Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1905-02-26 / 9. szám
1905. február 26 3 A mai vizit.a alapján ugy néz ki igaz világításban a lelkészkedő papság : irigyelt nagy jövödelme és gazdagsága. Legjobban ismerik ezt ali-páuunk és a közigazgatási hatóságok. Mig a legkisebb hivatalnoknak javadalmazása is rendszeresítve, addig a magyarországi kath. klérus javadalmazása terén a legnagyobb jogbizonytalanság és rendezetlenség uralkodik. Valóban ez a kérdés megérett arra, hogy felszinre keiüljön ós a változott korvisaonyokuak megfelelő rendezést nyerjen. Alispánunknak e térre is kiterjedő figyelme valóban a legnagyobb elismerést érdemli meg. Jóakaratú felszólalása nemes coak a vármegye közönségéhez, hanem a leendő belügyminiszterhez is adressálva van. Minthogy azonban ez eminenter egyházi kérdés csak természetes, ha ahhoz első sorban i* főpásztorainknak, a ungyméltóságu püspöki karnak van szava. E magas testülettől kell-kiindulni a kezdeményezésnek, az első lépésnek s vele kapcsolatosan a közigazgatási hatóságok közreműködésének paralel! haladni. Kényes, fontos ós nehéz, sok érdeket érintő kérdés ez, melynek alapos, a változott viszonyoknak megfelelő revideálása megfontolást, alapos körültekintést s sok jóakaratot kiváu minden részről. Éppen ezért nem is lehet -- márólholnapra megoldani — de kölcsönös jóakarattal siettetni letet a rendezést. Ugy az érdekelt felek, mint a közigazgatási hatóságok számtalan kellemetlenség! ől lennének fölmentve egy bölcs revízió megejtése által s egyéb áldásai pedig kiszámíthatatlanok lennének — a lelkiek terén. Autonomia és kongnia késik. Hiányukban az egyházlátogatási jegyzőkönyvek okos revíziója sokat pótolua, természetesen megtaitva az eredeti jogi alapot. Al ispánunk jeleutéséből a sok érdekes között ez a tétel ragadta meg figyelmünket ai,nál inkább is, mert a vizita rendezése és revíziója kérdésében teljesen osztjuk alispánunk véb menyét. Az ipari munkások jövője. A társadalom jólétének lege'ső föltétele az, hogy annak minden egyes rétege, minden egyes tagja az élet bármely válságai között is tisztességesen megélhessen. Híz HZ alapja a társadalom békéjének és ennek az eszmének a megvalósítása a legfontosabb föladatok egyike. A munkásosztály barátai, akik szeretetteljes érdeklődéssel nézik a szegény dologtevő emberek küzdelmeit és tzer baját: a saját legbensőbb óhajtásaikat látják életrekelteni abban az egész országra kiterjedő szervezetben, a mely lassan bár, de biztosan halad kitűzött céljainak megvalósítása felé. A Magyarországi munkások rokkantés nyugdíj-egyletéről szólunk, melyet ezelőtt 12 évvel a fővárosi munkások teljesen önerejükből létesítettek. Ki gy őzné felsorolni mindazon okokat, melyek ezen intézménynek szükséges voltát bizonyítják ? Az iparost és munkást, a ki életét, addig, mig dolgozni bir, szorgalmas munkában, a mindennapi kenyérért való nehéz, soüszor sikertelen küzdelemben tölti el : öreg napjaira a legirtózatosabb nyomor fenyegeti. A mig ereje el nem fogy, verejtékes munkában r telik el ideje; küzd, fárad, mig csak bir. És mikor keze reszketni kezd, mikor idő előtt megvénül, elerötlenedetfc kézéből kihull a kenyérkereső szerszám : hát akkor egyszerre elejti a végső fcnalát is annak a reményntk, hogy kenyere lesz holnap. A dolgozó eszköz helyébe kezébe veheti a koldusbotot, csak a könyörület ad, ha ugyan ad, egy falatot az elgyöngült, kifáradt munkásnak. Annyiszor emlegetjük ezeket a keserves siralmakat, ós mégis olyan kevesen akarnak igazán tenni is valamit ezek megszüntetésére, hogy a munkálkodó ember nyugodtan, borzalom nélkül tekintsen a jövőbe! A munkásosztály körében vannak már mindenütt betegsegitő pénztárak, melyeknél a tagság kötelező ós találkozunk helyenkint a baleset elleni biztosítással is. Bár mindezek igen fontos és áldásos működést fejtenek ki, de hivatásuknál fogva csakis betegség vagy baleset idejében nyújtanak segítséget ; de nem védik meg a munkást abban az időben, midőu munkaerejének teljes kimerülése miatt rokkanttá lesz, vagy aggkora miatt többé dolgozni nem bir. A muukásosztá'y, érezve elhagyatottságát, végre is a saját erejéből megalkotta Budapesten 1893-ban a Magyarországi muukások rokkant- és nyugdíj-egyletet. Az egyletnek a belügyminisztérium által jóváhagyott aUpszabályai a lehető leg•szabadelvübb rendelkezéseket tartalmazzák. Tagja lehet az egyletnek minden munkás, iparos, kereskedő, tisztviselő, vagy bármely más rendes foglalkozással biró férfi, és nő egyaránt korkülönbség nélkül és orvosi vizsgalat, mellőzésével. Iparos tanoncok is beiratkozhatnak. A kedvezményes beiratási díj szemólytnkint 1 kor." 20 f. A tagok 20, 24, vagy 30 fillér heti illetéket fizetnek. Ennek pontos fizetése fejében a tag, ha tíz evi tagsag betöltése után a saját keresetforrásul szolgáló foglalkozásában valamely ^aleset, testi vagy szellemi elgyöugülés, vagy aggkori gyöngeség következtében munkaképtelenné válik : 840, 9 80, illetve 11 korona 90 fillér rokkantsegélyt kap hetenként élete végéig. Annál kedvezőbb a tiigra nézve, minél később válik munkaképtelenné, mert a tagsági év arányában a segely is emelkedik. Negyven évi tagság után 12, 14, illetve 17 korona ny ngdijat, kap a tag élete végéig, tekintet nélkül munkaképességére. De segíti még ezenkívül vz egylet a segélyre jogosult tag elhalálozása esetén a hátrainaradt özvegy et ós az Hrvákat is. nz özvegy végkielégítést, az árvák ped g neveltetési járulókot kapnak, még pedig a fiuk 13, a leányok 14 éves életkorukig. Az egyletnek most megjelent tizenkettedik évi jelentéséből látjuk, hogy ez az intézmény kifogástalanul teljesiti áldásos hivatásai, ; mert az 1903. márciusban megkezdett segélyezési időtől kezdve eddig 22 hónapon át 45 rokkant és elaggott munkásnak ós 3 árvának nyújtott, rendes heti segítséget, számos özvegyet ós nyomorban levő tagot részesített gyáinolitásbau. A segélyre kifizetett összeg meghaladja a 22 ezer koronát. S ha meggondoljuk, hogy ez a segélyezés még csak a kezdet kezdetét jelenti : egész nagyságában látjuk kibontakozni előttünk az egylet áldásos jövője:, midőn majd sok száz elaggott és rokkant munkás kapja a mindennapi keny et> t ettől az egylettől. Az évi kimutatásból látjuk, hogy a segélyezettek között vau ács, asztalos, bognár, földmives, gázfejlesztő, hengerész, kovács, lakatos, napszán os, nyomdász, tisztviselő, vaseszteigálos, vasöntő és többféle gyári munnagymama nevét mondtam be ! Ha aszszouynópség lennék hát roppnnt gyötörne a kíváncsiság — de én eri e nem •érek rá! Igen ! Rádern főhadnagygyal párbajom volt. Valósággal kereste az alkalmat, hogy belém kössön, egy kis karcolást is kaptam a homlokomon ; de ne ijedj meg, nem fáj, mert a Madeleine kicsi puha keze megsimogatta! És most, drága édes Anyám jöjj el s kérd meg Te az ezredestől Madeleine kezét, — mert én nem akarok i'yenformáu zsebkendő gyűjteményre szsrt tenni! Kérlek jöjj el! Ezerszer csóko1 f t Bibichetted. * Amint Teleszky Albin után becsukódott HZ BJtó, HZ ezredes rapportra hívatta a leányát. Madeleine égő, de nagyon határozott arccal állt meg. — Madeleine ! Bibichette, illetve Teleszky Albin itt volt. Tudod miért? A lány csak bólintott. — Ét szereted te azt az embert? Madeleine még egy árnyalattal pirosabb lett — de hősiesen kiállta az apja átható tekintetét. — Nagyon, papa ! — Hát az a vén szamár missed hol tartotta a szemét, fülét, hogy nekem egy árva szót se szólott ? No csak . . . ! Az a «no csak» olyan vésztjósióan hangzott, hogy Madeleine meg nem állhatta, hogy föl ne nevessen. — De édes aranyos apuskátn, ne haragudjál te sem a missre, se rám, se Bibichett.ere ! — Es az ayja nyakába ugrott, hízelgett mint egy kis macska ós az ezredes kapitulált. Bibichette levelére megérkezett harmadnap a válasz az édes anyja személyében. Pontban 5 órakor nyitotta ki a huszár Teleszky Istvánnénak az ezredes szobája ajtaját. Amint megjelent az ajtónyitásban Teleszkyné elegáns magas alakja, Máriássy László hangtalanul bámult rá, mint egy megjelenő árnyára a múltnak s csak amikor Teleszkyné azzal a jól ismert kedves mosolyával nyújtotta feléje kezét, csak akkor tört ki belőle a szó : — Hogyan . , . ön a Bibichette anyja, Madeleine ? Dehát, az a fiu miért nem mondta meg nekem a nevét ? — Mert éu kértem rá — felelte csen desen a nő. Csönd támadt. A férfi lehajtotta őszülő fejét a tenyerébe — s fel se nézve beszélt: — Hát i^y találkozunk mi újra? 28 év után . . . üiuilékszilv még, mondja, a mi szerelmünkre . . . amely oly tündérszép volt, mint. az orgouafa, hótíszta, illatos fürtös virága — suttogta álomba vesző hangon Teleszky Isivánné. — És elmúlt, rniut, ahogy elhervad a virág . . . Engem elhelyeztek valahová Galíciába, ott hallattam, hogy Ou férjhez ment. Hát mondhatom, olyan korhely, olyan lump lett belőlem, hogy a fiatalabbak hozzám jártak iskolába! Ugy siratta a szivem magát,! Az is hiába volt! Aztáu elfogott az ambíció és törtem magaiu felfelé. Aztáu az utamba került egy álmadozó szelíd teremtés ós nőül elvettem. Jó, szelíd volt szegéuy. Nem tagadom, szerettem is — de nem ugy mint unt Madeleine ! . . . Aztán meghalt. Nekem c*ak a kis lányom maradt. Lássa, nem tudtam ellentállaui, hogy ne az Ön szép uevén szólítsam ! És ön ? — Es én, — kapcsolta a szót az asszszony — én megjártam az életnek nevezett nagy iskolát. — Hanem mintha nem ezt a nevet hallottam volna • . . Nem ! nem Teleszky volt . . . tűnődött az ezredes. — Igaz — mondá a nő — mert a férjem nagybátyja azzal a kikötéssel hagyta ránk meglehetősen nagy vagyonát, B I rr I | Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkívüli nagy válaszk önoo ifM!QfQ7n anrw tékban k aP imtó k IXöPöO löiClö^U"ldpUK Sujánszky József Ö
