Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-07-15 / 28. szám

X. évfolyam. Keszthely, 1906. juüus 15. 28. szám. Pol I li lv£ti lie tilapo MEGJ E LENIK H E T E NKINT EGYSZER: V A S Á R N A P. SIKhKESZTÖSf. 0 p: S tt] ADÓHIVATAL i volt C8ad. tanintézet épületében. Kéziratokat, pénzesutalványokat, hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a szerkesztőség oiméie kérünk. Kéziratokat nem ü'lunk vissza. Előfizetési árak: Egész évre . . ... 10 kor. — f.. Fél évre... . . 5 ,, — „ Negyed évre 2 ,, 50 , Egyes szám ára 2ü , Nyllttér petltsora alku szerint. A sajtóról. (*) Baj van! Veszedelemben a haza ! Oda a sajtószabadság ! A reakció rátette kezét ! Hangzott a vészkiáltás a magyar parlamentben néhány zsurnaliszta-képvíselő ajkáról. Ugyan mi is történt ? Lefoglalták a Világszabadság cimü szociá'jsta újságot, mert aratási sztrájkra izgatott. Ezért interpellálta egy zsurnaliszta-kép viselő Polónyi igazságügvminisztert. Ezért viharzott még 10 más zsurnaliszta a parlamentben s támadták veszettül Polónyit. Nem maradt adós a miniszter. A magyar képviselők sem azonosították magukat az újságírók indokolatlan kirohanásaival. Mert, bár mindnyájunk közkincse a sajtószabadság, mégsem tüilietö, hogy egyes önző egyének, vagy csoportok azzal galádul viszszaélve a köz javát minden korlátozás és büntetés nélkül veszélyeztessék. Nem. még akkor sem, ha a reakcionárizmus vádját kovácsolják is ellenünk. A tisztelt újságíró képviselő uraknak ha kedvesebb a szociálista terrorizálok féktelen szabadossága, mint egy egész nemzet anyagi ekszisztenciájának alapját képező aratás zavartalan lefolyása — ám legyen nekik. De a nemzet egyetemessége nem igy gondolkodik, hanem azt tartja, hogy az ember nemcsak ujságbetüvel, hanem kenyérrel is él. Már pedig a világbolondító szociálista izgatók ezt akarják kiütni ez idén a nemzet kezéből. Csak elismerést és dicséretet érdemel tehát az igazságügyminiszter, mikor erélyes fellépésével a fenyegető sztrájkveszedelemnek elejét vette. A tisztelt ujságiróképviselök pedig jegyezzék meg maguknak, hogy ez ügj'ben tanúsított parlamenti szereplésük nem múlik el nyomtalanul, ja. képviselő urak választópolgárai annak idején bizonyára meg fogják kérdezni, lelkesednek-e az urak még a gazdák veszedelmei. az.a4a.tósztiájkokért s pártfogásukba veszik-e a jövőre is a szociálista izgatókat ? De mindettől eltekintve egyébb szempontok is sürgetőleg követelik s egyenesen indokolttá teszik a sajtó reformját! Fiumei eset. A személyi és családi ügyek önző számitásbóli nyilvános pertarktálása s sok más. Sajnos, üzérkedés tárgya lett a legszentebb nemzeti közkincs, egyes kapzsi és önző egyéneknél. Ettől a kinövésektől és az ilyen parazitáktól kell megszabaditani a sajtót. A nemzet igaz érdeke, az egyén becsülete, a családi élet tisztessége, a társadalmi rend alapját képező tekintély elve, a nemzet békéje igen is megkövetelik, hogy a sajtó üdvös és szükséges reformja bekövetkezzék. Egyes fantazta túlzók kedvéért nem szenvedhet állandóan a köz ügye. A világszabadság védői pedig tudják meg, hogy a magyar szabadságot és alkotmányosságot nem némely demokrata-zsurnaliszta, sem Kristóffi szociálistálnak világszabadsága, hanem a nemzet gerincét képező birtokososztály védelmezte meg, jó részt azzal a szegény jóravaló munkás magyar néppel együtt, melyet a lelketlen izgatók kenj-erüktől akartak megfosztani aratási sztrájkjukkal. Hogy ez be nem következett az nem az ő érdemük, hanem a magyar nép józansága és a kormány igazságos és éber eljárásáé. Miért is a parlamenti többséggel megnyugvással vettük az igazságügyminiszter válaszát, mint olyat, mely olcsó demokrata babérokért nem engedi a nemzet javait holmi A BALATON VIUÉK T A HC A JA. i Berlintől Zürichig. Irta Schaffer Gyula. V. (Vége.) Egyik délután az ércöntő műhelybe meniünk ki, uiely annál érdekesebbnek ígérkezett, mert az ott készített szobrok modelljeiből álló muzeum van vele összeköttetésben. Hosszú folyosó két oldalán van a műhely, mely hangos volt a szerszámok zajától. Fel-alá sétálgattunk, várva mig észrevesz bennünket, valaki ; azok ottbenn Sokkal jobban el voltak foglalva, semhogy rólunk tudomást szerezni idejük lett volna. Észreveszünk egy figyelmeztető táblát, mely utasit bennünket, hogy csak menjünk végig a folyosón, ott a muzeum s a kalauz. Engedelmeskedünk s a folyosón s egy kis udvaron végigmenve megtaláljuk a muzeumot, a kalauzt azonban nem birjuk fölfedezni. Az ajtó nyitva volt s egy darabig onnan nézegelődtünk, majd megunva a várást, beljebb kerültünk s azon hitben, hogy a vezető a belső termek egyikében lesz, mind beljebb s beljebb vonultunk, egészen belemelegedve a szemlélődésbe. Amerikában ahány szobor van, azt hiszem mind itt öntötték, a modellek nagy száma után Ítélve. A szobrok talapzatát valóságos névjegyerdő borította, az ott járt amerikaiak nagy számáról téve tanúságot. Megtaláltuk a weimári Witland, Herder, Goethe-Schiller szobrok modelljeit s egyik utolsó teremben József nádor és a debreceni Csokonai szobor modelljeit ; névjegyekben itt sem volt hiány, sőt kutatva közöttük, mindketten ismerősökre is akadtunk. Itt sokáig elkeresgéltünk, észre sem véve az idő múlását, aztán %isszafelé vettük utunkat, a szebb modelleknek még néhány percet szentelve. A szemlélődésbe egészen belemélyedtünk s igy nem csoda, hogy eszünkbe se jutott, hogy végig jártuk a termeket s a kalauzhoz nem volt. szerencsénk. Ha eszünkbe jut, se igen gondoltunk volna felkutatására, mert jól esett, hogy egyedül zavartalanul nézhettünk mindent. Egy jól eltöltött délután tudatával vígan indultunk hazafelé, azaz bocsánat ! — csak akartunk indulni. Az ajtót valaki, mialatt mi ottbenn a külvilágról egészen elfeledkezve szemlélődtünk, ránk zárta és ez a valaki az éber kalauz vala. először kikacagtuk magunkat o ö a komikus helyzet fölött, aztán elgondolva egy itt töltendő éjszaka nem épen kecsegtető voltát, munkához láttunk. Az ajtóval próbáltunk először szerencsét; a reteszeket eltolva, egyesült erővel húztuk befelé, de a zár tulhosszu lóvén, nem boldogultunk. Erre kézzel-lábbal nekiestünk az ajtónak ; döngettük irgalmatlanul, hiába ! A kalapácsütések zugásához képest erőtlen puffogatások voltak az ütlegek, melyeknek még az a hátrányuk is megvolt, hogy nem annak fájt, aki kapta, hanem annak, aki adta. E fájdalmas visszahatás érzete s az eredménytelenség bosznsakká tettek bennünket ; de hamar beláttuk, hogy az mit sem használ. Ezek után már mint egyedüli r kivezető ut, az ablak maradt hátra. Am. tessék elképzelni egy épületet, melyben 5—10 méteres szobrok vannak s melynek ablakai közvetlen az eresz alatt vannak ! Még ha sikerült volna is Waschington lovának hátára a ló két méteres lábának közvetítésével felmászni s onnan az egyik ablakigéiő hosszú lófarkon végig kepesztetni, ha eddig épkézláb eljutottunk volna is, ami nem valószínű, hogyan tudtunk volna lejutni a meredek falon ? ! Még egy tapasztalt öreg kandúrnak is kemény dió volna az efféle. Miután ezt nagy szomorúan megállapítottuk, újult erővel estünk neki az ajtónak s döngettük csak ugy rengett ; azt hittük menten beszakad. Mármár feladtunk minden reményt s kezdtünk megbarátkozni a gondolattal, hogy egy éjszakát Waschington s egyéb nagyságok társaságában fogunk eltölteni s csupán a vacsora volt előttünk egy hatalmas kérdőjel, — mikor végre fordult a zár — és mi szabadok voltunk ! A jó öreg direktor