Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 27-53. szám)

1905-08-13 / 33. szám

2. BALATONVIDÉK 1905. augusztus 18. munkáljanak közre a haza föl virágzásán, a nemzet nagysága s legmagasabb trón szilárdságán. Még egyszer mondjuk : ez legyen minden igaz magyar leghőbb imája öreg királyunk születésének hetvenötödik évfordulóján Iparostanulók munkakiállitása. — Válasz. — Aki a hírlapokban csak a cimeket olvassa, az bizonyára azt, gondolja, mily nagyszerű kiállítás lehet, Keszthelyen, hogy arról a »Balatonvidék« annyiszor cikkez. Nem egészen igy vau. Egy iparbarát pengette meg azokat a húrokat e lap hasábjain, amelyeknek városunkban, különösen az iparosok körében, no meg az iparbarátok hazafias lelkületében hamar megrezdülnek. Ha a magyar állam népeinek magyarosításáról van szó, nagyon jól tudják az intézők, hogy a meglevő elemeknek bevo násával alapos munkát csakis alulról kezdhetünk. Nem tévesztve egy percre sem szem elől a magasabb régiókban befolyásukat latba vetni. Ugy hulloitam, hogy csak egy intézmény létezik, melynél az alapozást felülről kezdték : ez az állami tisztviselőknek ideiglenesen rendezett fizetése. A nagy kövek felül maradtak s már-niár agyonuyomják az alsóbb rétegeket. Nem lehet tartós, nem lehet állandóságra számítani egy műnél sem, ha a szilárdság, erős szerkezet nem a készítmény alapján nyer fő-kifejezést. Lehet, azouban a felső részt diszitő, uralkodó tagokat. A. magyarosítást is a kisdedóvókkal kezdjük s folytatjuk felsőbb iskoláinkban. Nem nyugszunk meg, mig a hármasbérc honában mindenfelől nem hangzik a ma gyar beszédnek nekünk oly édes dallama. Az iparoktatást, is az inasok képzésénél kezdjük. Később talán folytatjuk a segédek oktatásánál s végül ránk iparosokra is fér még valami. Mart ha inasaink képzését félvállról vesszük', nehéz lenne az első korban ki nem képzett, faragatlan alkalmazottat később eredetijéből egészen kivetkőztetni, más ismeretekkel, más tudással felékesíteni. A gazda, akinek inasra van szüksége, jól meggondolja, hogy az inasban egy segítő társat akar nevelni, később ineg ők fogják az önálló iparosokat szolgáltatni. Beszélik, hogy jó volna ittasnak olyan gyermekeket, befogadni, akik bizonyos iskolai előképzettséggel bírnak. Ez által az iparra oktatást akarják elősegíteni s azt célozzák, hogy a jövö iparosság ne legyen semmi tekintetben hiányosabb képzettségű, mint az őt kioktató mai iparnemzedók. A mult számban ez eszmekörre vonatkozó cikk irója nem tévedett, mikor a tanulók kiállításáról elmétkedve, egyetmá«t megpendített. Közleményének kibővítéséül talán sikerülni fog nekem az ügy felkarolásához egy szemernyivel hozzája, rulnom. Keszthelyen az iparostanulók munkakiállitása régibb keletű. Hamar felismerte annak fontosságát, horderejét a helyi ipartársulat, és az örökébe lépett ipartestület,. A minisztérium még nem intézkedett az inasok munkáinak kiállítása ügyében, a mikor itt a közönség körében messze terjedő érdeklődés mellett a vén Amazon helyiségében a tanulók munkakiállitása hirdette a tanitó-mestereknek igazi, jó hírnevét, a kis-ipari munkásoknak páratlan szorgalmát. Néhány év multán a kiállítás rendezését az ipartestület vette gondozása alá, bevonván az érdekkörbe az ipariskolának tanerőit, igazgatóját. S az iparbarát, cikkében kifejezett megelégedés azt eugedi következtetni, hogy e téren ipartestületünk — mondhatnám — elóIjárL más hasonló testület cselekedeteinél A Zalamegye cimü újságban történt egyszer hivatkozás a keszthelyi viszonyokra és elismeréssel voltak az itteni kiállításokról. Ez csak buzditólag hatott azokra, akik már úgyis nagy buzgósággal egyengették az utat. Nem kell azt a fát rázni, amelynek gyümölcse magától potyog, tartja a köz mondás. Mégis szakíthatunk le ugyanarról a fárSI — oly ép, érett gyümölcsöt is, a mely a lepotyogott gyümölcsöknél szebb is, talán Ízletesebb is. Azért, mi keszthelyiek köszönettel fogadjuk minden iparbarát közeledését, számbavehetö útmutatásait, ha azok a mi gondozott iparos tanoncainknak előmenetelére jótékony hatást még valami érdemes patália sem lesz, mert az asztaltársam csak nyugodtan fogyasztja a vékony hosszú nyakú üvegből a bort s utóbb a pincért hívja ós tizet. Mikor azonban fölállt s a pincér kezébe adta a kardját, — a borzadály csöndet parancsolt, az egész ótkezőbeu . . . . Bevallpm, magam is ugy éreztem, hogy most mindért hang megakad a torkomon — a homlokomra a hideg verejték gyöngyökben ül ki, s az agyamat valami szorongatja. . . M

jg láttam, aminr, nagy flegmával cigarettára gyújtott, de már mikor ördögi mosolylyal felém közeledett, minden elhomályosodott a szemeim előtt... és a következő percben elvesztettem az eszméletetemet. * * Borzasztóan sajnálom, hogy elkezdtem ezt az elbeszélést, mert, most még a végét is el kell me-élnem. Pirulok sőt izzadok is a szégyentől oly annyira, hogy az angol tapasz is leolvad az aroomról. Odahaza Pesten nem ia mesélném ám el senkiuek, mert, ők még mindig hiszik, hogy az az angol tapasz valami rémséges párbaj nyomait rejtegetik. Azután meg az ottaniak — akik a pincértől is hallották már, hogy micsoda elégtételt sze.rzett magának a dragonyos kapitány egy bizonyos úriember sértéseivel szemben — bizonyJsau szívesen hallgatják, hogy az az úriember aztán életre-halálra megverekedett « katonával. Habár önöknek itt megsúgom, hogy ón őt, nem is kerestettem. Mert — kérem alássan — a dolgot nékem is a pincér volt, kénytelen közelebbről elmesélni, mert csupáu attól a gondolattól hagyott el az eszméletem, irogy >no most gulyáshús vagyok«. * * * Nagy tapsra, kacagásra s gyöngéd simogatásra tértem csak magamhoz. Megtapogatom a csontjaimat; — azok épek, a vérnek semmi nyoma ós kötözve sem vagyok s a kapitányt sem látom sehol. Ez a kedelyes hangulat körülöttem meggyőzött afelől, hogy semmi komolyabb baj sem történt. Csak arra nézve kértem felvilágosítást, hogy a kapitányon-e vagy rajtam nevetnek. A pincér is csak borravaló ellenében volt hajlandó annyit mondani : »Sebaj nagyságos ur, sebaj, hiszen már kimostuk kefével a szájáU . . . Az ördögbe is csak nem adtak patkánymérget belém ? . . . S a pincér folytatja: >Tetszik tudni nagyságos ur, nem volt az patkányméreg, dehát mégis kimostuk, mert tetszik tudni, mikor nagyságos ur olyan furcsán meresztette a szemét a kapitány úrra, akkor a kapitány ur finoman megfogta a nagyságos ur orrát és az állát . . . azután nagyra kinyitotta a száját .... azután meg egy nagyot, krákogott .... és azután meg ...... * * * A",óta megfogadtam, hogy bármeny nyíre jónevelósü gyerek vagyok, — nem kötök bele senkibe. gyakorolhatnak. Mi mesterek tudjuk legjobban, mit, és mennyit leltet tenni a tanonc-munkakiállitás érdekében. Tanoncainknak kitüntetése egyúttal a mi kitüntetésünk. Mégis lehetnek oly okok, oly felmerült viszonyok, amelyeknek kutatása, esatleg felhasználása, vagy mellőzése a nagy közönségnek, a nyilvánosságnak kizárásával eszközölhető. Nem sorolhatom föl én sem a jó ügynek minden vonatkozású, szerintünk helyesnek tartott részleteit, de nem sorolhatom fel a nehézségeket, sem, amelyek az ilyen kiállításoknál gyakorta előfordulnak. Az iparbarát, felszólalását, hírlapi közlését, amely a legjobb szándéktól vezéreltetve Íratott, mi hálásan, rokonérzéssel fogadjuk. Bar többször és tö ben mutatnák ki érdeklődésüket. Mulasztásról, vagy ehez hasonlóról tehát szó sem lehet, Iparos tanonoaink nevelésében és oktatásában ugy mühelyíleg, valamint az iskolában minden lehetöt. elkövetünk, hogy belőlük majdun a kor követelte iparost, adjunk a társadalomnak. S ha helyén és idején valónak látjuk, ismét megjelenünk a tanoucok munkáinak közszemléiébe léteiével. Kendezzünk kiállítást ! Én pedig, mindazoknak, akik városunk iparügye iránt rokonszenvet tanusitanak, ugyanezen a helyen, ahol az iparbarát cikke napvilágot látott, elismeréssel adózom. Egy iparos. Elmefuttatás a várog ütcaöntözége és a balatoni park gondozásáról. Szánalommal nézem a naponkint, előttem többször elvonuló öntöző szekereket, — mikor az általuk elért, fárasztó munka csekély eredményére gondolok. Mennyi erő, idő, pénz fogy itt el, és megy csaknem egészen, vagy legnagyobb részt kárba, mert, az ilyen hordóból való öntözésnek mi az eredménye ? Mire az öntöző szekér a k intól megfordul egy kis szeles és meleg időben, addig az amúgy is mindig gyér ós vékony öntözésnek már alig van valami látszata. Mennyi pénzbe kerül ez és az eredmény mégis milyen csekély. A város elöljáróinak és lakóinak mindig az a törekvésük, hogy az idegenforgalmat, de leginkább a fürdővendégek számát növeljék ; de hogyan lehet azt kívánni, hogy az a kényes, nagyvárosi kényelemhez szokott ember, aki vízvezetéki utcaöntőzóshez vau szokva, ilyen porfészekbe kívánkozzék, ha látja, hogy hogyan sodorja és kavarja a szél az utcákon összegyűlt, mészport az emberek szemébe, szájába és tüdőjébe. Azért most már igen kívánatos volna, hogy szépen fejlődő városunk vízvezetékkel láttatnék el; de erre vonatkozólag azt hallom, nem akar az elöljáróság addig vízvezetéket csináltatni, amig jó, egészséges és olyan bőséges vizforrásra nem talál, mely a város lakosságát elegendő ivó, mosó és öutözui való vízzel el tudja látni. Erre pedig kár várakozni, mert első sorban csak az utcák öntözéséről kellene gondoskodni, erre vonatkozólag pedig elegendő volna egy víztartó építése valahol a Balaton partján, vagy a város valamely magasabban fekvő részén, ahonnan azután szétágaznék a vízvezeték minden, vagy legalább is minden nagyobb forgalommal biró utcába, az utcaöntözést pedig rá lehetne, vagy kellene bízni a tüzoltóki , akik azt hihetőleg csekély díjazás mellett, ellátnák. Jó ivóvízzel pedig mindenki úgyis könnyen elláthatja magát, — mert amenynyire tudom, több helyen van a városban * olyan kut, mely igen jó ivóvizet szolgál- tat, ahonnan mindenki mindenkor annyit. I vihet, vagy vitethet amennyi neki tetszik; I — ha pedig a város nem sajnálja a költ" séget. sajátítson ki néhány ilyen kutat éa I

vezesse ezeknek vizét több közkulba, melye'. olyan utcák sarkain lennének, melyekben jó ivóviz nem kapható. Én azt, hí-