Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-01-21 / 3. szám

1906. janná l- 14. BALATONVIDÉK 3 A szörnyű Bém mind magasabbra és magasabbra emelkedett ; homlokán je­lek égtek : bitófa, kerék, kötél. Az elbiza­kodottság, a túltengő hatalom jelvényei. Széttekintett a nagy égitestek között. Életet, kulturát keresett rajtok. Eletet, me­lyet kiszívhasson, kulturát, melyet elnyom­hasson. Mintha lidérc nyomása neheze­dett volna lelkemre, mintha vampyr ült volna mellemre . . . meglátja-e a földet ? — — És meglátta ! _ Meglátta a földet, meg az életet rajta. Es kiterjesztve isző­ni/a szárnyait, feléje csapott. A népek milliói reszketve festék a pillanatot, mely­ben rácsap a földre. De ekkor egy fényes, égi alak jelent meg az égen. Rettenetes, mint egy cherub és szép, mint egy szeráf. Kezében lán­goló kard, balján pajzs, rajta egy kereszt és alatta e szó: Töroény. Kardos jobb­ját fölemelte s ennek villanását meglátta a Rém. iszonyatos dühvel rontott neki ; de ez csak. nyugodtan, mosolyogva várta. Pajzsát maga elé tartotta és a Rém, amint nehi rohant, szétzúzta fejét rajta s élette­lenül zuhant vissza oda, ahonnan jött, a végtelen Semmibe. A föld lakói pedig föllélekzettek, látva a küzdelem szerencsés lefolyását. .... Fölébredtem• Gyönyörű holdfé­nyes éj volt, A tele hold szendén mosoly­gott be ablakomon és az ég csillagai sze­líden ragyogtak le csakúgy, mint évezre­dek óta már. Valahol egy tücsök czirpelte egyhangú nótáját az udvaron és a távoli vendéglőből egy andalgó keringő akkord­jai szűrődtek be az ablakon át. Tehát csak álom volt csupán ? Nem egészen. Ez a rém él, fenyeget mindenkit. Bitófával, kötéllel, karddal a földet, mert rombolni szeret mindenütt ; csábos sza­vakkal, hízelgő suttogással, édes méreg­gel, édes zenével az egyeseket. Felhevül az emberi képzelet, a vér, föléled a lappangó ördög : a szenvedély és a lidérc agyon­nyomja az okosan ítélő higgadt lelket, a vampyr kiszívja erőnket, hogy ne emel­hessük az ellenség fölé azt a kardot, mely lesújtja őt : az okosságot, s ne tarthassuk eléje azt a pajzsot, melyen szétzúzza fe­jét : a törvényt s az erkölcsiséget. Sok ellenség ólálkodik egy ember el­len csak ngy, mint a közösség ellen. Ezek mindenkor aratnak, ahol nem is vetnek. De, aratásuk ideje mégis most van. Szü­lők, ifjak, lányok, vigyázzatok. Mint a föld népei összességének és az egyes nem. zeleknek csak az okosság, a törvény és a kereszt a védőjük, melyen minden ellen­séges halalom szétszuzta fejét, ngy ezek az egyeseknek fegyverei is, melyek az er­kölcsöt, az ártatlanságot, az egész embert véd ik. Krónika. Farsangban vagyunk, beszéljünk ar­ról is. Városunkban a különböző egyesü­letek mindig kifogyhatatlanok szoktak lenni a bálok és egyéb alkalmak rendezó sében, amelyek_ mind megtalálják a saját közönségüket.. Es mégis szüntelen azt hall­juk emlegetni, hogy nem ugy van már, mint régen. Se ifjaink, se leányaink, se a csiládok nem térnek onuau haza azzal a magelégedóssel, hogy hát érdemes volt oda elmenni, jól éreztük magunkat. Csak­ugyan ugy van-e ez, vagy csak a jó régi idők miudig divatos emlegetése tartja-e ezt valónak ? Azt hi|sziik, hogy mindaket­tőnek van része benne. Hogy a jókedvhez gondtalanabb idők voltak a légiek, az bi­zonyos. Mert sou mindenféle szükséglet szaporodott azóta, a megélhetés pedig napról-napra több redőt von a családfő homlokára ós ha elkíséri is családját, az estélyekre, sok mindenféle gondolat, kava­rog elméjében, talán a báli toalett kifize­tetlen számlája is nyugt a'anitja. De a fia­talok, akik még a papa, mama szárnyai alatt vannak, csak nem gyötrik magukat az illúzió honában ilyen gondolatokkal ? Vagy azok az ifjak, akik előtt még az »öreg« pénztárcája van nyitva, csak uem foglalkoznak ezen a poétikus helyen meg­élhetési gondokkal ? Es mégis sivárak gyakran ezek a táncvigalmak, a romlatlan leáuykedélyekre nézve? Miért? Mert ifja­ink blazirtak, vagy affektálják a blazirtsá­got. ós a terem közepén foglalnak, állást. De hát. a családok érintkezése kielégitő-e az estélyeken ? Azt hisszük, ugy mint ré­gen, ma is fennhordja fejét mindenki, aki tekintélyt hajhász. Már pedig c-ak kevés ember tudja, hogy éppen annak ninos, aki törekszik utána. Amíg társadalmi állások és vagyoni különbségek lesznek, addig ha bármi szük helyen ülálkoznak is össze az emberek, mindig lesznek lenózők ói lené­zettek. Vegyelek ki hát ifjak ós öregek részeteket a farsangból és ne gondoljatok a gonddal. A haza egén levő felhők se nyugtalauitsanak benueteket. Nézzétek csak a jelennek tarka pillangóit és ne törőd­jetek a homályos jövővel. * * * Hiába csak, minden esztendőben a farsang alatt, midőn láthatjuk a boszt.on, valzer, suell-kreic-sottis polka, padekatrc, padepatinőr, francia négyes, stbnek neve­zett táncokat, minduntalan eszünkbe ötlik az a gondolat, mi lesz a magyar táncok­kal ? Mikor kerül azokra a sor ? A toborzó, süveg táuc, pa'otás, körmagyar s a csár­dásra ? Igeu, igen a o>árdásra, hiába cso­dálkoznak ezen az olvasók. Mert a mai csárdás, de legkivá t a szup^nak elkeresz­telt csárdás, ha nem is sokkal, azért, jóval túlhaladja a kékvók és a kankán gyönyö reit és élvezeteit! Ninos ezen bizony semmi mosolyogni való Igaz ez mindvégig. Ha szegény Balassa Bálint közibénk jöhetne s élvezné, mi lett abból a szép nemzeti táncból, melyet ő fejedelmi udvarokban tanított, vájjon mit szólna? Végig kell csak nézni egy éjfélutáni csárdást, A tán­cos, mintha akkor került volna ki a gőz­fürdőből. Arca csupa víz, gallérja beázta­tott ponyvához hasonló, o:pője letiporva, frakkján hosszában kiütuek a még néhány órával ezelőtt a hálátlan benzinnel elfe­dett pecsétfoltok. Beszélni nem is tud, csak rekedten kibálja: újra újra ! hogy volt! S a táncosnénak könnyű ruhája, me­lyen ö, a mama, az ismerősök és egy el­sőrendű divatteivm vezetőnője törte a fe­jét, gyűrődött., csipke, szalag díszeitől meg­fosztva. A hajzatról pedig, melyen három óra hosszat dolgozott a fodrásznő ügyes keze, szó sem essék. A hajszálok össze­kuszálva, a hajszalagok, tük a földön, vagy egy szemfüles ifjú zsebében. De azért — bár a tánoosok lábukat, is alig bírják, a cigánynak kezéből a vonó majd kiesik — ha nem telt le az egy óra ós öt, pero, egyre hangzik a tompa kiálltás : tovább, tovább, hogy volt! De hát kár erről szót is ejteni. Elvégre a gondolatok a könyv­tárakba, tudósok szobájába s nem a bál­termekbe valók. • * * A mult esztendő utolsó hónapjában városunk közönsége s mi is örömmel üd­vözöltük egy lelkes mozgalmat, mely vá­rosunkban a villanyvilágítás kezelését óhajtotta sikeresen megoldani. Azóta azon­ban, hogy a vezetők » kezdő lépéseket megtették, egy szót sem hallatnak maguk­ról. Ennélfogva mi sem szóltunk többet az ügyről. Ez az állapot, ugy t.ünik fel, mintha köztünk ós köztünk hallgatóverseny volna, melynek végét a közönség kíváncsian várja, ki lesz vájjon a győztes ? Hát ha így van ez, akkor — bizony bevalljuk — elvesz­tettük a versenyt. Mert mi már nem bír­juk tovább a hallgatást.. Nekünk nagyon fáj az, hogy egy ilyen egészséges eszme, mint a villanyvilágításnak részvénytársa­sági alapon való szervezése, csak szalma­tüz lenne, semmi más. Már pedig a jelen ezt. mutatja, semmi mást. De hát egyelőre nem szólunk többet. Hisz mi csak a csen­det akartuk legalább rövid időre megtörni. Ezután pedig ismételten hallgatunk. Leg­kivált. mikor ezt parancsolják nékünk. Jó, megfogadjuk a parancsot és hallgat a krónikás. * * * Nem hiába mondják nálunk, hogy lassan haladunk előre város fejlődésben, de ez bebizonyosodik minden téren. A házak falain éktelenkedik a sok falragasz, amely sokszor cafatokban lóg le róla, né mán, de mégis hangosan hirdetve, hogy nálunk még mindig nem jött el a jó izlós kora. Azt például hiába bizonyítanék a mi városun vezetőinek, hogy a hirdetési oszlopok ós táblák felállítása szép jöve­delmet hozna a városnak. Pedig ez rop­pant, világos és könnyen érthető. A város táblákat, h°lyezne el mindama helyeken, ahol most is falat, ragasztanak. Szabály­rendelet, ileg ki kellene mondani, hogy má­sutt p'akátokat nem szabad ragasztani. A város mérsékelt dijakat szedhetne ezért a plakát nagysága és a hirdetés időtartama szerint, melyet a hirdetők készséggel meg­fizetnének, hisz most úgysem ér sokat a plakát hirdetés, mert a ragasztás utáni reggelen már más plakát van ragasztva. HÍREK. — Személyi hir. Szentiványi Szkri­nyák Mátyás lovassági tábornok vasárnap, e hó 14-én városunkba érkezett. 15-én ós 16-án a helyben állomásozó honvódhuszár osztály felett szemlét, tartott, mely alka­lommal teljes megelégedését nyilvánította a tapasztaltak felett. Kedden este eluta­zott városunkból. — A Szent Pálról nevezett aggpapok intézetének igazgatója,Péller Pál apát-kano­nok ezen tisztségéről lemondván, a neve­zett intézet igazgatójává megyés püspök urunk ő Nagyméltósága Molnár Dénes dr. székesegj'házi kanonokot nevezte ki. — Uj zárda föröknő. A tap olcai ir­galmas nővérek zárdájához Sági" Florentin neveztetett ki főnöknővé, a ki már hosszú évek során volt Tapolcán helyettes fő­nöknő ós buzgó tanítónő. Az uj főnökuö­ben mind a nevelés és tanügy hatalmas erőt, mind pedig a szegények egy nemes­szivü pártfogót, és gyámotitót nyertek. — Közgyűlés. A »Keszt.helyi Iparo­sok Dalköre« f. hó 14-én tartotta évi ren­des közgyűlését, amelyen a működő tagok teljes számban megjelentek. Bernáth Jó­zsef pénztárnoknak a f'elmentvónyt meg­adták s ni^gválasztották a lisztviselőket. Elnök lett: Lakatos Vince dr., alelnök; Bognár Imre, jegyző : Kovács Endre, pénz­tárnok : Bernáth József, háznagy : Fábián János, karnagy : Garay Sándor. Tisztelet­beli alelnöknek megválasztották Gyarmati Lajost. — Uj kanonok Lapunk zártakor vet­tük a távirati tudósítást, hogy Ádám Iván pápakovácsi plébános kanonokká kinevez­tetett. — A fürdöbizottság f. hó 15-én tar­tott gyűlésén a földmunkára beérkezett pályázatok felett döntött A hat pályázó közül Beróuyi Béla helybeli vállalkozó ajánlatát fogadta el a bizottság, bár Kocli Károly bpesli vállalkozó 1 fillérrel olcsóbb ajánlatot tett, de ez ajánlata mellett az úttest díjtalan átengedését, illetve kiesz­közlését kérte, a mi a költséget, tetemeset! megdrágítaná. Hogy a munka mielőbb meg­kezdhető legyen, felkérte a bizottság Stein Mór osztálymórnököt a természetes talaj keresztszelvényeinek felvételére. — A kath. legényegylet farsangi mu­latsága, mint, értesülünk a jövő hó 4-én lesz, a midőn Tóth Ede kacagtató nép­színműve a »Tolonc« kerül előadásra. Sze-

Next

/
Thumbnails
Contents