Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-03-11 / 10. szám

11 BALATONVIDÉK 1906. á pr ilis 1 5. tot'ák, ahol 14 napi nehéz kínlódás után végre e hó 1 én megváltotta sok szenve­désétől a jó'ékony halál. A hatóság a vizs­gálatot megindította. — A boszuálló legény. Molnár Imre salíöldi 24 éves legény Tóth Annát — mivel HZ kedvesét rágalmazta - megleste a falu végén, vasvillával megszui kálta s ugy össze-vissza verte, hogy ugy kellett hazaszállítani lakására. A heves természetű szerelmes legéuy ellen megtelték a fel ­jeleu té-t — KÖzgyÜlé8. A balatonmelléki filo­xera ellen védekező egyesület, március 9 éu tartotta évi közgyűlését. A gyűlést. Takács Jenő már régebben lemondott elnök he­lyett Yastagh János alelnök nyitotta meg. A gyűlés tárgyát képezte a szólőoitvá­nyoúnak a tagok között való kiosztás módozatának megállapítása. Indítvány té­tetett az iránt is, hogy vajjoD az egyesü­let megmaradjon-e régi rendeltetésére, avagy pinceszövetkezetté alakuljon át. A gyűlés ez indítvány fölött, jelenleg végér­vényesen nem határozhatott. — Tüzek. Kapolcson a héten lüz­vés'. ütött ki; szerencsére sikerült a tüzet csakhamar lokalizálni és igy csak egy la­kóház melléképületeivel hamvadt el — Március 8-án Tapolcán éjjel 10 órakor ismeretlen okból kigyulladt Somogyi Bá­lint háza, amely a szomszédos házzal egye­temben leégett. — Tolvaj a kórházban. A h-lybeli kórházban betegen fekvő Patzner Ede ke­reskedéseid péuzéből Rogán (Gelencsér) János egeraracsai fiatalember, ki -zintén mint beteg ápoltatott a kórházban, 12 koronát elemelt. A tolvajlásnak azonban csakhamar nyomára jöttek s a tolvajt le­tartóztatták. Midőn faggatták, hogy mi bír'a r» a lopásra, azt telelte, hogy 'Oka'­lotta Patzner pénzét. A tolvajt, átadták a bíróságnak. — öngyilkos inas. Fonyadt Károly, ki a helybeli premon'rei rendházban ré­gebben mint inas szolgált, a mult szom­baton felakasztotta magát a sógora laká­sán, az ablak keresztfájára. Hátrahagyott levelében azt irta, hogy ózért, vált meg az élettől, mert, mindig fáj a lába. T nyleg azonban a büutet.éstől való félelem ker­gette a halálba. Összeveszett kedvesével, kire féltékenykedett s akit állítólag meg akart gyilkolni. A leány fenyegetés miatt, feljelentette s a büntetés elöl menekült a halálba Utolsó kéréséhez hiven, zeneszó­val temetették el rokonai. — Fiatal tolvaj. A mult év karácsony ünnepeiben özv. Kovács Józsefné ezüst zsebóráját ismeretlen tettes ellopta. A csendőrség Takács József szabótanonc sze­mélyében kinyomozta a tolvajt, ki a val­latás alatt, beismerte tettét, és az Ót át. is előad'a A/ alig 16 éves t tnonc még sokra viheti, ha igy folytatja. — Gyilkosság. F. hó 4 éli Rendes község ha árában Szarka József rendesi lakost ismeretlen tettesek meggyilko t.ák. Ugyanakkor Gelencsér József rendesi la­kost életveszélyesen összevagdalták. Ge­lencsér életbenmaradásához remény nincs. A tetteseket a csendőrség uyomozza. — Deli vasút. 1906. évi május 1-én a budapest —csaktorny"i vonalon Fonyód­fördőtelep ós Máriateiep állomások között „Belatelep" elnevezéssel a személy foigalom­ra, valamint uttpodgyá-z és kutyáinak továbbítására szolgáló feltételes megállóhely máju9 1-töl szep'ember 30 iká:g teriedö időtartamra nyi ik meg. A vonatoknak e megállóhelyen való megállására, a menet jegyek kiadására és a podgyá-z tovabbitá­sáia vonatkozó adatok a menetrendben, va­lamint. a hirdetményben foglaltatnak. — A dr. Rlchter fele Líuiment C»ps. comp. (Horgo ny Pniti Expeller) igazi, nép­szerű háziszTie lett, mely számos család­ban már több mini 36 év óta mindig kész­letben van. Hálfájás, Csípő.ájdalom, fejfá­jás, köszvény, c-uznál stb.-uél a Horgony­Linimenttel való bedörz-ölések mindig fáj­dalomcsillapító hatást idéztek e'ő ; sőt jár­váuykórnál, minő : a kolera ós hányóhas­folyás, az altestnek Horgony Linimenttel való bedörzsölése mindig igen jónak bi­zonyult. Ezen ki tűnő háziszer jó ered­ménynyel alkalmaztatott b<-dörzsöléskép­pen az influenza ellen is és üvegekben : á 80 fillér, 1 kor. 40 f. é s 2 korona a leg­több gyógyszertárban kapható ; de bevá­sárlás alkalmával 'essék határozottan : R'chter féle Horgony Linimentet (Horgony­Pain Expellerf) kérni, valamint, a »Hor­gonyt védjegyre és a Richter cégjegy­zésre figyelni és csak eredeti üveget al­fogad ii. Szerkesztői izenet. Sch. Gy. Berlin. Igen köszönjük; kár, hogy c-ak lapzárta után érkezett az >Eilboot,e« (Eilbote) ducára. Máskor is igen szívesen vesszük szives sorait. Udv ! Laptulajdonos : Bontz József Felelős szerkesztő : Nemeth János. Kiadó : A szerkesztőseg. Eladó házak. Keszthelyen a Varosház utcai 20. és 22. számú, továbbá a Ta­polcai utcai 4. számú házak sza­bad kézből eladók. Feltételek megtudhatók Lázár Antalnál Városház-utca 15. szám. m w es I I m m SUJANSZKY JÓZSEF könyv- és papírkereskedése, könyvnyom­dája és könyvkötészete Keszthely, H. Hungariával szemben. "Oan szerencsém d n é. közönség becses figyelmébe ajánlani a mai kornak teljesen meg­felelően berendezett és a főváros bármely nyomdájával is versenyképes l^önpnpomddmat valamint Hönpt>^öíészeíemH % Hol bármily munkákat a legegyszerűbb kiviteltől a legdíszesebbig szolid árak mel­lett a leggyorsabban készítek. M p Qjánlom továbbá a községi és körjegyző urak szives figyelmebe dúsan felszerelt pomíafpánpral^fáramaí. EEEEE n Raktáron tartom a tejszövetkezetek részére szübséges összes npomíaít>án^ol^aí. Üá Rendeléseket e setleg bekötve a megrendeléstől számítva 2é óra alatt megküldöm. p ^Tejszopefyezeíelt évi zárószámadásaif ' ^ csinos kiállításban, jutányos áron, rövid idő alatt készítem. Raktáron nem lévő nyomtatványokat 48 óra alatt szállítom.

Next

/
Thumbnails
Contents