Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-04 / 23. szám

1905 junius 4. 5 25 e előtt eltávozniok semmi szin alat 1- nem szabad. Keszthely, 1905 május hónap 31-én. Biió József, igazgató. — Enek és tornavizsgálat A heíyb. katli. főgymnasiumban f. hó 8-áu d. u. 5 órakor lesz az ének- és tornavizsgálat, melyre az érdeklődő közönség tisztelettel meghi vatik. — Tűzoltóink jubiláris ünnepélye, mint már megírtuk, julius 2. az egész városnak, osztály különbség nélkül, féi^'es ünnepélye lesz. A népünnepély keretébe beillesztett. >Mucsai vásárt, melyben a humánus in­tézmény céljaira ajándékozott tárgyak ér­tékesítését, városunk lelkes hölgyközönsége vállalta, apróbb élvezetes részleteinek ki­dolgozására az összes részvevők, hölgyek és nrak, mintegy ötvenen, a vigalmi-bizott­sági elüök vezetése alutt május 31-én a városház nagytermében ülést tartottak. Az elnöki üdvözlés és ama örvendetes jelen­tése után, hogy az esti hangversenyre fel­kéri szereplők a felkérést mind elfogad­ták, a sátrak elhelyezése és hz elárusítók­nak a sátrakban leendő elhelyezkedése ál­lapíttatott, meg. Mely nag3' terjedelmére való tekintettel a részletes programúiban fog közöltetni. Rendezői jelvényként a hőinek részére fehér selyem fejdísz, az urak részére pedig febér jockey-sapka fo­gadtatott el. Vé»iil pedig az ajándóktár­gyak gyűjtésére a tisztikar küldetett ki. A szép siker reményében a lelkes gyűlés véget ért. — Tanfelügyelői látogatás Ruzsitska Kálmán dr. vármegyei tanfelügyelő f. hó 29 és 30 napjain a helybeli kath. községi és állami iskolákat látogatta meg hivata­losan. — A fÜrdö raÍson a hirtelen beállott, nagyon meleg időjárás folytán ugy 'tt nrnt Hévizén megkezdődött. Mát több fürdővendég tartózkodik kötünkben, külö­nösen Hévízen, bol már az idei, pedig csak kisebbrendü átalakítások is m^gl pik a vendégeket. A szobák legnagyobb része ujottiiiin és csinosan bútorozva, mindenül t a legnagyobb rend és tisztaság, a gyog)'­tereinben számos belföldi és külföldi lap. — A balatoni fürdötelepen pedig az egész saisonon keresztül Csillag hírneves zene­kara fog játszaui, mely több külföldi feje­delem előtt, is produkálta már művészetét.. Hetenkiut, háromszor térzene is lesz a Hullám szálló előtt, ma az első Es ezzel megnyílik a saison hivatalosan is. — Tanulmányi kirándulás. A gazda­sági tanintézet III. éves hallgatói tegnap reggel Lovassy S-<ndor dr. tanár vezeté­sévél Feste'ies Tassilo gróf balatonszent­györgyi uradalmának vörsi erdőibe tettek erdészeti tanulmányi kirándulást. Barna György erdőmester bemutatta szakszerű magyarázatok kíséretében a különböző korú erdőket, a meggyfa-erdőt, melynek termését (botfa) miut. bot és esern} Tőnyelet értékesitik. Végül a hallgatók erdőbecs. lést végeztek, majd a tanulmányozás után az uradalom ebéddel vendégelte meg őket. — Holnap nagy tanulmányi kirándulásra mennek Ferenczy Ferencz és Lovassy Sándor dr. tanárok vezetésével Székes­fehérvárra, onnan Zichyu jfalura, Zichy gróf birtokára, kedden pedig Adony-Sza­bolcsra, Springer-féle birtokra. Este a bndapest-fiumei vonalon Budupest.re utaz­nak, hol szerdán megtekintik a Közvágó­hidat, az Elevátort, éjjel 12 órakor a Központi tejcsarnokot., — mert ott éjjel fognak a munkák — csütörtökön a kő­bányai sertéshizlaló telepet és a Mezőgaz­dasági Muzeumot, éjjel pedig haza jönnek. — Villamos világítás. De nem ám ná­lunk, hol akták között, alusszák a már ineg­tanulmányozott kérdés ügyei a medvéénél is hosszabb téli álmukat, hanem Zalaeger­szegen és Tapolcán. Egerszegen már meg is köt ölték a szerződést a Ganz Részvény­társasággal, s holnap ez ügyben gyűlést, tart a város képviselőtestülete. Tapolcán pedig Grlazer Sándor volt városbíró vette kezeibe az ügyet, és részvénytársasági ala­pon annyi magán világítást irt.ak alá, hogy alig hiányzik már valami, s igy rövid idő alatt már ott. is meglesz, r^z, idő pedig el­haladt fölöttünk. — Lopás Adorján János zalaszántói lakos kárára junius 1.-én virradóra, mint onnan értesítik lapunkat, a padlásról is­meretlen tettesek hat sonkát, egy fél ser­tésfejet és hatvan kg. lisztet, loptak el. A tettesekre a gazda is, de a csendőrség is kíváncsi; igy hát, keresik őket. — Orvhalászat. Még a tilalmi idő alatt is folyt az orvhalászat. A tilalmi idő ápr, 15.-tői juu. 15.-ig tart. Ez idő alatt a halászati társulat igazgatója és felügye­lői saját hatáskörükben 60 esetben, a csendőrség ós pénzügyi tisztviselőkkel együttműködve pedig 103 esetben akadtak orvlialászokra vagy orvhalászat biztos nyomaira. — Sport. A Festetics istálló remek lova, Patience, a wieni lóversenyeken a 30 000 K.-ás osztrák kancadijat nyerte. Ma pedig az osztrák derby-dijért fut a freidenaui pályán. — Rajzkiállitás. A helybeli ipariskola tanulók 1904—5. isk. évben készült, raj­zait a pünkösdi ünnepek alatt kiállítja az igazgatóság az elemi iskola helyiségeiben. A kiállítás díjtalanul tekinthető meg. — ursz. tornaverseny. Az orsz. ifjú­sági ton;» verseny re a helyb. kath. főgym­inisium 35 tanulója rándult fel és onnan egy legelső dijat (ezüstérem futómászásért) egy második dijat (bronzérem szertorná­zásért) es három oklevelet, hoztak, melyek közül egy általános, egy elismerő és egy kitüntető oklevél. — Statisztika. Városunkban az el­múlt, hót folyamán született 4, meghalt 9, házasságot kötött 3. Ebhez hozzávéve a keszthelyi illetőségű, de külföldön élők népesedési mozgalmát, e számok a követ­kezőképen egészittetnak ki: szül. 12., hal. 14. ház. 4. — Majális. Az elemi isk. tanulók ma­jálisát, a kőfejtő átellenében levő erdőben ma fogják megtartani. — Pünkösd hétfőn istentisztelet és konfirmáczió lesz a/, áll. polg. leányiskolá­ban, fél ti/, órakor. — Majális Vasárnap, május 28 iltáu kitűnően sikerült, majális volt a gulácsi erdőben, melyet a gulácsi tűzoltóság ja­vára rendezett a környék ifjúsága. Három órakor kezdődött, a tánc, majd világposta volt a közönség mulattatására, melyben Weltner Mariska kapta a legtöbb levelet, és igy a kitűzött jutalmat: ezüst gyüszüt. Este lampiouokkal volt kivilágítva az erdő, hol reggelig tánczojt, a jókedvű közönség h keszthelyi banda nótáira. Bevétel volt 412'28 kor., melyből a tiszta jövedelem a tűzoltóság javára, 252 28 kor. — Reklám százkoronások forgalomban. Dávid Ferenc nemesbüki lakos, mult pén­teken Hévizén megfürdött. A fürdés után Lusztig vendéglője felé tartott, miközben egy idegen, kabátos emberrel találkozott., aki arra kérte, hogy egy 100 K.-ás bank­jegyet váltson föl neki. Dávid nem akarta a kérést, teljesíteni, de végre a sok kérés és egy liter bor felajánlása után mégis át­vette a bankjegyet, melynek fejében áta­adott, emberének 100 drb egykoronást; azokkal az idegen távozott, adván Dávid­nak 80 fillért a felajánlott liter borra, a melyet Lusztigéknál el is fogyasztott. Mi­kor a bor árát fizetni akarta, a pincérnek az imént felváltott bankjegyet adta föl­váltásra. A pincér azonban mosolyogni kez­dett s tudati a a bankjegy tulajdonosával, hogy öt rászedték, mert az nem egyéb, mint egy reklám-bankjegy. A rászedett Dávid e kijelentésre rémületes hangokban tört ki s azonnal keresésére indult embe­rének, a kinek hűlt helyét találta. Sietve panaszt tett a hévizi csendőröknek, a ^ik csakhamar Keszthelyre jöttek s a helybeli osendőrséguél tettek jelentést. A csendőr­őrmester, őrsvezető ós egy csendőrrel azon­nal megejtették a nyomozást, de eddig minden eredmény nélkül. Látták magát a bankjegyet, mely formájával, nagy­ságával, színével s kiállításával tévedésbe ejt bet, ilyen Dávid-féle embereket. A bank­jegy egyik oldalán német a szöveg, a má­sikon horvát.. A német, szöveg ez a tar­talma : Rudolf Kropicka Erste Leder-Hand­schuh-fabrik Königl. Weinberg Kronen­strasse Icke Summovská-gasse Nro 984. JedesPar ob Damen oder Herrenhandschuhe kostet, nur 70 kr. A tanulság : legyünk óva­tosak ! — Szomorú vég. Szegény Molnár Já­nos sokat háborgatta meghibbant ideg­rendszere külső, furcsa megnyilatkozásai­val a város közönségét. Az utóbbi időben veszedelmessé váló szegény őrültet nagy­nehezen a kórházba való menetelre vették rá és tegnapelőtt onnan aztán az élőhalot­tak temetőjébe, a Lipótmezőre szállították. — Földrengés Miksavárról, a stájer határszélről vesszük li'rét, hogy ott hét­főn, május 29 én földrengés verte föl a lakos­ság nyugalmát. Az egyetlen, de erős lö­kés a lakásokban függő ós szabadon álló tárgyakat, erőien megingatta, a vakolat, sok helyütt lehullott a házakról, az órák megálltak sok helyen, az emberek meg­iugottak, stb. Nagykanizsán pedig más­nap, 30.-án éreztek többen földrengést ; előszös erősebb lökést, majd 3 másodper­cig tartó kisebb iugásokat A föld él ! Eladó ház. Egy négyszobás lakással konyha, pince és csinos kerttel biró ház szabadkézből eladó. Bővebb felvi­lágosítást nyújt lapunk kiadóhivatala. Laptulajdonos : Bontz József Felelős szerkesztő : Németh János. Kiadó: A szerkesztőség. F űszer és csemege üzlet önnálló ve­zetésére ajánlkozom. 16 éven át elsőrangú cégeknél szerzetttapasz­talataim, kellő garanciát biztosit megfelelő képességemrőt. Vallásom rom. kath., korom 30 év. — Szives megkereséseket e lap kiadóhivata­ö ' Iához kérek <Szakképzett» jeliige alatt. A radío-acti v keserűvíz, reggel fél pohárral tisztító, m int, ivó kura a Karlsbadi és Ittn.rienba.cli'gyógymód meglepően gyors ós sikeres helyettesítője. — Az első magyar ásványvíz, amelyben! RÁDIUM fedeztetett fel. — Gyógyereje rendkívüli. — Kapható kis >'s nagy üvegb-n : Marton Mór, Kölgyesy Gyula, Wünsch Ferenc, Molnár Ignác, Fizáry Victor; Csőre István füszerkereskedéscben. ===== Fössátkuldés a forrástulajdonos SCHMIDTHAUHR LAJOS gyógyszerésznél Komáromban. — i

Next

/
Thumbnails
Contents