Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 26-52. szám)

1906-10-21 / 42. szám

2 BALATONVIDÉK 1906. október 21 a fővárosba. Ebben az arányban terjed a többi sarki községekben is a kivándorlás ! Kéthely, Balatonkeresztur, Balatonujlak, Hollád, Főnyed s több más községekből 10— 15-ös csoportokban vándorolnak el a fiatal munkás-emberek. Es ez a mozgalom az ösz és tél folyamán csak növekedni fog. Sőt már az urodalmi cselédségre is átragadott. FIun}

rady József gróf sári pusztájáról már szintén több urodalmi cseléd távozott el. Éppen nem kicsinylendő hát a baj. Csak azon nem győzünk eléggé csodálkozni, hogy a hatóságok és érdekelt birtokosok bámulatos tétlenséggel szemlélik a fenyegető veszedelmet. Még csak értekezletre vagy tanácskozásra sem g3

fülnek össze hogy a teendőket e mozgalommal szemben megbeszélnék s saját körükben orvoslásról gondoskodni törekednének. Aki pedig e kérdésben valamit kezd, agyonhallgatják s támogatására éppen nem sietnek. Ismételten ismételjük. A kivándorlás tömeges. Ez már nem szórványos jelenség többé, hanem akut baj, melynek az agyonhallgatás mit sem használ. A magyar föld szeretete, a magyar nép iránt való őszinte jóakaratunk sugallatából kérjük nagyközép és kisbirtokosainkat s a hatóságokat, cselekedjenek mig nem késő. Gyűljenek össze tanácskozásra. Beszéljék meg a teendőket. Az orvosszereket. És ha a baj orvoslása áldozatokat is kivánna, hozzák meg azokatis ! Juttassák a föld népét a földhöz, ha mindjárt bérlet vagy csak albérletben is ! Készítsenek elő okos, helyes, a nép és a földbirtokosok érdikeit egyaránt megvédő parcellázási tervet. És a baj orvosolva lesz. A föld a népét itthon köti s verejtékes munkája közben áldani fogja urait, kik őket itthon földhöz, munkához és megélhetéshez juttatták. Zalavármegge rendkívüli közggölése. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága Zalaegerszegen, október hó 15-ón tartotta rendkívüli közgyűlését, melyen a bizottsági tagok nagy számban vetlek részt. A közgyűlés egyedüli tárgya volt a m. kir. mini>zterelnök 4778. sz. leirata, mellyel II. Rákóczi Ferenc ós bujdosó társai tetemeinek Budapestre és onnan Kassára, illetve Késmárkra szállítása és eltemetése alkalmából rendezendő gyász-szertartásra a < ármegye közönségét meghívja; ezzel kapcsolatosan felolvastatott Kassa szab. kir. város polgármesterének átirata, mellyel a vármegye közönségét a kassai ünnepélyen való részvételre kórt fel. A felolvasott miniszteri leirat örömmel tölti el Zala vármegye közönségét, mert megvalósulni látja az egész magyar nemzet azon kívánalmát, hogy II. Rákóczi Ferenc és bujdo.ó társainak, történelmünk ezen dicső alakjainak földi maradványai magyar földben fognak örök nyugalomra találni. A legnagyobb lelkesedéssel ragadja meg tehát Zalavármegye közönsége is az alkalmat, hogy részt vegyen azou ünnepélyben, mellyel az évszázadok óta idegenben eltemetett drága hamvak az édes haza megszenlelt. földjében fognak elhelyeztetni ós ennélfogva a közgyűlés egyhangúlag elhatározza : 1 ször, hogy törvényhatóságát a folyó évi október hó 28-án Budapesten rendezendő ünuepólyeu lovas bandériummal ós küldöttséggel, az október hó 29 ón Kassán rendezendő ünnepélyen pedig csupán küldöttséggel képviselteti magát, mert az idő uem elegendő már ura nézve, hogy egy népies bandérium szerveztessék. A lovas bandériumot, Hertelendy Ferenc, Oltay Gruidó, Eit.ner Zsigmond, Talányi Ferenc dr., Hajós Kálmán és ifjú Szily Kálmán biz. tagokból megalakítja s annak a vármegye zászlóját kiadja, a lovas banderisták csatlósait a szükséges ruházattal é-i felszereléssel ellátja és Oltay Guidó biz. tagot felkéri, hogy a vármegyei bandériumot szervezni szíveskedjék. A budapesti küldöttségbe főispán ő Méltóságát, Arvay L;»jos alispánt, Batthyány Ernő gróf, Batthyány J )zsef gróf, Barcza László, Bosnyák Géza, Dervarics Akos, Hajós Mihály, Hertelendy Béla, Legáth Kálmán, Putheány Géza báró, — a kassai 29-iki temetési menetben való részvételre pedig főispán ő Méltóságát, Bosnyák Géza és Hertelendy Béla bizottsági tagokat felkéri. 2-szor, II ik Rákóczi Ferenc, Zrínyi Hona és Thököly Imre koporsójára diszes koszorút helyez, a kassai országos rendező bizottság állal kivánt, megyei zázlót elkészítteti és az ünnepélyre elküldi. 3 szor. Megkeresi a vármegyei egyházi főhatóságokat, hogy október nó 29 ón templomaikban isteni tiszteletet, tart.atui ós az iránt is intézkedni szíveskedjenek, hogy az istenitiszteletre a vármegyei ós városi tisztikar, illetve községi elöljáróság meghívassák és hogy október hó 28 áu és 29 ón az összes harangok zúgása is hirdesse a nagy fejedelem ós társai emlékezete iránti kegyeletet ós az önfeláldozó hazaszeretetnek örök eszméjét. 4-szer. Felhívja a járási főszolgabírókat és a községek elöljáróságait, nemkülönben Zalaegerszeg ós Nagykanizsa r. t. városok polgármesterét, hogy megfelelően intézkedjenek az iránt, hogy október hó 28-áu és 29 én a hivatalos épületek és a községek, illetve városok fellobogóztassanak, a tisztikar ós elöljáróságok a 29 én tartandó istenitiszteleten részt vegyenek, ezen napon a hivatalos eljárás szüne'éljen h a már kitűzött tárgyalások lehetőleg elhalasztás itttiak. 5 ször. Feliratot intéz az országgyűlés képviselőházához, hogy a II. Rákóczi Ferenc é< bujdosó társai száműzetését kimondó 1715. évi 49-ik t.-cikket. — mieiőtt még a drága hamvak az ország határához órkezuek — hatályon kivül helyezze ós hogy a II. Rákóczi Ferenc és társainak nagy nevei, valamint a haza szabadsága ós alkotmánya érdekében szerzett elévülhetetlen érdemeiket törvényben megörökítse. 6 szor. Az ünnepséggel felmerülő öszszes költségeket a vármegyei törzsvagyon alapjából födözi ós felhatalmazza a várját-anyját .. . Ferkó illendőképen megemelte kalapját. A gróf odaszólt: — No, mit csinálsz gyerek? A kanász őszinte meggyőződés hangján felelt: — Csak dolgozgatok. Az öreg ur elnevette inagát. -- Ezt a dolgot a Puli is elvégzi! Ferkó hálásan nézett a kutyára. — El végzi, méltóságos uram, mer' hát nem az utolsó kutya az én kutyám. Az én nevelésöm. A grófnak tetszett a szép szál legény, módba akarta vinni. — Hallod-e, Ferkó? Mondok én neked valamit I Gyere el hozzám iuasi szolgálatra. A fiúnak egy pillanatra tüzet fogott szeme, de hirtelen nagy komolyság lepte meg, ugy mondotta: — Nem jöhetek, méltóságos uram! — Nem-e ? Aztán mért nem ? Jó dolgod lesz nálam! Ferkó egyet bólintott: — Éppen azér' nem möhetök. — Bolond vagy te, gyerek I Az ördög ért téged. Más örül a jó életnek, te meg azt mondod, hogy éppen azért nem jóhetsz hozzám Szórádi Ferkó végignézett a messze rónaságou, szemében felragyogott a szabad élet után való rajongás, aztán megsimogatta a bámészkodó Pulija bozontos hátát és alázattal, de szilárdan válaszolt: — Mögkövetöm, méltóságos uram, nem möhetök más szolgálatra, mer' igön rászoktam mán a nehéz munkára. II. A fajmagyar. Dolgom akadt a vidéken. Éjszaka idején érkezetem meg a falu vasúti állomására, ü. ködös sötétségen küzködve pislogott át a lámpa gyér világa. A vonat prüszkölve, zúgva rohant tova a vak éjszakába. Az állomási tiszt pedig sietve vonult vissza moleg szobájába és én egyedül, gyámoltalanul állottam az ismeretlen helyen. Nem volt senki, a kitől kérdezősködtem volna, de meg tulajdonképen nem is volt, kérdezni valóm. Egyszer csak mellém állított egy szép szál, jóképű subás legény. — Tisztes jó estét kívánok. Az urasághoz tetszik menni, ugy-e? — Oda mennék, de nem tudom, hogy várnak-e, igy éjszaka idején ! — Várják, hogyne várnák, jó uram, 'iszen engem küldtek az állomásra. Azér' nem jöttem parádés hintóval, mer' a fiatal ur kórságba esett, aztán bevitték Miskolcra, a főorvoshoz. Tetszett nekem a helyrevaló, báránybőr satyakos atyafi az ő nyilt, magyaros tekintetével. Felültem a kocsira, belebújtam a hatalmas bundába. A legény megpöccintette ostorával a rudast és kocogtunk a falu felé. Köröttem nagy hómezősóg terült. A hatalmas csendbe olykor belekárogott egyegy megriadt varjúcsapat. Olyan volt ez a kép, mint mikor a bánatos özvegy gyászát idő előtt leveti ós fehér ruhában egyedül áll. Dideregtem, de azért a lelkemen jóleső melegség jutott át. Hogyne, én istenem ! Kijutottam a nagyváros keserves zűrzavarából és a szűzi csöndesség közepette ábrándozhattam arról a gyönyörűséges időről, mikor még a falun én is — odahaza voltam. Nem tudtam sokáig hallgatni. Gondoltam, megkérdezek egyet-mást az én fuvaros atyafiúitól. . így beszélgettünk : — Jókor jött maguknál a hó ! — Nem az első esés volt ez uram. Két héttel ezelőtt már egyszer betakarta a földet. — Vájjon? — Ugy a'.! Pedig nagy baj ez a korai hó. A jószág legelhetett volna még a réteken, igy pedig beszorult az istállóba. A kevés takarmány még kevesebb leázen. — Baj . . . baj, — mondottam, — hát aztán érzik már az Ínséget ? A legény csöndes nevetéssel felelt: — Érzik, érzik ám — a szegények. Megkínáltam ezért egy szivarral. A legény fölvidult és örvendve mondta: — Köszönöm alássan. De ritkán jut el hozzánk az ilyen bőrfajta füstölő szerszám. — Ritkán? Aztán mit szívnak máskor? — Mit ? Hát ha egyebünk nincs, jó nekünk a szűz doháuy is . . . — Ejnye ebadta szegénye, nevettem a válaszra, ezért a kényszerűségért igazán nem sajnálom magukat. Itt egy darabig hallgattam. Örültem, hogy ilyen fajmagyar, helyre legényt kül