Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-03-11 / 10. szám

2 BALATONVIDEK 1906. március 11. a szabad természetben. De ami megadatott az értelmetlen teremtésnek : a szabad fejlődés joga, megtagadta a sors haragja eg> életképes, nag) ra termett nem/ettől, -az életerőnek zsongása, a madarak örömeneke szabad folyást nyer a természetben, de egy nemzet örömének nem szabad ma szabadon nyilvánulnia. Eiül az öröm, elcsendesül az ünnepi zaj, biztosok őrködnek a nemzet nyugalma fölött, fegyverek csillogása fürdik az életet fakasztó ragyogó márciusi napfényben s jaj a magyarnak, ha követi az élet törvényét és — megmozdul. Mert az a hatalom, mely elnémította a nemzet képviselőit, nem fogja megh-illgatni az ünneplő nemzetnek a szavát sem. Hát. ne ís ünnepeljünk? Dehogy ne! Ünnepeljünk némán, csendesen, de annál méltóságteljesebben. Ebben a néma, csendes ünnepben nagyobb erö rejlik, mint sok zajos de füst,telén felvonulásban. Kagaszkodjunk törvényeinkhez, a törvényes rendhez s az ünneplésnek ez a módja magasztos varázs, mely önkéntelenül is bámulatba ejt s tiszteletet szerez jogaink iránt, a nagy világ s a hatalom előtt is. Ha nem ünnepelhetünk a szabadban, ünnepeljünk a templomokban s Isten meg fogja hallgatni egy nemzetnek szabadságért esedező könyörgését. A Balaton körül. Irta : Cséplő Ernő. (Folytatás). II. A 76 kilométer bosszú és átlagban 6 — 7 kilométer szélt-s Balaton, amint tudjuk, Somogy, Ve-zprém és Zala vármegyek között fekszik és ezen vármegyékhez tartozik. Purtkifejlődét-e a déli (somogyi) ol dalon igen egyszerű; egyenes vonalbau fut csaknem egó»z végig. Az északi oldalon sokkal tagozot.tabb már. A tihanyi félsziget öt kilómé eruyire szökik a tóba és a szánt,ódi nyúlvánnyal együtt,, inából kilométernyire csökkenti a Balaton szélességét. A somogyi pírt alac.-ony, mig a felső, a zalai és veszprémi partot, Kenetétől kezdve Kesz

1 helyig, szép alkotású hegysorozat szegélyezi. A hegységet, mely Balatonfüred és Kővágó Örs közö't a háromszáz métert meghaladja ós összefüggő láncot képez, alsó részén viiágzó szőlőültetvények, föntebb erdők borítják. A tapolcai tágas lapályt, a mely egy színvonalú H Balaton vizével, a Badacsony, gulácsi-h-gy, tóti-hegy, Szentgyörgy vulkáni eredetű azaltkupok ékesítik. A somogyi part nagyobb részb-n homokos talajú, de a nyugati részén inkább mocsaras, Keszt,1 helytől Balatonszentgyörgyig. Nádas, mocsaras hely még az Ugyuevezett Nagyberek (a Kétk-ly és Fonyód közötti rósz) továbbá ) a lel lei berek. A Balatonba körülbe'ül ötven folyócska és patak ömlik bele. Egyik sem jelentékenyebb. Legbővebb vizű mégis a Zalafolyó, mely a Zala völgyen végighaladva több kisebb pHtako'. vesz föl és nyugaton ömlik bele a Kis-Balatonba. Vízhálózatában legnevezetesebb szerepet játszik a Sió csatorna, mely Siófoknál a Bulaton vize fölöslegének lec.sapolására szolgál. Ha a Balaton és Uörnyé ének térképéi, szemléljük, külöiiös«n ami a nyugati és deli részt illett, lehetetlen egyébre gondolnunk, mini hogy az országnak ezt a darabját az Isten is kertgazdálkodasra tereinte'te. A homokos partszegély, mely nagyobbrészben akként keletkezett, hogy a Sió segélyével a Balatont öbl> Ízben lecsapolták és ez által 200 000 magyar holdnyi posványos t.eiüle'et tett k művelheiövé, nem terjed ki messze és azontúl pompás talaj várakozik arra, hogy a szegény nép sok ezeré találjon itt nyugodt, csendes, véra I ka i án:i k és természetének megfelelő foglal kozdskört. A Balaton vizét, mint jeleztük is, szabályozni lehet és mindig egy bizonvos magasságban lehet tartani. Vizéből tehát Óriási mennyiséget, lehetne okosan, gazdaságosan fölhasználni kertészkedés céljaira. Ha uj csatornák nem is ásatnának, a meglevő viziutak mentén, több mint. százezernyi hold nagyságú teriilet. volna a mainál jóval gyümölcsözőbben fölhasználható. Sok olyan terület, van a Balaton mentén ma is, amit, posványos volta miatt, nem lehet, másra, mint legelőnek hasznosítani. Ennek s a legjobb, mert sásos, nádas é* az év nagy részében annyira nedves, hogy a jószágot, sem lehet reaereszteni. Csatornák húzásával és vizemelö gépek segélyével, mint a Tisza ós Duna m-ntén, a talajt kellőleg kiszárítva, rengeteg jövedelmet lehelne elővarázsolni itt, miiől ma még jóformán, mint, értéktelen talajról kell megemlékeznünk. A zalai, veszprémi oldal inkább a bortermelésre és részben a gyümö őstermelésre is, mig a déli zöldségfélék, főzelékfélék termelésére alkalmatos. D megterem Somogyban a gyümölcs is. Mái a regi irások megemlékeztek ariól, bogy körte, alma itt, nagyon sok terem. Sokkal több, mmt. tudomány, Es nem mondhatjuk, houy Somogy a jelen időben valami bőven termelné a gyümölcsöt. Sőt, megesik az is, hogy a szomszéd osztrák tartományból szállított gyümöcs örvend nagy kelendőségnek. Berlini levél. Berlin, február 26. Berlin palotainak ormán száz meg száz zászlóval üzi játékát, az enyhe dó i szól ; tarkaságukkal c^ak számuk vetekedlieiik. A világváros ünneplőbe öltözött , az »Unter deu Linden« lombtalan iáira tavaszi köpenyt borit, a sok virág, örökzöld és fenyő, melyekkel hozzáértő ke/el< mintha tavaszszá varázsolták volna a telet. A hatalmas palotákból alig iái>z k valami ; örökzöld takarja a falakat, levelei közül csillárok s villamos körték kandikálunk ki, az ablakokban illatozó virágok között gyertyák százai. A nap szerón\en húzódik meg a tovaszágnldó felhők között, — szeretné megbámulni a csodá', de nem mer előbújni at Ól való félelmében, hogy kigyúlnak a csillárok ezrei s elhomályosítják fényé'. A brandenburgi kapunál két, virágdíszben uszó obeliszk emelkedik az égnek; a te'ejükön levő fényes koronákon meglökisirni elmegy s a síró szellőre bizott sóhajtás sem hallatszik odáig. Szegházy Andornak is nyoma veszett. Eltűnt . . . nem tudott róla senki semmit, seholsem. Hasztalan volt minden fáradság. Hiába kutatta, forgatta föl Eötvös a fél országot, sohasem tudhatott meg többet, minthogy ismét ós újra hiába fáradozott. Pedig az a szenvedő, fakó arcú, szép leány ugy leste, várta ajkáról a hirt, mely viszszahozza arca pírját s lelke vidámságát. Valahányszor atyja útnak indult, mindig uj remény szállt a szivébe, hotiy most . . . most lelik, kit szive vár, lelke epedve óhajt. Százszor, ezerszer megkérdezett nyíló virágot, szárnyaló madarat s magasan szálló fel eget, hogy hol jár, merre van az, kinek kópét le'kébe véste ? S a nyiló virág, a madár, a felhő, minden, minden csak élesztette az ő szivének édes reményét. De mikor este a hasztalan kutatásban kimerült atyjának panaszos sóhajait hallotta, mikor úgy véletlenül meg-meglátta anyjának titokban hulló könnyeit, mintha az ő lelkében is el-elszakadt volna a jövő boldogság édes reményének egy-egy szála. S amint estenként a leszálló köddel homáiyossá lett a hegyek teteje, mindjobban homályba borult az ő reményének csillaga is és a mindig fogyó remény haldoklásával halványult az ő arca, fogyott, veszett az ó életkedve is. Nem vidult fel az ő lelke többé a tündérszép, holdvilágos esték varázsképeitől; nem hozott örömet a virágos hegyoldal, a madárdallal tele erdő s még a máskor anynyira szeretett virágok is hiába nyilottak körüle. Hasztalan nyitja ki szűz keblét a százszoros színben pompázó rózsák serege, az. ki közőlük a legszebbet hajába tűzné, nem látja a feslő bimbón a harmatcsepp gyöngyszemét, nem érzi a virág édes illatát. S mig könnyázott szemmel néz a meszsze távolba, nem tudja, hogy miért virul a rózsa, mikor az ő keblében letarolt, kietlen pusztaság van s nem érti, hogy miért süt a nap, mikor az ő szivét megdermesztette a szenvedések fagyasztó hidege. Minek annak virág, kinek élete virága hervad, sorvad, mint a lelankadó, letört violaszál ? Mmek annak napvilág, kinek lelkében a sötét éj vert tanyát ? . . . * Egy este szokatlan lárma, zaj verte fel az Eötvösék kúriájának szomorú csendjét. Lámpával futkosó emberek jönnek mennek s az udvarba beforduló szekerekről leleetnelnek valamit .... egy-egy élettelen mozdulatlan tömeget, egy-egy szétroncsolt, összezúzott embert. A v . . . i állomás előtt összeütközött két vonat s a szerencsétlenségből még élve megmentett áldozatokat igyekeznek barátságos, vendégszerető fedél alá vinni. S amint egyenkint el-eltünik az a gyászos csoport a tornác oszlopai mögött, mintha a házban lakó mély bánat még jobban erőt venne az embereken. Az eddig elfojtott sóhajtások hangosak lesznek, panasz, jaj, keserves nyögés hallatszik mindenünnen, hol a régi gyász felőbb csak lappangva vonta meg magát. Es amikor annyi könnyet kellene felszárítani, annyi keserves sóhajnak elejét venni, alig van ki e szegényeknek — kik közül sok talán már a hajnalt sem éri meg — enyhülést, vigasztalást nyújtson. Hogyan is tudna a gazda, vagy az a sokat síró anya segítségére lenni azoknak, k knek minden sóhaja, nyomorúsága újra meg újra felidézi az ő sokszoros szerencsétlenségüket, az ö örökös bánatukat. De mégis ! Akkor, mikor a bánat, a nyomorúság le-ujtja a épeket, az eiő-eket, mikor a kin megtöri a bátrak erejét, akkor eljönn ka gyengék, a félénkek s az ő gyengeségük megküzd a veszéllyel, mely a bátrakat legyőzte s az ő féhnkségük áthatol azon az akadályon, melyen az eiös elpusztult. Az a halvány, gyenge, szép leány, az Eötvösék régóta hervadó virága — mig a többiek nem bírnak fájdalmukkal — ugy elápolgatja azokat a szerencsétleneket, mintha nem is ö szorulna vigasztalásra, mintha nem az ó sajgó sebére kelle ne az enyhület csillapító balzsama Amerre jár betegei között, mosoly dereng a szerencsétlenek vértelen ajakán s enyhül a fájdalom, a láz, az ö puha, fehér kezéneksimogatására, a betegek lüktető homlokán. Es a jótékony varázs, mit az ő angyali szelíd, szenvedő arca, a betegek lelkében keltett, mintha megenyhítette volna az ő szivének fájdalmát, is, mintha könynyebbé tette volna az ó keserveit is. Mintha foszladozott volna az a keserves, mély bánat, mi eddig lelkét lenyűgözve tartotta. Minden idejét betegeinek ápolásában töltvén, nem ért rá a saját, kínjává! vesződni. Csak ugy késő éjjel, midőn az üditö álom enyhületet hozott a szenvedők fájdalmára s ő egyedül virrasztott azoknak szendergóse felett, jutott eszébe az ő nyomorúsága az