Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)
1906-05-06 / 18. szám
4. BALATONVIDÉK 1906. május 2a — Piknik. Keszthely és környékének fiatalsága május 12-én zártkörű pique-niqueet rendez. Műsor : 8 órakor színielőadás «Amazonban», 10 órakor souper «Huugáriában» ós utáua tánc. Részvételi jegy személyenkint 20 kor., családjegy 40 kor. — Iparosaink figyelmébe. A jövő év folyamán Pécsett ismét nagyobb szabású kiállítás lesz, melynek legnagyobb részét az ipari cikkek kiállítása képezendi. A rendezendő kiállítást ajánljuk iparosaink figyelmébe. Mert bizonyára meg fogja látogatni a kiállítást,Zalavármegye közönségének nagy része is ós az ott járó földieiket kellemesen fogja érinteni, ba megyei termékkel is találkoznak ós nyomatékossá válik bennük az a tudat, hogy iparosaink joggal kérhetnek maguknak részt ott, ahol az ország elsőrendű ipartermékeit állítják ki közszemlére. A dijak sokasága ós értékes volta is megérdemli, hogy a mi iparosaink is versenyezzenek érte. Hisz ilyen kiállításon szerzett már becsülést néhány derék ipaiosnuk ; hisszük, — hisz büszkeségükre, előnyükre szolgálhatna, — ha e mérkőzésből ismét csak becsülettel kerülnek ki. Itt van tehát az alkslom ós addig a kellő idő : mutassák meg iparosaink, hogy nemcsak tudnak dolgozni, de haladni és tanulni is kívánnak ! — Hírlapiról társaink emlékünnepe. Villányi Henrik dr. tanár a Zalai Közlönyt uiár tiz év óta szerkeszti tudással ós igazságszeretettel. A napokban mult, el tiz éve, hogy Bátorától átvette a szerkesztést. S eunek emlékére a nagykanizsai kollegák közvetlenül is elhalmozták üdvözlésükkel a rokonszenves szerkesztőt, melyhez mi is küldjük üdvözletünket. Szintóu üdvözöljük u Zalát is Nagykanizsán. Ennek a lapnak is a napokban volt, egy éve, hogy heti lapból politikai napi lap lett s nagy élénkséggel hozza a legfrissebb híreket, az ország távolabbi részeiből is a fontosabbakat.. — A cJózsef kir. herceg szanatórium egyesület» sümegi fiókja ápr. 29 én Németh János plébános elnöklete mellett megalakult. Az újonnan alakult egyesület lelkes bangu táviratot küldött a bpesti központnak. Az egyesületnek 150 tagja vau ezidő szerint. — Úszóverseny. A »Balaton* úszók egyesületének titkára Olasz N a mult vasárnap városunkban időzött s az »vtthon« kör sport választmányával véglegest u megbeszélte a nyár folyamán rendezendő úszóverseny programmját. A verseny julius hó 22-én, vasárnapi nap lesz. Budapestről mintegy |60 versenyző fog jönni, kiknek elszállásolásáról az »Otthon« kör sportválasztmánya fog gondoskodni. Hogy ha az egyes versenyek megfelelökép dijaztatnak, kilátás van rá, hogy az ország legjobb Úszói fognak nevezni a versenyekre, sőt, Bécsből is válhatni nevezéseket. Az »Ötthon« kör a dijak kérdését, ugy véli megoldai i, bogy felkéri a keszthelyi hölgyeket a várost, a takarékpénztárakat, hogy egy-egy dijat, ajánljanak fel a versenyre. Az »Otthon« kör é< a gazdászok »Athletikai klub« ja szintén felajánlott egy•gy dijat. A versenyek a sziget és a móló közt fognak lefolyni. A távuszók Szent Mihály hegytől indulnak. A versenyszámok '(őzt lesz junior verseny is, melyen 15—18 éves fiuk vehetnek részt. A versenyre nevezni az iOtthon« kör sportválasztmányánál lehet. — A tulipánkert. Nagykanizsán és Zalaegerszegen is megfog alakulni a tulipánkert. E két, városban is tavaszi melegségre keiül a lelkekben a magyar érzés és a szivek fölött kinyilik a magyar virág, a fényes tulipán. Igen, ezt az érzést be kell vinnünk életünk minden megnyilvánulásába, üzleti dolgainkba, családi szenthelyeínkbe, gyermekeink szobájába. Mindenki, aki a mienk, aki hozzánk közel áll, hirdesse, tüntessen vele, hogy magyar. — Haladunk. Mióta a fürdő bizottság megalakult, alig vau hót, melyen számot ne adhatnánk valamaly üdvös intézkedéséről, melyet fürdőnk emelésének érdekében tesz. A héten 50 uj padot ós több kicsi asztalt helyezt'k el a parkban. Az asztalok a kézimunkázó hölgyek részére készültek. Eze:ikivül hirdető táblákat is állítottak tel, amelyekre szintén nagy szükség volt, mert eddig a fő alléé fáin éktelenkedtek a különféle színű falragaszok. A. fürdő anyagi ügyeinek vezetésére Nagy István városbirót kérte fel a bizottság, az irodai ós más egyéb teendők elvégzésére pedig Bognár Imre jegy/öt. — A csáktornyai állami tanitóképzőintézet, első osz'ályába az 1906|1907. tanévre felvétetnek, kik életük 14-ik évét t. évi szeptember 1-én betöltik, testileg épek ós egészségesek s a polgári, vagy középiskola 4 ik o-ztályát, elvégezték. A felveeudő első éves tanító növendékek államsegélyben részesülnnk. Még pedig : első sorban valamennyi növendék az intézet internál,usában ingyen lakást kap ; ezenkívül közülök előmenetelükhöz és anyagi viszonyaikhoz képest ingyen, vagy mérsékelt áron az intézet 1>öztartásán reggeli, ebéd ós vacsorából á'ló élelmezést nyernek. A felvételre vonatkozó kérvények f. junius hó elsejéig a csáktori)3'8Í áll. tauitókópző-iutózet igazgatóságához küldendők. A kórvényhez csatolandó : a folyamodó születési bizonyítványa, mult tanévi osztálybizonyitváuya s a jelen tanévi időszaki értesítője, továbbá tiszti orvosi bizeuyitvány a tanuló egészségi állapotáról ós testi épségéről, hiteles községi bizonyítvány a szülők vagyoni állapotáról, évi jövedelméről, a kiskorú családtagok számáról és életkoráról s a osaládfő polgári á'l'sáról Ha a kérvényhez szegénységi bizonyítvány csatoltatik, a kérvény s mellékletei bélyegmentesek. Csáktornya, 190ti. április 25 Margitai József, igazgató. — Egy emberbaráti egyesület a megyebeli tanítókhoz. A Nagypénteki Társaság hazafias magyar szívvel fordul a tanítósághoz, segítse meg emberbaráti akcióját. Ez a társaság felekezeti korlátozás nélkül gondjaiba veszi az árva, az elziillésnek induló gyermekeket. L-hetetlen, hogy a gyermekvilág mély érzésű nevelőit ez a a szép cél hidegen hagyja. A Társaság nemes föladatainak hatékonyabb, nagyobb mérvű gyakorlása érdekében jótókouycólu sorsjátékot rendez. Kérjük « tanítókat, propagálják a szép célt. S/.i veskedjenek a gazdálkodó közönségnek különösen ajánlani, hogy egy koronás sorsjegy elleuében egy egész, a gazdálkodáshoz szükséges gazdasági fölszereléseket, nemkülönben ló, tehéu, sertés és baromfihoz lehet jutni, valamenynyi népies, továbbterjesztésre alkalmas anyag Ha a tanítók lelkes szóval ezt az ügyet, fi^i elembe ajánlják, ba érdeklődnek az ép oly 1 asznos, mint jótókonycélü dolog iránt, akkor a társaság nagy hálára lesz kötelezve ós egy szép ügyön lendítettek. Kérjük a derék népnevelők táborát, hogy tzt a hazafias és emberbaráti fölszólítást vegvék figyelembe ós minden erőből teljesítsék. — Családi idill. Brezina János ablakostót volt. Alig volt tizenöt esztendős, amikor az apja vett neki 10 forintára üvegei egy szűrt ó< egy tarisznyát s elbocsátotta a nagyvilágba. Jóképű ezelid erkölcsű fiu volt a Jano. Egy muraközi gazdának meg is tetszett s ot.t fogta szolgának, később pedig annyira megszerette, hogy fiaként bánt vele ; egy darab földet rá is íratott, hogy magánál tartsa. Brezina János azonban minden áron haza kívánkozott, mert szüleit már tiz éve nem látta. Húsvét körül útra készült, Arvamegye felé. össze volt már csonnigolva a batyuja, amikor a gazdája azzal állott, elö, hogy addig nem ereszti, amig írást nom ad a földről. Ha vissza nem lér, visszaadja a földet « gazdának. Brezina azonban azt már — eladta, a pénz zsebében volt s abból Árvában akart jó krnmplitermő birtokot veuni. Ebből azután akkora perpatvar ós verekedés támadt, hogy a gazda hetekig fekszik. — A gazdasági tanintézet III. éves h. tegnap, május 5-én Festetios Tassilo gróf ur f-nóki méutelepére rendezett tanulmányi kiráudulást Ferenczy Fereno és Windisch Richárd dr. tanárok vezetése alatt. Az uradalmi tisztikar részéről jelenvoltak : Vidosfalvy Enő, Szeles János, Kumiuer Mihály, Melcsók Lajos, Hencz Aladár. Megtekintették az istállókat, az angol telivér lovakat, osikókat ós a szép magyar gulyát. Ezután néhány hordó sört ütöttek csapra ós e mellett vigadoztak déli 12 óráig, a mikor az ifjúság vonaton városunkba viszszatórt. A hallgatóság részéről Nagy La]OS helyettes elnök mondott köszönetet Festetics Tassilo gróf umak és tisztikarának a szíves vendéglátásért. — Beküldeteít. Igen tisztelt Szerkesztő ur ! Nemrégiben becses lapjáuak levelet küldöttem, melyben tudomására hoztam, hogy a balatoni park örizetével megbízott csősz uri nőket otromba módon megtámadott s palaui et publice legorombított osak azért, mivel azok néhány szál virágot, szakítottak a paik virágágyairól. Szerkesztő ur szives volt soraimat nyilvánosságra hozni, bár megjegyezte, hogy azokkal mindenben nem ért egyet. Mindazonáltal köszönettel vettem levelem közzétételét, mivel reméltem, hogy a publikálásnak meg lesz az óhajtott eredménye. Alig mult el azonban egy hét, egy helyi lap, ahelyett, hogy a csőszt móresre tanítaná, egy, minden bizonnyal senkinek sem szánt szerkesztői üzenetben megveregeti az őr vállát s hozzá az illem ós az erkölcs nagyobb dicsőségére, I még biztatja is, hogy csak rajta a megkezdett utón. Gorombáskodjék a virágot tépő uri hölgyekkel ezután is szidja le őket s amúgy isten igazában káromkodja ki magát kedvére, mert ez annak a módja, nem pedig az, hogy az őr ilj' esetben fölöttes hatóságánál följelentést, tesz, mely a virágpusziitckat. illő büntetésben részesiti. Ily szerkesztői üzenetek (?) után nem csodálkozom, ha a csősz hasonló esetekben tenyereit is működésbe hozza. Ezért kérem Szerkesztő urat, szíveskedjék eme soraimnak is becses lapjában helyet adui. E sorok talán fölhívják a csősz illetékes hatóságát, mely bizonyáia ki fogja tanítani az őrt tulajdonképeui kötelességére. — Szobor pályázat. Istók János budapesti szobrász-művész, a sümegi Ramasetter-szoborpályázat, nyertese, a hét. folyamán Sümegen tartózkodott s a kiküldött bizottsággal a szerződést 10 ezer koronáért, megkötötte. A szobor 1907. szeptember hóra lesz kész. — Sümeg képviselőtestülete a napokban tartott,a rendes tavaszi közgyűlését. Luk ouich Gábor dr. felhozta, hogy a helybeli reáliskolában a tanulók száma az utóbbi pár évben rohamosan Hpttdt, ha ez igy tart, félő, hogy az iskolát meg kell szüntetni. Ennek elhárítása végett ajánlotta, hogy a reáliskolát gimnáziummá alakittassa át, a város. A képviselőtestület az eszmét helyesléssel fogadta s a lépések megtételével HZ államosító bizottságot biz'a meg. Bárdió Fereno dr. rámutatott arra, hogy a város 1000 koronát fordít átlag az utcák világítására. Ez összeggel szemben az utcák ugyancsak primitív világításban részesülnek. Indítványozta, hogy a képviselőtestület bizza meg Lukonich Grábor drt, akivel ő a dologban már tárgyalt, hogy mint a város megbízottja a villám világit ás dolgában a Ganz ós más gyárral érintkezhessek. A képviselőtestület az indítványt elfogadta. Lukonich Gábor dr. ajánlatára Hladny Jánosnét és Karácsony Kálmánnét választották meg az állami gondviselésben részesülő gyermekek felügyelő bizottságába. óvjuk Téli ruháinkat, szőrméinket, függönyeinket és szőnyegeinket molnár és por ellen, melyet ugy érhetünk el, lia azokat Keszthelyen Schweiger Sándor molykár elleni intézetébe nyári gondozásra' adjuk, hol azok igen jutányos áron biztosan gondoztatnál?.