Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-05-13 / 19. szám

Táreza. Utazási fialanó j Öten ültek együtt a kaszinó olvasótermében. A biró, a tanitó, a jegyző, az orvos és a patikus. Kitűnő hangulatban voltak, az a kápráztató jókedv borította el őket, amelyet finom bor mellett érez az ember fűtött szobában, ha odakünn zuhog az eső, veri a falat, az ablakokat, a kaput. Kitűnően érezték magukat és a jegyző, aki három óra előtt érkezett meg Budapestről, finom történeteket beszélt. A hallgatóságnak nyitva maradt a szája a csodálattól, amikor a jegyző ur a sóik sikamló kaland után, amikben annyira bővelkedik az a gonosz, romlott Pest, hirtelen rátért egy izgató, érdekes témára. — Nem is képzelitek, hol voltam Pesten, merre jártam, mit láttam? — mondta ravasz mosolylyal. Öt lépésnyire álltam a Szerencsétől., Egy födél alatt voltam vele, csak egy vékonyka átlátszó üvegfal választott el tőle! — Ah! — mondta igen pikánsán az orvos — valami szép asszony hálószobájáig jutottál? — Vagy fala n be is kerültél az ajtaján? — kérdezte a kis doktor. A többiek is igen figyelmes képet vágtak, amikor a jegyző, hogy végre kielégítse a minden oldalról nyilvánuló kíváncsiságot, megszólalt: — Egyik sem. Ti léhák és ostobák vagytok, barátaim. A fától nem látjátok az erdőt. Az asszonyoktól nem Látjátok az igazi Szerencsét. Tudjátok-e, hol voltam? Elmentem az osztálysorsjáték-igazgatóság palotájába és végignéztem egy húzást. — Óriási! Érdekes! Szenzácziós! — hangzott az ajkakról és a jegyző hozzákezdett az izgató látvány elmondásához. A dolog ugy kezdődött, hogy bementem a Dörge-czég hivatalába, hogy rendezzem a sorsjegyügyeimet. Megismerkedtem Dörge úrral, aki sejtette, hogy mennyire szeretnék látni egy osztálysorsjegy-huzást. s így szólt hozzám: — Kedves barátom, tudja mit: jöjjön velem, elvezetem a húzáshoz! A Dunaparthoz közel, a Duna-utcza egyik gyönyörű díszes palotájában lakik a sorsjáték igazgatósága. Egy finom kis kapun fordul be az ember a terembe, mely ilyenkor húzás idejében szinte meg van szállva közönséggel. Két rendőr alig képes rendet tartani és mi is csak nagynehezen juthattunk helyhez. A második sorban ülhettem le, alig öt lépésnyire volt tőlem a dobogó, amelyen egy óriási és egy kisebb üvegfa'as kerékben számtekercsek voltak felhalmozva. Eleintén a nagy izgalom miatt nem igen ismertem ki magamat és nagy segítségemre volt Dörge ur, aki mellettem ült és felvilágositással szolgált. Elmondta, hogy a nagyobbik kerékben 125.000 szám, tehát az összes eladott sorsjegyek számai, a kisebbikben pedig a nyereményösszegek vannak apró tekercsekben felhalmozva. A kerekektől jobbra egy hosszú asztal mellett a hivatalos urak ülnek. Egy miniszteri tanácsos, az old dán pedig a közjegyző és a sorsjáték igazgatóságának képviselői. A húzást megelőző napon hivatalos személyek jelenlétében lepecsételik a kereket, azután pánczélszekrénybe helyezik őrizet alá. Megkezdődik a húzás. A pecséteket letörik, konstatálják, hogy rendben van a dolog és két apró árvalány könyökig meztelen karral odaáll az urna elé és egy nyilason keresztül belenyúl az üveghengerbe. Kihúz egy kicsiny tekercset ezen áll a nyerőszám, a másik árvalány belenyúl a kis urnába és szintén kivesz egy kis tekercset erről olvassák le, mennyit nyer az illető szám. A számok és nyeremények revidiálása után, a kihúzott tekercseket egy oldalífüggő zsinórra húzzák. A háromszáz koronánál nagyobb összegű nyereményeket kétszer is megismétlik! Oh,milyen izgató dolog ez. Emberek kimeredt szemekkel izzadva lesik a számokat és a nyereményeket gyakran előfordul, hogy asszonyok elájulnak az izgatottságtól. És igy ment ez késő délutáni®. Négy óra felé, képzeljétek el barátaim, kihúzták 70.000 koronával az én sorsjegyemet, amit Dörgénél vásároltam, soha nem felejtem el ezt a pillanatot. Teli voltam gyönyörűséggel és büszkeséggel. Sikoltani szerettem volna, megöleltem Dörge urat, aki mellettem állt és őszintén osztozott az örömömben. Félóra mulva ott voltam a Dörge-czég irodájában, másfél óra mulva pedig már a pénz is a zsebemben volt. — És a pointje a dolognak? — kérdezte a patikárus, aki mindeddig egy szót sem szólt. — A pointje a dolognak az — felelte szellemesen a jegyző —, hogy ne mondjátok el a dolgot a feleségemnek, mert a pénz jórészét otthagytam Pesten. Ezeket a részleteket azonban majd csak holnap mondom el! Az urak diszkréten mosolyogtak, elváltak egymástól és hazatávoztak. A gyógyszerész, aki titokban egy czimet irt be a jegyzőkönyvébe, egész éjjel egy meghosszabbított szabadságról és a Dörge-bankház szerencsesorsjegyeiről álmodozott.