Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)

1906-05-06 / 18. szám

2. BALATONVIDÉK 1906. május 6. vezető sikeres munkának, melynek nyomában fellendülés várható. Első ilyen munka az, hogy a vármegyék a maguk saját autonómiájuk keretében igyekezzenek saját városaik és községeik érdekeit, előmozditani, ipari ós kereskedelmi erőforrások gyűjtésével: a gazdasági foglalkozások iutenziv reformálásával, piacok, értékesítő intézmények létesítésével. Az 1917-ben várható önálló berendezkedés mindezekre utalja Magyarországot. Az uj érától hisszük, hogy megalkotják a nagyszabású demokratikus jellegű birtokpolitikát, hogy az állam az általa vásárlandó birtoktesteken parcelláztat, földtehermentesités által a kis és középbirtok adósság terhének csökkentését keresztül viszi. Várja a haza minden polgára azt is, hogy a viziutak kiépítésére nagymérvű beruházásokat tesz, azonkívül ád egy programmot, mely munkát ad és eredményesen hozzájárul az állambevételek fokozásához. Az ipartörvény reviziója, a tisztességtelen verseny kiirtása, a magánhivatalnokok és kereskedelmi alkalmazottak, valamint a munkás jogviszonyaink rendezése, a gazdasági ós erdészeti hivatalnokok nyugdíj és jogviszonyainak rendezése, szabályozása, az ipari és kereskedelmi alkalmazót tak törvényes képviselete, a nő ós gyermek munkások védelme, a betegségi, rokkantsági és aggkori biztosítás, munkás lakások és kórházak, a zálogügy rendezése, az adóreform behozatala, a tisztviselők fizetésének végleges rendezése, az általános választó jog törvényerőre való emelése, mind állami feladatok, melyek mellett a városoknak is kell lenni bizonyos speciel muukatervnek, mert csak igy várható az ország pénzügyi ós gazdasági életének fellendülése. Mindezt azonban csak akkor lehet keresztülvinni, ha az intézmények létesítésére az elegendő pénz meglesz. Erről, t. i. a pénzszerzés módozatairól kell most gondolkodni ugy az államnak mint a városoknak, az országnak és a társadalom minden egyes szakcsoportjának egyaránt. ezt, vagy pedig valamelyes vonatkozásban mondod ? Első ur : Mint olyan tételt állitom fel, amely vonatkozásban áll szerény magammal. Második ur : Ah, vagy ugy ! Első ur : Reméllem, te is igy gondolkozol ? Második ur : Sokkal régebben, mint uraságod. Első ur : Mert elvégre is ezeréves alkotmányos jogaink . . . (hangosan) a nemzet akarata . . . (kiabálva) ez a szent föld ... itt élned, halnod kell . . . hazádnak rendületlenül . . . Második ur : Csak lassabban! Első ur : Nem ! Nem ! Nem hallgathatom el ! És nekem hatvanhétről ne beszólj ! Második ur: De ki beszólt ? Első ur : Most már elég ! Torkig vagyok a mérséklettel ! Függetlenséget akarok, önálló vámterületet, nemzeti hadsereget, magyar udvartartást, magyar vezényleti nyelvet. . . Második ur : De kórlek ! Első ur : Semmi kérlek, te ne kérj tőlem semmit. Nagyon sajnállak, ha nem vagy az én nézetemen, de ki kell jelentenem, hogy a hazafiság, az igazi, mély, őszinte hazafiság nem ismer megalkuvást. Vagy-vagy / (E pillanatban két másik ur : A. és B. halad el mellettük). A. ur (az első úrra mutatva, B. úrhoz). Nézd csak milyen tűzzel beszél. Ez aztán a jó hazafi. B ur (A. úrhoz). A másik azonban, ugy látszik pecsovics . . . Figyelő. Az állami kormányzat élén megnyugvással látja mindenki Wekerle Sándort, kinek finánc genieje, nagy tudása és közgazdasági értéke garancia arra, hogy az állami gépezet nem áll meg munkájában ós a szükséges forrást előteremti, mert hiszen a programm is olyan, hogy az ipar és gyárvállalatok létesítésével az államháztartás jövedelme jelentős jövedelmekkel gyarapodni fog, mely az állami beruházásokat födözni fogja. A városoknak egyenkint nehezebb szerepük van, bár a városok és a községek vállvetett munkája sikerétől függ az állami élet jövője. Oly városokban, hol alkalmas hely kínálkozik ipari, gazdasági intézmény létesítésére, maguk a városok tegyenek kedvezményező lépéseket az intézmény létesítésére : részvénytársaságok, vagy lia kell, a város, mint erkölcsi testület erejéből. Csináljanak városi takarékpénztárakat, melynek tiszta jövedelmét akár ipari, vagy gazdasági intézmények létesitésére fordítsák, vagy akár a város szópészetére, főleg ahol várható, hogy a város rendezésével az idegen forgalom föllendül. Nagy feladatok ezek, melyekhez uj, egész emberek kellenek, kik a munkát megbecsülve, serkentsék a kezdőket, bátoritsák a küzdőket, hogy megépítve a fundamentumot, meg lehessen épiteni az uj Magyarországot, melyről mostanában oly sok beszéd esik Magyarországon, hogy ezek után csakugyan meg kellene kezdeni a munkát. Mi hisszük, hogy az uj korszak ós a szociális szellem, mely a modern államok életében uj ösvényt nyitott a haladásban, nálunk is kiengesztelik a panaszkodó embereket ós gyökeret ver nálunk is a szabad fejlődés valódi öntudata. Egy nyitott seb. (3) Anekdotával kszdjük. Az alföld egyik kisebb városában hivatalos irást kap Páljános István. Megjelenik a rendőrkapitány előtt, ahol is kemény busz koronákra megbüntetik, mivelhogy gyümölcsfáit a szigorú rendelet ellenére a pondrók'ól megtisztítani elmulasztotta. A vastaguyaku magyar leszúrja a busz koronákat s haza megy. Vagy három hót multán csak jön ám egy ujabb megidézés s ennek következményekép ujabb nagyobb büntetés. A mi magyarunk megint csak lefizeti a felemelt, s' rófot s elgondolkozva megy haza felé. Harmad nap azután hívatlanul beállít a rendőrkapitányhoz : — No hát, tekintetes uram, nem kapok mán büntetést a pondrók miatt ? — Talán kipusztította végre valamennyit ? Dacosan veti fel fejét Páljáncs István. — Néma ! Kivágtam a fákat. Több strófot nem fizetek miattuk ! Hát, ezt a reánk, magyaroki a, jellemző anekdoiát., egy rövid kis hír elevenítette fel benuüuk. A nyúlfarknyi hir, melyet Amerikából hozott, a kábel, mindössze pár sor. Hogy az elmúlt héten valami 5200 kivándoiló érkezett az uj hazába, a Cunárd Liue s egyéb vállalatok hajóin Magyarországból, H tejjel-mézzel folyó Kanaánból. Otez^rket,száz ember ! Tizezernógyszáz munkás kar ! Egy héten. . . De nem ! Nem akarjuk mi holmi érzelgős, oifra körmondatokbau kisírni honfiúi bánatunkat, az elveszett magyar lelkek fölött.. Nem ! Hisz amúgy is burjánzanak manap a siránkozó vezércikkek, akár a gemba a fatő mellett,, eső utáu. Mert hisz nincs egyszerűbb dolog, mint a százszor lecsapolt igazságokat és axiómákat felmelegíteni s feltálalni százegyedszer. Oh, mert lelkesedni, siránkozni tudunk, azt, elleuségeink se tagadhatják. De tenni, tenni ! Odáig sokszor eljutunk, hogy az öklünket összeszorítjuk, de, hogy le is sujtsunk, arról szó sincs. S addig meddő ós céltalan minden törekvés, mig odáig el nem jutunk, hogy a dolgos karu, kérges tenyerű munkás embereknek, akik izmai a modern, enervált idegrendszerit társadalomnak amíg ezeknek existenciát teremteni, kenyeret, adni nem tudunk. Mert azt nem tudom, hogy a Kossuth nóta, vag;y a Rákóczi induló hangjai mellett indul-e neki a Cunard Line, vagy a Hamburger Lloyd naay hajója, amelyik véreinket szállítja el; de ezek a lelkek, ezek a dolgos • ezek elvesnek reánk nézve. S bár lehet, hogy a Kossuth-nóta vagy a Rákóczi induló hangjai mellett, könnyes szemekkel indulnak a másik világuak ; a magyar haza nyugodtan gyászoihatja meg őket ; meit legmunkásabb fiait veszti el benuök — örökre. S utánuk vesznek lassan a többiek is. És az anekdota, melylyel kezdtük, itt válik aktuálissá. Egy szép napon majd az a nagy hajókolosszus, a husszállitó monstrumok magyar ember híján fognak elindulni az Oceáura s kikötni a szabadság gazdag földjén. Ám enuek a magyar niucsetlenséguek nem fogunk mi akkor örül hetni, mert akkorra már mi nem leszünk itt ! Akkorra már mindnyájan ott leszünk az uj hazában ós ott fu.unk a busines utáu a — Gellásch Avenün. Szikrák. Ugy él az ember, mintha valóban ő lenne a természet királya és rendelkezik mindennel, amit föld, viz, lég teremtett. Ugy él az ember, ugg törekszik vagyonra, hatalomra, mintha örökké tartana ez az élet s mintha örökké hatalmas és gazdag maradna. Kifürkészte, kikutatta a természet titkait s annak minden erejét, minden képességét a maga szolgálatába igyekszik hajtani. Befúr a föld mélyébe, leszáll a tenger fenekére, síneket rak le tízezernyi kilométer hosszúságban, már felszáll a levegőbe is, hogg megközelítse az alkotó, teremtő napot — hiúsága határtalan, céljai, halalmi törekvése végtelenek; nem elég neki, hogy leigázza a természetet, földet, vizet, levegőt, leigázza embertársait is a szuronyok csillogása, ágyuk bömbölése, gyárak kürtői hirdetik szihdelen és szakadatlan, hogy él az ember, ő ura és parancsolója a teremtésnek ! . . óh, szép vagy, hatalmas vagy'. Ember, nincs hozzád más hasonló a nagy ég alatt, te parancsolsz mindeneknek és téged szolgál a végtelen, a dicső világrend, zenith és nadír. . . . Egyszerre remegni kezd lábad alatt a por, óh dicső, hatalmas ember ! A por, melyből lettél s anyádról gögödben megfeledkeztél. Mintha megrettent volna hatalmadtól a nyomorult por: remegni kezd a lábaid alatt . . . Egy pillanat és rettentő csattanások törnek elő a fötd mélyéből. Búgva, tombolva, megvadulva tör elő az őserő, a nyomorult, a megvetett por alól s már nem remeg lábad alatt a por, óh, hatalmas ember • megrázkódik a föld, óh, nyomorult féreg. Felébredtek alul az alvó Titánok s rettentő karjaikkal rázzák a sárlekét. Rázzák, lökdösik, mint rakoncátlan gyermekét a haragos apa. Mint kártyavárak omlottak össze a paloták, ahol erő, gőg és hatalom lakoznak dacolva istennel és emberrel. Porrá lettek kastélyok, várak, templomok, melyekben nem Istenéhez imádkozik a nép, hanem önzőn a maga javáért könyörög csak. leikél a tenger és tarajos hullámai mint száguldó hegység rohannak ki a száraz földre, hogg segítségére jöjjenek a