Balatonvidék, 1905 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-16 / 16. szám

• 2. BALATONVIDÉK 1905. áp'ilis 16. varrógép öli meg testét-Ielkét, gyereked meg kiállhat az utcasarokra koldulni, a vasúti pályaudvarhoz pakkot hordani. Ezzel fizet a liberalizmus neked, mert — vannak a tiedénél nagyobb szájak és zsebek is ! Ha pedig agyon törted-martad magad és némi tisztességes megélhetési módot tudtál szerezni már családodnak s a végsőkig kimerülve agyondolgozott testedet a halál hivja pihenőre, özvegyednek kiszúrják a szemét harminc évi munkásságod után 4—800 forinttal vagy koronával s ha nem volt három gyereked neui kapnak semmit. Mert egy gyerek : az semmi ; két gyerek : az két semmi. Ezeknek nem kell étel, cipő, iskola, ruha, tandij, könyvek, lakás, mosás, fűtés. Kap ugyan az állami iskolában 30—40 K. »ösztöndijatc, de fizet 72 korona »tandijat> ugyanott ! S ez akkor, ha állami alkalmazott vagy. Lám, perczel dezsőke tizenötezer koronát kap azért, hogy semmit se csinált se ő, se társai, mást, csak hogy te segítetted be őt és őket a te szavazatoddal a húsos fazékhoz. De hátha nem vagy állami tisztviselő, tanár, tanitó, hivatalnok ? Még a kis kutya se ugat meg ! Hiszen te nem az államot szolgálod ! Te ellensége vagy az állameszmének, te katholíkus, református, lutheránus vagy zsidó tanár, tanitó ! Mért szolgáltad te a hitedet vagy a községet ? Hiszen te az állam ellensége vagy ! Nem is kapsz te se vasúti, se más kedvezményt, ha negyven évig vagy is olyan bolond, bog)

7 dolgozol annyit, mint ezer perczeldezsőke se ! Lám, ő első osztályú ingyenjegy gyei utazik, vagy pláne szalonkocsiban !_ Teveled hát még annyit se törődik az állam, mint a többiekkel! Pedig, hajói emlékszem, téged is felhasznált, ha szükséged volt rá, hogy üsd a kenyéradódat és told a perczeldezsőkék szekerét ! Oh, oh, minek is nyilt ki ma a világ szeme ? ! Miért is nem maradt a régiben ? Álmodjunk hát szép álmokat, hátha megmarad a régi ? De addig is, ha lehet, csináljunk dupla nyugdijakat ! Lám, a perczeldezsők ^megérdemelték* három-négy évi munkásság után ! Hát te, harminc, negyven, ötven év után ? ! Hát a paraszt, egész életében ? ! Hjah, paraszt ? az már más! Menjen Amerikába, te pedig fogd be a szádat! Oh te ellenzék, hogy az ördög vitt volna el téged ! Minek zavarod a csinos számadásokat, dupla nyugdijakat, a húsos fazekat és bankigazgatóságokat ? .... És te, hatalmas Ég ! meddig nem sujt villámod rettentő ostora ezen alakok, a perczeldezsők és társaik fölé ? Meddig tűrsz, hallgatsz, vársz még ? Vagy a liberalizmus piszkába akarod, hogy fulladjanak?! Utazás a szeszpárákkal. (A «Hazánk»-ból vesszük át ezen érdekes cikket, mely érdekes pendantja lesz a budapesti alkoholellenes kongresszus jövő számunkban közreadandó ismertetésének.) Eu vagyok a feledés ós a mámor ; én vag\'ok a bűnre csábit,© és a bünvédő; én vagyok a disznó és az oroszlán ; én vagyok a nyerészkedés forrása ós a züllés teagere ; én vagyok a fogyatkozások szülője, a kórok apja, az őrület testvére és a börtönök körítője: éu vagyok a szesz! A szesz igen nagy ur. R'tlenes adót fizet neki a világ : jólétet, testi egészséget, lelki nyugalmat. Négy világrészhői gyűjtött adatok alapján kihozták, (tegnap monda el Rosenberg Auguszta vonzó, csengő naiigján), hogy az alkoholisták gyermekeinek nyolcvan százaléka hibás. Y'dgy teste satnya, vagy érzéke tökéletlen, vagy értelmén vannak rozsdafoltok ; emellett, fertőzött szervezete jó fészke minden nyavalyának. Az apák biiue a gyermekekben toroltatik meg; a gyermekek bűnhődése a társadalmat sújtja. Etty fiatal lelkész, ugyancsak a tegnapi előadások folyamán, a börtön lakóinak- erkölcsi világába világított, bele. Leggonoszabb kisértoje a börtön sötétségébe tévedt,eknek a pálinka. Ez átkos folyadékból merit erőt a szenvedély ördöge s az emberiség álllatiassága ; ez oltji ki az emberben az isteni szikrát. A jogrend s az erkölcsi rend tisztelete a részeg embernél véget, ér. A részeg ember kisiklik a társadalmi fegyelem alul, a táradalom pedig főt lf»jt a részeg előtt. Megírtam egy, úgyszólván szemem előtt lefolyt gyilkosság után, hogy a tahi közvéleménye a gyilkos suhanc sorsáról igy tanakodott: «Ha jól behajtott, akkor rendben van az ügye Kap három esztendőt. Ha részeg volt, mentve van, mert akkor beszámithatat lan.» Tegnap megetősité azután a börtönök lelki világának ismerője, hogy a gonosztevők rendszerint igy gondolkoznak. Valamennyi kap a mentőtjondolaton s hivatkoznak a részegség bűnére, hogy enyhítsen vele egy nagyobb bűnt. Csupán néhány vele egy nagyobb bűnt. Csupán néhány krajcárt kell rászánnia a gazembernek, csupán egy félliter pálinkát kell bevásárolnia s megvásárolta ebben a legjobb védőügyvédet. Butykos a zsebben, megbecsülhetetlen tőkéje a gonoszságnak. Felszítja az elvetemült bátorság tüzét, kisért a rosszra és egyidejűleg kimenti a gaztettet; odaállítja a vétkest a beszámithatatlanság mentőszigetére, oltalma alá belezi a büntetőjognak, a hóhérnak soha ki nem adja, de megőrzi drága életét, bog}' nemzeni tudjon a társadalomnak ösztönös rosszakat. A szesz fertőzöttje, miként egyes vad népek fejedelmi sírja, tabu alatt áll. A fülledt szobalevegő sokszor agyamra nehezedik, fejem megfájul. Küldök a pat.ikaba ártatlan porért, mely kikorbácsolná kiromat. Ezt nem adják. Orvosi receptet percig habozott s aztán neki vágott a dombon fölfelé kígyózó útnak. Lihegett a fáradságtól, leült — és megeredt a könye, elfúló sírással . . . — Angéla ! kicsi Angéle ! mért sir? A lány egy percig szólani «e tudott a rémülettől ; felugrott, és csak nézett. — Ha tudná, mennyire fáj nekem, liogy sirni látom ! — Ne törődjék velem ! — Angéle nangja olyan tompa, keserű volt,, hogy Gliymessy megütközve nézett, a szemébe. — Nejtörődjem vele ? — sóhajtotta a férfi -— bár ne töröduém ! Kedves kis Angéle, hisz tudja, hogy szeretem, kell, hogy megérezte légyen az én nagy, forró szét elmemet ! Őszinte, szomorú volt a haugja ; ugy, hogy Angéle egy percre elfeledkezett mindenről, lehunyta a szemét és csak azt a bűvös szót hallotta : szeretem ! Átszellemült, ragyogott, a finom kis arca ; de a következő percben elborult : — Hallottam, amit ketten beszéltek, — odafönn a verandán . . . — Hallotta ? — kérdezte hevtsen a férfi és elkapta a lány csuklóját. — Szent Isten ! hallotta ? ! Neki támaszkodott egy fának, tenj^erébe hajtotta a homlokát, s ugy beszélt : — Megbabonázott a maga testvére, nem tagadom. De amikor megláttam, Angéle, magát, ártatlannak, édesnek, mint a hóvirág', megüalt, bennem az a rám erőszakolt érzés, amit a nővére szított bennem ! Higyjen nekem Angéle ! Soká nézett a lány arcába, lesve, remélve egy szót, egy mosolyt — - de elijedt keinél)}" hideg nézésétől. — Én, ón . . . nem szeretem magát . . — Nem igaz Angéle, nem ! — Hí van magában egy szikra abból, amit férfibeciületnek neveznek, nem mondja ezt nekem ! Elbolonditja a nővéremet, aztán ott akarja hagyni, s odadobja a jó hírét ennek a pletykákra éhes világnak ! Ez nem méltó magához ! — Hát mit tegyek ? A lány közelebb lépett hozzá, kezét rátette a férfi karjára : — Kérje meg . . . vegye el . . . — Lehetetlenség ! — Kérem, könyörgök ! — És Ön, Angéle ? — Kitérek az útjából mindörökre ! — Ez az utolsó szava ? — A legutolsó ! Hát jól van Angéle — mondta rekedten, fel se pillantva Ghymessy — megteszem amit kíván, hogy elhigyje, hogy szeretem, halálosan szeretem ; hanem ... és könyörögve nyújtotta a karját a leány felé : — Csak '.^yszer mondja, Angéle . . . De az csak szótlanul elhárította maga elől a férfi karját. Csak a szemének nem tudott, parancsolni. Tekintete egy pillanatig mélységes szerelemmel, tenger fájdalommal kapcsolódott a férfi szemébe — s aztán szó nélkül megindult lefelé az utón. Gliymessy el se kisérte, csak nézett, utána mereven, hangtalanul . . . — Ghymessy István beváltotta szavát. A szépséges Matild asszony ragyogott a boldogságtól — de csak épen egy hétig, mert a nyolcadik napon ugy vitték haza véresen, átlőtt fejjel Ghymessy Istvánt. Azt mondták, véletlenség volt. Csak angéle kétségbeesett vergődő lelke erezte meg, hogy nem ! Estefelé minden gondolkozás nélkül elment, Angéle Ghymessyók házába. Alig birta eldadogni, hogy miért, jött. Ghymessy anyja szótlanul fogta kezén a leányt, s bevezette abba a gyászos szobába, ahol temérdek virág közt aludt Ghymessy István. Angéle szédült, imbolyogva ment a koporsóhoz és nem törődve, hogy az a másik asszony riadtan nézi : átfogta a két karjával a koporsót és forró, láztól kicserepesedett, kicsi száját kétségbeesetten szorította a halott fehér homlokára. Ez volt az első, utolsó osókja a kis Angólenek. . . . Aztán ide hozta meggyötört lelLevélpapírok csinos dobozokban 1 koronától feljebb a legnagyobb választékban kapbatók : SUJÁNSZKY JOZSEF^IIf^Tfil^-SSi