Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-06-17 / 24. szám

2. BALATONVIDÉK 1906. junius 17 kell az izgatókat megfenyíteni. De hisszük, liogy más téren is elveszik megérdemelt és kellő jutalmukat. Tanulják meg a jurígák, liogy ezen a földön ezer éven át a magyar az ur. — Továbbra is az akar maradni. Ezer éves jusson. A honfoglaló ősök itt találták őket. Leltár gyanánt átvették. Az elfoglalt haza földjét velük megosztották. Fajukat, nyelvüket meghagyták. Őket is vérükkel és életükkel védelmezték, mikor a hazáért vérzettek. A hon polgárainak jogaiban egyenlően részeltették. Kenyerét a magyar vele megosztotta. Mit akarnak hát? Több jogot csak nem akarnak birni, mint aminőt a honfoglaló és hazafentartó magyar nemzet maga élvez. Ezt kellene tudni a juriga nándoroknak, de nemcsak tudni, hanem mint a nép természetes vezéreinek hirdetni is kötelességük lenne. Es ha nem teszik? Vagy ha ennél még többet tesznek s a gondjaikra bizottakban bűnös számítással a szenvedélyek egyik legveszedelmesebbikét: a faji féltékenykedést, a nemzetiségi elégedetlenkedést keltik föl és bűnös módon szitják, üszköt dobnak a békesség templomára, vétenek hazájuk s bünt követnek el állásuk és hivatásuk ellen s igy éppen megérettek arra, liogy fölöttes egyházihatóságuk is a kellő fenyítékben részesítse a bőrükben fórhetetlen nemzetiségi csemetéket. Két hivatott ténj'ező: a parlament, hol már leszerepeltek és saját egyházi kerületük már ítélt fölöttük. ítéljen fölöttük az egész magyar klérus és társadalom, akkor a jurigák mehetnek tótországbeli kis viskóik közé zabot hegj

Tezui s krumplit kapálni. Mert azt már bőven beigazolták, hogy magyar törvényhozóknak nem va'ók. De tótoeska falujukban is jó lesz rájuk vigyázni, mert arról is szegénységi bizonyítványt állítottak ki magukról, hogy népvezéreknek sem valók, mert azt csak félrevezetni tudták. Már pedig ha vak vezet világtalant, mindkettőjük a verembe esik. Ez pedig kár volna a népért. Még a szegény jóravaló tót népért is. Mert ez magábanvéve jó, ha vezetői nem rosszak. Magyar vasúti politikánk köréből. (A fiumei forgalom lebonyolítása.) Cikksorozatommal egy időben tartotta meg Wekerle Sándor miniszterelnök az iparfejlesztést is felölelő nagy programúibeszédjót, amely általános helyesléssel találkozott. Hogyisne találkozott vo'ua általános helyesléssel a nagy uemzetgazda ós kiváló pénzügyi kapacitál beszédje, mikor abban kijelenti, hogy «Grazdasági tevékenységünk súlypontja a kereskedelmi tárcán nyugszik.« — Ennek a tárcának körében kell biztosítani és lendszeres megoldásra juttatni az iparfejlesztésnek nagy feladatait. Ezek körébe tartozik, mint moudja, az állani vasutak tervbe vett szervezésének keresztülvitele, az ezen vasutaknál szükséges beruházásoknak, vonalbővítéseknek és felszereléseknek megvalósítása, a vicinális viszonyokról szóló törvényeknek revíziója stb. Továbbá a szociálpolitikai kérdések közül a betegsegélyzé.si ügy gyakorla'.i és célszerű rendezése, a baleset elleni biztosításnak kötelező behozatala, aggkori biztosítás stb. stb. Mindezek a nagyjelentőségű szociálpolitikai intézkedések épugy mint az iparfejlesztéssel járó egyéb tevékenységünk — moudja a miniszterelnök — tetemes áldozatokat, beruházásokat, fognak kívánni, de ezektől, bármely terheseknek látszanak is, nem szabad visszariadnunk, ha valóban uj kereseti forrásokat akarunk nyitni a nemzeti gazdagodásnak s ha ezen kétségtelenül tárhoz vezette menyasszonyát, Lengefeld Saroltát. Miután még a Zeiss-féle optikai gyárat megszemléltük, melynek lencséi az egész világon keresettek, felkerekedtünk s bevándoroltuk a körülötte fekvő hegyeket, honnan mint egy madártávlatból terült el előttünk a város ; körülötte ott, hol a hegyeket völgyek váltják fel a szomszédos falvak, mig távol a messzeségben egész jól kivehettük a ködbe vesző Weimar körvonalait. A hegyet takaró erdőben egyes helyeken dacolt még a hő a tavaszi napsugárral. Kellemes séta után egy völgybe ereszkedtünk alá, hol a kis falu csendjével élénk ellentétet képez az egyetlen hatalmas gyárkémény. Lichtenhain a falucska, a róla nevezett «Weissbier» innen indul ki a birodalom minden részébe. Számos kedvelője van e sajátságos, savó izü főzetnek, melyet kőkorsókban mérnek ki, nyilváu azért, hogy zavaros folyóvízhez hasonló színét az élvező ne lássa. Eddig azt hittem, hogy a sör utánzott s azért oly élvezhetetlen, pedig bizony az eredeti csak az émelygősség tökéletességével múlja felül az utánzottnak vélteket. Innen az emlékezetes jenai csatatér felé vettük utunkat, hol Napoleon 1806. okt, 14-én az egyesült szász-porosz haderőt tönkretette. Nagy kiterjedésű síkságot tarkázó dombok egyikén a «Napoleon-kő.» Ott áll törzstisztjei között a császár, jobbját kabátja alá dugva, balját kardján pihentetve ; egyetlen arcizma sem rándul meg, midőn komor tekintetét végigjártatja a csatatéren. Ott már kora reggel óta dühöng a harc, egyik fél sem akar hátrálni ; a németek rettenthetetlen bátorsággal védik állásukat a hevesen támadó franciák ellen. Puskaropogás, ágyúdörgés megreszketteti a hegyeket, melyeknek tövéből a rettegő jénaiak övéik győzelmeért esdeklő imája száll az Ég felé. Napoleon egy darabig némán figyeli a rettenetes küzdelmet, majd mintegy megunva a győzelem istennőjének habozását, a dombról mint bőszült oroszlán övéihez vágtat. «Nekünk győznünk kell /» — e parancscsal áll csapata élére ott, hol legádázabb a tusa. Az ágyudörejt túlharsogva, mint megáradt folyam árja terjed tova a kiadott jelszó : a mármár csüggedő franciák lelkébe uj erőt önt a fanatizmus, vakon követik a vezért, kinek puszta megjelenésére meginog az ellenséges csatasor s mire a letűnő nap utolsó sugarait a csatatérre hinti, a tönkre vert német haderő maradéka vad futásban keres menedéket Még sokáig hatalmában tartott volna benuüuket e délibáb, melytyel képzeletünk a zöld pázsitos csendes völgyet száz esztendővel megifjitva mint véráztatta csatateret varázsolta szemeink elé, ha a beálló est s a körülfekvő falvakban esthajnali imára megkonduló harangok sietésre nem intettek volna bennünket. (Folyt, köv.) jövedelmező elemeiket nem akarjuk gyümölcsözetlenül hevertetni. Vasúti eszméim mellett lehelne e nagyobb, hatalmasabb és tartalmasabb védőbeszéd, mint a miniszterelnöknek elmondott programmbeszédje ? Vajon itt is nem az államvasutak fokozottabb fejlesztése, a meglévők bővítése ós felszerelése teremti-e meg azt a helyzetet, hogy amíg a befektetett milliók a magyar ipar , kereskedelem- és munkáskéznek uj kereseti forrást biztosítanak, megnyitnák a gazdagodásra azt a teret, amely eddig gyümölcsözetlenül hevert parlagon ? Hogy ezt láthassuk, vizsgáljuk meg közelebbről, mibe is kerülne ezen vonalszakasz ki, — illetőleg átépítése és — ugy hozzávetőleg — mit, jövedelmezne ? Nem vagyok szakember, tehát, e téren azok vóleménj'ére támaszkodom. Számitá. som kulcsa, hogy egy elsőrendű vonal kiépítése kilomé'erenkint 100—120 ezer koronába ; helyiérdekünek elsőrendűvé alakítása kilométerenkiut 50—60 ezer kor.-ba ; helyiérdekű építése kilométerenként 50—60 ezer kor.-ba és a helyi érdekűnek éjjeü járatra is alkalmas 40 km. sebességűvé változtatása, föltéve, hogy egyes alapépítmények már kezdetben is ugy voltak készitve, hogy azok az esetleges nagyobb teherviselésnek is megfeleljenek, kilométerenként 3—4 ezer koronába kerül. Az általam kijelölt és elsőrendűnek tervezett útirány Budaörs—Székesfehérvár —Keszi hely — Zalaegerszeg— Körmend kitesz 238 kmt. Ebből, amint a mult cikkemben is irtam, 34 km. már ki vau épitve, 15 km. pedig helyiórdeküböl átépítendő ugy, hogy a teljesen uj építmény csak 189 km., amely 22 millió 680 ezer kor.-ba, a 15 km, helyiérdekünek átalakítása 900 ezer kor. ba, összesen 2372 millió kor.-ba kerül. Továbbá a boba—Csáktornya—zágrábi szakasznak, amely 254 km. elsőrendűvé alakítása 15 millió kor.-ba, vagy ha csak éjjeli szolgálatra és 40 km. sebességű járatra alkalmassá alakíttatnék, kerülne 1—lésféi milliókba. Végül — ha a terv kiviteléuéla tördemic - tapolcai és a vörösberény—veszprémi szakasz helyiórdeküleg építtetnék ki, akkor ez a 25 km. 17 millió kor.-ba kerül. Tehát összesen 40, esetleg 26 ós fél millió koronába kerülne azon vonalaknak ki, illetőleg átépítése, amelyek 4 vármegyét átszelve, a Balatont és Hévizet a nemzeti gazdagodásnak e két terét,, amely eddig — sajnos — nagyon is parlagon hevert, bekapcsolnák a világforgalomba. — — — Megkísérlem kimutatni azt is, hogy ezen vasúti irány ki, illetőleg átépítése mi óitékemelkedést jelent ? Nem vagyok uemzetgazdász. Dr! még csak — fö'dgazdász sem, azonban annyira praktikus vagyok, hogy fel tudom fogni, miszerint a vasúthoz közelebb fekvő egy ugyanazon összetételű ingatlanoknak értéke tetemesen nagyobb, mint az, mely a vasúttól távol, vagy megközelíthetetlen távolba vau. — Es ha elfogadjuk azt,, hogy a föld értéke a vasút mentén nagyobb, talán nem lesz számitásom tulmerész, ha ezt. a vasúttól 5 kilométer mélységig — átlag holdankint — 75 koronára becsülöm. Ezen szeróuy becsű mellett az építendő uj vasutak jobb és baloldalán 5 km. meszszeségig elnyúló földeknek értékemelkedése 33 ós fél millió koronát tesz ki maga. Hol van még a Balaton és Hévíz remélhető és évről-évre növekedő haszna ? hol az a haszon, melyet a fokozott, forgalom mellett a vasutak föl fognak mutatni ? De meg az a 40, illetőleg 26 és fél millió korona, melybe a vonalszakaszok ki ós átépítése kerü'ne, nem megy idegenbe, mert ennek minden fillére a magyar ipart, kereskedelmet ós munkáskezet gyámolítja, vele az országot gyarapítja. Az átépítésbe eső vicinális vasútnak az államtól leendő megváltása, vagy bérbe vétele folytán ezen vasutakban fekvő megyei és községi hozzájárulások fölszabadulnának és ezen összegek segélyével ujabb és ujabb helyiérdekű vasutakat lehetne az arra jogosult vidékeken épiteni. Ez egyrészt ujabb és ujabb munkát nyújtana, ezer és ezer kéznek, támogatná az arra utalt ipart és kereskedelmet, emelné a vasút ál-