Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)
1906-01-07 / 1. szám
1906. janná l- 14. BALATONVIDÉK 3 akaró éljenzésre néhány csárdást játszott művésziesen. 8. A Dalkör énekelt gyönyörű népdalegy v-lege'. A «fekete szemű cseresznye» kfzdetü dalt a közönség megújrázta. Oly szépen, oly 'összhanggal ós fegyelmezettséggel »dthk elő minden számot, de külö8eii utóbbit., hogy lehetetlen elismeréssel nem adózni a buzgó tagoknak s a még buzgóbb karmesternek, ki fáradságot és időt nem kiméivé azon buzgólkodik, hogy egy eny élvezetei estét szerezzen városunk közönségének, hirt, nevet pedig a Dalkörnek 9. Gar&y Jenő tréfás árnyképeket mutatott be. Az ez oldaltól még nem ismert mükedve.ő kitűnő alakításban jobbnál jobb dolgokat, mutatott be a közönségnek pusztáu két. kezének felhasználásával. Allaudó derültséget, keltettek sikerült alakításai mint pld. a vénasszony, a kortes, az első szivar st.lr stb. Az élvezetes műsor után a fiatalság táncra perdült, hogy a meglehetős hideg helyiségben kissé fölmelegedjék, a közönség többi része pedig kellemes emlékekkel távozott a közeli étterembe — belülről melegedni. -ó. Szikrák. E cim alatt lehetőleg hétről-hétre különféle kérdésekkel fogunk foglalkozni, melyek közös és állandó érdekiiek voltak, maradnak és lesznek mindig. Céljuk nem lesz tuhnagas, annál kevésbbé személyeskedő. Csak be akarnak e szikrák világítani egy-egy dolognak mélyébe, amennyire ez lehetséges; be az általános emberi vonások, nem hogy világítsanak, hanem hogy felliiv/álc a figyelmet • felvillannak s elenyésznek. S ha céljukat elérték, ugy feladatuknak megfeleltek. Ha az emberi lélek és szellem titkos műhelyében gondolatokat ébresztenek, vagy tettre sarkalnának talán, még hasznosak is lehetnek ; s ha egynek már hasznosak, vqy nagyon sok jót miveltek . . . Nem Ígérünk mi e sorokban, eme rövid, elmétkedésszerii dologként megjelenő sorokban mást mint szerény jóakaratot. nak summája Paál. Az a Paál, kihez perfid volt, a ki számára meghalt s kit im újra hozzáfűz vaUmi . . . Do hiszen szereti férjét Jó ember, kedves és rajong nejééit. Tiszteli, becsüli és szereti, mint csak testvér szerethet. Igen, igen, töpreng. És ez, bökkenő. Szereti ! De szerelem-e ez? Ádám nincs itt, évek multak, hogy távol vhu, miért foglalkozik vele mégis ? Miért. Itt van a misztikum. Belétemeli arcát a vánkosba : nedves a könytűl a szeme. Ez a pont. az, amellyel leginkább tisztában van. De fél reá gondolni. Az a szegény ember, a férje, eddig alig gyanított valamit. Hitte : szereti Éva öt és hogy csak ennek kifolyása a házasságuk. Miért, győződietnó meg az ellenkezőjéről ? Hisz a nő olykor erősebb, mint a férfi. És * nő végzete nem a férfi e ? A férfiak között pedig vajmi kevés a kiilömbség. Akár Paál, akár Aba. É« Aba már férje ! . . így, igy. Ezt szereti, ezt, Abát, a férjet. Ö fogjit a sírjába az első göröngyöt hajítani, nem ő a másik, az Adám. Azért neki cs.sk Abát szabad szeretni. Ilyetéuként, gondolkodik. Zavaros a feje s alig lélekzik. É a : Paált végleg kiveri a fejéből. Neiu gondol rá többet soha. A'inigy is közbe közbe tévedt eszébe. De Uj világ van kialakulóban. Ezt nem a jóstehetséggel megáldott tudás, de az eseményeket figyelemmel kisérő minden gondolkodó ember láthatja. Gondolkodó, ki nemcsak a mának él, hanem a mait eseményeit ismerő, tudással fegyverzett kutató szemmel néz, keres a jövendőben és hasznára igyekszik fordítani a jelent is. kialakuló uj világ el fogja söpörni a régit, ha nem alkalmazkodik annak követelményeihez. Tiomboló erejét csak az örök elvekhez, az örök igazságokhoz való rendülellen ragaszkodás fogja mérsékelni, ha az elvek minden szivet dobogtatnak, minden szívben úrrá lesznek. Ez éhek nem máról holnapra, de örökké igazak. S mit keres az ember örökké, ha nem az örök igazságot ? Hiszen, ha nem volna sok dolog titok, mit a nyugtalan emberi elme kutat, elrozsdásodnék ez. De a végső okok kutatása csak sokféle módon felfegyverzett szemmel és észszel lehetséges ; mert hogyan is mondta a nagy német tudós? »Ignoramus et ignorabimus.< Nem tudunk mindent és nem is fogunk mindent tudni . . . Ha pedig az uj világ elvei homlokegyenest ellenkeznének az örök igazságokkal, az erőszak hatalma egg percre — nem, egy pillanatra csak ! — ha diadalt ül is, akkor is az örök igazságé a győzelem, mely el/ú, megsemmisít minden hazugságot. Ki az örök igazság ? Isten. Mik az örök igazságok ? A tudomány, a tény, a világosság, az emberiség, a hü, az emberiség legjobbjainak vívmányai, melyeket karöltve az Istennel létesítettek, azon eh szerint : Az egész tudomány Istenhez vezet, a féltudós tőle el. Tévedne azonban, ki azt hinné, hogy theologiai száraz kérdéseket fogunk tárgyalni. Sőt épen nagyon hétköznapi, mindennapi témákat. De az örök igazságok szolgálatában. Kgyebel. ben pedig : várjuk be a kö• vetkezendöket. Krónika. A farsang a lapoknak, ha másra nem, arra az egyre igen alkalmas, hogy zengzetes frázisokat írjanak a gazdagságról, a vigságról s ezekkel ellentétben a szegénységről, a nyomorról. Az egyik újság az első lapon szívszaggatóan panaszkodik az általános közgazdasagi pangásról, a szegénységről. Hideg, fűtetlen kunyhókban száz meg száz család nyomorog, éhezik s ezalatt a fényesen kivilágított szobák ablakaiból táncoló, mulatozó párok árnj képe tűnik elő — eképpen ír a lap bölcselő vezércikkírója. A másik oldalon pedig a farsangi riporter zeng dicséreleket a jótétóliony, nemesszivü nőknek ós férfiaknak, kik fáradságot, nem kiméinek, hegy a vagyonos, tehetős osztásnak szórakozást, a szegényeknek segélyt nyújtsanak. S aki ez írásokat végig olvassa, talán mégis a báli tudósítónak ad igazat. Bölcs intézkedése a társadalmi rendnek, hogy a vigsá got összekapcsolta a szegények támogatásával. így van ez leghelyesebben. ±Lzért üdvözli örömmel a farsangot, szegény, gazdag egyaránt. * * * Fején találja a szeget. Idézzük hát nagykanizsai laptársunkat : A magyarnak van egy nagyon áldatlan betegsége, amely gyengíti erőben, rontja a jó hírnévben. Ez a betegség a marakodás, a tülekedés, a veszekedések féktelenkedése, a mely állandóan dul közöttünk. Veszekedünk egymással ; közös tanácskozásainkba bevisszük a személyeskedést s nincsen szent dolog előttünk, melyet illő komolysággal tennéuk közös magunkévá, ha a tárgyhoz a síítemély nem kedves. Nem tudjuk megérteni egymást: test vér testvér ellen tör — s bár minden ember egy valami célia lörekszik — de nemes óéiért ós előkelő fegyverekkel kevés ember harcol éne. Ezt a marakodást, beviszik a sajtóba is. Egyiknek elég az, hogy a másik nem az ő elver, vallja, hogy kiüssön közöttük a polémia. Nein ritkán olvashatunk lapokban ilyen testvér-báborut. Az egyik lap önálló eszmét feldicsér, a másik lap erre már üzeuetez, öltögeti nyelvét és — csúnyául lepiszkitja tartalmatlan gorombaságolíbd kollegáját, mert véletlen nem az ö tetszése és szája ize szerint kritizált. Ha e marakodásnak okai ma, ma, a szent nyugalom napján, újból kisértette annak alakja. S a rémlát.omány egész lelki békéjét feldúlta. De hát Istenem, büu e, ha szeret ? Egy nő, egy gyönge nő, kit érzései dominálnak. Lázasan piheg a keble. A kályhábm duruztol a tüz. Olykor hörgő hang szalad ki ajkai közül, közbe elfojtott sóhaj. Egyformán bűnös; ha szeret, ha nem szeret. Forgolódik a pat.yolatos dunnák között; feledni tudna. Ez a kietlen szoba réme8. Undok fannók ugrálnak körötte, a függöny mögül félmeztelen Atnorok dévajkodnak. Aztán a kis óra ver. Euyet zörren, egy madárforma ugrik elő. Es emelt hangon szól : kaknk, kakuk ! . . Magára rántja a suhogó, selymes takarót. Erzi : már zavaros a feje. Es könyörtelenül, nyitott szemekkel bámul rá Paál Adám : — Jó estét, nagyságos asszonyom ! — hangsúlyozta. Sólyomy Aba, a férje, fo'ytat.ta : — Im édes, P/iál Ádám barátom. Ma érkfzett Hamburgból. Ifjukcri pajtások vagyunk. Bejárta a világot, tanulmányozta az életet,, kereste a boldogságot. Tudákos amber, nagy tapasztalatú, jó, kedves, szereli a — feleségét. .. — Feleségét ? . . . a feleségét . . . Éva asszony fájdalmasan mosolygott. És a kezét nyújtá erőtlenül .. . A rá ejtett csók^ égette az ujját . .. >Szerel,i a feleségét..! Átfutja mindenét valami érzés. A szi vét szorítja. Bágyadt, halk hangon mondja : Énekeljünk. Élhaló fény vibrál szemében ; a lemondás lohadó tüze. Remeg, inog minden porcikája. Harmonikusan hangzik fel a kóruséneke : — Glória in excelsis Deo ! . . A Paál hangját hallja szüntelen Erős basszus hang, mély csengő, mint az olasz barcaróle. Nem tud betelni az énekkel. IJjra ós újra csendül az ária ekhósan és félig lehuuyt szemekkel hanyatlik hátra; gyenge mosoly ül ajkára, halvány, szederjes szin arcára. Ali mi boldogság ! , . És ,r_dám énekli : — Glói ia . . . Mily gyönyörű igy meghalni, Paál mellett. Dicsőség az Istennek ... És fényben ég az Éva képe. És érezte, az ő halotti éneke a karácsonyi ének. megérkeztek és a legnagyobb választékban kaphatók : Sujánszky József r e y^í7. b e.; Ili::; naptárak
