Balatonvidék, 1904 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1904-08-14 / 33. szám

2. BALATONVIDÉK 1904. augusztus 14. Különben e mellett kezeskednek a rendezőség élén álló illusztris férfiak maguk is. Kolozsváry József főispán és lovag Rainprecht Antal püspöki jószágkormányzó neve eléggarancia, hogy a legszebb reményeket fűzzük hozzá. Örvendünk ez ősrégi város haladásának. Mert, hogy egy ily impozánsnak Ígérkező kiállítás haladást jelent egy város életében, talán fölösleges bizonyítgatni ? Veszprém az utóbbi évtized alatt a. maga emberségéből is szép és öntudatos fejlődésről tett tanúságot. Pedig ez nem kis dolog, ha városnak fejlődésre kevésbé alkalmas geográfiái fekvését s más közlekedési elszigeltségét tekintjük. De hát gutta cavat lapidem — kicsi esőcsepp is követ váj lassankint. Az erös akarat, az öntudatos és kitartó munka nem ismer akadályokat. Győzedelmeskedik minden nehézségen. Ennek a városnak pedig — ott a kopár szikláson — van sziklaerős akarata. Vannak tetterős fiai és közügyeinek lelkes harcosai. Könnyű neki, mondhatná valaki, mikor nemcsak egy vármegye, hanem az ország egyik legnagyobb püspökségének is székhelye. Igaza van ebben. Am e nagy erkölcsi és anyagi előnyök mellett más valami is szükséges még. Tettek is kellenek. Veszprém vezérlő férfiai nem tekintik a közügj'eket Hekubának, nem nézik öszszetett kézzel és olimpusi ii}

rugalommal a társadalom mozgalmas vérlüktetését, hanem maguk is leszállnak e gyarló földre a dicsőség ós előkelőség félhomályából s ott mozognak ők is többi halandó embertársaik között: a vármegyei ós városi tanácsi ermekben csak ugy, mint a gazdasági s más természetű egyesületekben egyetértő munkássággal. És ebben látjuk mi Veszprém tagadhatatlan haladásának zálogát. Nem akarunk mi pávatollakat rakni magunkra. Párhuzamot sem szándékozunk vonni Veszprém és magunk között. Tudjuk, hogy Veszprém hatalmas püspöki és megyei székliel}", mi pedig bizony csak járási provinciális városka vagyunk. Annyit azonban e párhuzam tanúságaként mégis csak megkockáztatunk, hogy a mi ügyeink is máskép nézhetnének ki, ha a vezetésre hivatottak a misztikus visszavonultság helyett aktiv irányító részt vennének a kőzügj'ek vezetésében. Ily vissza is ható tevékenység mellett pl. B.-Szt,-Györgypuszta helyett Keszthely nyerhette volna meg itt illotempore a Délivasutat, de meg a buberki, alias zalavölgyi vasút sem cammogna oly unottan és üresen a kertek alatt, hanem Keszthely centrummal néznének farkas szemet az érkező vonatok. Keszthely külsőképe bizonyára máskép nézne ki. Providencialis geográfiái hel3'zeténél fogva ma máitöbb lehetne, mint csak járási székhely és fürdőváros. Mindezen csipetke kitérő azonban nem akadály arra nézve, hogy Veszprém törekvéseihez sikert ne kívánjunk s a siker örömében jó szomszédi szívvel ne osztozzunk. És hogy az érdeklődők figyelmét ekiállításra eleve is föl ne hívjuk. Az általános érdeklődés, mely iránta* már is megnyilatkozik, nem hagyhat hidegen nnnket sem s mi hisszük is, hogy gazdáink és iparossaink minél nag}

7obb számban vesznek részt azon. Annál inkább is, mert ott nemcsak látni, tapasztalni és mulatni lehet, hanem főkép azért is, mert ott őket igen közelről érdeklő ügyek kerülnek tárgyalás alá a gazdák éa iparosok gyűlésén. „Tilos a koldulás.. " Minden valamire való falu,végén ott díszeleg a koldusok cégtáblája. Ékes falusi rigmusokkal kiáltoznak outiét le az ide-oda düledező betűk, melyeket összehámozva kisilabizálhatja a faluba bicegő koldus és a dologkerülő »vándort : itt tilos a koldulás. A cégtáblán rendesen még ott disze • leg a görbe szíru m'akrapipft ts a fölírással : itt tilos a doliáu}

Tzás. Mind a kettő pedig azért van ott, hogy egyiket se tartsák meg. Mert mindezeknek dacára csak koldulnak koldulnak és pipálnak a falu jövevényei. Hogy a szegéuyügy rendezetlenségének és a szentheverdel nap lovagjaiuak nagyobb dicsőségére, mind a két téren s-zámtalan a visszaélés, ki sem tagadhatja. Mind a kettő a belügyi tárca körébe tartoznék, de ha villámgyorsasággal tárgyalták le a tárca költségvetését, ki csodálkozik, ha a t. vakációszomjas honatyák torkában akadt a szó. Pedig de sok mondani, foltozni és javítani való volna a szegényügy terén is. Ez az ügy is, mint sok más, a. legnagyobb mértékben rendezetlen. Van ugyan valamelyes rendelkezés. Do az is csak félrendszabály. Kimondok a nagy igazságot, liogj- minden falu és város tartsa el a maga szegényét. Megállapították azt is, üogy engedély nélkül tilos a hízaló koldulás. Da azért naponkint se szeri se száma a kunyerálok csapatjáuak. Nem csodálkozunk azutáu, ha némely munkakerülő lumpok valóságos üzletet csinálnak belőle. Minden falunak meg vau — a koldu9 bírája — ősrégi magyar intézmény. De hát ha másokra, ugy ezen tisztelt bírákra is ráillik, hogy varjú a varjúnak nem ássa ki a szemét. Azért azután minden tilalom mellett is vígan burjánzik a koldulás mestersége a maga számtalan visszaélésével. íme egy példa : Vasvármegye egyik községét jég verte tönkre. A számtalan kárvallott közül mennyi szép ének zengett a kandallóról ! (Melynek minálunk kálj'ha a neve.) Ujabban építenek is kandallót az uj ebédlőbe, hogy stilszeru legyen. Aztán beállítják a gáz kemencét, vagy kinevezik kandallóvá a regenerátort s ezzel a talmisággal ismét csúffá tettek egy kedves régi eredetit. Van amolyan légfűtés is. De ez minden meleg volta mellett hideg. Nem is annyira az egyenletes fűtés szólította életre, mint inkább a szűkre szabott lakásunk szoritott rá : kályha ne fogja el a helyet a kondignációs tea-asztal, vagy ama bálvány elől, melynek neve buffet. (Magyarul kredenc.) Ebben a pillanatbau valami megrezzenti az elmémet. Az a kicsi démon, amel}' önmagunkkal veszejt össze bennünket : az ellenmondás. Hogy mit is kívánom én mindezeket a dolgokat? Megváltotta -e a küzdő embert a gőz, a gáz, a villám ? A tudomány magasára emelkedett hygienia nem győzi számon tartani az ezerféle bacillust, mely a?óta ficánkol csak igazában s mételyezi meg milliók vérét, amióta fölfedezték. Mert hogy soha azelőtt nem volt annyi nyavalya a világon, mint a mióta felismertük a gerjesztőit. Sivatag Qroszlána, dzsungel tigrise, a Brazíliai ősrengetegeinek forró zsombókjaiból kinyilaló vipera nem irtott ki annyi Képes levelező embert, mint az a parányisá^, amelyből százezer tér el akkora helyen, mint a mekkora az én bajuszom szálának az átmetszete. Gőz-daru és kimarjult váll. Villamos vasút s a fáradtság miatt sajgó láb. S még egy csomó ityen ellentét. S valamennyi meghazudtolja annak a bizonyos haladásnak u. n. áldásait. Sem Edison, sem Currie meg nem váltották az emberiséget. Mért is hal meg éhen ugyan-egy pillanatban épp annyi ember, mint amennyi megzabál ? Mért hogy ma még sűrűbben, mint azelőtt: akkor ül asztalhoz a tiszta erkölcs, midőn a bűn már megcsömörlött?! S mindezt a fonákságot betetőzi a nekiszabadult asszony, aki abban keresi az igazságát, hogy elrúgja magától női voltát s beáll a férfi ember vetólytársáuak, holott öt az alkotó természet a férfi segítőjének reudelé. S közben egymás hegyin-hátán rohannak előre a legcsodálatosabb találmányok és fölfedezések : a kőfalat átvilágító Röntgen-sugár, a villamos távlátás, a szurok ércből kicsiholt rádium az ő kifogyhatatlan világító és melegítő energiájával, az örök mozgony ós a — halhatatlanság, az Andrennín, amely uj életre költi a merev holtat. Már most még csak a Marsbeliekkel értsük meg egymást — azután se biblia, se miatyánk, a magunk ízlése szerint rendezzük be örökéletünket, ami nem lesz egyéb, mint a végtelenbe nyúló folytatása a jelennek minden ö édes megszokásaival. De még itt sincsen vége a csodáknak. Mr. Lumineux — ómen et nomeu — a camera obseura fehér lapjára vetődött, utcát, minden mozgó emberestül s állatostul, a vidéket, az eget az ő csillagaival a maga színeiben s ragyogásában akarja oda rögzíteni. Rögzített is már balőle egy darabot. A maga valóságában láttam azt a szép creol leányt, aki elomolva a zsölyében, szinte pihegni látszott s kebelén a rózsa megrezdült és illatozott. Es itt már a psychographus is, aki röntgeni alapon nek; szögezi az ő kérlelhetetlen csövét az ón becses fejemnek s lefónyképírja belőle az én sanyarú pár gondolatomat. Lelkemnek minden gerjedéseit, féltett gyöngyszemeit kiszedi belőlem, mint kuglófbul a mazsolaszemet. Mi lesz a világból ? Mikor mosolyogva s áradó őrömszóval köszöutöm az én látogatómat : ö a psychographionjával azt olvassa ki az agyamból, hogy : «Vitt volna el az ördög !> Mit alkalmatlankodik ez a majom akkor, mikor épp méregetek magamban valamely vitás jogesetet ? Bankot, vigjátókot, kölcsönt ? Keszthely, Balatonpart és környékéről rendkívüli nagy választékban kaphatók könyv- és papirkereskedésében Sujánszky József