizetésük végleges rendezését a jövö évre halasztva el. Meg kell még emlékeznünk arról a kitüntetésről is, mely közéletünk egyik vezérférfiát érte. Bárány Gergely dr. főgimnáziumi c. főigazgatót, csornai praeposttá nevezte ki 0 felsége. Őszinte örömmel töltötte el e hír városunk közönségét s ez ölömnek hű kifejezője volt. HZ az ünneplés, melyben a szeretett főpapot városunk minden rendű és rangú lakossága részesítette. Uj méltósága elszólította körünkből, de szive és szeretete a mienk maradt ; viszont mi is mindenkor szeretettel övezzük, s fogadjuk, ha városunk falai közt időzik. (Folytatjuk ) Jegyzetek. In hoc signo vinces. Mikor HZ eszme hódító útjára indult, egy jelvényt választott, mellyel diadalmasan járta be a világot. Az fsziiie győzött, de az emberiség identicálta a symbolummal és ennek tulajdonította azt a varázserőt, mely erőt vett a népek millióinak szivén és a ledöniölt bálványok romjain felépítette az emberi haladás és a humanizmus oltárát. Milton is az Elvesztett paradicsom cimü költeményében a pokol előcsarnokába két jelképes alakot állított, melyekben az emberiség gondolatkörében uralkodó két eszmének a megtestesülését látla. Mint a testet az árnyék, ug3

7 követi az eszmét a jelvénj', a syinbolum. Innen van, hogy minden szorgalom, mely muradaudóbb hatást akart elérni az emberiség vagy annak nagyobb egészei a nemzetek életében, jel vény t valasztott, melylyel jelezte a célt, amit m'gvalcsitani akart. Mi is kitűztük a tulipánt, a tavasz legszebb, a magyar nemzet hagyományos virágát, a mikor megindult az a mozgalom, mely hitünk, meggyőződésünk szerint hivatva volt a magyar társadalmat, csomóba kötni, hogy megtörjük hazánkban az osztrák ipar kizárólagosságát. Ugy tekintettük a tulipánt, mint a magyar ipar symboluinát. Az odúikból előjövő sötét alakok meg mosolyogták a mi lelkesedésünket, amelylyel a tulipánt goniblyukainkba tűztük és gúnyosan emlegették azt a bizonyos magyar »szalmatttz«-et. Birkóztunk a tulipánért, az üzleteket megostromoltuk és türelmetlenül követeltük a honi árut. Pusztult a bécsi rongy és a »jó * szomszédaink csak ngy szepegtek a nagy ijedséglöl. Gomba módra szaporodtak a védöegyesületek ós hatalmas erővel karolta fel a társadalom a magyar ipart. Még a >sötét alakok « is meghúzódtak, a mosoly eltűnt ajkukról és csalódottan félre álltak. De itne mi történt? A 113 ár perzselő heve elhervasztott, sok-sok tulipánt. Pedig ily rövid alatt még az igazi tulipán sem hervad ám el. Vagy talán a tulipán jelvény afféle divatdarab volt, a melyet pár hónap alatt sutba dob a változatosságot, kedvelő társadalom ? Velőnkig hatol, amint a »sötét alakok* kárörvendve mondogatják: in hoc signo vinces ! Bizcny szomorú jelenség, hogy oly hamar vis za sompolyogtunk a bécsi piacra Szeretnők azt mondani, hogy a statisztika hazudik, mikor kimutatja, hogy a tulipán jelvény korszakában milliókkal több volt a behozatalunk osztrák iparcikkekben, mint, annak előtte volt. De— sajnos — a tények világosan beszélnek. Mégis félre a kishitüséggel ! Kétségbe esni nii cs okunk. Minden kezdet nehéz. Kizökkenni a régi kerékvágásból, szakítani az előítéletekkel s megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy az áru akkor is jó leliet, ha nem Ítészül Bécsben, nálunk nehéz dolog. A tanulság ebből csak az, hogy a mi nehézkes társadalmunknak radikális szerre vau szüksége, mely kigyógyítja az osztrák iparpártolás nyavalájából. Ha nem segít, a tulipán, majd segít, a külön vámterület, de a magyar ipart mégis lábra állítjuk. A városi embernek egyik mizéria a másik uián szakad a nyakába. Nem elég a mindenben njdlvánuló dnigaság, mely a csak kevésbbé dns lavadaltnazásu családoknak is immár a létfeltételét fenyegeti, hanem hozzájárul ehhez nap-nap után vesze delmesebb mérvben a cselédmizéra is. Kötetet lehetne irni a cselédkérdés ről, mely a 111a megoldást váró társadalmi nagy kérdéseknek egyik legnagyobbja. Társadalmi, politikai s etikai szempontokból egyaránt fontos a kérdés, mert belevág a családi élet gazdasági és erkölcsi érdekkörébe, érinti a család ós a cseléd között való erkölcsi és an3'8gi, benső ós jogi viszonjt s igy végső következményében kapcsolatos a nagy társadalom érdekeivel. Mi e sorokban csak nagy általánosságban e'emezzük e kérdést s reámutatunk a cselódkérdés megoldására felsoiolt. módozaiok egyikére, de amely a legtöbb eredménnyel kecsegtet 1 a hatósági iug3'enes cseléd elhelyezésre. A magán cselédközvetités a nagyközönségnek és a családnak egyaránt költséges s ahol több ilyen cselódközvetitö közvetít, ez a költség va'ósá gos uzsorává tájul. A cselédtartó legtöbbször a cselédetközvetitő jóindulatától függ; keresni kell ezt a jóindulatot, inert ellenkező esetben hónapokig is cseléd nélkül lehet. Ha pedig véletlenül a cseléd .zerző igénybevétele nélkül fogad cselédet, őt valósággal bojkottálja a cselédszerző, a cselédet pedig, aki közvetítés nélkül mert szegődni, csak töíödelmes fogadkozás után fogadja újból istápoló kegyeibe. A cselédszerző nyilvántartja a »jobb« s rosszabb helyeket, már amint. t. i. a cseléd, a cselédiartó csaladokat az ő ítélkezésével minősíti, S megtörténik az a furcsaság, hogy a »rosszahb« helyre akár minden fel hónapban kerül uj cseléd, hogy a hely szerződi] a gazda és cseléd részéről kijárjon, a »jobb« helyekre pedig, ahol a cseléd állandósabb, csak akkor jut, ha a kínálat nagyobb a keresletnél. Nem egyszer a cselédnek esze ágában sincs a felmondás, de a cselédszerző hatalma disponál vele s ajánlja neki ezt vagy azt a jobb fizetésű helyet s igy maga is közreműködik a mennél sütübb helyváltozásra. Valahányszor a sajtóban a cselédkérdést szóvá teszik, mindannyiszor még súlyosabb visszaéléseket lehet olvasni a cselédelhelyezők rovására. Mindezt megszüntetné vagy legalább mérsékelné a h> tósági cselédközvetitós. Kaposvárott ép a napokban foglalkoztak e kérdéssel, a rendőrkapitány javaslata alapján, aki egy tervezetet nyújtott be a városi tanácshoz, melyben a cselédelhelyezóst a rendőrség ügyosztályába helyezni javasolta. Az ügy iránt való érdeklődéssel s a jó példán felbuzdulva írjuk e torokat. Meg vagyunk győződve, hogy a halósági ingyenes cselédolhelyezés anyagi ós erkölcsi haszna, uem hagyja a kérdést félredobatni a hatóságunk rokon- .euvét közönségünk jóindu ata is támogatja. | Uj korszak a méhészet! fceréq. Hajdan, amikor még hazánk határait rengeteg sok erdő és mocsár borította, amikor még volt sok rét, legelő, a mikcr még a szántóföldeket minden harmadik évben ugarnak hagyták : a méhek itt, hazánk földjén buján tenyésztek és rendkívüli sikereket adtak. Volt, méz, viasz, bőven. Az 1787-ik évben csak a viasz hozott a Bánságnak 4 millió korona hasznot,. 1790 ben hazánkból Fiúmén át 393 ezer korona értékű méh termék vitetett ki a külföldre. 1800-ban Erdélynek a méhészet egy és fél millió korona hasznot hozott. Holott 1900-ik évben Kovács Autal országos méhészeti felügyelő szerint hazánkból összesen : 1 millió 663 ezer korona ér'ókü méhterniók vitetett ki. Ez bizouy nagyon kevés ahoz képest, a mi azelőtt, volt. Kevés különösen akkor, a mikor az állam oly nagy támogatásban részesíti a méhészetet. De hát megváltoztak a viszonyok. Niucs többé a méheknek az a dus legelőjük, a mi rég mult időkben volt. Hazánk talán már nem is nevezhető tejjelméí'zel folyó Kánaánnak. De igenis: csakhogy megváltoztak a viszonyok, a szarvasmarha legelőjével megfogyt.ak a méhek virágos rétjei, erdei is, a mi tenyésztési rendszerünknek is ahhoz képest kell átala1; ulnia. Tudom ón azt, hogy a legtöbben méhósztársaim közül szinte megütközéssel fogadják ezen kijelentésemet s azt vetik ellene, hiszen a Dzíerzon rendszer egy egészen uj ós alapos rendszer. Igen, Dzierzon feltárta előttünk a méhek világát. Teljesen tisztában vagyunk a méhek természettani rendszerével. Oan érjük az eg3esméh egyedek lesti szervezetét, feladatat, működését. Osrnerjük az egész méhállamot. Osmerünk, tudtuik mindent, ami az elmélet terén szükséges ; talán többet is. De a gyakorlat terén alig haladtunk egy lépéssel is előbbre. Pedig manipulálunk sokat; szinte megbénítjuk méheinket és magunkat is; de a siker, az eredmény' bizony édes kevés. Vannak ugyan kivételek is, hol sok, felette sok munkával szép eredményeket tudnak felmutatni Ez azonban még sincs arányban a ráfordított so * munkával. Hát még ha tekintetbe vesszük, hogy 23. sőt több éve mult, hogy a népet tanítjuk, a népet, akarjuk megnyerni a méhészet okszerű gyakorlásának. És a nép a nagy általánosságban még most is ott van, ahol ezelőtt 25— 30 esztendővel volt ; vagy nem méhészkedik, vag3

r ha igen, méhészkedik az ö régi paraszt, kassaival. Nem bizonyítgatom ; tessék csuk azokat a statisztikai adatokat elővenni, a melyeket a méhészeti vándor tanítók évről-évre összegyüjtögetnek ; a számok bizonyitanak, 20 millió közül alig van néhány ezer méhész. Pedig hát csak egy kis szélesebb körű mozgalom, egy kis irányváltoztatás szükséges é? az a siker megötszörösöduék. A siker oda terelné a népet a helyes irányba, ellesné a módját annak, hogy mi úton-módon lenet, a méhészetből érdemes hasznot húzni. Stefenson angolnemzetgazdaaztmondá, hog3

7 »az lenne az emberiségnek a legnagyobb jótevője, a ki megtanítaná, hogy kell két, kalász búzát, termelni ott, a hol most, egy terem.« Ez pedig elvitázhatatlan igazság. E11 most hozzáteszem, hogy »az lesz a méhészeknek a nag3

T jótevője, a ki megtanítja őket arra, hogy miként kell egyegy inéhtörzs után kétannyi mézet, produkálni, mint a mennyit most, produkálnak.* En pedig azt akarom, azt tűztem ki feladatomul, hog3' megtanitsam méhésztársaimat, arra, miként kell, miként lehet, a helyi viszonyokhoz, a virányhoz képest, két annyd mézet gyűjteni, mint a mennyit most gyűjtenek akár a paraszt, akár Dzierzon rendszer mellett a méhek. Nézzük azért, ezeket a dolgokot közelebbről is. Én az 1868 ik évben az Alföldön három paraszt kas méhet szereztem, azok rajzás által még azon őszre felszaporodtak 45-re; egy-egy kas adott tehát 14 rajt. De nem csak nálam volt ez igy, hanem vidékünkön, Mezőtúr határában általánosan. Sőt némelyeknek 17—23 rajuk is lett egy-egy törzs után. De viszont, az 1874-iki évben 106 kiteleltetett törzsemből, dacára, hogy