Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-10-28 / 43. szám

1906. november 11. BALATONVIDÉK 7. zados sírodból kikelve — porráváltani de 9zent neved örökké üde varázsával térsz •vissza közénk hogy itt, maradj az idők vé­geztéié. Nem kell többé messze idegenbe zarándokolnunk, ha nehéz órákon hazafias fájdalmunkat akarjuk elpanaszolni, vagy örömkönnyeket akarunk sirni eszméid diada­lán. Itt, vagy közöttünk ! Es megszentelt po­raid a néma sirfenékről is bátorítanak, buz­dítanak, felemelnek, biztatnak, vigasztalnak. Drága minékünk ez a magyar föld. Ezeréves multunk millió szála füz minden rögéhez. De most, hogy a te poraid is ösz­•szevegyülnek vele, még sokkalta drágább lesz e haza minden göröngye a mi szi­vünknek. Áldott legyen az óra, amelyen haza­jöttél ; ezerszer áldott a föld, amelyben pi­henni fogsz és míllió»zor áldott, a nép, a melyből való vagy. Fogadjuk, hogy mél­tóak leszünk dicső emlékedhez és törekvé­sünk leszen megközelíteni életed gyönyörű ideálját : a rég sóvárgott édes, mámorító, ragyogó szabadságot ! * Amikor kezdődik az ősz második fele, a falomb fakultan lóg a nedves ágakon és csak emitt amott csillog fel aránypir pom­pában, mint az elhamvadó fáklya, amikor mint apró gyöngyöcskék dér száll a füre és a nap bágyadt fénynyel fénylik a hal­ványkék égboltozaton : akkor ünnepli az egyház minden szentek napját Emléknapja ez a halottaknak, az élők fohászkodása a halál utáui nyugalomért. Seregestül zarándokolnak az emberek ahhoz a helyhez, hol a halottak pihennek, jbgő viaszgyertyákat áldoznak nekik és koszo­rúkat tesznek sírjaikra. Minden temető a gyász és az emlékezés színhelye. De a nagy, az általános gyászban nem nyilvánul az irtózat, mert ez a gyász reményteljes. Nem mint csontváz lebeg fölötte a halál, hanem mint jóságos angyal, átszellemült arcában a teljesülés komoly vonásaival és hervadhatatlan virágokkal hófehér kezében. Nem minden szem látja ugyan igy, mert ehhez a látás gyakorlottsága kell és a lé­lekből kell hatolnia a világossághoz. Bármi vallásfelekezetnek is legyen hive az ember, remél', hogy halála után j más világon uj életre fog kelni. Az erről való eszmék és képzeletek a népek művelt lem táborában, oh mi szépen fújja. ..Majd visszajön egyszer, majd visszatér oda a kis vityillóba. Addig üres lesz a nelye, ugy fogadtam. De még férfiláb sem lépi át, a küszöböt. Majd visszatér Jancsi, meg­ígérte. Messzire megfújja már a trombi­táját : tra-la-la . . . jövök már ... és éu elébe szaladok hegyen-völgyön, tüskön­bokron át a szivemmel, a tiszta igaz sze­relmemmel . . . (ez volt a gerlicebugás.) De Gecző úrfi mindezt nem értette. A bajtársai is hiába intették : -— Nem anyától lett az rózsafán ter­mett az, vadrózsafán . . . Hagyj békét, annak, Gecző, vad leány az. — Ha vad, majd f megszelídítem ! — hetvenkedett Gecző ós most már csak azért sem engedett. Egy szép holdvilágos estelen aztán vakmerő elhatározással Panna után osont, amikor az szokása szerint neki vágott a rengetegnek. Másnap reggel melegen kelt a nap a kurucoknak Nagy labanc-csapat bukkant elő a Somlyó háta mögül s egyenest a kuructábor felé vette útját. Bottyán apó riadót fúvatott s ciataröndbe áditá sere­gét- Mindenki helyén volt, csak Oláh Ge­czőt, a kis viczehadnagyot keresték, szó­longatták hiába. P«nna után is háromszor kiáltott be a rengetegbe a tárogató, holott máskor az első liivásra ott termett. A harmadik hí­vásra, az utolsó pillanatban megjelent a vad leány. Kuszált hajjal, dult ábrázat al, halotthalvány arccal jött, s a ruhája csű­rön vér volt. De már akkor fölharsant a >rajta kuruc !« és nem volt idő kérdez­getni, hogy kinek a vére az ott . . . ségéhez és hagyományaihoz alkalmazkod­nak. Még a hitetlenség sem tart a vég­pusztulástól, hanem az anyag örökkévaló­ságáról és annak feltámadásáról beszél. Igy alakul az élet és a halál a lélek és a test örökké tartó, szüntelen körforgásává, a semmis lényegnélküliségtől az anyagi fej­lődésig. Ebben a körforgásban vagyunk minden örömünkkel és szenvedésünkkel minden erényünkkel és bününkkel Es a földkerekség összes vallásai az örök béké­ről és az örök kínlódásról beszélnek. Amit erről prédikálnak, azt tán egy közös rend­szernek nevezhetjük, melynek számtalan változata van. A kereszténység, mely a megváltás­ból és a kegyességből indul ki, finomította ezt a tant és oly nagy arányban szentesí­tette, hogy minden más tan fénye mellett, árnyékként elhomályosul. A kereszt diadala és a Megváltó glóriája elhatolt a földke­rekség minden részébe. «Pokol, hol a tö­vised, halál, hol a győzelmed ?> Le lettek igázva a Megváltó által, aki elvállalta a világ bűneit. Kelljen-e tehát még félnünk a haiá tói ? Még az is, ki a betűn csüng és a gyehenna kínjait az itás szavai sze­rint képzeli, nyugodtan feküdhet, le halandó testének örök álmára, mert a halál, mely elé valamennyien haladunk, hatalmas köz­vetítő nemcsak a között, akit átölel, és a között, aki túléli, hanem a meghalt és ama megfoghatatlan ki Ilii készhetetlen lény kö­zött, kit Istennek nevezünk. Miket tekint 0 erényeknek és miket bűnöknek ? Az emberek osztályozzák eze­ket, törvények és erkölcsiség sorra megne­vezik, de magasabb biró inás értél et köl­csönöz nekik, összekeveri a sorsokat, ugy, hogy halandó szemünkkel már nem va­gyunk képesek felismerni, mi a válogatott és mi a kiselejtezett. Azért régi tan bölcsesége szerint csak jót mondjunk a halottakról. Senki se tud­hatja, hogy erénye Isten előtt nem-e olyan, mint az elszáiadt fü és bűne nem csillám­lik-e mint a drágakő a Megváltó tövisko­ronájában Morál és erkölcsiség tág fogal­mak, melyek évszázadonként változnak, s sokszor fordul e'ő, hogy később erénynek tartják azt, ami előbb bűn volt. Csak a kiegyenlítés marad mindig egj'forma és ezt a kiegyenlítést Istennek és örökkévalóság­nak nevez k ! Engesztelőleg lebegnek a megváltás krisztusi arculatával a minden­ség napjai, csillagai fölött ; védő köpenye­gükbo burkolják temetőinket is és előké­szítik mindenszentek ünnepét. Rohanjunk bár elbizakodottan az é'e­ten át, ragadjuk bár magunkhoz az élet örömeit, baktassunk a gondok és végtelen szenvedések tövises ösvényein, mégis a sok alakú élet ezerfelé kígyózó utjain jussunk­hoz jutunk és ez a juss a halál, minden­szentek napja, jussunk ünnepélye. HÍ REK . — Mindenszentek — halottak napja Csütörtökön, nov. elsején üli a kalh. Egy­ház mindenszentek ünnepét. E nap estéjén kigyúlnak a temeiök gyertyái, meguépesül a halottak csendes otthona. Halottak em­lékét ünnepli a kegyelet. A templomokban is e napon az elhunytak üdvének áldoz­nak. Ez idén különösen lesz alkalom a kegyeletes közönségnek elhunytjai iiánt való szereletét, és kegyeletét a legmegfele­lőbben nyilvánítani. Ha hallgatva szive nemes sugallatára s a József Kir. Herceg nevét viselő szanatórium egyesület szivet­lelket megindító felhivá.-ára, az irgalmas­ság cselekedetét fokozottabb mértékben gyakorolja mint egyébkor. Ha a sok virág közül egy szálat, a sok gyertyafény közül eg)' e1 , — R tüdővósz áldozatainak meg­mentésére áldoz. I tenuek tetsző s elhunyi­jaiknak üdvös a tiidővész félholtjainak hasznos cselekedete', gyakorolnak. Mert, a koszorúk virága majd elhervad, a gyertyák fénye kialszik, de a tüdővész áldozatainak hozott könyöradoináiiy, mint a cselekvő szeretet em'óke itt is, ott, fönn is meg­marad. Legyen hát ez az idei halottak ün­nepén kisebb a hiúság, kevesebb a pompa s annál nagyobb az irgalmasság cseleke­dete. Ez a virágszál nem fog elhervadni, a szeretet gyújtotta méoses nem fog ki­aludni. Mert jutalomra érdemes cselekede­tek az irgalmasság cselekedetei. — Hornig Károly br. megyés püspök ur ő méltósága e napokban bocsájtotca ki 13. püspöki körlevelét és ebben II. Rá­kóczi Ferenc hamvainak hazaszállítása al­kalkalmából egyházmegyénk papságához a következő sorokat, intézte : Folyó hó 29-ón II. Rákóczi Ferenonek hamvai a kassai székesegyházban ünnepélyesen az e célból készült mauzóleumban helyeztetnek el, mely alkalomból, az országszerte tett hasonló intézkedések értelmében, amint követke­zik. 1. A veszprémi székesegyházban © napon ünnepélyes szentmise »deRequiem» mondatik, melyre a helyi hatóságok tes­tületek stb. megliivaudók. 2. Az egyház­megye többi, világi s szerzetes templomai­ban, a lelkész uiak által a he'yi viszo­nyoknak megfelelő órában szintén ily ünnepélyes gyászmise tartatik, miről a hi­vők előzetesen értesíttetvén, a szükséges meghívások megteendők. 3. Mindenütt, a szentmise kezdete előtt a templomnak ha­rangjai egy-egy félóráig szóljanak. 4. A. népiskolára és egyébb tanintézetekre vo­natkozólag egyúttal közlöm miheztartás végett, a Nagyinólióságu vallás- és közok­tatásügyi m. kir. miniszter f. hó 16-án 3846. eln. sz. a. kelt rendeletét. — Egyházmegyei hirek. A megürese­dett, nágocsi plébánia-javadalmat, a kegy­úr szabályszerű bemutató levele alapján Hajós Endre kaposvári hitoktató nyerte el. — A veszprémi megyéspüspök Sinkovits Nándor nágocsi lelkészhelye! test a nágocsi plébánia vezetésétől fölmentei te és Kapos­várra hitoktatónak nevezte ki. — A Kis* György halálával jogilag és tényleg meg­üresedett sámsoni plébánia lelki és anyagi ügyeinek vezetésével a veszprémi megyés­püspök Cséby János, marcalii segédlelkészt bízta meg. — A keszthelyi irgalmas szivekhez. Csak egy virágszálat, címen egy lelkes szép cikket közöltünk mult számunkban a Jó­zsef főherceg szanatórium érdekében, a rettentően pusztító tüdővész elleni küzde­lemnek az érdekében. Azt kéri az ember­baráti intézmény, hogy csalt egy virág­szá'at. adjunk, csak egy virágszáluak az ériékét adjuk tüdöbeiegek g} ógyitasára, hogy rendre az országban több menedéket, és gyógyitóházat állíthassunk fel. Igazán jól eső örömmel értesülünk, hogy Takácl* Imrénó főszolgabírónk áldott lelkű nejének buzgólkodása folytán november hó 1-én Halottak napjáu mindkét kath. sírkertben alább megnevezett jólelkű úrhölgyek dél­utáni 1—7 órai időközben perselyeket állí­tanak ki s hálás köszönettel fogadják az egy virágszálat, alamizsna alakjában. Ha minden siiról csak egy mécset vonnak el a hívek, ha öt virágszál heiyett, csak né­gyet, 3 koszorú helyett csak kettőt, adnak a sirra, kedves halottuk jó szivén veszi, ha az egy koszorú, avagy méoses árával az élő betegeket, gyógyítjuk. Itt közöljük a buzgólkodó úrhölgyek neveit! A Szent­Miklósban : 1—2 óráig Siiederné ós Ajkay Flóra, 2—3-ig Ulósnó és Nagy Margit, 3—4 ig Nagyné (városbiróné) es Regens­pergerné, 4—5 ig Vidosfalvynó és Csébiné, 5_6 ig Beudekovitsné és Kossá Mariska, 6—7-ig Barissnó és Czakó Ella. Szent,­Mihályban : 1—2 Berger Lajosnó és Ta­liách Ilonka, 2—3 Eckhardtnó ós St.eg­müller N., 3—4 Cziklin Zsigmondné és Eckhardt Vilma, 4—5 Slegmüller Ferenené és leánya, 5—6 Meislernó és Kölgyessy Gyuláné, 6—7 Sujánszkyné ós Sujánszky J oláti. — Zarandoklás a temetőbe. A halot­tak napján nemcsak az egyesek, de a tes­tületek is leróiják a kegyelet háláját nagy­jaik, jótevőik iránt. Az ipartestület külön iratban hivja fel tagjait, hogy elseje dél­utánján testületileg jelenjenek meg a te­metőben. Testületileg vonulnak ki még az

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents